2018. május 3., csütörtök

Varázslatos Erdőbénye
















Van egy falucska a Zempléni-hegység és az Alföld találkozásánál, mely az Aranyosi völgy kapujában fekszik, és ennek a kis gyöngyszemnek a neve Erdőbénye. Minden túlzás nélkül nevezgető kis hazánk gyöngyszemének, hisz a hegyekkel és völgyekkel körbeölelt község telis-tele van természeti kincsekkel, értékekkel és ritkaságokkal.
Erdőbénye a tokaji borvidék mértani közepe, és a világörökség része. Az UNESCO Világörökség Bizottsága, a Tokaj történelmi borvidéket, egészen pontosan annak 27 települését, valamint féltve őrzött és ápolt kultúrájukat felvette a Világörökség listájára. 2013-ban pedig elnyerte hazánk legszebb települése kitüntető címét. 
Az elmúlt hétvégét mi is ezen a gyönyörű helyen tölthettük, ahol ünnepélyes keretek között adták át „A szőlőművelő ember és a természet” elnevezésű tanösvényt, mely a festői szépségű Béres Szőlőbirtokon kapott otthont. A tanösvény a gondos kezek munkájával ápolt és gondozott szőlőtőkék között haladt végig, és utunk alatt bámulatos panoráma tárult a szemeink elé. Az ösvényen végighaladva megismerkedhettünk a dűlőben élő szőlőkkel, azok gondozásával, hogy hogyan dolgozzák fel és miként lesz belőle sokunk által kedvelt zamatos ital. Feltárták előttünk a hely vulkanikus kőzetkincseit, valamint az igen gazdag növény és állatvilágot, akik itt mind-mind szívesen fogadott vendégek. Nagy örömmel láttam, hogy a szőlőtermesztés és a természet lakóinak a védelme ilyen szép összhangban van egymással, és ennek köszönhetően rendkívül gazdag élővilággal büszkélkedhet, a Lőcse dőlőn elterülő páratlanul szép birtok.
A tanösvényen helyet kapott 8 tábla, melyen az adott témához kapcsolódó ismertető írásokat és fotókat tekinthettünk meg. Három táblán nagyon nagy örömömre az én fotóim is helyet kaptak, mely nagy büszkeség és megtiszteltetés a számomra.
Három csodás napot tölthettünk el itt Erdőbényén, mely alatt szebbnél-szebb pillanatokat élhettünk át, és melyekről Nektek is be fogok számolni. Ha lehetőségetek van rá, mindenképpen látogassatok el hazánknak ebbe, a kincset érő kis falujába, ahol egészen közel kerülhettek Ti is a háborítatlan természethez.  
















   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése