2019. január 12., szombat

Madáreleségek - Olajos magvak




 Barátcinege

 Közép fakopáncs


Ebben a bejegyzésemben sok madárfaj kedvenc eleségeiről fogok írni nektek, az olajtartalmú magvakról.
Az első és legfontosabb szabály, hogy etetőinkbe csak NATÚR, NEM SÓZOTT, NEM PIRÍTOTT táplálékot helyezzünk ki!
Ebbe a csoportba többféle csemege is beletartozik, melyet más és más fajok fogyasztanak szívesen. Ezért a legcélszerűbb az, ha vegyesen, azaz keverve kínáljuk fel számukra ezeket a betevőket, így mindegyik kis tollas vendégünk, a maga csőríze szerint tud válogatni belőle. Hiszen az, hogy ki melyiket fogyasztja, attól függ, hogy melyik vendégünknek milyen csőr adatott meg. Vannak fajok, mint a zöldikék, a meggyvágók, a verebek, a pintyfélék, akik a magokat csőrük és nyelvük segítségével ügyesen meghántolják. A cinegefélék, a harkályok, a csuszkák ennél kicsit körülményesebben tudják elfogyasztani, hiszen az ő csőrük hántolásra alkalmatlan, így ők először csőrük segítségével kopogtatva feltörik a mag héját, majd csak ez után férnek a belsejéhez. A cinegék ezt egy ágon, a lábacskáik leszorításával végzik el, míg a harkályok és a csuszkák, egy arra alkalmas résbe helyezik a napraforgót, és ennek a kis satunak a segítségével szabadítják fel a magot a héjtól.
Ha viszont dióval, mogyoróval töltjük fel az etetőinket, akkor azt célszerű apró darabkákra törni a kihelyezés előtt, mert a pici darabokat könnyebben el tudják fogyasztani, és olyan fajok is felbukkanhatnak, mint a magtörésre teljesen alkalmatlan csőrrel megáldott vörösbegyek, őszapók, akik szívesen csipegetik fel az egészen picike élelemtörmelékeket is. Miattuk megéri a napraforgómag egy részét is kis kalapáccsal összezúzni, így az ő kedvükre is tehetünk.

Megjegyezném azt, hogy az olajtartalmú magvak között szerepel a mandula, melyet a madarak biztonsággal el tudnak fogyasztani, felaprítva. Azonban én soha nem teszek ki az etetőimbe, mert egyszer olvastam Alfred Brehm: Az állatok világa című könyvében, hogy a keserű magvak, mint a mandula, méregként hat a mókusokra, és pár szem elfogyasztása végzetes lehet a számukra. Mivel az én kertemben a mókusok rendszeres vendégek, így az ő biztonságuk érdekében kerülöm ennek a tápláléknak a kihelyezését.     


OLAJTARTALMÚ MAGVAK:

- napraforgó
- dió
- mogyoró
- mandula

EGYÉB MAGVAK:

- köles, muhar, kendermag, zab, búza


Az imént felsorolt táplálékokat fogyasztó madárfajok: 

- széncinege
- barátcinege
- kék cinege
- fenyvescinege
- zöldike
- tengelic
- erdei pinty
- fenyőpinty
- süvöltő
- csuszka
- csíz
- meggyvágó
- mezei, házi veréb
- balkáni gerle 
- szajkó
- nagy fakopáncs
- közép fakopáncs
- feketerigó
(őszapó, vörösbegy) 


Fekete rigó tojó és szajkó a talajetetőn






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése