2020. október 5., hétfő

Visszatértek a csízek

Csíz
 
A csízek, kis termetű pintyfélék, akikkel főként az őszi és a téli hónapokban találkozhatunk. Vonuló madarak, ők a hideg, téli hónapokat töltik hazánkban. Fészkelő területeik főként Európa északi országai, ahonnan az ősz beköszöntekkor szárnyra kapnak és megkezdik vonulásukat Európa déli irányába. Vonulásukat és letelepedésüket elsősorban a táplálék bősége határozza meg. Ahol elegendő betevőt tudnak maguknak találni, és az időjárás is számukra kedvezően alakul, ott töltik a téli hónapokat, ahonnan aztán tavasszal ismét útra kelnek, hogy visszatérjenek költési területeikre. Hazánkban kis számban fészkelnek, így a tavaszi és nyári időszakban csak elvétve találkozhatunk egyedeivel, de azokkal is inkább a hegyvidéki, fenyves erdőségekben. 
Szeptember utolsó napján, édesanyámék udvarában álló, szép terebélyesre nőtt almafáját, egy szép nagy számból álló csíz csapat látogatta meg. A csapat nagyon sok tagból állt, pontosan megszámolni nem tudtam, de becslésem szerint 40-50 egyed között lehetett a jelenlétük. Miközben a még zöld levelekkel büszkélkedő ágak között időztek, folyamatosan vékonyka, csacsogó hangjukat hallaták, mely hangokat már hosszú hónapok óta nem hallottam, csinos, törékeny külsejükben pedig nem gyönyörködhettem. 
A hazánkban telelő madarak megérkezte, a hűvös, ködös időjárás csalhatatlanul jelzi, hogy az igazi ősz beköszöntött.  
A csízek őszi vonulásának a csúcsidőszaka október és november hónapokban van. Ha pedig nagy hidegek köszöntelek be hazájukba, akkor invázió szerűen kelnek útra dél felé.
Ilyen, viszonylag korai időpontban, még nem sikerült csízeket megfigyelnem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése