2017. január 20., péntek

Kora reggeli mókus móka.






Jelen történetemet az újesztendő első napján élhettem át. Korán reggel ébredtem, a sötétség leple még a kertemet takarta, de fenn a magasban a fák koronája felett már a pirkadat jelei kezdtek megmutatkozni. Majd szépen lassan, komótosan egyre lejjebb kúszott, be a kiserdő fái közé, és be a kertembe. A szürkületben, ha nehezen is de látni lehetett, és kíváncsian vártam, hogy ezen a reggelen ki fogja elsőként éjszakai álma után kinyitni a szemecskéjét, és tiszteletét tenni nálam. A japánbirs bokor ágai közül egy kis madár reppent a talajra, már a körvonalaiból megismertem őt, hiszen nincsen olyan reggel, hogy jelenne meg. Még így, ebben a kevés fényben is kitűnt csinos, vörös mellénykéje. A vörösbegy korán ébred, miután kinyitja gomb szemecskéit, neki is kezd éhségét oltani. Általában másodikként a feketerigó jelenik meg, jobban mondva rigók, mert van amikor, hat, hét madár is meglátogat. Ilyenkor kora reggel nagyon izgatottak, az almadarabokért szinte harcot vívnak, pedig mindegyiknek jutna egy-egy darabka, de nekik mindig az kell, amelyik a másiknál van. Nagyon nehezen kezdett virradni ezen a reggelen, talán a sűrű ködfátyol volt az oka, talán ő tartóztatta fel a világosságot. De szürkület ide-vagy, az erdő lakóinak korgott a gyomra, és ébredés után minél előbb egy kis betevő után kell nézniük. A szürkeségben egy ismerős, meleg, vörös bundácskát viselő mókus tűnt fel a cseresznyefámon. Jó hónapja annak, hogy egy műanyag flakonból ideglenes mókusetetőt készítettem, amit a cseresznyefám ágára helyeztem ki, és töltöttem fel finom diócsemegével. Bizakodó voltam, hogy a kis vörös bundás észreveszi, és rátalál az elemózsiára. Napokon keresztül érintetlen volt az etető, egyetlen darab dió sem hiányzott belőle, de én tovább vártam, hittem benne, hogy egy napon a diók megfogyatkoznak majd az etetőből. Így is lett, a mókus rátalált, a számára kihelyezett élelemre. Szorgosan töltögettem az etetőt, de sajnos látni nem láttam, hogy ki is a vendége, mígnem az újév első napján fény derült rá. A cseresznyefa legfelső ágai felől közeledett, egyre lejjebb ugrott, mígnem elérte azt az ágat ahol az etető álldogált. Hátsó lábaival megkapaszkodott a fa törzsén, mellső bal lábával megfogta a flakon egyik szélét, jobb lábacskájával a másikat, fejecskéjét pedig beledugta az etetőbe, egészen addig még szájába nem tudott venni egy diót, amikor megszerezte a csemegéjét felült a madárodúm tetejére, és semmivel sem törődve nekifogott a reggelijének. Miután megette a finom dióbelet, a kemény héjat a földre dobta, majd újra az etetőhöz ment a következő falatért. A második dió elfogyasztása után, a fa törzsén nagy karmaival megkapaszkodva, lemerészkedett a talajra. A feketerigók nagy veszekedés közepette menekültek, ki merre látott, de a nagy kiabálástól a szegény mókus is megrémült, és mint akinek földbe gyökerezett a lába csak állt, és figyelt. Hosszú pillanatok kellettek mire feleszmélt a rémületéből, majd kecses ugrásokkal egy almadarabka felé igyekezett, megfogta, szájába tette, és gyorsan, visszaszaladt a fa ágainak a védelmébe. De nem ette meg az almát, hanem egy ágvilla közé helyezte, majd újra visszatért az etetőhöz, hogy egy újabb diót vegyen ki belőle. Amikor megvolt újabb zsákmánya letelepedett az ágra, oda ahová az almát rejtette, a hátacskájára borította, puha, bozontos farkát, és éles kis fogaival elkezdte felnyitni a dió héját, amikor ezzel megvolt, nekilátott a falatozásnak. A lakoma végén újabb héjjal gazdagodott a talaj, ő pedig kivette az almát a rejtekéből, és jóízűen elkezdte majszolni. A téli időszakban nagyon szeretik az almát, mert lédús húsával szomjukat is oltani tudják. Miután jó lakott a gyümölccsel, újabb dióért indult. Azonban ezt a diót levitte a talajra, én már sejtettem mi fog következni, és jól sejtettem, bevitte a japánbirs bokor tövébe, és az ott megmaradt avart kezdte el mancsaival igazgatni, majd amikor jónak találta a helyet, aprócska fejecskéjét bedugta a levelek közé, zsákmányát pedig elrejtette. Ezután következett a takargatás, aprócska mancsaival gondosan elkezdte a leveleket igazgatni, hogy nehogy valaki észrevegye a kis éléstárát, de miközben az avart igazgatta, egy másik diót vett ki belőle. Jól láthatóan az a dió deres volt, ami azt jelentette, hogy az már régebben ott lapult, majd fogta a diót, kétszer átforgatta karmocskái között, és gyors ugrásokkal visszaszaladt a fához, felmászott a törzsén, fel az ágakra, és hatalmas ugrásokkal pillanatok alatt eltűnt a kiserdőben. Miközben a mókus reggeli mókáját figyeltem egyre világosabb lett a kertemben, mely egyre több éhes csőrű madárral telt meg. Sorra érkeztek a cinegék, a csuszkák, a fakopáncsok, megjelent a fakusz, és a szajkók is tiszteletüket tették, hogy a fagyos éjszaka után mindannyian jól tudjanak lakni.  




Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése