Advent negyedik vasárnapjának Angyala

 

A negyedik vasárnap Angyala

A karácsony előtti utolsó vasárnap egy nagy, halványlila lepelbe öltözött angyal jelenik meg az égbolton, és járja be az egész Földet. Kezében lantot tart, azt pengeti, és közben szépen énekel hozzá. De ahhoz, hogy meghallhassuk, szívünk tiszta kell, hogy legyen, és jól kell figyelnünk. A Béke nagyszerű dalát énekli, mely a karácsonyi gyermekről és Isten birodalmáról szól, mely eljő majd a Földön. Sok kis angyal kíséri a nagy angyalt, együtt énekelnek és örvendeznek a mennyben. Daluktól valamennyi mag, mely a földben szunnyad, felébred, és maga a Föld is figyel. 

Az én madárbarát kertem - Hová tüntek tollas kis barátaink?

 

Őszapók

Az elmúlt időszakban egyre több internetes portálon, madárbarát csoportban olvastam, hogy nagyon sok madárbarát panaszkodik arra, hogy nincsen, vagy alig van tollas az etetőinél. Kevesebb a madár, kisebb a fajgazdagság, napok telnek el, hogy tollas barátaik megjelennének és vendégszeretetüket élveznék. De mi állhat a dolgok hátterében? Most megosztom Veletek a saját tapasztalataimat, próbálva választ adni Nektek, hogy mi okozhatja a madarak távol maradását. 

Hosszú évek óta madárbarát kerttel várom tollas barátaim, miközben figyelem viselkedésüket, szokásaikat, melyekről feljegyzéseket készítek. Ezek mellett szemmel követem a természetben végbemenő változásokat, az időjárás kedvező vagy éppen kedvezőtlen hatásait, és az erdők, mezők táplálék kínálatát. Hiszen ezek mind fontos szempontok kis tollas barátaink életében. Az elmúlt nyáron és őszön, a természet szerteágazó ösvényein rengeteg termést érleltek meg a Nap sugarai. A tölgy, a bükkfák ágai között talán még soha nem látott mennyiségű makk várta a pillanatot, hogy a talajra hulljon. Amik aztán az erdő lakóinak a fontos csemegéjeként szolgáltak és szolgálnak, mind a mai napig. A bokrok ágai között megannyi termés lapult meg, melyek nagy része még jelenleg is várja az éhes vendégeit. Tehát az ősz bőkezűen ellátta az erdők lakóit, biztosítva őket a tél elejei időszakra is. A réteken, mezőkön, a tisztásokon a növények száraz magvai ugyancsak bőségesen a madarak rendelkezésére állnak. Tehát az első legfontosabb, hogy a természetben még bőven akad számukra betevő. Az enyhe decemberi időjárás, sok rovart is ébren talált, akik most is finom csemegét jelentenek tollas barátainknak. Ha pedig a természet ösvényein van betevő, akkor először azzal, azokkal a falatokkal élnek. Ha a tél a fagyokat és a havazás is magával hozná, az időjárás annak rendje és módja szerint alakulna, egyre több tollas keresné fel a kertek etetőit. Az enyhe idő a természet minden szegletében és a kertünkben is érezteti a hatását. 

A másik ok téli vendégeink távol maradása. Mivel ilyenkor télen sok faj az északi tájáról érkezik hozzánk, telelő vendégként, úgy az itthoni, állandó madaraink velük kiegészülve élik a napjaikat. Azonban, mivel a kemény fagyokkal és hóval tarkított  időjárás még ott sem köszöntött be, ezért a süvöltők, a fenyőpintyek, a fenyőrigók, a csízek, a csonttollúak és még sorolhatnám hány fáj a szokottnál jóval kisebb számban van jelen hazánkban. Inváziószerű megjelenésükre, még várnunk kell. Ha, az időjárás alakulása őket is vonulásra bírná, és az ottani táplálék kínálat rohamosan csökkenni kezdene, akkor nagyobb csapatokban állva indulnának útnak Közép-Európa, többek között hazánk felé is. Ha ez megtörténne, a jelenleginél jóval nagyobb számban lennének jelen a madarak nem csak a természet ösvényein, hanem a madárbarát kertekben is. 

Az én madárbarát kertemben is kevesebb a vendég és közel sem olyan nagy a fajgazdagság, mint a fagyos téli napokon, vagy mint akár egy évvel ezelőtt volt. De ezek ellenére még így is akadnak szép számban, és a számukra kihelyezett eleség, ha nem is az utolsó szemig, de napról-napra elfogy. 

A saját tapasztalataim szerint, a madárbarát kertek akkor lehetnek fajokban gazdagok, ha szem előtt tartjuk a madarak igényeit. Ha az alap betevők mellett, gondolok itt a napraforgómagra vagy a cinkegolyóra, színesebb kínálattal várjuk a hozzánk betérő vendégeket. Hiszen minden faj más és más betevőt fogyaszt szívesen, valamint az sem mindegy, hogy hol és milyen módon kínáljuk fel számukra a csemegéket. Azt, hogy melyik madár mit tud elfogyasztani elsősorban, a csőre határozza meg. Ezen túlmenően pedig minden fájnak megvan az etető típusa, ahol biztonságban érzi magát, és amit egyáltalán meg tud közelíteni. Ezek szerintem mind-mind fontos szempontjai annak, hogy kertünk igazán vonzó legyen tollas barátaink számára. Ebben szeretnék Nektek segítséget nyújtani az elkövetkező időszakban. 

Ha időtök engedi és kedvetek tartja, kérlek, írjátok meg nekem kommentben, hogy a Ti etetőiteknél jelenleg mit tapasztalatok.

Az én madárbarát kertem - Ritka látogatóm

 

 

Madárbarát kertem már nagyon sok madárfaj megtisztelte. Vannak gyakori, mindennapos vendégeim, vannak, akik nem minden áldott nap, de hetente pár alkalommal betérnek hozzám, és olyanok is vannak, akiknek a látogatása igazi ritka ajándék. Ezek közé a fajok közé tartoznak a fekete harkályok, a hollók vagy éppen az egerészölyvek. Mindhárom faj közvetlen közelemben, az erdő ölelésében éli az életét, akikkel erdei sétáim során, gyakran találkozok. Ezek a számomra ámulatba ejtő tollasok pedig olykor-olykor a kertembe is betérnek. Azonban az imént említett mindhárom faj nagyon óvatos és éber, az ő figyelmüket semmi nem kerülheti el. Éppen emiatt nem könnyű őket lencsevégre kapni. 

Tegnap délelőtt hosszú idő óta az egerészölyv tisztelt meg a jelenlétével, akit kétszer is sikerült megfigyelnem. Hatalmas termete ellenére, a szó szoros értelmében beleolvad a környezetébe, hiszen barnás színezetű tollazata remek álcázást biztosít a számára. 

Különös őt a madárbarát kertemben látni, hiszen fő táplálékai a kisemlősök. Elsősorban a pockokat és az egereket zsákmányol. Azonban élőhelyétől és az évszaktól függően hüllőkre, kétéltűekre és kisebb testű madarakra is vadászhat. Ilyenkor a hideg idő beköszöntekkor, amikor a természet ösvényein a táplálék kínálat jelentősen csökken, a kisemlősök után a madarak is az étlapjára kerülnek. Kiváló az alkalmazkodó képessége, és törekszik a legkönnyebben lezsákmányolható táplálékokat megragadni. 

Már jó párszor láttam őt a kertemben, megörökíteni azonban mindig kicsi az esélyem. Hiszen még a házon belüli mozgást is kiválóan érzékeli, mihelyst az ablakhoz közelítek, ő hatalmas szárnyait széttárja, és abban a pillanatban elrepül az erdő fáinak sűrű védelmébe.  

Advent harmadik vasárnapjának Angyala

 

A harmadik vasárnap Angyala

Advent harmadik vasárnapján egy fehéren ragyogó angyal jön le a Földre. Jobb kezében egy fénysugarat tart, amelynek csodálatos ereje van. Odamegy mindenkihez, akinek tiszta szeretet lakozik a szívében, és megérinti a fénysugarával. Azután ez a fény ragyogni kezd az emberek szemében, és elér a kezükhöz, lábukhoz, egész testükhöz. Így, még aki a legszegényebb, legszerencsétlenebb az emberek között, az is átalakul, és hasonlítani kezd az angyalokhoz, feltéve, hogy tiszta szeretet lakozik a szívében. Ezt a fényt azonban nem láthatja minden ember. Csak az angyalok látják, és azok, akiknek szintén ott van a szemében ez a fény. Csak ha ott van a szemünkben ez a fény, akkor mehetünk el a karácsonyi gyermekhez, a megváltóhoz és láthatjuk meg őt.

A mókusok téli hajlékai

 

 

 Mókusfészek anyagai

 

A természetnek hála, a vörös bundás mókusok kertem mindennapos, gyakori vendégei. Sőt ilyenkor a téli hónapokban, nem csak látogatóba érkeznek hozzám, hanem a szép sudárra nőtt fenyőfáimon alakítják ki meleg otthonukat, immár harmadik esztendeje. 

A mókusok élőhelyükön több fészket is készítenek, melyek között nappali pihenő fészkek, éjszakázó szállások és szerelmük bölcsői is meglapulnak. Ilyenkor a téli, fagyokkal és hóval tarkított hónapokban, az első és legfontosabb persze a biztonságon túl, hogy otthonuk az időjárás viszontagságaitól védett helyen legyen. Maga a fészek pedig úgy legyen kialakítva, hogy melengesse őket a legfagyosabb éjszakákon, védje őket az égi áldásoktól, és, ha legnagyobb ellenségük a nyuszt közeleg, az ágak mozgása jelezze rosszakarójuk jelenlétét. 

Mivel a téli hónapokban a fák ágai csupaszon állnak, levelek sokasága nem takarja gondosan be őket, a mókusok helyzete is sokkal nehezebb. Éppen emiatt, ha tehetik, és lehetőségük van rá, örökzöld fák ágai közé készítik el téli hajlékukat. 

A kertemben élő mókusok, évről-évre újra építik a fenyőfa védelmező ágai között lapuló fészkeiket. A tavalyi otthont, vagy a talált, más mókusok által épített lakást a mélybe taszítják, aminek a darabjai, az abba beépített anyagok, a földön pihennek meg. De nem sokáig. Hiszen ezeket a növényi anyagokat újra felhasználják, ismét visszahordják a fa magas ágai közé, valamint új anyagokat is hordanak bele. Már többször, többek között az idei esztendőben is sikerült megfigyelnem, miből is áll vörös bundás kis barátaim téli otthonai. Száraz fenyőágak, vékonyabb vastagabb gallyak, melyek a fészek stabil oldalát adják, faháncs hosszú darabkái, ami kiváló hőszigetelő, száraz levelek, és sok-sok puha moha, ez pedig otthonuk melegségét biztosítja. A fészek teteje is sűrűn fedett. A bejárat rendszerint a lakás alsó részén helyezkedik el, általában kelet felé néz. A mókusok előre látó is teremtmények, éppen emiatt, egy vészkijárattal is ellátják szállásukat, amin menekülni tudnak, ha fenyegetve érzik magukat, ha ellenség tör életükre. 

Miután kész lett a mókusok téli rezidenciája, kora reggel már nem az erdő rengetege felől érkeznek korgó gyomruk éhségét csillapítani, hanem egészen közelről, kertem sudár fenyőfáiról.

 

Advent második vasárnapjának Angyala

A második vasárnap Angyala

 A második adventi vasárnapon piros palástba öltözött angyal száll le a mennyekből, kezében egy nagy serleget hoz. Az angyal szeretné megtölteni az aranyserlegét, hogy tele vigye vissza a mennybe. De mit tegyen a serlegbe? Játékot? Ajándékot? Törékeny, finom szövésű ez a serleg, a Nap sugaraiból készült. Nem tehet bele kemény, nehéz dolgokat. Az angyal észrevétlen végigmegy a világ összes házán és lakásán, mert valamit keres. Tiszta szeretetet minden ember szívében. Ezt a szeretetet teszi a serlegébe, s viszi majd vissza a mennybe. Mindazok, akik a mennyben élnek, fogják ezt a szeretetet, s fényt készítenek belőle a csillagoknak. Ezért olyan jó felnézni a hunyorgó, ragyogó csillagokra.

 

 

Dérkristályok csilinegő zenéje

 

Vörösbegy 

Hosszú napokon keresztül kellett az erdő lakóinak nélkülözniük a Nap mosolygó arcát, és sugarainak kellemes meleg simítását, ami egy picit jobb kedvre derítette volna őket. Tegnap este a szürke komor felhők észak felé robogtak, a köd pedig összehajtogatta sűrűn szőtt fátylát. Nyomukban a milliónyi csillag fénye ragyogott, és feltűnt az égbolton a kerek arcú Hold. Lassan, ráérősen ballagott az égen, hisz nem volt hová sietnie. Némán, szúrós szemekkel kémlelte a tájat, fényével pedig beragyogta a tél első estéjét és éjszakáját. 

Az öregesen ballagó december pedig a sötétség leple alatt csöndesen megrázta ősz szakállát, amin a dér apró kristályai csilingeltek. Zenéjüket hallhatta bárki, aki ébren töltötte az éjszakát, aki némán kémlelte a tájat. Hangjuk olyan volt, mintha ezernyi apró csengettyű csenget volna. 

Kora reggel, amikor a Nap a keleti égbolton ébredezett, és lágy fénye bejárata az erdők, mezők ösvényeit tisztán látható volt az öreg december nyoma. Amerre csak járt, apró dérkristályok pihentek, a fűszálakon, az ágakon, a természet minden lakóját csillogóan fehér ruhába bújtatta. 

Fagyos volt a reggel, fogakat vacogtatóan hideg. Az ébredező madarak felborzolt tollakkal álldogáltak a fák, a bokrok ágain. Lábacskáikat bőszen emlegették, hol az egyiket, hol a másikat, mintha attól féltek volna menten az ághoz fagy. Csöndesen reppentek a fák sudaraiban, egyetlen hang sem hagyta el csőrüket. Azonban, ahogy a Nap mosolygó arca egyre magasabbra kúszott az égbolton, sugarai pedig meleg érintésükkel a fák rengetegét simogatták, egy kis boldogság, egy kis jókedv járta át az erdő lakóit. Cinegék diskuráltak az ágak között, csuszka pár beszélte meg aznapi teendőit, őszapók, csízek népes csapata csacsogott egymásnak, vörös mellényes vörösbegy csetteget a bokor sűrűjében, egy szajkó pedig az ölyv hangját utánozva kiabált a tölgyfa ágainak védelmében. Élettel, hanggal és egy kis jókedvvel telt meg az erdő december második napján, a fagyos idő ellenére. 

Üdvözöllek december

 

A december és vele együtt a tél csöndesen ballag be a természet ösvényeire. Léptei nehézkesek, szemei csillogók, deres szakállából pedig csilingelő jégkristályokat perget az erdők, mezők lakóira. Kora reggelre fehér zúzmararuhába öltözteti a megsápadt fűszálakat, a mély álmunkba szenderedett fák és bokrok kesze-kusza ágacskáit, és, ha észak felől társai is megérkeznek, hófehér dunnával takarják be a tájat. Ez a puha takaró pedig rengeteg titkot, számtalan mesét rejthet annak, aki ismeri az erdők, mezők lakóit. A vadak lépteinek tisztán kivehető nyomai rejtőznek a hófödte talajon. Őzek, szarvasok, vaddisznók patáinak lenyomatai, rókák, borzok, nyestek tappancs nyomai árulják el a fagyos éjszaka, a didergő nappal titkait. Ha pedig szerencsénk van akár a mókusok apró lépteinek emlékeit is megfigyelhetjük.

Az erdők ösvényei csöndesek. Csak a harkályok neszei szűrődnek tova, legyen bármilyen hideg a beteg fákat ilyenkor is gyógyítaniuk kell. Mellkasukat kopogtatják, miközben bőszen hallgatóznak, hol lehet a baj okozója. Olykor a szajkók is meg-megszólalnak, recsegő veszekedésük, veszélyt jelző hangjuk pillanatok alatt felveri az erdő némaságát. Ha pedig a nap langyos sugarainak sikerül előbújniuk a felhők mögül, és egy kis meleget tudnak adni, a csízek, a tengelicek, a süvöltők, a cinegék halk csacsogásba kezdenek, mely hangok, mint az aprócska csengettyűk úgy csilingelnek.

Az előttünk álló hónap sok szép pillanatot, az év legszebb ünnepét, és a kiadós havazás reményét is magában hordozza. Hiszen hiába van álomba szenderedve a természet, végeláthatatlan ösvényei megannyi csodát rejtenek még a legdermesztőbb napokon is. 

Advent első vasárnapjának Angyala

 

Az első vasárnap Angyala

Négy héttel karácsony előtt valami nagyon fontos dolog történik: egy angyal kék köpenybe öltözve leszáll az égből, hogy közelebb húzódjon az emberekhez. A legtöbb ember ezt észre sem veszi, mert túlságosan el van foglalva mással. De azok, akik jól figyelnek, meghallják a hangját. Ma van az első napja, hogy az angyal először szól, s keresni kezdik azokat, akik meg tudják és meg akarják hallgatni őt.

Készül a téli rezidencia

Éjszakánként csöndesen, sűrű köd paplant terít a természet ösvényeire az öregesen ballagó november. Tegnap reggelre azonban a köd sűrű fátyla alatt fehér zúzmara ruhába bújtak a fák, a bokrok csupasz ágai, a sápadt fűszálak, és még a talajon pihenő színes leveleken is megpihentek az apró kristályok. Egész álló nap a ködös levegő, és a fogakat vacogtató fagyos hideg uralta a tájat. 

Kiskertemben nagy volt a forgalom. Tollas kis vendégeim egymásnak adtak át helyüket az etetőknél, hogy mire beköszönt a korai este, szervezetüket kellő energiává tudják feltölteni. Hiszen a fagyos éjszakák egyre nagyobb kihívás elé állítják őket. 

Ma is, mint minden áldott nap, a mókusok is meglátogattak, de a mai nap, mást volt, mint a többi. Az egyik mókuska építkezésbe kezdett a fenyőfám ágai között. Immár harmadik esztendeje, hogy a szép sudárra nőtt, sűrű ágakat magán viselő fenyő, dús rengetegében mókusok téli rezidenciája lapul. A hideg évszak beköszöntét, a mókusok is a testükön érzik. Ők nem ismerik a naptárt, nem tudják a hónapokat, azt viszont nagyon jól tudják és érzik, hogy bizony a változás megkezdődött. Amikor pedig a tél fagyos szorítása eléri az erdők ösvényeit, ők is alkalmazkodnak hozzá. Olyan helyet keresnek maguknak, ahol táplálékban nem szenvednek hiányt, és ezeken a helyeken téli lakást építenek maguknak, ami meleget ad testüknek, ami védelmezi őket az időjárás olykor kegyetlen viszontagságaitól. Az én kertem és a benne otthonra lelt fenyőfák pedig egy ilyen, számukra alkalmas hely. 

Nemsokára elmesélem és megmutatom Nektek, hogyan is néz ki a mókusok téli otthona. Milyen anyagokból készül a meleg fészkük, és hogyan készítik el. Megosztom Veletek milyen betevőkkel kedveskedek nekik, mely falatok a kedvenceik, és, hogyan fogyasztják el a számukra kínált elemózsiákat. 

Az én madárbarát kertem - Az etetés szabályai

 

Barátcinege

 

Fontos szabály, a megfelelő táplálék!

A madarak táplálékáról a későbbiekben részletesen fogok írni Nektek, de most fontos megjegyeznem, hogy milyen elemózsiát ne kínáljunk fel tollas kis barátainknak. Nagyon fontos, hogy az etetőkbe kihelyezett élelem mindig natúr legyen. Soha ne töltsük meg a kis madárvendéglőket sós, fűszeres vagy füstölt eleségekkel. Valamint fontos szabály, hogy tilos a madaraknak kenyeret, kiflit valamint egyéb péksüteményt vagy azok morzsáját kihelyezni. Hiszen az erjedésnek induló élelmiszerek súlyos bél és gyomorgyulladást okozhatnak, melyek esetenként a kis tollasok halálához is vezethetnek.

Ahogy Ti is látjátok, tollas barátaink etetése, mely a legfontosabb madárvédelmi tevékenység nagyon nagy odafigyelést, elhivatottságot, és rendszerességet követel. Ezért nagyon fontos, hogy csak akkor kezdjen bele bárki is, ha a madarak élelemmel való ellátását kellően odafigyelve, napi rendszerességgel tudja biztosítani, hosszú hónapokon keresztül!!!

Végezetül elöljáróban szót ejtenék az itatásról is, melyet a nyári hónapok végeztével fontos tovább folytatnunk, így ezt a madárvédelmi tevékenységet az esztendő minden napján alkalmaznunk kell.

A következő „Az én madárbarát kertem” bejegyzésében bővebben fogok írni a madarak számára kihelyezett friss víz fontosságáról.      

 

"Cikk-cikk, cikk-cikk" hangok az erdők ösvényein

Az elmúlt hetekben és napokban bármerre is vitt az utam mindenfelé, a vörösbegyek hangját hallottam. Az erdő ösvényein, a kis kertemben, szüleim udvarában vagy éppen sétáink alkalmával. Mintha mindenhol ott lennének, mintha a mostani időszakban sokkal többen egyed lenne a környezetemben mint eddig. Van amikor kedves, rájuk oly jellemző "cikk - cikk, cikk - cikk" hangjuk oson a fülembe, de az elmúlt napokban a borús, esős és ködlepelbe bújt időjárás ellenére gyakran, több helyen gyöngyöző énekükben is gyönyörködni tudtam. Érzésem pedig, hogy többen vannak egészen helytálló, hiszen jelenleg is tart a vörösbegyek vándorlása. A hazánkban költő madarak nagy része az őszi hónapok beköszöntével dél felé vándorol, helyükre, észak felől telelő vendégek érkeznek hozzánk, de sok egyede csak megpihen nálunk és tovább folytatja útját dél felé. Tehát jól érzem, valóban több ilyenkor a vörösbegy hazánkban. Szinte észre sem vesszük, úgy cserélődik ki állománya. Hiszen csak azt látjuk és halljuk, hogy egész évben a környezetünkben vannak. Pedig a vörösbegyek vándorló madaraink. Azonban bizonyított, hogy évről-évre egyre több egyede dönt a helyben maradás mellett, és hagy fel a sok veszélyt rejtő vándorlással. 

A hazánkban telelő madaraknak nagy segítséget nyújtanak a madárbarát kertek, ahol napról-napra biztosítani tudják számukra a megfelelő lágy eleségeket. A vörösbegyek táplálékairól, evési szokásaikról, napi rutinjukról a későbbiekben bővebben fogok írni Nektek.

A téli fülőkék ébredése

Novemberben, az ősz utolsó hónapjában jár a természet és lakói. Az első téli hónapig még hetek vannak hátra, mégis a természet már jelzi a hideg évszak közeledtét. Ennek bizonyítéka pedig nem más, mint a téli fülőke megjelenése. 

Immár harmadik esztendeje követem szemmel, az erdő egyik rejtett szegletében élő fülőkék aprócska telepét. Kíváncsiságból látogattam meg élőhelyüket, hátha a kiadós őszi csapadék, a hűvös novemberi idő előcsalta kedvenc kis fotóalanyaimat. Reményeim pedig, hogy láthatom őket valóra vált. Éppen ugyanott jelentek meg, ahol az elmúlt két évben is. A szép kort megélt, gyér lombozatot viselő, hajlott törzsű gyertyán fa törzsén lelték meg otthonukat. Egészen pontosan a fa repedt kérgének a védelme alatt. Most még egészen aprók, sárgásbarna kalapjuk nem nagyobbak, mint egy borsszem, de a kis csoportban még apróbbak is megbújnak. A fakéreg repedése még féltőn dédelgeti őket, de ahogy telnek a napok, szépen lassan cseperedni fognak, és ahogy egyre nagyobbra nőnek kíváncsian bújnak majd egyre kijjebb és kijjebb védelmező otthonukból. 

Tartsatok velem, időről-időre megmutatom majd fejlődésüket. 

A téli fülőkék azon kevés gombák egyike, akik a téli időszakot választották termő idejüknek. Ők kifejezetten jól érzik magukat a hideg téli napokon, ha azonban kemény fagyok köszöntenek a természet ösvényeire, vagy vastag hótakaró fedi be termőhelyüket, pihenő időszakot tartanak a növekedésükben, és mihelyst a levegő enyhülni kezd tovább folytatják a fejlődésüket, éppen ott ahol azt abbahagyták.

 

 

Barátposzáta éneke az őszi alkonyatban

Barátposzáta hím 

Madárbarát kertemet nagyon sok faj látogatja. Kis birodalmamban minden a természetről és lakóiról szól.

Tegnap este, amikor a szürkület már sötét leplét hajtogatta az erdőre és kis kertemre, különös hangon akadt meg a fülem. A szép sudárra nőtt fenyőfám ágai közül lágyan csengő strófák szűrődtek ki. Nem sokáig tartott a kis madárkoncert éppen pár pillanatig, de ebből a rövidke énekből is könnyen beazonosítottam, hogy egy barátposzáta dudorászott az őszi alkonyatban. Különleges élmény volt őt ilyenkor november legelején hallani. Hiszen ő is egy vonuló madárfaj, akinek egyedei, szeptemberben és októberben telelő területeik felé kezdik meg hosszú útjukat. Azonban évről-évre vannak barátkák, akik a hazánkban való áttelelés mellett döntenek. Ők nem vállalják fel a vonulás kockázatát, inkább a helyben maradást választják, ami szintén kockázatos lehet, ha kemény fagyokkal és hóval tarkított időszakokat tartogatnak a tél hónapjai. 

A barátposzáták fő táplálékai a rovarok, a pókok, a csigák, de az ősz beálltával áttérnek a bogyós gyümölcsök fogyasztására. Fő táplálékuk ősszel, a fekete bodza tápláló és energiában gazdag termése. Azt nem tudom, hogy ez a barátka marad-e nálunk a téli hónapokra, vagy csak egy kicsit megkésve kezdi meg vándor útját, ez még a jövő titka. Minden esetre, ha az áttelelés mellett dönt, akkor kertem etetőiben megfelelő táplálékokat fog találni. A hazánkban áttelelő, de egyébként költöző madárfajokat, madárbarát kertünkben lágy eleségek kihelyezésével segíthetjük. Többek között lédús almával, körtével, sajttal, túróval, puha natúr vajjal, ipari tepertővel segíthetjük életüket. De szívesen fogyasztják az apróra tört dió húsát, vagy a cinkegolyót is. A gyümölcsöket bokrok ágaira felszúrva, vagy a többi csemegével együtt, a talajetetőn is felkínálhatjuk a számukra. 

A hazánkban áttelelő madarak segítéséről, a későbbiekben még bővebben fogok írni. 

Az én madárbarát kertem vendégei - Nagy fakopáncs látogatása

Madárbarát kertem rendszeres látogatói a csinos kinézetű nagy fakopáncsok. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egész évben, minden áldott nap láthatom őket. Hiszen kis madár birodalmamban számos szép kort megélt fa éli nyugodt, megbecsült nyugdíjas éveit. Ezeknek a fáknak pedig a törzsei hol itt, hol ott finom falatokat tartogatnak a harkályok számára is. A nagy fakopáncsok, a fák gondos doktorai pedig szorgalmasan gyógyítgatják őket. Erős csőrükkel, hosszú tapadós nyelvükkel könnyedén hozzá tudnak férni a fák kérgei alatt megbújó farontó bogarakhoz, azok lárváihoz, és minden olyan rovarhoz, akik a kéreg repedéseiben bújtak meg. Azonban ezeken a csemegéket kívül előszeretettel látogatják az etetőimet is, és szívesen fogyasztják a bennük rejlő falatokat. Nekik is megvannak a kedvenc csemegéik, táplálkozási helyeik, szokásaik erről a későbbiekben bővebben mesélni fogok. 

Ma délelőtt több alkalommal is sikerült egyedeit megfigyelnem és meg is örökítenem. A fotómon egy hím nagy fakopáncsot láthattok, akinek a nemét a tarkóját díszítő élénk piros sáv árulja el.

Az én madárbarát kertem - Az etetés szabályai

 

 

Szajkó

Mielőtt az idei esztendőben is elkezdeném megosztani Veletek madárbarát kertem eseményeit, fontos, hogy leírjam a madáretetés legfontosabb szabályait. Hiszen lehet, hogy a megosztott történeteim, fotóim adnak nektek is kedvet, ehhez a nemes cselekedethez, melyet bárhol, akár még panelház ablakában, vagy erkélyén is alkalmazni tudtok.
Az első nagyon fontos szabály a folyamatosság!!!
Ha elkezdtük a legfontosabb és leghosszabb ideig tartó madárvédelmi tevékenységet, akkor azt az etetési időszak minden áldott napján folyamatosan, és odafigyelve kell tennünk. A kis tollasok hamar megszokják, hogy etetőinkben hozzá tudnak jutni a számukra szükséges elemózsiához, melyre számítanak is. A környékről vagy akár messzebbről is vonzza a madarakat a biztos élelemforrás, és, ha ez bármilyen oknál fogva megszűnne, pláne a kemény fagyokkal tarkított téli napok alatt, akkor tollas barátaink nagy bajba kerülnének. Kertünk vendégeinek nagy része csupán pár grammos kis apróság, akinek a téli időszak napjainak nagy része arról szól, hogy a szervezetük megfelelő működéséhez, és éltben maradásukhoz szükséges táplálékhoz hozzá tudjanak jutni. A rövid nappali időszakok, a kemény fagyok, és a hótakaró csak tovább nehezítik a helyzetüket. Reggeltől estig mindössze 5-6 órájuk van arra, hogy a betevőjüket meg tudják keresni, és el tudják fogyasztani. A kistestű madarak teste csupán egy-két napra elegendő zsírtartalékot képes felhalmozni. Ha bármilyen okból kifolyólag, nem sikerül nekik a megfelelő mennyiségű táplálékhoz hozzájutniuk, akkor az előttük álló, fagyos éjszaka akár végzetes is lehet a számukra.
A kertünket látogató tollas vendégek megszokják, és számítanak a feltöltött etetők kínálatára, hogy minden nap hozzá tudnak jutni a szükséges betevőjükhöz, éppen ezért olyan fontos az etetés folyamatossága.

Meseerdő óriásai

 

 

 

 

Óvatosan lopakodva kezd az ősz kiteljesedni. A fák koronái, a bokrok nyúlánk ágai egyre színesebb felöltőbe bújnak. A sárga, a vörös, a barna száz meg száz árnyalatában pompáznak az erdő ösvényei. Amikor pedig az őszi szél, melynek lehelete egyre hűvösebb, a sudarakba oson, egyik levelet a másik után szedi le az ágakról, akik könnyedén meglibbennek a levegőben és társaikra hullnak. Ahogy napról-napra vastagodik az avar, úgy lesznek egyre szellősebbek, egyre átláthatóbbak a fák koronái, melyek között kíváncsian tekintgetnek be a fellegek és a bágyadt arcú Nap. 

Kora délután volt, amikor utamra indultam. Az égbolton könnyed felhők andalogtak, újra és újra eltakarva a Nap korongját. Kellemesen hűvös levegő és könnyed szél járta át a fák rengetegét, melynek csöndjében tisztán hallani lehetett az otthonukat elhagyó makkok koppanását, és a levelek kedves neszezését. Utam a tölgyfákkal büszkélkedő erdőbe vezetett, ahonnan puha avar szőnyegen haladva a völgy mélyébe szedtem a lábaim. Az öregedő tölgyek ágai között cinegék, csuszkák motoztak, ottlétüket kedves csacsogásuk árulta el. A völgy szélén, ahová a Nap sugarai még könnyedén be tudnak osonni egy szép nagy kalapot viselő nagy őzlábgombán akadt meg a tekintetem. Hosszú kecses tönkjén hatalmas kalapot viselt, olyat, amilyet már rég nem láttam. Ekkor még nem is sejtettem, hogy ez még csak a kezdet. Ahogy a völgybe egyre mélyebbre ereszkedtem, újabb és újabb, nagyobbnál-nagyobb őzlábgombát fedeztem fel. Azt sem tudtam hova kapjam a fejem, hiszen annyian voltak. A fák védelmező törzsei mellett, a bokrok sűrű ágainak az árnyékában, mindenhol gomba nőtt. Volt, amelyiknek akkora kalapja volt, amit már a vékony szára nem bírt el. Tudatosan indultam el ide, hiszen az elmúlt évek alatt itt ilyenkor ősszel mindig találkoztam egyedeivel, de ilyen nagyra még soha nem nőttek, és ilyen sokan sem voltak. Több tucat hatalmas kalappal büszkélkedő őzlábgomba tette meseszerűvé a tölgyerdőt. Minden túlzás nélkül úgy éreztem, hogy egy gyönyörű mesevilágba cseppentem. Szinte hallottam a manók motozását a mohos fák tövében, szinte magamon éreztem kíváncsi pillantásaikat. Most megmutatom Nektek is a völgy óriásait, akiknek a kalapjaik alatt éjszaka apró lámpásokat gyújtva, az erdei manók figyelik a csillagok fényét és a karcsú Holdat, aki csöndesen cammog az éj sötétjében.

 

 

 

Az én madárbarát kertem

 

 

Csuszka

Az október lassan ballag előre útján. A természet ösvényein sárguló falevelek, édes termésektől roskadozó bokrok, puha köd paplanba burkolózott erdei csapások, egyre hűvösebb levegő és rövidülő nappalok jelzik az ősz kiteljesedését. 

Az erdők rengetege, a mezők sápadó fűszálai jelenleg még  elegendő táplálékot kínálnak tollas kis barátaim számára, de az egyre zordabbra forduló idő, a rovarok legtöbbjét már elkezdte búvóhelyére terelni. Lassan, de biztosan fogynak a betevők a természet asztaláról. 

Hosszú évek óta, gondosan kialakított, madárbarát kerttel várom a hozzám betérő tollas kis barátaimat, hogy mire a hideg, fagyokkal tarkított időjárás beköszönt, megszokott, bejáratot etetők várják őket. Így addigra megszokják és tudják, hogy a rövid nappali időszak alatt, nálam folyamatosan feltöltött, finom csemegéket kínáló etetők várják őket. Hiszen, ha neki kezdünk a legfontosabb és legösszetettebb madárvédelmi tevékenységnek, mely a madáretetés, fontos, hogy az a hideg időszak minden áldott napján folyamatos legyen. 

Már harmadik napja, hogy bőséges csapadék áztatja a természet ösvényeit. A szűnni nem akaró eső kihívások elé állítja tollas kis barátaimat, ezért az idei szezon az én kertemben már megkezdődött, de még csak a szoktató etetést kezdtem el. Vendég még nem sok érkezik, de a kicsi szám fokozatosan növekedni fog, ahogy a levegő egyre hidegebbre fordul, és ahogy fogy az erdők, mezők ösvényein a betevő. Tartsatok velem ebben az etetési szezonban is, melyben folyamatosan bemutatom Nektek kertem tollas kis vendégeit, megosztom Veletek szokásaikat, ki melyik elemózsiát kedveli, melyik etetőt részesíti előnyben, valamint bemutatom viselkedésüket és pár jó tanáccsal is szolgálni fogok. 

Én már izgatottan várom az előttünk álló időszakot, hogy milyen fajok fognak megtisztelni a jelenlétükkel. Nagyon szeretem azokat a hónapokat, amikor tollas barátaim az én kertemben vendégeskednek, amikor finom falatokkal tudok kedveskedni nekik, és újabbnál újabb megfigyelési élményekben lehet részem nekik hála. 

A következő napokban a madáretetés szabályairól fogok írni, amik betartása nagyon fontos. Hiszen azokra odafigyelve, a szabályok betartásával tudunk igazán jót cselekedni, tollas kis vendégeinkkel. 

Hírnökök

 

Az ősz közepén járunk, amikor szinte napról-napra egyre több és több színben pompáznak az erdők ösvényei. A fák ágain könnyedén himbálózó levelek, akinek egy könnyed fuvallat is elég ahhoz, hogy elhagyják otthonukat, a zöld, a sárga, a barna, a vörös ezernyi árnyalatában játszanak. Az őszi ünnep a kiteljesedéséhez közeledik. 

Az erdők rengetege hallgatag, melyben a levelek zizegésének, az apró sipkás makkok koppanásának a nesze messzire oson a fák törzsei között. 

Ilyenkor októberben a természet ösvényein egyre több és több vonuló madárral találkozhatunk, akik északi otthonukból utaznak dél felé. Tegnap délután egy nagyon nagy, becslésem szerint 60-70 egyeddel büszkélkedő tengelic csapatot sikerül megfigyelnem. Fáról-fára, ágról-ágra reppentek, miközben egymással diskuráltak. Amikor szárnyakat széttárták még, ha messze is voltak, tisztán láttam élénksárga szalagjukat, ami a szárnyaikat díszíti. Gyönyörű kis tollasok, a legszínpompásabb énekes madaraink. Miközben megpihentek az ágak védelmében egymással kezdtek fecsegni. Kedvesen, lágyan csivitelő hangjukat messzi repítette az őszi szél. 

A hazánkban költő tengelicek nagy része állandó, de vannak, akik dél felé vonulnak. Ilyenkor ősszel azonban észak felől, telelő vendégként érkeznek hozzánk egyedeik. Amikor költő területükön hidegre fordul az időjárás dél felé kezdenek vonulni, melynek csúcs időszaka októberben van.  

A költési időszakot leszámítva, a tengelicek többedmagukkal, gyakran nagyobb csapatba állva élik a napjaikat. Réteken, mezőkön kutatnak táplálék után, előszeretettel szedegetik a bogáncs, az aszat félék, a bojtorján magjait. Ilyenkor szó szerint ellepik a tájat, miközben lágy csivitelésük töri meg a csendet. 

Az előrejelzések szerint hazánkban az időjárás napról-napra egyre hidegebbre fog fordulni. A magasabban fekvő helyeken talán az első hó is megérkezhet, hogy fehér lepelbe öltöztesse a tájat. Az északi tájakon pedig már beköszöntött az igazi hideg és nyirkos őszi idő. 

Az általam látott csapat, talán épp egy ilyen vonuló csapat volt, akik a mi vidékünket választják telelő helyükül. Az elmúlt napokban, az ország több pontján figyeltek meg téli vendégeket, csonttollúakat, fenyőpintyeket, csízeket, akiknek a megjelenése jelzés értékű, miszerint visszavonhatatlanul a hideg őszi napok közelednek.

Az erdő rejtekében

 

Kellemes őszi délután volt, amikor útra keltem az erdő ösvényén. Az égbolt minden szegletét sötétszürke felhők fedték be gondosan. Napok óta ők az uralkodók, vannak köztük szerények, haragosak és bőséges esőt hozók. Mellettük pedig a köd, mely olykor sűrűn szőtt, az idegen északi szelek, és a hűvös levegő gondoskodik a csalhatatlan őszi időjárásról.
Az erdő ösvényei a kiadós égi áldásnak hála sarasak, kisebb-nagyobb, friss vízzel telt tócsák várják újra a szomjas lakókat. Az avar napról-napra egyre vastagabb, egyre melegebb paplannal fedi be a talajt, de most nem zizegtek lábaim nyomán, vizesen bújtak szorosan egymáshoz a sárga, a barna, a bordó, a zölddel mintázott levelek, mint fagyos éjszakákon a madarak az odvak mélyében. Az őszi csendet hangok törtek meg, cinegék cserregtek a fák ágai közt, többen is voltak egész kis csapat. Egymással diskuráltak, miközben betevő után kutattak. A másik terebélyes tölgyfa ölelésében szajkók zajongtak. Recsegő, komisz veszekedésük teljesen elnyomta a cinegék lágy, csilingelő hangját. Úgy vitatkoztak egymással, mintha az utolsó falat makk lett volna a tét. Pedig makk van bőséggel. Évek óta nem láttam a tölgyerdőben ennyi makkot, a talajon ezer meg ezer számra hevernek, és még mindig érkezik az utánpótlás.
Ahogy a szajkók elcsitultak, újra őszi csendbe burkolózott az erdő. A némaság azonban nem tartott sokáig, hiszen ahogy az északi szelek a fák sudarai közé szaladtak, dühösen cibálni kezdték a tölgyfák ágait. Kopogni kezdett az erdő. Makkok tucatja hullott a földre, amikor pedig az ázott talajra értek, kedves hangjukon jelzek az erdő állatainak, hogy elérkezett az őszi lakoma ideje. Ők pedig érkeztek is sorban.
A tölgyerdőből utam az akácfákkal tarkított erdőbe vezetett, melynek peremén szúrós ágakkal büszkélkedő vadszeder bokrok állnak. Gyakran bírnak maradásra, kapaszkodnak belém, ahogy csak tőlük telik, de óvatosan, mindig ki bírok szabadulni marasztaló ölelésükből. Ahogy az ösvényén szedtem a lábaim az egyik bokor, sűrű mélyéből neszezés, halk mocorgás jeleire lettem figyelmes. Kis kamerám, ami épp nálam volt, a bokorra irányítottam, ahonnan egy szürkés bundát viselő vaddisznó lépkedett élő. Hallotta, érezte, hogy ott vagyok, hiszen megzavarhattam pihenő idejét. Egy rövid felvételt sikerült róla készítenem, ahogy komótosan tovaballagott.
A vaddisznók szeretik a szúrós indákkal, ágakkal védelmező vadszeder bokrok védelmét, hiszen egész évben zöld leveleik takarást, tüskéi pedig áthatolhatatlan biztonságot nyújtanak a számukra. Már több alkalommal találkoztam én is szederbokrok mélyében pihenő kedvenceimmel.
További utam a sötét völgy mélyébe vezetett, ahol nappal is a szűkület pihen, alig engedve be fényt birodalmába. A bőséges csapadéknak hála, a völgy mélyén, a vastag avar védelméből egészen apró, kalapokat viselő gombák kukucskáltak élő. Talán az elkövetkező hetekben még többen lesznek, hiszen az előrejelzések szerint, újabb és újabb csapadékot adó fellegek fognak a természet ösvényei fölé vonulni. Az időjárás adott a számukra, izgatottan várom őket. 

 

 

 

Visszatértek a csízek

Csíz

 

A csízek, kis termetű pintyfélék, akikkel főként az őszi és a téli hónapokban találkozhatunk. Vonuló madarak, ők a hideg, téli hónapokat töltik hazánkban. Fészkelő területeik főként Európa északi országai, ahonnan az ősz beköszöntekkor szárnyra kapnak és megkezdik vonulásukat Európa déli irányába. Vonulásukat és letelepedésüket elsősorban a táplálék bősége határozza meg. Ahol elegendő betevőt tudnak maguknak találni, és az időjárás is számukra kedvezően alakul, ott töltik a téli hónapokat, ahonnan aztán tavasszal ismét útra kelnek, hogy visszatérjenek költési területeikre. Hazánkban kis számban fészkelnek, így a tavaszi és nyári időszakban csak elvétve találkozhatunk egyedeivel, de azokkal is inkább a hegyvidéki, fenyves erdőségekben. 

Szeptember utolsó napján, édesanyámék udvarában álló, szép terebélyesre nőtt almafáját, egy szép nagy számból álló csíz csapat látogatta meg. A csapat nagyon sok tagból állt, pontosan megszámolni nem tudtam, de becslésem szerint 40-50 egyed között lehetett a jelenlétük. Miközben a még zöld levelekkel büszkélkedő ágak között időztek, folyamatosan vékonyka, csacsogó hangjukat hallaták, mely hangokat már hosszú hónapok óta nem hallottam, csinos, törékeny külsejükben pedig nem gyönyörködhettem. 

A hazánkban telelő madarak megérkezte, a hűvös, ködös időjárás csalhatatlanul jelzi, hogy az igazi ősz beköszöntött.  

A csízek őszi vonulásának a csúcsidőszaka október és november hónapokban van. Ha pedig nagy hidegek köszöntelek be hazájukba, akkor invázió szerűen kelnek útra dél felé.

Ilyen, viszonylag korai időpontban, még nem sikerült csízeket megfigyelnem. 

Ájtatos manó

 

 

Imádkozó sáska

Ha az ájtatos manó elnevezést halljátok, Nektek melyik élőlény jut róla az eszetekbe?

Aki nem tudja, annak gyorsan segítek is, mert ebben a bejegyzésemben róla fogok mesélni. Ő nem más, mint a különleges kinézetű, és egyedi szokásokkal rendelkező imádkozó sáska.

Ilyenkor ősszel egyre gyakrabban találkozhatunk velük a rétek, mezők ösvényein, hiszen ekkorra érik el azt a kifejlett állapotot, amikor könnyebben észre tudjuk venni őket. Persze a főként zöld fűszálak között tartózkodó manók észrevétele így sem mondható egyszerű feladatnak. De az a mondás velük szemben is helytálló, legalábbis a legtöbb estben, miszerint, aki keres, az talál. Én pedig keresem őket, de nem csak ilyenkor ősszel, hanem már a nyár végi hónapban is.
Az imádkozó sáskák áttelelt lárvái, tavasz végén, nyár éljen kelnek ki, akik nagyon hasonlítanak szüleikre, azzal a különbséggel, hogy nincsenek ivarszerveik, és szárnyaik. A kifejlett sáskák kicsinyített másai. Ahogy telik az idő egyre többször védenek, körülbelül 6-7 alkalommal, melynek köszönhetően egyre nagyobbak és fejeltebbek lesznek. Az utolsó vedlés után pedig teljesen kifejlett imádkozó sáskákká válnak.
Sajnos már sokszor szembesültem vele, hogy ezek az ártalmatlan rovarok félelmet keltenek az emberekben. Nagy termetük, különös kinézetük sokak számára riasztó vagy visszataszító. Pedig semmi okunk nincs rá, hogy tartsunk vagy irtózzunk tőlük, hiszen nem ártanak nekünk. Sőt inkább hasznunkra vannak, mert ha kertünkben feltűnnek sok, a növényeinkre káros rovart pusztítanak el. Táplálékuk elsősorban röpképes rovarokból áll, melyekre lesből támadnak. Az imádkozó sáskák türelmes ragadozók, akik akár órákat képesek mozdulatlanul állni, zsákmányukra várva. Amikor a közelükbe kerül egy figyelmetlen préda, hosszú, tövises fogólábaikat a másodperc töredéke alatt kinyújtják, akár egy bicskát, és átölelik áldozatukat, mely ölelésből már esélyük sincs menekülni. Lomha járásuk, nehézkes röptük ellenére kíméletlen ragadozók. Vadászatuk közben elsősorban kitűnő látásuk segítik őket, melyről nagy szemeik árulkodnak.
Tegnap délután az erdő fái között megbújó kis tisztáson újra sikerült velük találkoznom. Türelmüknek hála pedig egy kis videót is tudtam róluk készíteni, amit most Nektek is megmutatok. 

 

Az ősz legszebbjei

Őszi kikericsek

 

Őszi kikericsek

 

 

Nem is oly rég számoltam be Nektek az őszi kikericsek birodalmában tett látogatásunkról. Az akkori ottlétünk alkalmával, mindössze egyetlen őszikével hozott össze találkozást a természet. Pár nappal ezelőtt ismét útra keltünk, bízva benne, hogy az őszi napsütés, mely igazán kellemes meleggel kényeztette a szeptemberi nappalokat, több virágnak is kedvet adott szirmaik bontogatásához. A természetnek, a jó időnek hála pedig így is lett. A hatalmas mezőn több tucat halványlila virág fogadott minket, akik varázslatos szépségükkel ragyogták be az alkonyatba forduló tájat. Ahogy lábaikat csöndesen egymás után szedtük, a Nap izzó korongja épp nyugovóra tért az égbolt peremén, melynek köszönhetően kellemes fények, lágy színek ölelték át a rétet. A sárguló fűszálak közül pirregő tücskök andalító muzsikája szűrődött ki, miközben a bogárság tagjai már pihenni készültek. A mező szélén húzódó hatalmas erdőség fái közül, a gímszarvas bikák orgonáltak, szerelemtől ittas hangjuk betöltötte a tájat, a levegőt szinte reszketett erőteljes hangjuk nyomán. Nagy levegőt véve szívtam magamba az ősz utánozhatatlan illatát, fülemet nagyra nyitva hallgattam az ősz legszebb muzsikáját, szemeimmel pedig a tájat kémleltem, melyben az ősz legszebb virágai már mind elfoglalták a helyüket. Ilyenkor úgy érzem enyém a világ, melynek szépségével soha nem tudok betelni, hiszen annyi, meg annyi csodát rejt a természet. 

 

 

Őszi kikericsek

Őszi kikericsek

 

 

Füttyögés az erdő rengetegében

 

Csuszka

 

A kellemes őszi meleg, a már-már nyárias levegő, a kis tollasokat dalolásra készteti. Legutóbb a széncinege gyöngyözően csengő hinta dalocskájáról számoltam be Nektek, most pedig a kékes tollruhába bújt csuszkáról fogok mesélni. A csuszkák állandó madaraink, akiknek a jelenlétében, egész esztendőben gyönyörködhetünk.   

Bármikor is lépek rá az erdő ösvényére, szinte nincsen olyan látogatásom, hogy ennek a folyton izgő-mozgó madárnak a hangját ne hallanám. A csuszkák az esztendő minden áldott napján párba állva élik az életüket. Párkapcsolatuk évekre szól. A párok a költési időszakon kívül is védelmezik, óvják revírjeiket, és a birtokolt területük határain belül tartózkodnak. Mivel egész évben párkapcsolatban élnek, éppen ezért hallhatjuk olyan gyakran “tveed-tveed” kapcsolattartó hangjuk. Hiszen a hím és a tojó ezzel a hanggal tartja folyamatosan, egymást közt a kapcsolatot. Távolra soha nem mennek egymástól, ha az egyik kicsit odébb áll, a másik máris hangjával jelez társának. 

Ilyenkor ősszel is gyakran hallom “tveed-tveed” hangjukat az erdő rengetegében. Azonban az elmúlt napokban nem csak kapcsolattartó hangjukat, hanem a rájuk jellemző különleges füttyüket is meg tudtam figyelni, mely hang messzi kúszva töltötte be az erdő ösvényét. Általában a tél közepétől hangos az erdő a csuszkák füttyeitől, de most az ősz, a kellemes meleget tartogató szeptember is megajándékoz kedves füttyögő hangjukkal. 

A tisztás őszi lakója

 

A kis erdei tisztás üdeségét és virágos pompáját a nyár csöndesen magával vitte. Még a mai napig vannak szirmait bontogató virágok, de közel sem annyian, mint hetekkel ezelőtt, és az ő napjaik is, már meg vannak számlálva. Legtöbbjük magjaikat érlelik, hogy jövő nyárra újra szépségükkel teljen meg a tisztás minden szeglete. 

A növények sokaság között szeptember ide vagy oda még zajlik az élet. Rovarok jönnek-mennek, repülnek, és napfürdőznek, amikor a nap sugarai még meleget adnak nekik. Tegnap délután, több apró tisztáslakót is sikerült megfigyelnem, akik közül az egyik legkülönlegesebb a zöld repülőszöcske volt. Élénkzöld színe már kivált a sárguló növényzet közül, szép termetes méretével pedig hamar felhívta magára a figyelmemet. Szárnya szép nagyra nőtt, melyet, ha széttár messzi tud repülni. Röptét általában ugrással indítja, majd szárnyait széttárva, kiválóan repül. Ez az egyed nyugodtan viselkedett, talán érezhette nincsen veszélyben. Hagyta, hogy megörökítsem és szemügyre vegyem különleges szépségét.

Hinta dalocska

Széncinege tojó

Az ősz első hónapjának a közepén járunk, de az időjárás mit sem foglakozik azzal, hogy a naptár mit mutat. Hiába köszöntött be a szeptember a hőmérséklet napközben még mindig a nyarat idézi. Az éjszaka sötét leple alatt azonban már hűvösre fordul az időjárás, hajnalra pedig apró harmatcseppek ülnek ki a növényekre, csillogó felöltőbe bújtatva őket. A meleg idő, a nap simogató sugarai azonban megtévesztő lehet a természet lakói számára. 

Ma délután is nyáriasan meleg uralta a  természet ösvényeit, melyben a széncinege hímnek daloláshoz szottyant kedve. Csőrét széttárva, a tavasz egyik legszebb előadását kezdte énekelni, a szívemnek oly kedves hinta dalocskát. Hangja úgy gyöngyözött, mint a csendesen osonó kis patak kristálytiszta vize, mintha valóban a tavaszt, a kikeletet köszöntené. Hosszú hetek teltek már el a madarak dalai nélkül, hisz a költési és a fiókanevelési időszakuk régen véget ért. Hangjukat csak a kapcsolattartásra és a riasztásra használták. Ma délután azonban a széncinege kedves strófái, melyek oly jókedvűen csilingeltek, újra élettel töltötték meg az erdő fáinak rengetegét. 

Ha nem hallom közben a fák hulló leveleinek halk neszeit, az apró sipkás makkgyerekek kedves kopogtatásait  és érzem olyan tisztán az ősz utánozhatatlan illatát, gondolkodás nélkül elhittem volna neki, hogy ismét a tavaszi erdő ösvényét járom.