2018. június 11., hétfő

Fészek hagyott meggyvágó fiókák







Lassan június közepén járunk, amikor a természet szerteágazó ösvényei cingár csivitelésektől hangosak. A fák sűrű lombsátrai között, a bokrok védelmében vagy éppen a talajon, frissen fészküket hagyott tollasok szívet szorítóan könyörögnek szüleiknek. Éhes csőrük étvágyát jóllakatni igen nehéz feladat, de szüleik mindent megtesznek, ami csak tőlük telhető. Miután biztonságot adó otthonukat elhagyják, a szülők tovább etetik, gondozzák a fiatal, gyakran még röpképtelen ifjoncokat. Ez az utógondozás addig tart, amíg a fiókák el nem érik a teljes önállóságukat, ez az időszak fajonként változó, egyeseknél napokig, de olyanok is akadnak, akinél hetekig, sőt hónapokig is eltarthat.
Ilyenkor, a nyár első hónapjában, ha nyitott füllel és szemmel haladunk utunkon, saját magunk is megláthatjuk a fiatalkori tollruhát viselő ifjoncokat, és hallhatjuk esedező csicsergésüket. Az elmúlt napokban erdei sétáim alkalmával egyre többször hallottam a fák sudarából, a bokrok sűrűjéből kiszűrődő vékonyka hangocskákat. Ezek a hangok fajra jellemzőek, másként csipegnek a cinegék, másként a csuszkák, és megint másként a meggyvágók fészek hagyott fiókái. Mint ahogy a felnőttek éneke, hívóhangja vagy éppen riasztása is más és más, így a fiatalok hangjai között is, ha figyelmesen hallgatjuk őket, különbséget tudunk tenni. Ha ezeket, a hangokat ismerjük, és meg tudjuk egymástól különböztetni, akkor könnyen be tudjuk azonosítani, hogy a levelek óvó védelmében mely kis tollasok csacsognak.
Legutóbbi sétám alkalmával jól kivehetően hallani lehetett a csuszkák, a széncinegék, a barátcinegék, a seregélyek, a nagy fakopáncsok és a meggyvágók szüleiket hívó, csivitelését. A fák levelekkel sűrűn betakart ágai között igen nehéz feladat megpillantani őket, ha szerencsénk van, legfeljebb testüknek apró részleteit láthatjuk meg. A természetnek hála nekem szerencsém volt, mert az egyik akácfa üde zöld levelei között sikerült megpillantanom a kedves kis arcú meggyvágókat. Hárman voltak, három fióka, akiknek csőrük egy pillanatra sem állt be, csak csacsogtak és csacsogtak, hogy szüleik jól hallják esedező könyörgésüket. Percekig álltam a fa alatt és figyeltem őket, mely idő alatt izgatottan toporogtak, ugráltak és repkedtek egyik ágról a másikra, miközben egy kósza pillanatra sem maradtak csendben. Türelmetlenül várták a szülőket, akik kisvártatva meg is érkeztek, és a fa, levelekkel sűrűn benőtt ágai közé szálltak. A három fiókának ne is kellett ennél több, rögvest odarepültek, de sajnos akkor már takarásban voltak, az akácfa levelei eltakarták őket a szemeim elől.
A meggyvágók egy évben egyszer költenek, és ilyenkor júniusban hagyják el a fiókáik a fészkeiket. A kirepült utódaikat a szülők tovább gondozzák és táplálják egészen addig, amíg azok teljesen nem önállósodnak. Mivel nincsen második költésük így a családi kapcsolatuk jóval tovább tart, mint azoknál a fajoknál, akik az első fészekalj felnevelése után újabb költésbe kezdenek. A meggyvágó családok egészen októberig együtt maradhatnak, és a szülők a fiókákkal közösen járják a természet szerteágazó ösvényeit.      


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése