Erdei fülesbaglyok

A tavasz beköszöntével megkezdődik a madarak nászidőszaka. A hímek messzire hangzó énekükkel jelölik ki a revírjeiket, és próbálják meg elnyerni a tojók kegyeit.

A téli hónapok alatt csapatokba verődött tollasok elkezdenek párokra szakadozni, ezzel megkezdve szerelemtől ittas, nászidőszakukat.

Jelen történetem az erdei fülesbaglyokról fog szólni, akiknek csapatokba verődött, társas életük a március beköszöntével elkezd felbomlani. Az erdei fülesbaglyok társas madarak, a költési időszak kivételével kisebb-nagyobb csapatokba verődve töltik a napjaikat. Ősztől egészen tél végéig szorosan összetartó közösséget alkotva élnek. Ezekben a hónapokban, előszeretettel tanyáznak falvak, városok belterületein álldogáló fákon, főként lucfenyőkön. A világos nappali órákat pihenéssel, míg az éjszakai időszakot vadászattal töltik. Ha nyugodt, nem háborgatott helyre bukkannak, ahol a közelben bőséges táplálék is a rendelkezésükre áll, akkor oda évről-évre visszatérnek, mint telelő vendégek.

A tavasz közeledtével azonban ezek a csoportok elkezdenek felbomlani, tagjai párokra szakadva válnak ki, és megkezdik önálló, életüket a párjuk oldalán. Ebben az időszakban, egyre sűrűbben hallatják a hímek rövid „hu” hangjukat, főként az esti órákban, mellyel revírjeik határait jelölik ki. A territóriumot mindig a hím választja meg, mely fával, ligetesen borított területeken helyezkedik el. Az erdei fülesbaglyok kerülik a zárt erdőségeket. Amikor a hím madár társra talál, akkor már a tojó dönti el, hogy hol érzi biztonságosnak a fészek helyét. Több varjak vagy szarkák által elkészített fészket is szemügyre vesz, és a neki legmegfelelőbbet választja ki, ahová március vége felé le is rakja a tojásait.

A tavasz beköszönte elkezdi a madarak szívét is lángra lobbantani, hogy újra élettel, hangokkal és boldogsággal teljen meg a természet.  

Csilingelő hóvirág

Még mindig sok helyen vastag hó borítja az erdők ösvényeit. De puha dunna ide vagy oda, egy aprócska hóvirág büszkén elődugta sápadt kis arcocskáját, a fehér lepel alól. A nap gyengéd, meleg simítása felébresztette hosszú téli álmából, és a kristályként csillogó, olvadozó hó fogságában neki kezdett, csilingelő, halk zeneéjének, mellyel a tavasz eljövetelét hirdette. Ezt a kedves zenét közel, s távol mindenki meghallotta, egyszeribe életre kelt az erdő, és újra összeállt a madarak hatalmas kórusa, hogy ők is mindannyian a természet újjászületésének kezdetét ünnepeljék, gyöngyöző énekükkel.   

Az első csöndes strófák

Évről-évre, február közepétől izgatottan várom azt a pillanatot, mikor meghallhatom a szívemnek egyik legkedvesebb muzsikát, mely nem más, mint a fekete rigó lágyan fuvolázó éneke. Azonban hiába vártam, a napok csak teltek, és teltek, de a fagyos téli időjárásban esze ágában sem volt dalra fakadnia. Szépen lassan eltel a február, és beléptünk az első tavaszi hónapba, de csak a naptár szerint. Március elején beköszöntött az igazi tél, fogakat csikorgató éjszakai fagyokkal, sűrű hóeséssel, és a vastag hó dunna egyáltalán nem a tavaszt idézte sem nekünk embereknek, sem pedig az állatvilág tagjainak. A madarak, akik már a tavalyi vagy az, az előtti esztendőkben ilyenkor már vígan ismételgették egyik strófájukat a másik után, most csendesebben élték a napjaikat. 

Azonban tegnap megérkezett a várva várt enyhülés. A fagyott hó lassan olvadásnak indult, halk koppanással csepegett a fák ágairól, a talajt takaró vastag dunna pedig kezdett megrogyni, vizessé válni. A gyenge szél kellemesen enyhe levegőt repített magával, sokkal barátságosabbat, és simogatóbbat, mint pár napja. A tavaszias hangulatú idő, idén először meghozta a fekete rigó kedvét is a dalolásra.  Az alkonyat lassan szürke fátylát kezdte az erdőre teríteni, amikor a fa legtetején büszkén álldogálva, megpróbálkozott kellemesen lágy, fuvolázó énekével. Még nem sikerült neki teljesen az nóta, de azért halkan tovább folytatta előadását, mely mintha csak önmagának szólt volna. A kora tavasz egyik legkedvesebb élménye számomra, amikor először meghallhatom, a tél némította rigó első csöndes strófáit, mely úgy hangzik, mintha csak magában dudorászna. Ilyenkor még nem szól hangosan, nem kiállt, nem harsog, csak lágyan és csöndesen folyik szét a fa sudarában. A fülnek oly kellemes előadásával ezen a március elejei alkonyon ébresztgetni kezdte a tavaszt, mely lassan, de biztosan bebocsátást kér a természetbe.      

Komisz idő

Az idei esztendő igen változékony téllel ajándékozott meg minket. Volt amikor, egészen enyhe, már-már tavaszias napok csalogatták elő a természet aprócska lakóit, és voltak kemény faggyal, és hóval tarkított időszakok is. Mindezek ellenére annyi sok szép pillanattal, és egész életre szóló élményekkel kedveskedett nekem a természet, hogy nem tudok elég hálás lenni érte.

A téli hideg időjárás hozta el nekem Szotyit, a kis vörös mókust, akinek folyton korgó kis gyomra, mindig megnyugvást talált, és mind a mai napig talál a kiskertem etetőiben. Már több történetem szólt a kis vörös kabátkás mókuslányról, és ha hiszitek, ha nem, minden áldott nap tudnák Nektek róla mesélni. Hiszen annyi sok szép pillanattal ajándékoz meg, hogy könyvet lehetne írni róla.

A tél igen kemény fagyokkal, és vastag hó dunnával búcsúzott, mely időjárás nem tartozik a mókusok kedvencei közé, és ezzel Szotyi is így van. Azonban neki annyi előnye van az erdőlakó társaival szemben, hogy az ő éhes gyomra minden nap megnyugvásra talál. Így ő, a fenyőfám ágai között lapuló meleg otthonából, minden reggel elő merészkedik, még a legnagyobb hóban is.

Már egyre hosszabbak a nappalok, a nap korongja, még, ha sokszor nem is látjuk, mert a nehéz szürke fellegek útját állják, napról-napra korábban ébred. Vele pedig az erdő lakói is hamarabb kitörlik az álmot a szemeikből. Ahogy a pirkadat jelei megjelennek, és gyenge fényük bekúszik gondosan megépített fészek falai közé, Szotyi álmosan körbenéz, kinyújtóztatta testének minden apró porcikáját, és puha kis tappancsaira ugrik. A fenyő üde zöld rengetegében keresztbe-kasul utak vezetnek, ő pedig tudja, melyiken induljon el, ha az éhség a vezetője. A fenyőágról ügyesen a mogyoró bokorra ugrik, onnan a kis akácra, annak törzsén ügyesen leszalad, és a talajon folytatja rövidke útját. Pillanatok alatt célba ér, hiszen az otthona, és a finom falatokkal megtöltött etető között alig van 20 méter.

Ezen a fogakat csikorgató fagyos reggelen is korán érkezett vörös kis mókuslakóm. Hosszú perceken keresztül egyik szem napraforgót törte a másik után, majd miután jóllakott sietett is vissza a fenyőfa rejtekében lapuló otthonába. Végig futott a havas udvaron, fel az akác törzsén, nagy ugrással át a mogyoró bokorra, onnan pedig a fenyő ágára, mely szép sudár fa kis lakása gondos őrzője. Ezen a reggelen nem volt móka, nem volt szaladgálás, rejtegetés, keresgetés, a komisz idő elűzte önfeledt vidámságát, a reggelije után, másra sem vágyott, mint takaros kis fészke óvó védelmére és melegére.    

Nem tágít a tél

 Őzbak

Őzcsalád. Suta, tavalyi gidája, és tavaly előtti fiacskája

Március van, de a tavasz idén nagyon nehezen akar megérkezni. Az erdők, rétek ösvényeit még mindig vastag hó dunna borítja, mely puha takaró alatt milliónyi apró élet lapul, akik csak arra várnak, hogy a nap melege elsöpörje a fejük felett sokasodó, egyre nyomasztóbb terhet. De hiába simogatják gyengéd kezeikkel a napsugarak a tájat, a hó vastag paplanja konokul tartja magát, nagy szükség elé állítva az erdő lakóit.

Legyen az őz, szarvas, vaddisznó, róka vagy éppen mókus a vastag hóban nagyon nehéz élelmet találniuk. A hosszú tartós tél alatt a készletek megcsappantak, és van akiknek, talán teljesen ki is ürültek. Így nincs más választásuk, minden falatot megbecsülnek, mellyel konokul mardosó éhségüket csillapítani tudják. Minden lakó bizakodva várja, hogy az olvadás, a langyos tavaszi időjárás hamarosan megérkezik. Mely elhozza számukra a duzzadó rügyeket, a friss, üde és zamatos fűszálakat, az avar védelmében ébredező rovarokat, a talajban mocorgó gilisztákat, és a tavasz zamatos gombáit. Reménykedve várják azt a pillanatot, hogy a természet szegénysége véget érjen, és helyébe újra a jólét, a gondosan, sok finom falattal megterített asztal lépjen.    

Az őzek is egyre türelmetlenebbek, egyre izgatottabbak, hisz a hosszú tél alatt nagy volt a szükség, és hiába köszöntött be a tavasz, az ínséges időszak nem akar véget érni. A kis család együtt, összetartva éli a napjait, közösen járják az erdő, mező ösvényeit, és minden harapásnyi falatot megbecsülve próbálják túlvészelni a zord időt. A bak agancsa napról napra egyre szebb, egyre nagyobb, és fejének ékességét büszkén viseli. Járása kecses, és megfontolt, nincsen hirtelen mozdulat, mint a kis gidának, aki, ha teheti, anyja körül ugrál, vidáman, és önfeledten, kiélvezve a lassan véget érő gyermekkorának minden pillanatát. Amikor pedig elfáradnak, és hellyel-közzel jóllaknak, lábaikkal addig kaparják a vastag hó paplant, még el nem érik az alatta megbújó avart. Mellső lábaikkal gondosan eligazgatják, mint akik a puha ágyukat vetik meg, és kényelmesen elhelyezkednek a kis avarkuckóba. Mindezek után pedig megkezdődik a jól megérdemelt pihenés, és az elemózsiájuknak az emésztése.

Bízom benne, hogy a télies időjárású napok már nem tartanak sokáig, mert bármennyire is szeretem ezt az évszakot, már én is, mint a természet lakói, nagyon várom az igazi tavasz eljövetelét.   

 Őzgida

 Őzsuta és gidája

Alkony az erdőszélen

Bármikor lépek rá természet ösvényére, nem tudok olyan alkalmat mondani Nektek, amikor ne kedveskedett volna nekem valamilyen szép pillanattal, de, ha pontosabban akarok fogalmazni pillanatokkal a természet. Hiszen bármikor indulok el az utamra, odakint az erdő vagy a mező ösvényein, mindig van valami kisebb nagyobb élmény, mely a szívembe lopja magát. Ezekhez, az élményekhez azonban kell egy nagyon fontos dolog, mégpedig a természet feltételek nélküli szeretete. Elfogadni úgy, ahogy teremtve lett, és olyannak szeretni amilyenné formálta magát. Nem gondolkodni azon, hogy mi lenne ha…, hanem élvezni és örömmel átélni azokat a szépségeket, melyeket megoszt velünk. Tisztelettel és alázattal haladni az utunkon, minden egyes pillanatban, amikor megadatik, hogy a társaságában legyünk. Ha pedig így cselekszünk, sok gyönyörű élmény, újabb és újabb lakók felfedezése, megismerése fog ránk várni.

A minap éppen egy ilyen gyönyörű élmény adatott meg nekünk. A roham léptekben közeledő este, sejtelmes fátylát már kezdte a tájra borítani, amikor az erdő ösvényén szedtük a lábunkat. Az égboltot gondosan betakaró szürke fellegek pedig sorra engedték útnak az aprócska hópelyheket, akik mind-mind ártatlanul lebegtek, mintha eszük ágában sem lett volna, hogy beteljesítsék sorsukat, és a talajon pihenjenek meg. Kavarogtak, vígan himbálóztak a levegőben, és amikor a jeges szél beléjük kapott vitte, repítette őket egyre-egyre messzebb. A hideg az arcomat csípte, a hópihék pedig könnyed fátylat szőttek a pillantásaim elé. A hetek óta tartó kisebb nagyobb havazások egyre csak vastagítják a puha fehér dunnát, és vannak helyek, ahol már a térdig érő hóban tudok lépkedni. De tél nem adja fel, még így március elején sem akar engedni szorításából. A havazás nem tágított, egyre-egyre több pihe érkezett a magasból, felfogva még azt a kevéske fényt is, amit a szürkület még adhatott. Ekkor az erdőszélen, egymás után menetelő szarvasokra lettünk figyelmesek. Egymás után, kisebb-nagyobb lemaradásokkal, szabályos libasorban szedték patáikat. A alkonyat már nem sok fényt hagyott, hogy tisztán lássam őket, de egy-két fotót tudtam készíteni róluk. Szerencsére a szél nekünk kedvezett, a fa vastag törzse pedig óvón eltakart minket, így szemtanúi lehettünk a 24 tagot számláló nősténycsapat kora esti vonulásának. Menet közben meg-megálltak, próbálkoztak a szinte lehetetlennel, előkaparni egy-egy falat füvet a vastag hóból, de nagy sikerrel nem jártak. Számukra is, mint a többi lakó számára egyre nagyobb kihívást jelent a hosszúra elnyúlt él.

A gímszarvasok családi csoportokban élnek, melyek nemek szerint különülnek el. A csapat élén mindig az ereje teljében álló vezértehén áll, és annak borja, aki a csapat rangelső tagja. Mindig a vezértehén vezeti a csapatot, és, ha ő menekülőre fogja, mert bármilyen veszélyt érez, a többiek követik. A csapat többi tagja ugyancsak tehenek, és azok bika, vagy ünő borjai. A természetnek hála, ezen a téli hangulatú, tavaszi estén, tehenekből álló, nősténycsapattal sikerült találkoznunk. Mégpedig ugyanazon a helyen, ahol általában az őzek is vonulni, keresgélni szoktak, ahol a patákkal kitaposott vadcsapás vezet. 

Hálás voltam a természetnek, hogy újra ilyen szép élménnyel ajándékozott meg minket, és, hogy megadta nekünk a velük való találkozást.        

Üdvözöllek március!

 Tyúktaréj

 Fekete kökörcsin

 Kikeleti hóvirág

Beköszöntött a március, az első tavaszi hónap. Azonban az időjárás, mit sem törődik a naptárral, hisz a tél sehogy sem akar engedni fagyos szorításából. Sőt mi több, a mögöttünk álló téli hónapok legfagyosabb napjai köszöntöttek be február legvégére.

De mindezek ellenére a természet lakói már jelzik és érzik, hogy bizony már van valami a levegőben.

Amikor a szürke fellegeket a szél tovarepíti, a szikrázó kék égen lassan osonó nap korongja már kellemes meleg érintésével fésüli a tájat. Az erdő fái nagyokat nyújtóznak csupasz karjaikkal, és sorra vetik le magukról korhadt, megöregedett ágaikat. Amikor egy-egy ilyen ág földet ér, hangja messzire kúszik a még csendes erdőben. De a csend napjai már meg vannak számlálva, hisz sorra találnak rá a madarak gyöngyöző énekükre, és lágyan dalolni kezdenek, mely úgy folyik szét a fák sudarai között, mint a lassan folyó kis patak kristálytiszta vize.

Amint engedni kezd a fagy, a föld mélyén megmozdul az élet, sorra ébredezni kezdenek a tavasz első vadvirágai. A nap sugarai gyengéd kezeikkel, ahogy végigsimítsák a földet, úgy dugják elő aprócska fejeiket a hóvirágok, a téltemetők, a bársonyos tüdőfüvek, és a kopár sziklákon is kíváncsi tekintetekkel kukucskálnak elő a meleg bundába bújt kökörcsinek, megmutatva a világnak fenséges szépségüket.

A langyos tavaszi napsütés, ébresztőt fúj a rovarvilág aprócska tagjainak is, akik éppen, hogy csak kitörlik az álmot a szemeikből, már keresik is a színes virágokat, hogy azok édes nektárjaival lakjanak jól. Téli odvaikból előbújnak az áttelelő lepkék, az élénksárga színű citromlepkék, a nappali pávaszemek, és újra megcsodálhatjuk fenségesen szép, könnyed táncukat. 

A fák, a bokrok szundikáló rügyei egyre csak duzzadnak és duzzadnak, majd egy szép napsütéses reggelen előbújnak az élet apró ígéretei, hogy a természet ösvényeit újra, üde zöld lobbal takarják be.

Csodaszép hetek és hónapok állnak előttünk, melyek alatt, újra, mint minden esztendőben, szem és fültanúi lehetünk a csodának, mely nem más, mint a természet gyönyörű újjászületése.

 Salátaboglárka

 Hétpettyes katicabogár

Nappali pávaszem

Ébredező erdő