Levéldarázs álhernyója

 Levéldarázs álhernyója

  Levéldarázs álhernyója

A természet időről - időre meglep érdekes megfigyelési élményekkel. Ez a minap is így történt.

Kora reggel volt, amikor a kis erdei tisztás felé szedtem a lábam, hogy amíg az ősz engedi gyönyörködjek a számomra oly kedves lakóiban. Sok időt töltöttem már el azzal, hogy árgus szemekkel az élővilágát figyeltem, és figyelem, kutatom a mai napig is. Hiszen csak így lehet aprócska, olykor egészen miniatűr kincsekre bukkanni.

A nap sugarai még csak a fák ágai között szikráztak, a tisztás félhomályba burkolózott. A növényeken apró harmatcseppek pihentek, melyeket a hűvös éjszaka helyezett le rájuk csendesen, észrevétlen. A levegő friss volt, a lombok között eleven szélgyerekek osontak, és sorra tépkedték le az elsárgult leveleket, egyiket a másik után. Halk zizegésük betöltötte a tisztás minden szeletét. Ahogy ballag útján a csöndes október, egyre több szint lop észrevétlen a természetbe.

Miközben a magas fű, a sűrű csalánsereg között, melynek ereje cseppet sem gyengül, szedtem a lábaimat k,edves, ilyenkor ősszel is szirmaikat bontogató virágok között haladtam. Vannak akik már szárazon, terméseiket érlelve állnak, de sokan vannak akik még élni, pompázni szeretnének. A tisztáson sok lózsálya és lómenta lelte meg otthonát, melyek között még mind a mai napig akad olyan akik virágaikat dédelgetik. Az egyik lózsálya színesedő levélen különleges kinézetű hernyón akadt meg a tekintetem. Észrevétele nem volt nehéz, hiszen sárgás teste, melyen apró fekete pettyeket viselt, hamar felhívta magára a figyelmemet. Különös, eddig még nem látott teremtménnyel sodort össze újra a természet. Ő is, mint én épp úton volt, azzal a különbséggel, hogy neki esze ágában sem volt megállnia. Pettyezett testével lomhán araszolt előre a levélről át a növény szárára, majd azon szépen komótosan egyre feljebb, és feljebb. Ezen tevékenységet gyorsan, amennyire tőlem tellett meg is örökítettem, hogy nektek is meg tudjam mutatni. Hosszú percekig figyeltem őt, egészen addig, míg el nem tűnt a levél fonákja alatt, ahol pihenő időt tartott. Magára hagytam, hagy tegye nyugodtan a dolgát, és tovább indultam az utamon, mely alatt a lassan kibontakozó ősz jeleit figyeltem.

Miután haza értem meg is kezdtem a nyomozást, hogy ki is lehetett ez a különös kinézetű hernyó. Sajnos nem jártam sikerrel. Mígnem a rovarhatározó csoportban kaptam rá választ, hogy ő bizony egy álhernyó, mégpedig valamelyik levéldarázsé. A mai napig nem tudom pontos meghatározását, de az élményemen ez semmit nem ront.

A levéldarázsak kinézete, felületesen szemlélve a méhekre illetve a darazsakra hasonlít. Azonban ha alaposabban szemügyre vesszük őket láthatjuk, hogy fullánkkal nem rendelkeznek, valamint fejük szélesebb, mint amilyen hosszú. Tavaly nyáron sikerült egy ilyen levéldarázzsal találkoznom, akinek a becsületes neve zöld levéldarázs. Ezek a rovarok főként nappal aktívak és szinte mindenhol otthonra lelnek ahol növények élnek. A legtöbbjük növényevő, de vannak köztük pollenfogyasztók,  ragadozó életmódot folytatók, és élősködők is. Lárvák első ránézésre nagyon hasonlítanak a lepkék hernyóira, így engem is nagyon megtévesztett, én is abban a hitben voltam, hogy belőle bizony szép lepke fog egy szép napon kifejlődni, de belőle lepke biz nem lesz.

Ezen találkozás után ismét új megfigyelési élménnyel gazdagodtam hála a természetnek.

Zöld levéldarázs

Október az erdőben

 Összebújva

 Kalapja alól kukkoló 

Csertölgymakk

Október van, az ősz második hónapja, melyben kiteljesedik a természet színpompás szépsége. Az erdők ösvényein délcegen álló fák koronájába, az egyre hűvösebb éjszakák leple alatt utánozhatatlan színeket fest a természet, láthatatlan ecsetjével. 
Szombaton, a mi vidékünkön, szinte egész álló nap kövér cseppek hullottak alá a komor, szürke fellegekből. Nagy szükség volt a csapadékra, mert a nyár és az ősz elmúlt hónapjai, hetei nem sok égi áldással öntözték meg a természet lakóit. Ezért minden csepp nedvesség nagyon sokat számít nekik, hogy szomjukat tudják oltani, mielőtt téli álmukba szenderednének. 

Vasárnap reggelre a szürke felhők sokasága tovarobogott, a kék égbolton csak pár fehér pamacs díszlett, akik kelet felé andalogtak, messze elkerülve a nap szikrázó korongját. A természet minden egyes teremtménye cseppruhába öltözve várta a melengető sugarakat, a hűvös éjszaka után. Amikor pedig elérte őket, ruhájuk úgy csillogott, mintha gyémántokkal lett volna kirakva. Szeretem az eső utáni tájat, hiszen szépsége magával ragadó. Kora délután, volt egy kis időm, hogy egy könnyed sétát tegyek az erdőben. Ekkora a levegő már kellemesen enyhe volt, olyan igazi őszies, amikor már nem izzad az ember, de nem is fázik, tökéletes kirándulóidő. Az ösvényt szegélyező fák leveleinek a nagy része még zölden himbálózott a gyenge szél simításra, de egyre több sárga, barna, vörös szín megannyi árnyalata pihent meg köztük. A színes levelek védelmében pedig termések lapultak, egyik-másik pedig épp akkor indult útjára, halk koppanásuk messzire osont a csöndes ösvényén. 

A természet az idei őszön is bőségesen megterítette az asztalát melyen, többek között bodzák, kökények, galagonyák, csipkék, makkok várják éhes vendégeiket. Utamon haladva nem csak a termések sokszínűségében, a fák leveleinek pompájában, hanem az avar védelméből, a moha párnák közül előkandikáló aprócska gombákban is alkalmam volt gyönyörködni. Ilyenkor ősszel, amikor bőséges csapadékot tartogat az időjárás, kisebb-nagyobb kalaposok kezdik el növeszteni termőtestüket, hogy az erdők talaját kedves jelenlétükkel tegyék még színesebbé. Miattuk is szeretem annyira az ősz hónapjait. 

 Színesednek a tölgyfák levelei

 Hamvas szeder

Vadszeder 

Állatok világnapja

1931 óta, minden esztendőben ezen a napon, azaz október 4-én ünneplik az Állatok Világnapját. Assisi Szent Ferenc, az állatok védőszentje ezen a napon hunyt el, így az ő halálának a napja, egyúttal emléknapja lett, minden évben az Állatok Világnapja. A régi idők legendái szerint Assisi Szent Ferenc nem csak, hogy megértette az állatok nyelvét, hanem beszélgetni is tudott velük. Tanításaiban hirdette, hogy minden élőlényt szeretnünk kell, melyek körülöttünk élnek. Fontos lenne, ha nem csak ezen a napon fordítanánk kellő figyelmet az állatvilágra, hanem minden áldott nap eszerint élnék és cselekednénk. Lehetőségeinkhez mérten, védjük és segítsük őket, legyünk büszkék a minket körbeölelő természetre és annak lakóra, hogy minden nap ünnepnap lehessen a számukra.

Őszikék

Van egy halványlila szirmokkal büszkélkedő virág, melynek pompája hamisítatlanul az ősz beköszöntét jelzi. Az ő becsületes neve őszi kikerics, melyen kívül még sok más névvel is illetik, többek között őszike, ami számomra igazán kedves megszólítása ennek a törékeny kis növénynek. A törékeny, sebezhető külső azonban méregerős belsőt takar, mely szó szerint igaz. Hiszen az egész növény a gyökerétől a szirmokig erősen, esetekben halálosan mérgező.

Az őszike nedves nyirkos réteken, üde kaszálókon lelte meg otthonát, ahol, ha kedvező feltételeket talál életéhez, akár egész nagy területeket képes benépesíteni. Ilyenkor szeptemberben pedig halványlila szirmaival, csodaszép virágszőnyeggel fedik be a pihenni térő réteket, mezőket, mely méltó búcsút jelent a hosszú tél előtt.

Ennek az őszi szépségnek igazán különlegesnek mondható a fejlődése, hiszen míg a legtöbb hagymagumós növény tavaszra időzíti virágzását, ő ezzel szemben az ősz beköszöntekor bontogatja szirmait. Zöld levelei áprilisban kezdenek el fejlődni, és mire a növény szeptemberben virágba borul, azok addigra teljesen elszáradnak. A virágai nem tartósak hiszen mihelyst a szorgos kis méhek, dongók elvégzik a beporzásukat, a szirmok el is kezdenek szépen lassan hervadozni, majd a száruk megnyúlik, és véget is ér pompájuk.

A mi vidékünkön is élnek a természetnek hála kikericsek, melyeket idén is, mint minden esztendőben meglátogattam. Tavaly sokkal többen voltak, most közel annyi egyedet sem sikerült megfigyelnem, és a virágzási csúcsukat is lekéstem. Ennek ellenére, azért akadt pár lila virág, akik még várták a pollenjeiket gyűjtögető méheket, az ő szépségüket pedig meg is tudtam örökíteni.    

  

Szeptember kincsei

Vízi csillaghúr

 Pelyhes kenderkefű

 Enyves zsálya

 Réti peremizs

 Erdei pereszlény

 Júdásfülegombák

Csöndesen ballag útján a szeptember, nyomában sárguló levelek hullnak alá a talajra, és szárazon csörgő szőnyeggel takarják be a földet. A fák koronái még zöldek , de ahogy telnek az ősz napjai úgy válnak egyre színesebbé. Amikor pedig a pajkos szélgyerekek a sudarakba osonnak, és táncra perdítik őket, még kedves susogásuk tölti be a fák rengetegét. A nap reggelente tovább lustálkodik, este pedig hamarabb tér nyugovóra, hogy helyét átvegye az egyre hosszabb éjszaka, mely hajnalra harmatot lehet a fűszálakra. Kerekre hízott hold cammog az égen, a csillagok pedig szúrós szemekkel figyelik az éjszaka örök vándorát. 

Kora reggel indultam sétámra, amikor még az erdei tisztás minden lakója csillogó harmatruhát viselt. A levegő kellemesen hűvös volt, olyan igazán őszies, melybe a száradó fű, a nap melengető simítására váró, szebb időket megélt virágok, és a nedves föld fanyar illata vegyült.

A tisztás nyári pompáját a lassan ballagó ősz magával viszi, és lépései nyomán már csak a legkitartóbbak, a legbátrabb bontogatják szirmaikat. A száradó, szomorúan a talajt kémlelő fűszálak az elmúlást várják, de közöttük még réti peremizsek, macskafarkú veronikák, mezei varfüvek, parlagi madármályvák, közönséges cickafarkok, molyűző ökörfarkkórók, aranyvesszők, gilisztaűző varádicsok, lómenták és lózsályák álldogálnak, fejecskéiket a nap felé fordítják, hogy még egy cseppnyi erőt adjon nekik. 

Sétámat az erdő fái között folytattam, ahol csend lapult, melyben tisztán hallani lehetett az apró sipkás makkgyerekek csöndes neszeit, ahogy halk koppanással földet érték. A makkok zenéjéhez pedig időről - időre becsatlakoztak a cinegék, a csuszkák, és a vörösbegyek, ahogy egymással csacsogtak. Az ösvényt egyre vastagabb avar fedi, mely halk zizegéssel csörgött lábaim nyomán. Az erdei út mentén, az ősz virágain mit sem fogott az idő, gyönyörű pompájuk semmit sem fakult. Enyves zsályák, erdei csillaghúrok, pelyhes kenderkefüvek, erdei pereszlények, erdei peremizsek, nehézszagú gólyaorrok, és vajszínű ördögszemek bontogatták szirmaikat, üde arcocskáikkal kémlelve az őszbe forduló tájat. De nem csak róluk, az ő szépségükről szól ez a hónap, hanem a bokrok ágai között megbújó termesekről, melyek a természet terített asztalát gazdagítják. A vadrózsabokrok egyre sárguló levelei között szemet csalogató élénk piros bogyók pihennek, a kökény zöld levelei között kéklő termések bújnak meg, a galagonya ágain aprócska bogyók izzanak, a vadszeder szúrós rengetegében fényes, mélybordó gyümölcsök várják éhes vendégeiket, a hamvas szeder tüskés karjain hamvasan kék termések, és fehér szirmokat viselő virágok álldogálnak. A fekete bodza szép nagy tányérba sokasodott aprócska fekete bogyói pedig szépen fogynak, mely annak a jele, hogy sok-sok éhes csőr járt vendégségben náluk.

Miközben utamon haladtam a nap még kellemes meleget adó sugarai egyre beljebb osontak az erdőbe, hiszen a ritkuló levelek, már nem álljak úgy útjukat, mint a nyári hónapokban. Ilyenkor szeptember közepén már egyre több fény tud behatolni a fák rengetegébe, és a sugarak már a talajt simogatják. Ahogy pedig fogynak a levelek, úgy lesz egyre több és több a fény, ha a nap korongját nem takarják el az őszi esőt hozó fellegek.

Sétám alatt hiába kerestem az erdő kalapos lakóit, egyedül csak júdásfülegombákkal sikerült találkoznom, egy kidőlt akácfa mohás törzsén. Hiába tartogatott csapadékot a szeptember a gombák eddig még nem keltek életre, de bízom benne, hogy ami késik az nem múlik, és lesz még rá lehetőségem találkozni velük. Hiszen az ősz java még előttünk áll, mely még megannyi élményt tartogat a számunkra.

 Erdei peremizs

 Csipkebogyó

 Egybibés galagonya

 Kökény

Buzgó manó

Imádkozó sáska

Ha a buzgó manó elnevezést halljátok Nektek melyik élőlény jut róla az eszetekbe? 

Aki nem tudja annak gyorsan segítek is, mert ebben a bejegyzésemben róla fogok mesélni. Ő nem más, mint a különleges kinézetű, és egyedi szokásokkal rendelkező imádkozó sáska.

Ilyenkor ősszel egyre gyakrabban találkozhatunk velük a rétek, mezők ösvényein, hiszen ekkorra érik el azt a kifejlett állapotot, amikor könnyebben észre tudjuk venni őket. Persze a főként zöld fűszálak között tartózkodó manók észrevétele így sem mondható egyszerű feladatnak. De az a mondás vele szemben is helytálló, legalábbis a legtöbb estben, miszerint aki keres az talál. Én pedig keresem őket, de nem csak ilyenkor ősszel, hanem a nyár végi hónapban is. 

Az imádkozó sáskák áttelelt lárvái, tavasz végén, nyár éljen kelnek ki, akik nagyon hasonlítanak szüleikre, azzal a különbséggel, hogy nincsenek ivarszerveik, és szárnyaik. A kifejlett sáskák kicsinyített másai. Ahogy telik az idő egyre többször védenek, körülbelül 6-7 alkalommal, melynek köszönhetően egyre nagyobbak és fejeltebbek lesznek. Az utolsó vedlés után pedig teljesen kifejlett imádkozó sáskákká válnak. 

Sajnos már sokszor szembesültem vele, hogy ezek az ártalmatlan rovarok félelmet keltenek az emberekben. Nagy termetük, különös kinézetük sokak számára riasztó vagy visszataszító. Pedig semmi okunk nincs rá, hogy tartsunk vagy irtózzunk tőlük, hiszen nem ártanak nekünk. Sőt inkább hasznunkra vannak, mert  ha kertünkben feltűnnek sok, a növényeinkre káros rovart pusztítanak el. Táplálékuk elsősorban röpképes rovarokból áll, melyekre lesből támadnak. Az imádkozó sáskák türelmes ragadozók, akik akár órákat képesek mozdulatlanul állni, zsákmányukra várva. Amikor a közelükbe kerül egy figyelmetlen préda, hosszú, tövises fogólábaikat a másodperc töredéke alatt kinyújtják, akár egy bicskát, és átölelik áldozatukat, mely ölelésből már esélyük sincs menekülni. Lomha járásuk, nehézkes röptük ellenére kíméletlen ragadozók. Vadászatuk közben elsősorban kitűnő látásuk segítik őket, melyről nagy szemeik árulkodnak.
Az imádkozó sáskák hazánkban természetvédelmi oltalom alatt állnak, természetvédelmi értékük 5.000 Ft/egyed.

Imádkozó sáska fiatal egyed

Őszi reggelen

 Molyűző ökörfarkkóró

 Parlagi madármályva

 Skorpiólégy hím

 Imádkozó sáska a lómenta virágán

 Erdei rabló szitakötő, a magvait érlelő seprencén

Gímszarvas csapat 

Beköszöntött az ősz, mely magával hozta a kellemesen hűvös nappalokat és a harmatcseppek fürdő éjszakákat. Az évszakváltó front bőséges csapadékot is tartogatott szürke fellegeiben, melynek köszönhetően újra szomjukat tudták oltani erdő, mező lakói.

Amikor kora reggel az erdő ösvényére léptem, csend honolt a fák rengetege közt, melyben tisztán hallani lehetett, ahogy egy-egy kósza falevél búcsút véve addigi otthonától, halk zizegéssel földet ért. A levegő hosszú hetek után újra frissességgel telt meg, melyet a nyár füled, párás napjai teljesen elfeledtettek. Jó érzés volt ismét érezni a levegő hűvös leheletét, a nedves avar fanyar illatát, és a látni a fák ágai közé lopakodó ködfoszlányokat. Tipikus őszi időjárás volt ezen a szeptember elejei reggelen, amit én különösen szeretek.

Az erdő szélén sűrűn állnak a vadszeder és a fekete bodza bokrok, melyek ilyenkor bőséges táplálékkal várják az éhes csőrű vendégeiket. A fekete bodza vékonyka ágai szó szerint roskadoznak a fényes, lédús termések alatt. Szép nagy tányérokba sokasodó bogyói tollas kis barátaim fontos őszi csemegéi. Tápanyagokban és vitaminokban gazdagok, melyek energiával tölti fel nemcsak a vándor, hanem az állandó, hazánkban telelő madarakat is. Ezen a kora reggelen még csak egy korán ébredő vendége akadt, de ő is hamar tova szállt, mihelyst megérezte közeledésemet. Éjfekete tollruhát viselő fekete rigó bújt elő a bokor sűrűjéből, majd hangos szidalmazás közepette hagyta el reggeliző helyét. Éles hangja gyorsan szaladt tova a fák törzsei között, majd kisvártatva újabb recsegő riasztás verte fel a reggel nyugalmát. Az akácfa ágai közül szajkó riasztott. Egészen biztosan meghallotta a rigó jelzését, és ő is észre vette jelenlétem, ezért kiabált. A rémülete azonban nem tartott sokáig, amilyen gyorsan rákezdett, olyan gyorsan abba is hagyta a kiáltozást.

A tisztás szélén álló jó másfél méteres csalán sereg között mozgás jeleire lettem figyelmes. Megálltam, és a fa mögé húzódtam. Kis kamerámat a messzibe motozókra irányítottam, hogy még tudjam őket örökíteni. Sejtettem, hogy szarvasok lapulnak a magas, sűrű növényzet között, és amikor a kamera közelebb hozta sudár testüket, sejtésem be is igazolódott. Két tehén és két borjú falatozott bőszen, ügyet sem vetve rá, hogy pillanatokkal előtte a szajkó kiabált. Talán nem vették komolyan őt. A kis szarvas csapat békésen eszegetett, majd szép lassan távolodni kezdtek, mígnem teljesen eltűntek a fák takarásában. Nem szerettem volna zavarni őket, ezért egy másik úton folytattam sétámat, a tisztás felé.

A nap még alacsonyan járt, a fák sudarai között beosonó sugarai csak a tisztás legszélét simogatták. Azonban tündöklésük nem volt akadálytalan, mert az égbolton egyre több felhő sokasodott, melyek időről - időre eltakarták őket. Az ősz jelei mindenhol ott voltak, a tisztás minden növényén, akiknek legtöbbje már pompáját vesztve álldogált, a körülötte elő fák koronájában, melyekbe egyre több sárga  színt lop a csendesen ballagó szeptember.

Az egyre száradó és magjait érlelő seprencék között lila színű mezei varfüvek, lómenták, lózsályák, sédkenderek, fehér szirmokat viselő közönséges cickafarkok, összezárt szirmú, még szunyókáló mezei katángkórók, nyúlánk száraikon rózsaszín virágokat viselő parlagi madármályvák, molyűző ökörfarkkórók és közönséges párlófüvek álldogáltak. Összességében még mindig virágokban bővelkedő a tisztás, de már közel sincsenek annyian, mint hetekkel ezelőtt. A száradó növényzet, a nap aranyló sugarai, az illatok, igazi őszi hangulatot varázsoltak számomra a boldogság kis szigetére. A lakók is kevesebben vannak, sáskák ugráltak lépteim előtt kék és piros szárnyukat széttárva, erdei rabló szitakötő pihent a száraz seprence ágán, verőköltő bodobácsok várták izgatottan, hogy a nap melege végigsimogassa testüket, skorpió legyek pihentek a fűszálakon, és imádkozó sáska mormolta kora reggeli imáját.

Hazafelé tartva az őszi csendben tisztán hallottam a vörösbegyek csettegő hangjait, mintha egymással diskuráltak volna, talán az előttük álló nap fontos eseményeit beszélték meg.

 Sédkender

 Mezei katángkóró

 Lózsálya

Közönséges cickafark