Ájtatos manó

 

 

Imádkozó sáska

Ha az ájtatos manó elnevezést halljátok, Nektek melyik élőlény jut róla az eszetekbe?

Aki nem tudja, annak gyorsan segítek is, mert ebben a bejegyzésemben róla fogok mesélni. Ő nem más, mint a különleges kinézetű, és egyedi szokásokkal rendelkező imádkozó sáska.

Ilyenkor ősszel egyre gyakrabban találkozhatunk velük a rétek, mezők ösvényein, hiszen ekkorra érik el azt a kifejlett állapotot, amikor könnyebben észre tudjuk venni őket. Persze a főként zöld fűszálak között tartózkodó manók észrevétele így sem mondható egyszerű feladatnak. De az a mondás velük szemben is helytálló, legalábbis a legtöbb estben, miszerint, aki keres, az talál. Én pedig keresem őket, de nem csak ilyenkor ősszel, hanem már a nyár végi hónapban is.
Az imádkozó sáskák áttelelt lárvái, tavasz végén, nyár éljen kelnek ki, akik nagyon hasonlítanak szüleikre, azzal a különbséggel, hogy nincsenek ivarszerveik, és szárnyaik. A kifejlett sáskák kicsinyített másai. Ahogy telik az idő egyre többször védenek, körülbelül 6-7 alkalommal, melynek köszönhetően egyre nagyobbak és fejeltebbek lesznek. Az utolsó vedlés után pedig teljesen kifejlett imádkozó sáskákká válnak.
Sajnos már sokszor szembesültem vele, hogy ezek az ártalmatlan rovarok félelmet keltenek az emberekben. Nagy termetük, különös kinézetük sokak számára riasztó vagy visszataszító. Pedig semmi okunk nincs rá, hogy tartsunk vagy irtózzunk tőlük, hiszen nem ártanak nekünk. Sőt inkább hasznunkra vannak, mert ha kertünkben feltűnnek sok, a növényeinkre káros rovart pusztítanak el. Táplálékuk elsősorban röpképes rovarokból áll, melyekre lesből támadnak. Az imádkozó sáskák türelmes ragadozók, akik akár órákat képesek mozdulatlanul állni, zsákmányukra várva. Amikor a közelükbe kerül egy figyelmetlen préda, hosszú, tövises fogólábaikat a másodperc töredéke alatt kinyújtják, akár egy bicskát, és átölelik áldozatukat, mely ölelésből már esélyük sincs menekülni. Lomha járásuk, nehézkes röptük ellenére kíméletlen ragadozók. Vadászatuk közben elsősorban kitűnő látásuk segítik őket, melyről nagy szemeik árulkodnak.
Tegnap délután az erdő fái között megbújó kis tisztáson újra sikerült velük találkoznom. Türelmüknek hála pedig egy kis videót is tudtam róluk készíteni, amit most Nektek is megmutatok. 

 

A tisztás őszi lakója

 

A kis erdei tisztás üdeségét és virágos pompáját a nyár csöndesen magával vitte. Még a mai napig vannak szirmait bontogató virágok, de közel sem annyian, mint hetekkel ezelőtt, és az ő napjaik is, már meg vannak számlálva. Legtöbbjük magjaikat érlelik, hogy jövő nyárra újra szépségükkel teljen meg a tisztás minden szeglete. 

A növények sokaság között szeptember ide vagy oda még zajlik az élet. Rovarok jönnek-mennek, repülnek, és napfürdőznek, amikor a nap sugarai még meleget adnak nekik. Tegnap délután, több apró tisztáslakót is sikerült megfigyelnem, akik közül az egyik legkülönlegesebb a zöld repülőszöcske volt. Élénkzöld színe már kivált a sárguló növényzet közül, szép termetes méretével pedig hamar felhívta magára a figyelmemet. Szárnya szép nagyra nőtt, melyet, ha széttár messzi tud repülni. Röptét általában ugrással indítja, majd szárnyait széttárva, kiválóan repül. Ez az egyed nyugodtan viselkedett, talán érezhette nincsen veszélyben. Hagyta, hogy megörökítsem és szemügyre vegyem különleges szépségét.

Őszi muzsikus

 Pirregő tücsök nőstény

  Pirregő tücsök nőstény

Ha figyelmesen járjuk a természet ösvényeit, és ismerjük a benne végbemenő változásokat, akkor több esemény is jelzi a számunkra az évszakok változását. Ha nyitott szemmel és füllel követjük ezeket a változásokat, eseményeket akkor naptár sem kell hozzá, hogy tudjuk, épp melyik hónapban járunk. 

Van egy rovar, akinek a messze hangzó muzsikája az ősz közeledtét hirdeti. Általában augusztusban kezdi el hallatni mélabúsnak tűnő előadását, és egészen októberig örvendezteti meg azt, aki nyitott füllel hallgatja a természet neszeit. Az ő neve nem más, mint a pirregő tücsök, akit gyakran őszi bogárnak is neveznek, éppen azért, mert a muzsikájával az ősz közeledtét jelzi. Általában naplemente tájékán, és az azt követő esti időszakban figyelhető meg leggyakrabban az előadása. Ez az előadás, ez a fülbe mászó muzsika a nőstényeknek szól, így próbálnak a hímek párt keresni maguknak. Az udvarlás náluk pedig igazán szép szerenáddal történik. 

A természetnek, hála esténként én is hallhatom a pirregő tücskök “krí-krí-krí” muzsikáját, mely számomra a múló nyár, és a várva várt ősz egyik fontos hozzátartozója. Azonban találkozót, még nem hozott velük össze a természet, saját szememmel még nem tudtam őket megfigyelni. De ez a tegnapi nap megváltozott, hiszen a természetnek hála, a fák rengetege között megbújó erdei tisztás növényei között, egy eddig még nem látott, igazán különleges megjelenésű rovaron akadt meg a tekintetem. Egészen kicsi volt, és először valamilyen különleges szöcskének gondoltam, hiszen szép méretes csápokat viselt. Később azonban, amikor még alaposabban szemügyre vettem, láttam, hogy ő bizony nem más, mint az őszi bogár, a pirregő tücsök nősténye. Meglepődtem, hogy milyen kicsi, nagyobbnak gondoltam. A lómenta levelén pihent, így mulatva idejét. Szerencsére a zöld levélen hamar feltűnt barnás felöltője, így annak ellenére, hogy nem nagy testtel áldotta meg a természet, hamar megakadt rajta a tekintetem. Óvatosan közeledtem felé, hiszen nem tudtam mennyire zavarja őt a jelenlétem és a közelségem. Boldog voltam, hiszen egyáltalán nem bánta, hogy fotózom őt, és gyönyörködök különleges kinézetében. 

Hálás vagyok neki és a természetnek, hogy ismét, egy eddig nem látott rovar megfigyelésével lehetek gazdagabb. Nekem ezek a pillanatok kincset érnek, örömet lopnak a szívembe, és elmondhatatlanul hálás vagyok, hogy akkor, abban a pillanatban épp megpillantottam őt.      

  

  Pirregő tücsök nőstény