Apróka

 

Az én kiskertem kapuja minden élőlény előtt nyitva áll, bárki bármikor betérhet rajta. Ezzel a lehetőséggel pedig, élnek is az erdő lakói, talán érzik, hogy szeretettel és gondoskodással vannak fogadva. Vannak, akik itt élik napjaikat, itt laknak velünk közösen, vannak, akik minden napos vendégek, időről időre tiszteletüket teszik, és olyanok is akadnak, akik néha-néha betérnek, szétnéznek és továbbállnak. Némelyikük kora reggel vagy fényes nappal jelenik meg. Egyesek pedig az éjszaka leple alatt merészkednek elő, mint például a nagy pele is, akinek furcsa kis hangját kristálytisztán lehet hallani a terméseit érlelő almafa ágai közül. Ezzel a vékonyka, egészen különleges hanggal árulja el titokzatos ittlétét.

Jelen történetem egy olyan vendégről fog szólni, aki nem oly régen hagyta el otthonát, és akit már több alkalommal láttam anyukája kíséretében, amikor az erdő ösvényeit jártam. Puha, gyapjas, vörös szőrrel fedett teste, hófehér mellénykéje, hegyes felálló fülei, és ravasz húzott szemei igazán csinos kinézetet kölcsönöznek ennek az igazán fiatalka rókakölyöknek. Arcocskáján, még gyermeki vonások húzódnak, szemei a kíváncsiságtól csillognak, járása pedig egészen megfontolt és óvatos, éppen olyan, mint a felnőtteké. Eleinte mindig anyját kísérte, figyelte, és megpróbálta ellesni az életben maradáshoz elengedhetetlen fortélyokat. De az elmúlt napokban már egyedül is fel-felbukkant, méghozzá napsütötte fényes nappal.

Kora délután volt, amikor megjelent a kertem szélét szegélyező bokrok közül. Először arcocskája tűnt elő, és fénylő szemeivel óvatosan kémlelni kezdett szerte-szét. Majd óvatosan, egészen megfontolt léptekkel egyre kijjebb és kijjebb merészkedett, míg meg nem jelent szó szerint hófehér, makulátlanul fehér mellkasa. Körültekintő volt, nem e fenyegeti őt bármilyen veszély, majd lassan, egészen lassan a bokrok takarásából előtűnt az egész teste. Vörös bundáján, melyen látszódott, hogy egészen új, a nap sugarai csillogtak. Mancsait fekete szőrök borították, és teljesen úgy festett, mint aki meleg, puha zokniba bújt. Hasonlóan, mint a mancsait, fülei végét is ugyanolyan fekete szőr fedte be. Igazán csinos kinézetű kis ravaszdi volt, aki lábait óvatosan egymás után szedve elindult az almafám alá. A meleg időnek köszönhetően a termések idén jóval előbb érni kezdtek, és a talajon finom, édes falatok várják mindazokat, akik kedvelik ezt a lédús csemegét. A róka is láthatóan kedvelte, hisz egyik almát a másik után ropogtatta, miközben éber figyelme egy pillanatra sem lanyhult. Miután a kellő vitaminhoz jutott, továbbindult, a kertet felfedezni. Szétnézett a cseresznyefa alatt, megvizsgálta a díszbokrok, árnyékot adó rejtekeit, majd amilyen hirtelen betoppant, olyan hirtelen távozott is, én pedig mindvégig figyeltem, ahogy eltűnt az erdőt szegélyező vadszederbokrok védelmében.