Az erdei tisztás aprócska sáska lakói

Pár milliméteres sáskalárva

Sáska levetett lárvabőre 

Ilyenkor tavasszal szinte napról napra egyre több élőlény ébred fel téli álmából, és egyre nagyobb a sürgés-forgás a természet ösvényein. A napsugarak meleg simítására apró rovarok kezdik meg életüket. Évről-évre izgatottan várom, hogy a kistisztás fűszálai között mikor pillanthatom meg újra az igen aprócsa, szinte alig látható rovarsereget, a sáskalárvákat.

Az elszáradt fű közül, új, élénk zöld hajtások törnek maguknak utat, és ilyenkor április közepére már teljesen átveszik felettük a hatalmat. Hosszú hónapok után ismét a színek dominálnak, melyben a zöld a főszereplő. 

Pár napja látogatást tettem a kis erdei tisztáson, hogy egy kicsit nézelődjek. Szeretek a fűszálak között szememmel kutatni, keresni, figyelni az apró élőlényeket, a füvek népét. Rejtet, titokzatos életük igazi kis csoda, melytől mindig ámulatba tudok esni, pont ezért kedvelem annyira őket.

Az égbolton nehéz, szürke fellegek terpeszkedtek, akikből újra és újra apró esőcseppek indultak hosszú útjukra. A szél hol gyengéden, hol pedig erőteljesen fésülte a tájat, és egy-egy erősebb fuvallatnál fák megfáradt ágai reccsentek, és értek talajt. De nem csak a fák ágait borzolta a szél, lent a talajon a fűszálak is ide-oda dőltek, melyekbe apró sáskalárvák kapaszkodtak, hogy pici testüket meg tudják tartani. Nem régen, talán pár napja keltek ki petéikből, melynek védelmében töltötték a hosszú és hideg téli hónapokat. Azonban fiatal koruk ellenére már most teljes a hasonlóság köztük és a kifejlett egyedek között. Az előttük álló időszakban többszöri vedlésen esnek majd át, mely alatt változik még a színük, a méretük, és a szerveik fejletsége, de a testfelépítésük már most kicsinyített mása a szüleikének. A sáskán szeretik a napfényt, ezért is élnek mezőrök, réteken, és amikor csak tehetik a fűszálakon álldogálva, süttetik a testüket. 

Ahogy telnek a napok és a hetek, ezek a parányi rovarok felcseperednek, és kedves ciripelő muzsikájuk tölti meg a tisztás minden kis szegletét. 

Erdei galambvirágok ébredése

A mögöttünk álló hetek jórészt hűvös nappalokat és didergően hideg éjszakákat tartogattak. Az idei tavasszal a szokottnál nehezebben ébredeznek az erdők, mezők lakói. 

A hatalmas fákkal büszkélkedő erdőben, ahol szép kort megélt bükkök sorakoznak egymás mellett katonás sorban lassan, de biztosan új életek látják meg a napvilágot. Az szárazon csörgő avar dunnája alól félősen dugják elő törékeny testüket az erdei galambvirágok. Sápadt kis arcukat felfelé emelik, csillogó szemekkel pedig az égbolt kékjét kémlelik, amin fehér fellegek andalognak ráérősen. Ők még látják az égboltot, az ő testüket még simogatják a Napocska melengető sugarai, hiszen a fák még csupaszon állnak. Karjaikon a levelek, még a rügyek vékony takarója alatt pihen, de már izgatottan várják a pillanatot, hogy félénken elő tudjanak bújni, üde zöld ruhába öltöztetve az erdő rengetegét. 

Az erdei galambvirágok szirmaikat szétnyitva süttetik magukat a Nap fényében. Amikor pedig kíváncsi tekintetükkel szétnéznek, rózsaszín és kéklő szirmokkal büszkélkedő bársonyos tüdőfűveket, élénk sárga színű bogláros szellőrózsákat, ugyancsak sárga színben pompázó tyúktaréjokat, üde zöld erdei szélfüveket, bordós leveleket magukon viselő erdei kutyatejeket látnak maguk körül. Szépen kezd kiteljesedni a tavasz a bükk erdő rengetegében is, ahol virágok kedves kacagása, madarak csilingelő strófái, rovarok döngicsélő hangja járja át az ösvényeket.

Örvös légykapó látogatása

Tegnap délelőtt örvendetes esemény történt, újra tiszteletét tette kertemben, a frissen hazatért örvös légykapó. Hát éve tért be hozzám először egy hím egyede, azóta pedig évről-évre megtisztel jelenlétével. Három esztendeje pedig szinte napra pontosan jelenik meg nálam ez a gyönyörű, tarka madár. Most joggal kérdezhetnétek miért nevezem őt tarkának, hiszen mindösszesen két színt visel elegáns tollruhájaban. Nos pont ezért, mert a két szín, a fekete és a fehér, és azok elrendeződése, valóban takra megjelenéssel áldja meg őt. Ez a ruha pedig a hímek nászviselete. Nyugalmi tollazatuk sokkal fakóbb, szürkés színezetű, hasonló a tojókéhoz. 

Kertemben évről-évre, több odú is albérlőjét várja. Az egyik pedig nagyon tetszik az örvös légykapó hímek, hiszen minden évben megszemléli, megvizsgálja. Ezidáig azonban már vagy csuszkák vagy széncinegék sajátították ki. Idén kék cinege pár tüsténkedik ezen odú körül, de biztos nem vagyok egyenlőre benne, hogy ők is lesznek a lakói. 

Mintha évről-évre, újra és újra megismétlődnének az események, a légykapó az odút szemléli kívül, belül, kicsit nézelődik majd tova száll az erdő fáinak a védelme, és többet nem is látom őt abban az esztendőben. Idén is így történt, jött nézelődött, mintha megmutatta volna magát, hogy újra itt van, és tova is szállt, mint az előző években. Mégis most újra reményekkel telve nézek előre, hogy talán itt marad, ha nem is az én odúmban, de egy közeli kiadó kis lakást talál magának és a társának, és újra láthatom őt. Hogy ez így lesz e, nem tudom, csak bizakodni, reménykedni tudok benne. 

Az örvös légykapók a téli hónapokat a meleg Afrikában töltik. Költési területeikre általában április második felében érkeznek meg. Először a hímek térnek vissza, majd pár nap eltéréssel a tojók is megjelennek. A hímek csengő énekükkel és takaros othonokkal várják őket. Több nekik tetsző, lehetséges odút mutatnak a párjuknak revírjük területén, amelyik megtetszik a tojóknak abba beszállnak és hosszabban elidőznek, ezzel mutatják meg, szerelmük fészkének a helyét. 

A természetnek hála szeretett erdőségemben rengeteg kiadó odú várja a lakóit. A szép kort megélt fák törzsein harkályok által készített takaros otthonok álldogálnak, melyek valamelyike bízom benne a légykapó tojóknak is megtetszehet, amiben elkészítheti fészkét. Ha ez így lenne, akkor talán újra láthatnám őket. 

Hamvas küllők násza

Mindig nagyon megörülök, és hatalmasat dobban a szívem, amikor egy új vendég teszi tiszteletét a kertemben. Az idei etetési szezonban a természetnek hála több ilyen látogató is betért hozzám. Jelen történetem egy csodaszép, és nem túl gyakori madárfajról fog szólni, akinek a becsületes neve hamvas küllő.

Aki figyelemmel követi az írásaimat, már olvashatta a küllővel történt találkozásaim élményeit. Az elmúlt télen napjában többször is a tiszteletét tette madárbarát kertemben, és minden alkalommal, a kihelyezett finom tepertővel oltotta éhségét. De nem szeretnék róla csak múlt időben mesélni, hiszen azóta is, nap mint nap betér hozzám, sőt mi több, a minap nem csak egyedül érkezett.

Kora délelőtt volt, amikor mozgásra lettem figyelmes a sziklakertemben, és megpillantottam a piros homlokfoltot viselő hamvas küllő hím egyedét. Hol az egyik, hol a másik szikla alatt keresgélt, mely kitűnő védelmet nyújt nem csak a hangyáknak, mely fő táplálékai, hanem a rovarvilág képviselőinek is. Ezeket a köveket, sziklákat a Nap sugarai kellemesen átmelengetik, melynek védelmében megszámlálhatatlanul sok apró élőlény húzódik meg. A küllő pedig tudta, hogy hol kell keresni a finom csemegéket, és látszott rajta, hogy ezt a kutatást már nem először végzi itt el. Pár perc elteltével, egy árny repült be a sziklakertbe, nem messze tőle. Izgatottan figyeltem, hogy milyen madár lehet az, nagyságra teljesen megegyeztek, és a színük is teljesen hasonló volt, egyetlen egy, de annál fontosabb eltéréssel, hogy az újonnan érkezett látogatónak nem volt piros homlokfoltja, hanem azt is hamvas szürke tollak díszítették. Ekkor már tudtam, hogy a társa érkezett meg, a hamvas küllő tojó. Ő is bőszen keresgélni kezdett, de az ő kutatása nem tartott soká, mert a hím egyből mellette termett, és olyan történt, aminek addig a pillanatig nem lehettem szemtanúja. Ott a kert egyik szikláján megkezdték a párzási időszakukat, mely pár pillanatig tartott, majd a hím szárnyra kapott és eltűnt az erdő fáinak az ölelésben, a tojó pedig folytatta az élelem utáni keresgélést, majd kisvártatva ő is követte a párját. Talán az odújuk felé vették az irányt, mely az erdő valamelyik szép kort megélt fájának a törzsén lapulhat.  

Bízom benne, hogy meg fognak még párban látogatni, és talán hosszú hetek múlva az utódaik is tiszteletüket teszik majd a kis kertemben.

Ikrás fogasírek ébredése

Az idei esztendő tavasza szeszélyes időjárást tartogat az erdők, mezők lakóinak. Egyik nap fagyos, didergően hideg levegő járja át a természet ösvényeit, pár nappal később már-már nyári meleg csalja elő a fák rengetege között megbújó virágokat, majd ismét az éjszakai fagyok dermesztik meg az aprócska, védtelen életeket. Azonban összességében véve a hűvös levegő a gyakori, melyben a természet lakói, a szokottnál később ébredeznek téli álmukból. 

Az elmúlt napokban ismét egymást követő hidegfrontok vetettek véget a kellemes tavaszi melegnek. Jéggé fagyott eső, hódara sokasága kopogtatta a száraz avart, majd újra és újra elkezdett szállingózni a hó, decembert idézve, amikor itt lett volna az ideje. 

Az erdő fái között szerényen megbújó kis patak medrében semmivel sem törődve boldogan duruzsoltak a víz cseppjei. Halk locsogásukat, jókedvű csacsogás váltotta fel. Partján, ilyenkor tavasszal vadvirágok sokasága kezdi el szirmait bontogatni. Az egyik ilyen, gyönyörű bíbor lila színben pompázó virág az ikrás fogasír. A kedvező feltételeknek hála egészen sokan lelték meg itt biztonságos, rejtett otthonukat. A legtöbb virág még csak bimbóban álldogál, de egy-két bátrabb fogasír már elkezdte szerényen széttárni szirmait. 

Ha az időjárás kedvezően alakulna, akkor egy bő hét múlva, ők is tejes szépségükkel tudnak gazdagítani a kis erdei patak partján elterülő virágszőnyeget. 

Sajnos azonban az elmúlt napokban ismét fagyokkal tarkítottak voltak éjszakák, fázósak a nappalok, a fák rengetege között pedig jeges levegőt repítő, dühös szél járta át az ösvényeket, nem kedvezve a törékeny virágoknak. 

Bízom benne, hogy a melengető napsugarakat tartogató kikelet már nem sokat várat magára, hiszen ezernyi élet várja, hogy testüket erővel töltsék meg. 

Meggyvágók csőre

Meggyvágó tojó 

Nem is oly régen számoltam be Nektek a meggyvágók látogatásáról. Még ilyen etetési szezon sem volt, hogy egészen a tavasz első hónapjának a közepéig kellett várnom, hogy az első egyed meggyvágó meglátogasson. 

A téli hónapokban rendszeres vendégeim szoktak lenni, azonban az idén másként alakult, de egy a lényeg, hogy most itt vannak a kis kertemben és gyönyörködhetek egészen egyedi megjelenésükben. 

A meggyvágókat különlegessé a csőrük teszi, ami igazán szembetűnő, hiszen erőteljes megjelenésű, feltűnően vaskos. Ez a "szerszám" pedig fontos is a számukra, hiszen kedvelt csemegéjüket a meggy magját, kiválóan tudják vele szétroppantani. Miután pedig megroppantották a csonthéjat, könnyedén a finom csemegéhez tudnak férni, a lágy belső részhez. 

Csőrük viszont nem csak a táplálkozásban játszik fontos szerepet, hanem az udvarlási időszakban is. A téli hónapokban, a minden feltűnést kerülő színezet, ami halvány barna, hússzínű, tavaszra szépen fokozatosan csillogó ólomkékre változik. A csillogó jelző pedig a szó szoros értelmében igaz. Hiszen amikor a tavaszi Nap melengető sugarai a csőrükhöz érnek, valóban csillagnak, mint a fényesre csiszolt gyémánt, gyönyörű látványt és megjelenést nyújtva. Ez a különleges megjelenés pedig mindkét nemen látogató, mind a hímeken, mind a tojókon.

Az első fotón a tojó tél végi, tavaszi ünnepi megjelenését, míg a másodikon  a hím nyugalmi csőrszínét láthatjátok. Mindkettő nagyon szép, de a csillogó ólomkék, ünnepi színezet, még különlegesebbé varázsolja őket. 

Meggyvágó hím 

Erdei ibolyák ébredése

Lassan ébredezik a természet. Ösvényein a megfakult fűszálak között üde zöld hajtások bújnak elő félénken, az avar puha dunnája alatt aprócska virágok mocorognak, a fekete bodzabokrok ágacskáin rügyek pattannak. A fák rengetegében madarak dalai zengnek, a dél felől érkező szellők pedig édes illatokat visznek láthatatlan szárnyukon. Az erdő sűrűjében a tavasz utánozhatatlan illata úszik, az erdei ibolyák kellemes, szolid illata. 

A fák tövében, az avar sűrűjében félősen megbújva bontogatják szirmaikat. Szerényen figyelik a lassan tavaszodó tájat, törékeny testüket a Nap meleg sugarai cirógatják, ők pedig boldogan mosolyognak. Halk kacagásuk betölti az erdő rengetegét, melyre puha bundás dongók kapják fel fejüket. 

Kedves hangokkal, kellemes illatokkal telik meg a fák sűrűje, mindenki készülődik, hiszen eljött az idő, a tavaszi feltámadás ünnepe.