2017. július 4., kedd

A kis tisztás lakói.


W-betűs farkincásboglárka

W-betűs farkincásboglárka




Vasárnap a napkeltét, sötét felhők takarták el, melyek esők ígéretét hordozták magukban. Azonban hiába vártam, az égi áldás csak nem akart megérkezni. Reggeli után végül úgy döntöttem, hogy útra kelek, és megvalósítom a szombati tervemet, kilátogatok a kis tisztásra, ahol ilyenkor szó szerint zsong az élet. Könnyed sétának terveztem, de magasra növő csalán sereg, és a fehér szirmaival a lepkéket mágnesként vonzó seprence között igencsak nehézkes volt a járás. Hetekkel ezelőtt a fél lábszárig érő növények között könnyedén szedhettem a lábaimat, melyek mostanra a mellkasomig érnek, és bevallom nem egyszerű, és kellemes érzés rajtuk áthatolni. A csalánsereg tagjai egytől-egyig apró tüskékkel vannak felfegyverkezve és szúrják a bőrt, ahol csak érik. De muszáj volt rajtuk keresztülmennem, ha a célomhoz akartam érni, és oda akartam érni, mert a seregen túl a tisztás gyönyörű kincsekkel van tele. Égett a bőröm, de nem adtam fel, tudtam, hogy a piros hólyagok gyorsan el fognak múlni, viszont amit majd átélhetek, örök emlék marad majd a szívemben. A tisztás másik oldalán, ott ahová éppen tartottam, szép nagyra nőtt, rózsaszín virágaival egyik kedvenc növényen álldogált. Ez a virág fontos lakója és üde színfoltja a tisztásnak, becsületes neve pedig parlagi madármályva. A szép sudár mályva mögött fekete bodzabokrok sorakoznak, melyeknek kellemes illatú, vaníliaszínű virágai már mind-mind aláhulltak a talajra, helyüket pedig aprócska zöld bogyók foglalták. Most még egészen picik, de ahogy telnek a hetek úgy nőnek egyre nagyobbra, színük pedig mire beérnek fényes feketére fog változni. Akkora olyan sokan lesznek a tányérokon, hogy alig férnek majd el, szorosan össze kell húzódniuk, hogy mindenkinek kényelmes helye legyen. Most azonban még igazi kis apróságok, de a nyár melege, és a nap éltető fénye, hipp-hopp megnöveszti őket. Azonban itt a tisztáson nem csak a fekete bodzák leltek otthonra, élnek itt gyalogbodzák is, akik éppen a napokban kezdték meg virágzásukat, a rovartársadalom nagyon nagy örömére. Az égboltot figyelő, virágokkal telet tányérjaikon rengetek rovar vendégeskedett. Gyöngyházlepkék, boglárkák, busalepkék, repültek virágról virága és egy különlegesen szép lepke, amilyennel ez idáig még nem volt szerencsém találkozni, így a nevét sem tudtam pontosan. A boglárkák családjába tartozott abban biztos voltam, és abban is, hogy a hátsó szárnyakon megfigyelhető apró farkacskák miatt valamelyik farkincás boglárka lehet. De gondoltam magamban, otthon a határozó könyveim egyike felfedi a titkot, és megtudhatom a becses nevét. Azonban a pontos azonosításhoz szerettem volna legalább egy szép fotót készíteni, melyen jól kivehető a szárnyainak a mintázata, amin nem mindennapos mintát viselt. A hátsó szárnyak fonákján jól láthatóan, egy vékonyka fehér szalagból W betű rajzolódott ki, sejtettem, hogy ez a W betű a nevében is szerepelni fog, és így is lett. A tisztességes neve, ennek a hazánkban védelem alatt álló lepkefajnak, W-betűs farkincásboglárka. Sokáig próbálkoztam, hogy lefotózzam, de nem volt vele könnyű dolgom, hiszen egy pillanatra sem torpant meg, folyton mozgásban volt, és igencsak magason. A gyalogbodza szára, olyan szép magasra nőtt mint én, így szinte egy szintben voltunk egymással. De szerencsémre a tisztás talaján álldogáló vakondtúrások, melyeket már a hosszú hetek alatt kiszárítottak a nap sugarai, kényelmes kis magaslatot, mint egy dobogót biztosítottak a számomra. Nekik köszönhetően sikerül egy pár éles képet készítenem erről a kis eleven boglárkáról. A sűrű bodza között alig látszódtam ki, de ők nem csíptek vagy szúrtak, így jól megvoltunk egymás társaságában. A nap közben szabad utat kapott az égbolton, a felhők lassan tovarobogtak észak felé, a levegő pedig egyre melegebb és fülledtebb lett. Nem is kellett ennél több a rovaroknak, egyre többen kaptak szárnyra, hirtelen annyian lettek, hogy azt sem tudtam hova kapjam a tekintetemet. Megjelentek a pókhálós lepkék nyári nemzedékei, a nagy gyöngyházlepkék, a nagy ökörszemlepkék, majd egy fenséges pillangó is tiszteletét tette, aki nem más volt, mint a fecskefarkú lepke. A fénynek és a melegnek köszönhetően csak repültek virágról virágra, és ha meg is pihentek, a következő pillanatban már újra széttárt szárnyakkal szelték a forró nyári levegőt. Ekkor újra egy számomra különleges kinézetű bogarat pillantottam meg. Nagysága elérte a két centimétert, így testének fekete mintás rajzolata szabad szemmel is jól kivehető volt. Hosszúra nőtt csápja elárulta cincér voltát, de azon belül, hogy ki lehetett nem tudtam, hisz ez idáig még vele sem sikerült találkoznom. A határozó könyvemnek hála az ő nevére is hamar fény derül, az ő személyében a tarkacsápú karcsúcincért tisztelhettem. Akinek egyik kedvenc fellelhetőségi helye a gyalogbodza, és már ernyős virágzatú növények. Szép nagyra nőtt példány volt, aki láthatóan nagyon jól érezte magát a lepkék társaságában. A fűszálak hegyén sáskák kapaszkodtak, a levelek között katicabogarak hűsöltek, a tücskök pedig csak muzsikáltak szakadatlanul lakásaik bejárata előtt. Az erdő sűrűjéből időről-időre a kakukk hangja szűrődött ki, amint nevét ismételgette, és a szél is ébredezni kezdett éjszakai álmából, egyre erősebben borzolva a fák leveleit, és a tisztáson álló növényeket. Lassan én is hazafelé indultam, újra átküzdöttem magam a csalánseregen, akiknek ere egy cseppet sem gyengült, de megérte tűrni a csípésüket, mert ennek a sétának a végére is kedves emlékekkel és új megfigyelési élményekkel gazdagodtam, a természetnek hála.


Parlagi madármályva

 Tarkacsápú darázscincér

  Tarkacsápú darázscincér

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése