Élet az éjszaka leple alatt.

Gímszarvas csapat

Mezei nyúl

Fiatal gímszarvas bika

Fiatal gímszarvas bika

Amikor a természet ösvényére lépek, mindig nyitott szemmel és füllel szedem a lábaimat. Hiszen csak így lehet, minden apró rezdülésre odafigyelve átélni a legnagyobb csodákat.

Múlthéten vasárnap a tisztás túloldalán, az erdőszél fáinak a védő takarásában, különös dologra lettem figyelmes. Az egyre jobban elszáradt fűszálak megtaposva hevertek, a föld pedig alaposan fel volt kaparva. Nem túrás volt, ahogyan a vaddisznók erős orrukkal felforgatják a puha talajt, hanem jól láthatóan kaparás. A tereprendezést pedig egy szép nagy patákkal megáldott állat követte el.  Ahogy szemügyre vettem a friss földben hagyott nyomát, könnyen megállapítottam, hogy itt bizony nem más ténykedett, mint egy szarvas.

Szeptember van, amikor is a gímszarvas bikák orgonáló hangjától hangosak a természet ösvényei. Jól tudom, hogy a dámszarvas bikák a párzás idején, ún. bőgőteknőt kaparnak, melyet főként erdei tisztásokon alakítanak ki, és itt hallatják jellegzetes nászhangjukat, melyet barcogásnak nevezünk. De az ő időszakuk még odébb van, majd csak akkor kezdődik meg, ha a gímek párzási időszaka véget ér. A jelek, és ismereteim alapján, a megfigyelt, kikapart kis fenségterület egy gímszarvas uralma alá tartozhatott.

Negyedik napja, éjszakánként tisztán hallani lehet, az éj csendjét megtörő, szarvasbőgést, mely hang a tisztás felől szűrődik be a kertembe. Arra, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ki is a tisztás ura, csak egy megoldás létezett, mégpedig az éjjellátó vadkamerám. Ki is vittem előző este, szépen beállítottam, arra a helyre melyről azt gondoltam, hogy ott tartózkodik a gímszarvas, és izgatottan várakoztam másnap reggelig. Bíztam benne, hogy a kamera, majd felfedi a titkos látogató kilétét, és így is lett. Az első felvételen egy szép nagy fülekkel megáldott mezei nyúl eszegette a mező növényzetét. Nem őt vártam, de ettől függetlenül nagyon boldoggá tett a tudat, hogy ő is a erdő, és a tisztás lakója. A következő felvételen egy szép nagy agancs villant fel, mely egy fiatal gímszarvas bikához tartozott. Eleinte kíváncsian méregette az oda nem tartozó tereptárgyat, majd láthatóan a többi felvételek alapján megbarátkozott vele, és a felkapart talajon keresgélt szagok után. Örömöm határtalan volt, amikor meglátta őt, és, hogy sejtésem beigazolódott.

Ebben a bejegyzésemben Veletek is megosztom a vadkamerám által készített felvételeket, és, ha a természet is úgy akarja, akkor folytatása is lesz ennek a történetnek. Bízom benne, hogy még további titkokra derülhet fény, hogy milyen események zajlanak a tisztáson az éjszaka sötét leple alatt. 

A borz látogatása.

A természet minden egyes lakóját szeretem és tisztelem, hiszen sokkal, de sokkal szegényebb lenne a világ bármelyikük nélkül. Nekik köszönhetjük a természet ösvényein átélt boldog perceinket, melyek sok estben egész életünk át végigkísérnek minket. Vannak élőlények, melyekkel szinte minden áldott nap találkozhatunk, de olyanok is akadnak szép számmal, melyek rejtett életük miatt csak nagyon ritkán kerülnek szemünk elé és olyanok is van amikor éveket kel várni arra, hogy az első találkozást átélhessük. A nappal aktív élőlények életét, jóval könnyebb szemmel követnünk, mint az éjszakai állatokét. Napközben vackukban pihengetnek és amikor a nap alábukik a horizonton és a szürkület puha leplét a tájra kezdi teríteni, ők akkor bújnak elő és fognak neki a napi rutinjuknak. Az ő napjuk akkor kezdődik, amikor a miénk véget ér. A sötétség védelmező leple alatt élik életüket, emiatt a megfigyelésük jóval nehezebb. Sok estben csak a hallásunkra hagyatkozatunk, a kiadott hangjuk és neszeik alapján tudjuk őket beazonosítani, mert szemünkkel a sötétben, szinte csak árnyakat látunk, de olykor ez is nagy segítség, hiszen aki ismeri a természet lakóit, annak ez is elegendő tud lenni a beazonosításhoz.

Szeretek naplemente után kint lenni a természetben, tavasszal és nyár elején ebben az időszakban a madarak csodaszép dalaitól hangos a táj, melyek mára már elcsendesedtek, de ilyenkor is szép élményeket gyűjthet az, aki egy kicsit tovább ébren marad és figyeli az éjszakai erdő, mező életét. Egyetlen ilyen éjszaka sem telhet el úgy, hogy ne hallanám a macska bagoly messzire hangzó kiáltását, amint a hím és a tojó egymással beszélget, az őzsuta mély és rekedtes ugatását, a vaddisznók horkangatását, vagy a nagy bele vékonyka hangját, amint a társát hívja. Ezek a hangok mellett neszeket, száraz letört ágak roppanásait is hallani lehet, amint az állatok mancsaikat vagy éppen patáikat szedik az erdő talaján. Állatok pedig vannak bőséggel, igaz, hogy sokukat nem tudom megfigyelni, de a vadkamerám segítségével fény derülhet rá, hogy az előbb említetteken kívül, még kik látogatják a kiserdőmet.

Egyik nap, amikor az éjszakai felvételeket néztem vissza, nagyon megörültem, hiszen a mindennapos látogatók mellett, egy eddig, még nem látott, éjszakai életet élő állatot rögzített a kamera, aki nem más, mint a borz. Szép nagyra nőtt példány volt, melynek a testsúlya szerintem a 10 kg-ot is bőven meghaladta. A borzok átlagos testhossza eléri a 70-75 cm-ert, súlyuk pedig, a táplálékban gazdag nyári és őszi hónapokban akár 17 kg-os is lehet. Igaz élőben még soha nem sikerült vele találkoznom, de a felvételen egyből felismertem zömök testéről és jellegzetes, csak rá jellemző fekete-fehér, sávos fejmintázatáról. A kiserdő felett van egy hegyoldal, melyet már sokszor megmásztam, hiszen innen a legszebb a kilátás a Salgói várra és a minket körbeölelő tájra. Ennek a hegyoldalnak az aljában van egy laza, földes domboldal, melyben egy ovális bejáratú lyuk figyelhetőn meg. Sokszor gondolkoztam már rajta, hogy ennek a kotoréknak ugyan van e lakója, több dolog is arról árulkodott, hogy van, hiszen a bajárat előtt, karomnyomokat sikerült megfigyelnem. A borz saját maga készített kotorékban, találóbb néven borzvárban lakik, vagyis inkább laknak, mert olykor, egy ilyen várnak 10-12 lakója is lehet, melyek rokoni kapcsolatban állnak egymással, nemtől és kortól függetlenül. A borzvár bejárata, mely az általam talált kotorékra is igaz, vízszintesen ovális alakú és a bejárat előtt, amint a lakói befelé kapaszkodnak karomnyomok is megfigyelhetőek. Belsejében, mint egy labirintus úgy keresztezik egymást a járatok, melyeknek a hossza, kedvező talajban akár a 60-100 méteres is lehet. A lakókatlan, melyben a napközbeni világos időszakot töltik, valamint a hideg téli napokon pihennek, 5-6 méter mélyen helyezkedik el. Több helyen is olvastam már róla, hogy a rókák előszeretettel foglalják el a borzvárakat, sőt egy-egy nagyobb borzvárban, melynek minden esetben több kijárata is van, akár egymás mellett, békességben is eléldegélnek. A borzoknak és az erdő többi lakójának, most jött el, azaz időszaka, amikor elkezdik gyűjteni és felhalmozni a testük zsírrétegét, hiszen a nyár végi és az őszi természet finomabbnál finomabb falatokat kínál a számukra. Testük súlya ebben az időszakban a legnagyobb, de kell is nekik a kerekded külső, hiszen a hideg, fagyos és havas téli napokon, minden egyes falatért meg kell küzdeniük, így ebben az időszakban felszedett súlytöbblet biztosítja számukra azt, hogy a zord hónapokat átvészelhessék.

A borz hetek óta, minden éjszaka látható a kamerám felvételein, így, ha személyesen nem is tudok vele találkozni, de legalább tudom, hogy a közelben ő is itt éli a mindennapjait és ez nagyon boldoggá tesz. 

Élet a sötétség leple alatt.

Egy régebbi bejegyzésemben megosztottam Veletek a kiserdőben élő vaddisznócsalád életét. Akkor egy koca, a csorda vezére, aprócska malackái, akik szám szerint nyolcan voltak, és kettő süldő malac tartozott a csapathoz. Az azóta eltelt időszakban nagy változások mentek végbe. A koca, és a nyolc malacka még mindig a csapat tagja, ez egyik süldő akinek három aprócska malackája született két hete, ő levált a csordától, csak ritkán látni őket. A testvére az anyjával maradt, és a nyolc aprósággal. Ma lesz negyedik napja, hogy a koca egyedül járt a kicsikkel, a süldő elmaradt tőlük. Azonban a vadkamerámnak köszönhetően fény derült rá, hogy miért nincsen a csordával. Nincsen más oka a távollétének, mint, hogy ő is anyuka lett. Tegnap éjszaka, a sötétség leple alatt, visszacsatlakozva a csordához, megjelent 5 icipici malackájával, akik nincsenek több, mint három naposak. Olyan aprónak tűnnek a többiek között, pedig még ők is csak másfél hónaposak. A nagyobbak szagolgatják őket, próbálnak ismerkedni az új jövevényekkel. 

A kamerának hála Nektek is meg tudom mutatni őket, és ha figyelemmel követitek a jövőben is bejegyzéseimet, akkor megláthatjátok, milyen  állatok járják még az erdő ösvényeit, az éjszaka sötét leple alatt.