Balkáni gerle
Balkáni gerle
Szajkó
Szajkó
Egy karácsony előtti, havas délelőttön született történettel és fotókkal szeretném az idei esztendőt elbúcsúztatni. Fogadjátok sok szeretettel.
A karácsony előtti napokban kemény, -15 fokos hideg és vastag, több mint 20 centiméteres hótakaró vette uralma alá az erdők, mezők ösvényeit. Az éjszakák a csillagok és az egyre növekvő hold fényében ragyogtak. Hiába terítette le az este sötét fátylát az erdőre, az éjszakai égbolt lakói és a vastag, mindent beborító hódunna olyan világossá varázsolta a kiserdőt, hogy az ablakomból tisztán látni lehetett a fák között, élelem után kutató őzeket. Szeretem ezeket, a téli éjszakákat, figyelni az erdő titkos, sötétbe burkolózó életét, mert egészen különleges érzéssel és hangulattal tud eltölteni.
A karácsony előtti napokban kemény, -15 fokos hideg és vastag, több mint 20 centiméteres hótakaró vette uralma alá az erdők, mezők ösvényeit. Az éjszakák a csillagok és az egyre növekvő hold fényében ragyogtak. Hiába terítette le az este sötét fátylát az erdőre, az éjszakai égbolt lakói és a vastag, mindent beborító hódunna olyan világossá varázsolta a kiserdőt, hogy az ablakomból tisztán látni lehetett a fák között, élelem után kutató őzeket. Szeretem ezeket, a téli éjszakákat, figyelni az erdő titkos, sötétbe burkolózó életét, mert egészen különleges érzéssel és hangulattal tud eltölteni.
A derült napok után csütörtök reggel hirtelen jött havazás
vette kezdetét. Az égboltot nehéz, szürke fellegek borították be, majd alig,
hogy kivirradt, elindultak útjukra az első, egészen aprócska hópihék. Most nem
táncoltak, nem időztek sokáig a levegőben, hanem egészen gyorsan, mint akiknek
sietős dolguk akadt szaladtak lefelé a talaj irányába, ahol már a nemrégiben aláhullott társaik várták őket. Ahogy teltek a percek úgy jelent meg egyre több
és több pihe a levegőben, majd kisvártatva olyan sokan lettek, hogy alig
lehetett az erdőig ellátni. A szép nagy, hízott pelyhek pedig egyre csak
vastagították, az amúgy is méretes hódunnát.
A hirtelen jött égi áldás a szokottnál is több vendéget
terelt be a kertem etetőihez, melyekben bőséggel megpakolt, finom falatok
várják napról-napra az éhes csőrű és szájú látogatóimat. Szajkók igazi kis hada
érkezett az erdő felől, és láttak neki a reggelijüknek. Mellettük még nagyon
sok széncinege, barátcinege, kékcinege, nagy és közép fakopáncsok, csuszkák,
eredi pintyek, mezei verebek, egy félénk vörösbegy és a soha nem hiányozható
gerlepár is tiszteletét tette. Miután a mátyások és a gerlék jóllaktak, a fák ágain,
felborzolt tollaikba burkolózva tűrték a fagyos hideget és a szűnni nem akaró
sűrű havazást. A cinegék nem pihentek, egy pillanatra sem álltak meg, egyik
magot a másik után hordták a bokrok védelmébe, és hegyes kis csőrükkel ügyesen
törték meg azokat. A nagy fakopáncsok ezen a reggelen is az etetők urai
szerettek volna lenni, mindenkit csak űzték, hajtották és zavarták,
fajtársaikat és a többi tollas vendéget is. De a többi madár szemfülessége
határtalan volt, így időről-időre ügyesen cselezték ki az uralkodni vágyó
harkályokat.
Kisvártatva kedvenc kis mókusvendégem is megjelent. Az
erdő irányából érkezett, lábait gyorsan egymás után szedte, miközben a fák
ágain megpihent havat a mélybe taszította. Amikor a diófám törzséhez ért
tanácstalanul álldogált, láthatóan semmi kedve nem volt a nyakig érő hóba
belegázolnia, de nem volt más választása. Így gyors, szinte szemmel alig
követhető mozdulatokkal viharzott a havon, miközben hatalmas ugrásokkal
próbálta elérni, hogy minél kevesebbet tartózkodjon a hideg, fagyos égi
áldásban. Gyorsan a rejtekhez ért, egy szem diót a szájába vett, és ugyanolyan
gyorsasággal, mint ahogy jött, újra a diófa ágai között termett. Miután
jóllakott elindult az erdő felé, hogy meleg fészkébe megpihenjen és megbújjon a
zord idő elől.
A vastag hó, a kemény fagyok minden kis erdőlakó életét kemény
próbatétel elé állítja. A természetben egyre nehezebben tudnak hozzájutni az
élelemhez, ezért nagyon nagy könnyebbséget és biztonságot jelentenek nekik az
egész télen át, folyamatosan megtöltött madárbarát kertek etetői. Mely etetők
minden áldott napon, az etetési szezon kezdetétől a végéig kiadós lakomával
várják az éhes és didergő kis tollasokat. Ha lehetőségetek adatik, Ti is
gondoljatok a természet ösvényein élő kedves madarakra, és helyezzetek ki nekik
egy kis elemózsiát. A segítségetekért cserébe pedig meglássátok, mennyi kedves
megfigyelési élményben és boldog pillanatban lesz részetek, ezeken a borús téli
napokon is.
Széncinege
Mókuska
Téli erdő, imádom ezt a kilátást