A természetnek és az erdő közelségének hála, kiskertemet rengeteg vendég látogatja. A téli időszakban nagyon sok madárfaj teszi tiszteletét, a finom falatokkal feltöltött etetőimnél. Vannak akik, minden napos vendégeim, és szinte órát lehetne állítani az érkezésükhöz, de olyanok is akadnak, akik nem minden nap teszik tiszteletüket, de alkalomadtán felbukkannak és körülnéznek, csipegetnek a kihelyezett táplálékokból. Egyes fajokban szinte pirkadattól alkonyatig tudok gyönyörködni, viszont némelyikükben csak pár pillanatig, ők hirtelen megjelennek, csipegetnek egy kicsit, és vezényszóra már szállnak is tova. Ezek a kis tollasok nem mások, mint a szívemnek oly kedves, aprócska testű őszapók. Amikor szerencsém van megpillantanom őket, határtalan boldogságot érzek. Hisz csinos megjelenésükkel, izgő-mozgó, eleven viselkedésükkel, akrobatákat megszégyenítő ügyességükkel hamar belopják magukat a madárbarátok szívébe, és ez alól én sem vagyok kivétel.
Azonban erdő ösvényeit járva, szinte nincsen olyan sétám,
hogy ne hallanám fülemnek oly kedves, vékonyka hangjukat. Amikor „szirr-szirr”
kapcsolat tartó csacsogásukra felfigyelek, már tudom, hogy valamelyik fa ágai
között, keresnek-kutatnak valami kis betevő után. Az őszapók társas kis teremtmények,
és olyannyira összetartanak, hogy ha valamelyikük szárnyra kap, akkor a többiek
rögvest követik őt, miközben folyamatosan hallatják kapcsolattartó hangjukat.
Amikor az őszapók költési időszaka véget ér, a családok
tagjai együtt maradnak, és gyakran más családokhoz csatlakozva, kisebb-nagyobb
csoportokba járják az erdők ösvényeit. Ezek a kialakult csoportok egészen a tél
végéig együtt maradnak, majd február derekán már kialakulnak a párok, és egyre
többen kezdik meg önálló életüket a társuk oldalán. Kora tavaszra az
őszapók csoportjai teljesen felbomlanak, hisz nekik is, mint a többi madárnak,
megkezdődik a nászidőszakuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése