Őszi rendszeres madárvendégeim - Szajkó

Jelen történetem egy olyan madárról szól, aki, ha teheti kerüli, az ember közelségét, hiszen ő jól tudja, hogy nem csak tisztességes szándékú emberek járják az erdők ösvényeit. Ő nem más, mint a mindig éber szajkó, akinek semmi és senki nem kerülheti el tekintetét. 

A szajkó, amíg rá nem viszi a kényszer kerüli az emberek jelenlétét. De nem csak a kényszer az, ami miatt feladja óvatosságát, hanem egyik kedvenc elemózsiája. Ez pedig nem mást, mint a dió. 

Az én kis birodalmamban a szajkók az esztendő minden egyes napján jelen vannak. Hol többen, hol kevesebben. Egyedül, magányosan soha nem látom őket, általában mindig kisebb csapatba állva érkeznek. A meleg hónapokban szomjukat oltják, szüretelik a fák ágai között megbúvó különféle terméseket, ilyenkor ősszel kedvenc csemegéjük a dió vonzza őket, télen pedig a változatos táplálék kínálat, ami az etetőkben lapulnak. Én cseppet sem bánom jelenlétüket, sőt éberségük már sok madár életet mentette meg. Hiszen zajongnak, riadót kiáltanak, ha ragadozó tűnik fel a láthatáron, ezt a jelzésüket pedig a többi tollas kiválóan ismeri, és ha meghallják egyből védelembe vonulnak. Tudom, tudom rossz híre is van neki, de abban egészen biztos vagyok tapasztalataim, megfigyelési alapján, hogy több haszna van, mint kára. Én pedig azt tartom, hogy ne mi emberek döntsük el, hogy melyik élőlény hasznos vagy káros. Bízzuk ezt a természetre! Erről fogok a későbbiekben még mesélni bővebben is. 

Vissza kanyarodva az eredeti témához, a szajkók ilyenkor ősszel napról-napra betérnek hozzám, a diófáim sárguló levelei között megbújó terméseket szüretelik. Sajnos már negyedik éve szegényes a termés, ami pedig a fákon pihen mind egytől egyig, az erdő lakóinak nyújt csemegét és biztos betevőt. Nem mintha a gazdag termést is mi ettük volna meg. Amit ősszel szorgosan, sok - sok ládába összegyűjtöttem, az a téli hónapok alatt, kertem vendégeinek nyújtott finom, laktató és vitaminokban gazdag betevőt. Többek között a madaraknak, a mókusoknak. De sajnos idén se tudok téli készletet az én fáimból gyűjteni, nagyon nagy bánatomra. De egy kis öröm a számomra, hogy jelenleg madarak és mókusok szüretelik a szegényes termést, és azért jut belőle sokuknak. 

Többek között a szajkók is nagyon szeretik a diót, mélyből sokkal többet elhordanak, eldugdosnak, mint amennyit aztán idővel elfogyasztanak. Ilyenkor érés idején igazi csatákat képesek egymással vívni, mintha az utolsó falatért menne a verseny, holott erről szó nincs, csak a házsártos szajkók minden szem diót maguknak szeretnének. Kiabálnak, veszekednek, olykor teljesen felverik a kert csöndjét. 

Szakadatlanul dolgoznak, gyűjtik és rejtik a terméseket. Náluk az ősz hónapjai erről szólnak a raktározásról, az előre látásról. Hiszen mindezt azért teszik, hogy, ha beköszönt a tél, és vele együtt a hideg, fagyos és táplálékban szegény hosszú hónapok legyen mit enniük, legyen tartalék amihez nyúlni tudnak. Okos madarak a szajkók, el sem hinnénk mennyire, emellett pedig fontos tagjai az erdő életközösségének. 

De nem csak a diót gyűjtik szakadatlanul, hanem a kertemben álldogáló tölgyfa makkjait is. És nem csak a kertben, hanem a közeli tölgyerdőben is folyik a munka. Sorra szedik begyükbe a termést, olykor tisztán látni, hogy duzzad a sok finom falattól. Négy, öt, hat vagy akár ennél is több makkot képesek bele tuszkolni, amiket aztán egyesével alaposan elrejtenek, az avar védelmébe, fák gyökerei közé, odvak mélyébe. Telnek a spajzok, egyre csak telnek, ahogy a hideg évszak közeleg. Mindenki, aki előrelátó, a fagyos napokat már degeszre tömött kamrákkal várja. 

Következő bejegyzésemben a balkáni gerlékről fogok mesélni, akik folyton párban járnak, mint a friss szerelm esek. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Csuszka

Az idei esztendőben a természetnek hála nagyon sok csuszka teszi tiszteletét a madárbarát birodalmamban. Olyan sokan térnek be hozzám, mint még soha. A széncinegék jelenlétét nehéz túl szárnyalni, de idén a csuszkáknak sikerült. Nekik köszönhetően pedig az elmúlt hetek alatt rengeteg megfigyelési élménnyel tudtam gazdagodni. 

A csuszkák vérében benne van a gyűjtögetés. Ők minden áldott nap gondolnak a holnapra. Azok közé az erdőlakók közé tartoznak, akik készleteket halmoznak fel. Amikor megadatik számukra a bőség, már akkor gondolnak az ínséges időkre, a szegényes időszakokra. Éppen emiatt, hogy nélkülözniük ne keljen, amikor a természet terített asztallal látja őket vendégül, elkezdik a betevőket elspajzolni. 

A csuszkák szinte egész évben úgy élnek, hogy rejtegetnek, a növényi táplálékokat raktározzák. Azonban amikor beköszönt az ősz, vele együtt pedig a bőség időszaka, még lelkesebben, még szorgalmasabban kezdik el gyűjtögetni és rejtegetni a kedvükre való csemegéket. Ők előre látó tollasok, akik tudatosan készülnek a hideg évszak viszontagságos és ínséges időszakára. 

A spajzokban lapuló betevőket általában akkor keresik fel, amikor a természetben egyre kevesebb a biztos táplálék. Ezek a sapjzok fák kérgének a repedéseiben, réseiben, a tajaban, puha moha párnákat között lapulnak. Az elrejtegetett finom falatokat mohával, zuzmókkal álcázzák, amire nagy szükség is van. Hiszen a folyton éber cinegék előszeretettel fosztogatják a csuszkák raktárait. Egyesek szinte követik, kifigyelik őket, hogy hová dugdossák, hová rejtik a finom betevőket. 

A csuszka táplálékának nagy része a fákon élő rovarokból áll. Amikor a fatörzs réseiben, repedéseiben keresi a táplálékát, általában fentről lefelé kezdi átvizsgálni a törzset, fejjel lefelé közlekedik csavar vonalban, és az útjába kerülő rovarokat csipegeti fel. 

Az ősz téli ínséges időszakban, étlapjára kerülnek a bogyók és a magvak is, melyeket a párok összetartva, revírjeik határain belül, vagy azok közelében kutatnak fel. 

Kertemben élő fákat is újra és újra átvizsgálják, és nem tudok hetek óta úgy kimenni a kertbe vagy kinézni az ablakon, hogy csuszkákat ne látnak. Hangjuk kedvesen oson az őszi csöndbe. "Tveed - tveed" diskuralnak egymással a párok, akik egész évben, ilyenkor a költési időszakon kívül is összetartanak. 

A következő történetem a mindig mosolyra fakasztó, folyton izgő-mozgó kék cinegéről fog szólni. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Őszapó

Ha megkérdeznék tőlem, hogy melyik az a madárfaj, aki pirkadattól alkonyatig folyton-folyvást mozgásban van, akkor két kis tollas jutna egyből az eszembe. Az egyik a pirinyó ökörszem, a másik pedig a kis tollgombóc őszapó. 

Azonban a két madár élettere között nagyon nagy különbség van. Míg a barna valóságos rejtőzködő tollruhát viselő ökörszem az alacsony bokrok ágai között settenkedik, a talajon vagy annak közvetlen közelében kutatja fel táplálékát, mindig magányosan, addig az őszapó főként a fák ágai között érzi igazán jól magát, és mindig többedmagával járja az erdők ösvényeit. 

Jelen történetemben az őszapókról mesélek nektek. Ezek az aprócska tollasok, szinte megállás nélkül, egész álló nap a fák ágai között motoznak. Egyik pillanatban itt, a másikban pedig már amott vannak. Mint az izgága gyerekek, akik egy pillanatra sem tudnak egy helyben maradni, noss ők éppen olyanok. Egészen biztos vagyok benne, hogy mosolyra fakasztanak mindenkit, akinek megadatik a látványuk. Mozgásuk közben pedig kedves, vékony "szirr - szirr" hangjukkal jelzik egymásnak épp merre tartózkodnak. Apró termetüknek, pille könnyű súlyuknak és egyensúlyozórúdként szolgáló, hosszú farkuknak köszönhetően, még a lehető legvékonyabb ágakon is biztonságosan, a legügyesebb, legtapasztaltabb akrobaták módjára tudnak függeszkedni. A fák legkarcsúbb gallyacskái, a legvékonyabb ágai sem hajlanak meg, törékeny testük alatt. Ezért ők ott is tudnak betevő után kutatni, amit más madár képtelen megközelíteni. 

Élőhelyükön nagyon jól meg lehet figyelni, hogy életükben bizony van rendszeresség. Útvonaluk szinte állandó, és a természetnek hála napjában többször is ebbe az útvonalba, kiskertem is beleesik. Ennek köszönhetően az őszi és a téli hónapokban állandó mindennapos vendégeimmé válnak. Egy nap leforgása alatt pedig többször újra és újra betérnek madárbarát birodalmamba. 

Kertemben nagyon sok fa éli a megbecsült életet. Ezek a fák pedig rengeteg aprócsa rovarnak adnak búvóhelyet. Az őszapók pedig egyik fát a másik után vizsgálják át. Amikor meglátom őket hevesebben kezd dobogni a szívem, mert az egyik kedvenc madaraim, akik mindig örömöt lopnak a szívembe. Általában kedves, tisztán csengőn hangjuk árulják el, hogy a kertemben vannak. Ilyenkor pedig elkezdem szemeimmel keresni - kutatni őket. Picike testük, és izgága viselkedésük miatt olykor ez nem is olyan könnyű feladat. De én már annak is nagyon örülök, ha csak lágyan csengő hangjukat hallhatom, mert elárulja, hogy a kedves kis apókák újra a kertemben vendégeskednek. 

Ilyenkor az őszi hónapokban az etetők kínálatát még nem veszik igénybe. A fák ágai, gallyacskái és a még rajtuk pihenő levelek, ha már foghíjasak is rengeteg elemózsiát rejtenek a számukra. 

A következő történetem a csuszkáról fog szólni, aki az idei esztendőben soha nem látott egyedszámban teszik tiszteletüket madárbarát birodalmamban. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Erdei pinty

A jó pár napig tartó hideg időt újra a kellemes enyheség váltotta fel. Van amikor a felhők mögül a Napocska is elő tudja dugni szerényen mosolygó arcát. Üdesége, meleget adó cirógatása pedig mindenkit egy kis jó kedvre derít. Egy kicsit mindenki megfeledkezik arról, hogy bizony a hideg évszak közeleg, egy kicsit még mindenki élvezi a Napocska melengető sugarait, amiben még a mozgás is jobban esik. 

A kertemben is felhőtlen jókedv lett az úr. A madarak boldogan csacsognak, a Napocska melegében tollászkodnak, vagy csak épp szusszanásnyi időt véve pihengetnek. 

Az ágak között cinegék motoznak, a törzseken csuszkák keresgélnek, a harkályok a fák mellkasát kopogtatják, az akácfák rejtekében pedig őszapók népes csapata kutat betevő után, vékony hangjuk betölti a kert minden szegletét. A talaj a fűszálak között, a frissen hullott levelek sokaságában rigók keresgélnek, nem messze tőlük pedig kéklő fejfedőt viselő erdei pintyek szedi fürgén a lábukat. A cseresznyefa csupasz ágán szajkó gubbaszt. Kéklő szemében a Nap fénye csillan. Elmélázva, maga elé bambulva áll, meg sem mozdul. Szemeit újra és újra lehunyja, láthatóan jól esik testének a Napocska meleg érintése. 

Ma az erdei pintyekről szól a történetem, akik annak ellenére, hogy alapjában véve vonuló madarak, egész évben, minden áldott nap jelen vannak a madárbarát birodalmamban. Hímek, tojók, fiatalok, idősek vegyesen. Ilyenkor már csöndesen töltik az idejüket, nem úgy mint tavasszal, amikor a hímek gyönyörű énekétől volt hangos a kertem és az erdő. Ha beszédre is nyitják csőrüket nem sokat mondanak. Amikor aprócska testüket jókedv járja át, akkor kedvesen csicseregnek, de hangjukat ilyenkor már nem gyakran hallani. 

A hazai állomány jelentős része Olaszországba tölti a nálunk hideg hónapokat. Ősszel az északi országokból  érkeznek hozzánk kisebb-nagyobb csapatai, akik téli vendégként töltik nálunk a hideg évszak hónapjait. 

Az én kertemben általában a talajon keresik táplálékukat, ami főleg növény betevőkből, magokból áll. Ritka az az alkalom, amikor a fák ágain tudom őket megpillantani, ha mégis sikerül, akkor általában pihenő idejüket töltik. Ilyenkor testüket a Napocska melengető sugaraival süttetik, tollaikat ápolják vagy csak épp kicsit megpihennek. 

Felénk madarak, ha egy rigó vagy más tollas a közelükbe reppen, rögvest a bokrok vagy a fák ágai közé szállnak, ahányan vannak. Ilyenkor szemükkel elevenen néznek szerte szét, és csak akkor merészkednek vissza tovább folytatni a keresgélést, ha biztonságosnak találják. Mindig csapatban mozognak. Ritka az az alkalom, hogy magányos pintyet látnák. Többen összetarva keresik a betevőjüket, és, ha egyik tovaszáll a csapat többi tagja is követi. Ha egyiknek épp tollászkodni van kedve, azt is úgy teszi, hogy kis csapatára rá lásson. Felszáll a fa ágai közé, a többiekhez egészen közel és folyamatosan szemmel követi őket. Ha azok indulnak, ő is csatlakozik hozzájuk és együtt távoznak a kertemből. 

Az erdei pintyek a téli hónapokban is nagy egyedszámban képviseltetik magukat, így fogok még róluk mesélni. 

A válogatás soron következő résztvevője az őszapó. Akikről csakis többes számban tudok mesélni, hiszen számomra a legösszetartóbb madarak. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Ökörszem

Kertem minden szegletében a természetesség uralkodik. Sűrű bokrok, lombos fák, meghagyott vastag avar, és egy jó nagy részén a teleknek szép nagyra nőtt fű, amit rengeteg vadvirág tarkít. Ezek a virágok nyáron a nektárt és pollent gyűjtögető rovaroknak, csinos megjelenésű lepkéknek kedveskednek. Ilyenkor az őszi hónapokban pedig a madaraknak, hiszen többek között a bogáncs, az aszat érlelődő magjai finom csemegét adnak nekik. 

De a természetesség bárhol kialakítható. Saját magam is szeretek szebbnél-szebb gyökereket, korhadó fákat, vastag moha párnával borított ágakat gyűjteni erdei sétám során. Amikor meglátok egy tetszetős fadarabot mindig tollas barátaim jutnak róla az eszembe, hogy ez nekik is mennyire tetszene. Hiszen ezekből a fákból otthonos,  lakályos ökörszem kastélyt lehet építeni. De kiválóak kis táplálkozó szigeteknek, beülőknek vagy éppen rejtekeknek, ahová diót,  mogyorót vagy egyéb eleséget lehet elrejteni. A madarak pedig kiváltképp kedvelik ezeket a természetes rejtekeket. Többek között az aprócska ökörszemek is. Egy bő hete már meséltem Nektek kastélyom látogatójáról. Azóta rengeteg kedves pillanattal tudtam gazdagodni neki vagyis pontosabban nekik hála, amiket egy bejegyzésben nagyon hosszú lenne megosztanom. 

Az elmúlt napokban ugyanis már nem csak egy ökörszem élvezi a kastély vendégszeretetét, hanem társa is akadt. Egy másik pirinyó ökörszem. Első látásra meg tudtam őket különböztetni, hiszen az új látogatónak a szemöldök sávja sokkal világosabb színű volt, akárcsak a hasi részét fedő tollak. Volt, hogy a két apróság egyszerre kutatott a rejtett kis járatokban. Szépen, békésen, minden vita nélkül jártak a kastély kesze - kusza útjait. Egyik az egyik részén, a másik a másik részén keresgél. Kényelmesen elférve apró testükkel, egymás zavarása nélkül. 

Az elmúlt napokban annak ellenére, hogy a nappalok kellemes enyheséget tartogattak, az éjszakákat fázós, hűvös levegő járta át. Reggelre gyenge fagy vette uralma alá a kertem, a fűszálakra pedig titokban dérkristályokat lehelt a hajnal. Ebben az időjárási helyzetben a rovarok is menedéket kerestek maguknak. Akik elbújtak az éjszakai hideg elől azok legtöbbje napközben is rejtekében maradt, csak a bátrabbak bújtak elő, de ők milyen jól is tették, hiszen őket a Napocska kellemesen átmelengette. A kis kastély a rovaroknak is védelmet ad, pókok, éjszakai lepkék, fülbemászók tömkelege, szúnyogok, legyek és még sorolhatnám mennyi aprócska élet bújik meg a gondosan összerakott fák védelmében. Az ökörszemek pedig sorra meg is találják őket. Ahogy hosszú időn át figyeltem őket, láttam, hogy hol egy fülbemászót, hol egy hosszú, kecses lábakkal megáldott pókot csíptek nyakon. Hegyes csőrükkel lecsaptak áldozatukat, akinek esélye sem volt már a menekülésre. Elemózsia tehát bőven akad a kastély falai között, ezt pedig a kis surannó, pirinyó madarak kis is használják. Hiszen bármikor is pillanatok ki az ablakon hol az egyik, hol a másik, vagy épp egyszerre mindkettő szinte folyamatosan benne keresgél. De nem csak a kastély hívogató a számukra. Bőszen vizsgálgatják a csatorna eresz rejtekét, kíváncsi tekintetekkel kukucskálnak be a bokrok tövében lapuló falevelek alá. Talán nincs is a kertemnek olyan zuga, amit ők ne vizsgáltak volna már át, hiszen minden zug, minden apró rés, minden titkos kis repedés, hézag kincset rejthet, éhségüket oltó, finom kincseket. 

Az ökörszem kastélya:

❗https://www.facebook.com/1536417776609138/posts/2768462450071325/

❗https://www.facebook.com/1536417776609138/posts/2984995978417970/

A közeljövőben fogok még mesélni az ökörszemekről, hiszen annyi élményt kapok tőlük, hogy több történet szükségeltetik, hogy róluk szóljon.  A válogatás következő résztvevője az erdei pinty lesz, akik kisebb csapatokban látogatják jelenleg is a kertemet. A következő alkalommal róluk fogok mesélni. 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Házi rozsdafarkú

Az igazi hűvös ősz hirtelen robbant be a természet ösvényeire. Pár napja a kellemesen melengető napsugarak már már csak emlékek maradt. De reménykedtem benne, hogy talán lesz még szép őszi idő, amikor a Napocska mosolygó arca járja a kéklő égboltot, amikor a csöndet újra és újra tollas barátaink gyöngyöző hangja töri meg, amikor a fákról zizegve hullnak az ezernyi színben pompázó levelek, amiken a napsugarak fénye utoljára csillan meg. És lett. Igaz, hogy reggelre hűvös, hideg levegő járja át a természet ösvényeit, de napközben ismét újra és újra láthatjuk a Napocska mosolygó arcát. 

A kellemes őszi időjárás a vonuló madarakat egyrészt még maradásra bírja, hiszen a langyos időben a rovarok még elérhetőek. Többek között a pókok, a legyek, és még sorolhatnám mennyi és mennyi melegre éhes rovarsereg élvezi a Napocska cirógatását. 

A házi rozsdafarkúak is így vannak ezzel, maradnak míg lehet. Amíg csak a természet és az időjárás kegyes hozzájuk addig hűek költési területükhöz. Ha a természet asztatla kiürül, amikor a napi szükséges betevőkhöz már nem tudnak hozzájutni, akkor útra kelnek telelő területeik irányába. Vannak azonban akik még ilyenkor is maradnak, vannak akik megküzdenek a téli fagyokkal, a szűkös eleség kínálattal. A két lehetőség közül a helyben maradását választják. Ők is kockáztatnak. De a vonulók is, hiszen az út viszontagságos, számos veszélyt rejt és nagy kihívás az is a számukra. 

A természetnek hála kertem rendszeres vendégei a házi rozsdafarkúak. Alig enyhül a tél szorítása, alig fordítom a naptáram márciusra már az első rozsdafarkú általában meg is jelenik. Évről-évre hamar visszatérnek a költési területükre, és kitartóan sokáig itt maradnak. Volt olyan esztendő, amikor át is telelt egy egyed. 

Idén nyáron fészkeltek is a kis kerti bódém rejtekében. Ezért minden alkalommal, amikor a veteményes kertembe indultam, óvatosan, a zavarásuk nélkül próbáltam a kerti eszközöket elővenni. Azonban közelségem egyáltalán nem zavarta őket. Mégis, ennek ellenére megtartottam a tisztes távolságot, és soha nem léptem át intim szférájukat. 

Az ősz is velük együtt telik. A hím szeptemberben, mint arról meséltem is Nektek, többször is megörvendeztetett énekével. Olyan jó érzés volt újra hallani, újra átélni a hosszú hetek óta nem hallott és ugyancsak hosszú - hosszú hetekig nélkülözni kellő madárdalt. 

Jelenleg még egy hím és egy tojó vendégeskedik a kertemben. Napjában többször is látom őket, ahogy betevőjüket elejtik. Amikor a kertbe be tudtak lopakodni a Napocska még meleget adó sugarai akkor a fa ágáról, a madáretető tetejéről vagy más kiemelkedő ponton álldogáltak. Kedvesen csillogó fekete szemekkel pedig a levegőt kémlelték, hogy mikor téved arra egy finom csemege reményét rejtő rovar. Közben újra és újra bókolni kezdtek, mint akik türelmetlenül várják az elemózsiát. Előbb - utóbb érkezett is a vétlen rovar. Ekkor szárnyaikat széttárták, könnyedén a levegőbe emelkedtek és bámulatos ügyességgel, röptében el is kaptak a finom csemegét. Azonban az elmúlt napokban a felhős égbolt, a csapadékos és hűvös idő jellemezte a nappalokat. A rovarok is védelmet keresve elhúzódtak. A rozsdafarkúak pedig a talajon, a fák ágainak rejtekeiben próbáltak a betevőjükhöz hozzájutni. De ilyenkor ősszel nem csak a rovarok szerepelnek az étlapjukon, hanem nagy kedvencük a fekete bodza fényes bogyó is. Kertemben több bodzabokor is éli megbecsült életet. Azonban az ő ágaik már üresen állnak. A bogyók hetekkel ezelőtt elfogytak, az éhes madárcsőrök rég leszüretelték őket. De nem csak a termések hiányoznak róluk, hanem a levelek is, hiszen a fekete bodza hamar, az elsők között levetti lombruháját. 

Az elmúlt napokban a hideg idő beköszöntött a vidékünkre, ami inkább már téliesnek volt mondható, hiszen nem olyan messze, a Kékestetőn az idei első havazás is megérkezett. Ezért, a még jelen lévő költöző madarakra gondolva kertem több részre almát is helyeztem ki. Hiszen többek között az énekes rigók, a házi rozsdafarkúak is előszeretettel csipegetik tápláló, lédús húsát. Valamint apróra tört cinkegolyó zúzalék is várja a lágy eleséget szívesen fogyasztó tollasokat. Ezeket a gyengébb csőrű madarak is könnyedén el tudják fogyasztani. A pár napja vásárolt cinkegolyó annyira lágy és puha, hogy kiváló finomságot jelent nekik. 

Az előrejelzések szerint, az előttünk álló napokban még élvezhetjük mi is és a természet lakóit is a kellemes őszi időjárást. A télies idő egyenlőre nem tér vissza. 

A következő történetem a válogatás második résztvevőjéről fog szólni, aki nem más mint a pirinyó ökörszem. Így egy kis kitérés után, visszaáll a kollázs szám szerinti rendje.

Elöljáróban annyit elárulok, hogy már nem csak egy ökörszem élvezi a kis kastély vendégszeretetét, nagy örömömre. 

Kategorizált etetők - Ökörszem kastély

 

Az elmúlt napokban nagyon sokan érdeklődtetek, az általam elkészített, a madárbarát birodalmamban álló ökörszem kastélyról. El sem tudom Nektek mondani mennyire örülök, és milyen boldoggá tesz a Tőletek kapott sok kedves üzenet. Örömöm pedig csak tetőzi, amikor Ti is kedvet kaptok az általam is alkalmazott módszerekhez, amikkel tollas is barátaimat segítem. 

Ezért, most fotókkal mellékelve, megpróbálom Nektek alaposan leírni, én hogyan is készítettem el ezt az építményt. Próbálok Nektek minden segítséget megadni hozzá, de ha kérdésetek van akár ebben a témában, akár bármely más történetemmel kapcsolatban szívesen segítek. 

🌱A kezdetek, kedves emlékek:

Pár évvel ezelőtt, amikor erdőszéli házunkban költöztünk már akkor sikerült megfigyelnem egy aprócska ökörszemet. Az itteni első találkozás emléke még most is elevenen él bennem. Ködös, hűvös októberi nap volt. A kerítésen álldogált, farkát az ég felé biggyesztette, szemei pedig kedves csillogtak. Egészen közelről ekkor sikerült látnom ökörszemet. Az első találkozást sok másik követte, majd az ökörszem eltűnt. Nem láttam hosszú - hosszú hónapokon keresztül. 

Két éve aztán újra egy szolid, barna tollruhás, aprócska ökörszem tűnt fel a kertben. A kerítés mellett pihenő, vastag avarban keresgélt. Gyakran láttam őt a téli hónapok alatt. Tavasszal neki is nyoma veszett. De az erdei kis patak mellett rendszeresen hallottam énekét. 

Az ökörszemek főként az őszi, a téli időszakban, amikor a levegő hidegebbre fordul, vele együtt pedig a táplálék rohamosan fogy, egyre gyakrabban felkeresheti azokat a kerteket, amik alkalmasak arra, hogy bujkáló, rejtőzködő életmódját nem feladva, élni tudja az életet. A házak közelébe való behúzódása az elérhető táplálék miatt van. Hiszen rovarok sokasága rejtőzik el a házak környezetében, és a madárbarát kertek előnyeit ők is kiválóan ki tudják használni. Ha egyszer alkalmunk volt megfigyelni őt, akkor nagy a valószínűsége, hogy többször, akár rendszeresen is megfordul kertünkben, gyakran tudtunkon kívül is. Van, hogy nem is sejtjük, nem is látjuk jelenlétüket. A kis kastély, valamint a számukra összpontosított táplálék kínálat, kiválóan segítheti őket a téli zord hetekben. Hiszen, ha a tél kemény fagyokkal és hóval társul nagy kihívás jelent a számukra. 

A tavalyi tél elején gondoltam egyet, és elkezdtem megépíteni, főként az ő számára az ökörszem kastélyt. 

Kertemben rengeteg bokor, fa éli megbecsült életet. Mindenkihez ragaszkodok, mindenki a kertem fontos lakója, ami a madaraknak kiváltképp tetszik. Az ökörszem is így volt és van is vele. De, ha már kertem madárbarát, akkor gondoltam legyen benne egy olyan kis kastély is, ami ennek az aprócska madárnak kedvez. 

🕊️Amit tudni érdemes az ökörszemről:

Magyar elnevezése testnagyságára utal, mérete valóban akkora, mint egy ökörszem. Ezzel a picike lényével pedig, Európa és hazánk, legkisebb termetű tollasa, a sárga és a tüzesfejű királykák után.  

Életét szemeink elől rejtve, bokrok sűrűjében, dús aljnövényzet védelmében éli. Szinte, mint egy kis egér úgy oson, surran, lopakodik a növényzet között, mindig a talajhoz közel. Aprócska léte ellenére azonban nagyon eleven, és, ha meg is adatik vele a találkozás az mindössze pár pillanatig tart. Hiszen egy szempillantás alatt változtatja a helyét. Egyik pillanatban itt, a másikban pedig már ott van. A legsűrűbb, legtüskésebb bokrok sem állják az útját, akadályt nem jelentenek a számára, fürgén surran át az ágak között. 

Rejtőzködő életéhez tökéletesen illik barnás, minden feltűnést kerülő, a környezetébe tökéletesen bele olvadó tollruhája. A hím és a tojó egyforma tollruhát visel. 

🏰 Most pedig a kastély elkészítése:

Az elmúlt években rengeteg időt töltöttem, és ha időm úgy engedi jelenleg is töltök, az erdő ösvényein. A fák rengetegében számomra értékes kincsek lapulnak meg. Korhadó fa darabok, mohás ágak, száraz gyökerek, amik egykoron a földben lapulva éltették a fát. A meredek hegyoldal, a völgy mélye ilyen és ehhez hasonló kincsekkel van tele. Amikor az erdőt járom, olykor - olykor kezembe fogok egy kincset és kertembe hozom. Ilyenkor semmi más nem vezényel, csakis a madarak, hogy nekik tetsszen, nekik kedvezzek vele. Az évek alatt jó pár ilyen szépség gyűlt össze, amik kiváló alapanyagot jelentettek a kis kastélynak. Az építmény helyét úgy választottam meg, hogy a bokrok legyenek a közelben, de ne teljesen mellette. (Nem szeretném, ha ragadozó könnyen meg tudna bújni a bokrok között.) Bokrokból pedig nincs hiány. A kastély és a legközelebbi bokorsáv közé még egy kis szigetet készítettem. Ugyancsak korhadó, mohás fákból, aminek a rejtekébe menet közben könnyen elbújhat az ökörszem. Ezzel csökkentettem a nyitott, nyílt teret. Minél kevesebb időt kell nyílt színen töltenie, az annál jobban tetszik neki. Hiszen lételeme a bujkálás, a rejtőzködés. Szeret kerülni minden feltűnést, nekünk pedig ezt kell szem előtt tartanunk. Ebben a kedvébe járni. 

Az én kastélyom alapja egy szép termetes fa darab, a földbe ásva, aminek kesze - kusza rövidebb - hosszabb ágai vannak. Egy réges rég kidőlt fa maradványa. Ez egy kiváló alap, amit már csak bővíteni kellett. Rövidebb - hosszabb ágakkal, korhadó fa darabokkal, különleges alakú, formájú fákkal, amiket gondosan összeillesztettem, hogy közöttük aprócska rések, lyukak, és összefüggő titkos járatok legyenek. Minél több a titkos folyosó, annál jobb. Határt csak a képzelet szab, és a rendelkezésre álló alapanyag. A lényeg, hogy kiváló rejteket adjon. Rejteket a rovaroknak, hiszen az ökörszem miattuk is fogja kedvelni a kis építményt. A mohás fák, a korhadó fa darabok rengeteg rovat vonzanak. Nálam pókok, fülbemászók, százlábúak, szúnyogok, legyek, éjszakai lepkék és még ki tudja mennyi apró élet lapul meg a falak között, a járatok, a rések sokaságában. Az ökörszem pedig kiválóan megtalálja, felkutatja őket, napról-napra. Napjában többször is betérve a kis kastélyba. Pontosabban be térnek, mert az elmúlt napokban már ketten jártak. De nem csak bent keresgélnek a rejtett járatokban, hanem kívül - belül minden zugát, minden rését átvizsgálják. Sőt, a kastély mellett is szeretnek kutatni, a fűszálak között. 

🐦Egyéb vendégek:

Befejezésül pedig pár szót szeretnék arról ejteni, hogy ezt a kis építményt nem csak kizárólag az ökörszemek fogják használni. Az ugyancsak rejtőzködő életet élő vörösbegyek is gyakori vendégei lesznek. Valamint a cinegék is újra és újra betérnek a rejtett járataiba, hiszen az ő figyelmüket semmi sem kerülheti el. Kedvesen, kíváncsian csillogó szemükkel rendszeresen át fogják vizsgálni ők is a kis kastélyt. 

Ez a történetem kicsit hosszúra sikerült, de próbáltam mindent egy helyre összegyűjteni Nektek. 

A későbbiekben még írni fogok az ökörszemek kedvelt eleségeiről is, hogy melyek azok a betevők, amikkel segíteni tudjuk őket az etetési időszakban. Ezeket a táplálékokat pedig el tudjátok Ti is rejteni a kastély titkos járataiban. 

Ha kérdésetek van szívesen segítek! Figyelmeteket pedig hálásan köszönöm! 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Széncinege

Lassan, de biztosan halad előre útján az október. A fák ágáról leveleket szedeget, sárgát, barnát, vöröset, sápadt zöldet. Ahogy az ágak közé egyre több fény lopakodik, a talajon úgy nő az avar. Percről-percre egyre vastagabb a színes avarszőnyeg, ha pedig dühös szelek szaladnak a gallyak közé, egymást követve zizegve hullik alá a levelek sokasága.

Kertemben is kezd az ősz teljes szépsége kibontakozni. Napról - napra figyelemmel követem a fák, a bokrok, a fűszálak változását. A változás pedig látványos, hiszen a levelek egyre színesebbek, az ágak rengetege egyre szellősebb, a talajon pedig egyre vastagabb a levélszőnyeg. Szeretem az őszt, a színek kavalkádját, a kellemes illatokat, az érlelődő terméseket, és szeretem, hogy egyre többet engednek a fák láttatni, az ágaik között motozó madarakból. 

Ma a széncinegékről fogok mesélni Nektek. A széncinegék társaságát a természetnek hála egész évben élvezhetem. Az esztendő minden egyes napján megadatik a látványuk. Napról - napra hallhatom tisztán csengő hangjukat, szemtanúja lehetek a fiókáik cseperdésének, és figyelemmel követhetem ernyedetlen szorgalmukat, kedves szokásaikat. Rengeteget tanulok tőlük, rengeteg élménnyel gazdagodom nekik hála. 

Ilyenkor ősszel ők azok, akik a legnagyobb egyedszámban képviseltetik magukat. Fiatalok, idősek, hímek, tojók, minden korosztály és mindkét nem jelen van kis birodalmamban. Szűnni nem akaró szorgalommal, töretlen odaadással, kíváncsian csillogó szemekkel tisztogatják a fáimat. Van is bőséggel tisztogatni való, rengeteg fa, rengeteg bokor, buja termesztes környezet várja őket. A kertem szó szerint a mögötte elterülő hatalmas erdő folytatása, annyi különbséggel, hogy a fák között egy házikó lapul, szolidan beleolvadva a környezetébe. 

Ez a környezet pedig kiváltképp tetszik a széncinegéknek is. Hiszen biztos táplálékot, védett éjszakázó helyeket, rejtekhelyek sokaságát és minden áldott nap friss vizet találnak. 

A széncinege a cinegék között a legnagyobb termetű tollas. Ügyességben az a hír járja róla, hogy közel sem olyan életrevaló, mint égszínkék tollruhát viselő rokona, de ezt azért én megcáfolnám. Igaz termete, robosztusabb testalkata miatt teljes mértékben nem veheti fel a versenyt a jóval kisebb és könnyedebb kék cinegével, de azért őt sem kell félteni, hiszen szűnni nem akaró kíváncsisága, gyakran olyan helyzetekbe kényszeríti, ami ámulatba ejtő. A finom csemegékért képes ő is fejjel lefelé lógva csüngeszkedni az ágakon, vagy épp csuszka módjára kapaszkodni a fák törzsén.

Az elmúlt napokban az időjárás az igazi őszi arcát mutatja. A nappalok didergően hűvösek, két napja pedig megjelent az első éjszakai fagy. A betevő rohamosan fogy, a természet terített asztala egyre üresebb. A rovarság egyre jobban elhúzódik, és mivel a Napocska mosolygó arca is ritkábban bújik elő, ezért napközben is a rejtekükben maradnak a bogarak, a pókok és a többi a madarak számára finom falat. De a széncinegék élelmes madarak, mindent átvizsgálnak, mindenhová bekukucskálnak kedvesen csillogó szemükkel, minden rést, minden repedést, minden apró lyukat átfürkésznek, tekintetünket pedig semmi sem kerülheti el. 

Kertem egyik részén napraforgók nőnek. Későn magjaikat érlelő napraforgók. Fejecskéjük kicsi, száruk gyenge, közel sem akkorák, mint amiket a mezőgazdasági ültetvényeken látni, de a széncinegéknek mégis tökéletesen megfelelnek. Hiszen újra és újra, egymással olykor apró perpatvarba keveredve a termést csipegetik belőle. Érdekes módon a napraforgó tányért csak az esti órákban, naplemente időszakában látogatják. Biztos vagyok benne, hogy ilyenkor a rovarok még elérhetetlenebbek, a mag pedig biztos betevőt ad a számukra, az éjszaka előtt. Ha az időjárás nem változik, amire minden esély megvan az előrejelzések szerint, a madár éttermek lassan megnyitnak. A következő napokra éjszakai mínuszokat, nappalra pedig alig hét celsius fokot és esőzéseket ígérnek a szakemberek. Az előrejelzés pedig be is igazolódott. Ma egész álló nap egymás követték az esőcseppek, kiadós tócsákká sokasodva, nehéz koloncként ülve meg a fák sápadt leveleit. A hőmérő higanyszála pedig mindössze öt fokot mutatott, a legmelegebb órákban is. Ideért a zord, nyirkos, igazi őszi időjárás. Ez az időjárási helyzet pedig egyre nehezíti a madarak életet. Úgyhogy a mai napon már eleséggel feltöltött etetők várták tollas kis barátaimat, akik jöttek is, rengetegen jöttek. 

Jelenleg még, alapjában véve költöző madarak is látogatják a kertem. A következő bejegyzéseimben róluk fogok mesélni, eltérve a sorszámoktól. Hiszen ember tervez, a természet pedig olykor ezt felül írja. De fontos, hogy az ő akarata szerint tegyük a dolgunkat, és számomra most azt diktálja, hogy meséljek Nektek az énekes rigókról és a házi rozsdafarkúakról, addig még jelen vannak a madárbarát birodalmamban. 

Őszi rendszeres madárvendégeim

🐦Megismeritek kertem tollas kis vendégeit? A bejegyzés végén mindegyik madár nevét megtaláljátok.🐦

Egy új sorozatot indítva, szeretném Nektek bemutatni madárbarát kis birodalmam őszi vendégeit. A most közzétett válogatás szereplői kertem rendszeres, gyakori vendégei, akik naponta, akár többször is tiszteletüket teszik nálam.

🍁A sorozat első válogatásának a címe: Őszi rendszeres madárvendégeim.

🍁A sorozat második válogatásának a címe pedig: Őszi ritka madárvendégeim. Az ebben, majd helyet kapó madarak ilyenkor ősszel ritkábban térnek be hozzám, de hetente pár alkalommal sikerül megfigyelnem őket. Köztük vannak vonuló és állandó fajok, az utóbbikból, mire a tél beköszönt rendszeres látogatóim lesznek. Kiegészülve a téli időszakot hazánkba töltő madarakkal, azaz a téli vendégeinkkel.

🐦Mindegyik válogatás szereplőit bemutatom majd Nektek külön - külön bejegyzésekben, elmesélem szokásaikat, általam megfigyelt viselkedésüket.

❄️ Terveim szerint a téli hónapokban is készítek ilyen bemutatót. A téli válogatásban pedig majd segítséget szeretnék nyújtani többek között abban, hogy melyik madár melyik eleségeket kedveli, vagy éppen milyen módon, milyen kis praktikákkal tudjuk kertünket még vonzóbbá tenni a számukra.

❗🕊️ Ha szeretnétek és kedvetek tartja szívesen venném, ha csatlakoznátok hozzám, és megosztanátok Ti is velem, velünk, hogy ilyenkor az őszi időszakban Nálatok, a Ti kis birodalmatokban milyen tollasok vendégeskednek.

🙏Előre is hálásan köszönöm, hogy velem tartotok a természet ösvényein, és a madárbarát birodalmamban átélt élményeimben.

🕊️Íme a fotókon szereplők madarak nevei:

1. Széncinege

2. Ökörszem

3. Erdei pinty

4. Őszapó

5. Házi rozsdafarkú

6. Csuszka

7. Kék cinege

8. Barátcinege

9. Vörösbegy

10. Szajkó vagy Mátyás madár

11. Balkáni gerle

12. Fenyves cinege

13. Nagy fakopáncs

14. Közép fakopáncs

15. Énekes rigó

16. Feketerigó

(A válogatásban közzétett fotókat is én készítettem.)

Az ökörszem kis kastélya

Ökörszem

Emlékeztek még, amikor a tavalyi esztendő decemberében arról számoltam be Nektek, hogy megépült kertem apró kastélya? Ez a kis kastély pedig nem másnak készült, mint a pirinyó ökörszemnek. Persze nem csak ő látogatta az elmúlt hónapok alatt, hanem a csinos mellénykét viselő vörösbegyek is, aki épp úgy, mint az ökörszemek, szeretnek bujkálni, keresni-kutatni a talaj közelében, az avar és a sűrű ágak rejtekében. Célom a kis kastély megépítésével az volt, hogy a mindössze pár gramm súlyú, szó szerint pirinyó madárka életet megkönnyítsem a zord, téli napokon. Hiszen neki még nagyobb kihívás a fagyokkal tarkított tél, amikor a táplálék kínálat igencsak szegényes. Ha pedig hó is társul a hideg évszakhoz, akkor aztán még nehezebb az amúgy is szűkös betevőkhöz hozzájutnia. Az ilyen zord hetek, hónapok, sajnos gyakran megtizedelik az állományukat. Épp ezért is próbálok minden tőlem telhető segítséget megadni a számukra. 

A segítség pedig szemmel láthatóan működött. A kis barna, minden feltűnést kerülő apró ökörszem, a kastély mindennapos vendége lett. Napjában többször is betért a kis hajlék falai közé, ahol külön neki elkészített csemegék várták őt. 

Amikor beköszöntött a tavasz, vele együtt pedig a természet ösvényeit újra a kellemes meleg, a táplálék bőség vette át, egyre ritkábban láttam őt. Énekét az erdei kispatak pártján többször tudtam csodálni, és biztos vagyok benne, hogy párjával ott készítette el szerelmük bölcsőjét, és nevelték fel utódaikat. Hiszen az árnyas völgy, a patak partján álldogáló fák gyökereinek kesze-kusza rengetege, a bokrok sűrűsége, minden szempontból kiváló hely a számukra. 

Bő három hete  az aprócska ökörszem újra felbukkant a kertemben. Örömöm határtalan volt, hogy újra láthattam kedves lényét. Akkor a kerítés mellett meghagyott avar rejtekében keresett-kutatott. Pár pillanatra adatott meg a látványa, mégis boldog voltam, hogy visszatért hozzám. 

Tegnap délután, a kisfiammal úgy döntöttünk, hogy a kastélyt kicsit kirenováljuk. Újabb mohás, korhadó fákkal gazdagítottuk, bővítettük a rejtekeket, gyarapitottuk a búvóhelyeket, a titkos kis folyosókat. Késő délutánra a kis kastély teljes pompájában állt. Mi pedig izgatottan vártuk, hogy vajon az ökörszem mikor teszi majd újra falai között a tiszteletét. 

Álmomban sem gondoltam volna, hogy mindössze egyetlen éjszakát kell várni, és másnap, a pirinyó madárka már meg is jelenik. Pedig így lett. Ma reggel, amikor még a fűszálakon, a harmat cseppjein a napsugarak első fénye csillant, a szolid, barna tollruhás, piciny madár már a kastély apró rejtekeit vizsgálgatta. Minden titkos járatot végig járt, minden apró rést átvizsgált. Mi pedig az ablakból hihetetlen boldogsággal figyeltük, ahogy egyik rovat a másik után csipegetik össze. Láthatóan tetszett neki a felújított kastély, hiszen, soha ennyi időt nem időzött még benne. Hol elbújt, olyannyira, hogy apró teste a védelmébe veszett, hol pedig előbújt, farkát az ég felé biggyesztette, csillogó szemeivel pedig kedvesen nézelődött. Izgága lénye egy pillanatnyi nyugalmat sem talált. Hol itt, hol pedig ott volt, szemünkkel alig bírtuk követni elevenen surannó mozgását. 

Látszott rajta, hogy jól érzi magát a kibővített kastélyban, ahol nem csak óvó biztonságot, hanem biztos betevőt is talált. Hiszen a rejtekekben aprócska pókok, piciny bogarak húzódnak meg a hűvös éjszakák elől. 

A természetnek hála újra visszatért kis kedvencem, és bízom benne, hogy vendégszeretetetünket még sokáig fogja élvezni. Természetesen, ha így lesz mesélni fogok még Nektek róla. 

Az én madárbarát kertem - Az etetés szabályai

 

Barátcinege

 

Fontos szabály, a megfelelő táplálék!

A madarak táplálékáról a későbbiekben részletesen fogok írni Nektek, de most fontos megjegyeznem, hogy milyen elemózsiát ne kínáljunk fel tollas kis barátainknak. Nagyon fontos, hogy az etetőkbe kihelyezett élelem mindig natúr legyen. Soha ne töltsük meg a kis madárvendéglőket sós, fűszeres vagy füstölt eleségekkel. Valamint fontos szabály, hogy tilos a madaraknak kenyeret, kiflit valamint egyéb péksüteményt vagy azok morzsáját kihelyezni. Hiszen az erjedésnek induló élelmiszerek súlyos bél és gyomorgyulladást okozhatnak, melyek esetenként a kis tollasok halálához is vezethetnek.

Ahogy Ti is látjátok, tollas barátaink etetése, mely a legfontosabb madárvédelmi tevékenység nagyon nagy odafigyelést, elhivatottságot, és rendszerességet követel. Ezért nagyon fontos, hogy csak akkor kezdjen bele bárki is, ha a madarak élelemmel való ellátását kellően odafigyelve, napi rendszerességgel tudja biztosítani, hosszú hónapokon keresztül!!!

Végezetül elöljáróban szót ejtenék az itatásról is, melyet a nyári hónapok végeztével fontos tovább folytatnunk, így ezt a madárvédelmi tevékenységet az esztendő minden napján alkalmaznunk kell.

A következő „Az én madárbarát kertem” bejegyzésében bővebben fogok írni a madarak számára kihelyezett friss víz fontosságáról.      

 

Az én madárbarát kertem vendégei - Nagy fakopáncs látogatása

Madárbarát kertem rendszeres látogatói a csinos kinézetű nagy fakopáncsok. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy egész évben, minden áldott nap láthatom őket. Hiszen kis madár birodalmamban számos szép kort megélt fa éli nyugodt, megbecsült nyugdíjas éveit. Ezeknek a fáknak pedig a törzsei hol itt, hol ott finom falatokat tartogatnak a harkályok számára is. A nagy fakopáncsok, a fák gondos doktorai pedig szorgalmasan gyógyítgatják őket. Erős csőrükkel, hosszú tapadós nyelvükkel könnyedén hozzá tudnak férni a fák kérgei alatt megbújó farontó bogarakhoz, azok lárváihoz, és minden olyan rovarhoz, akik a kéreg repedéseiben bújtak meg. Azonban ezeken a csemegéket kívül előszeretettel látogatják az etetőimet is, és szívesen fogyasztják a bennük rejlő falatokat. Nekik is megvannak a kedvenc csemegéik, táplálkozási helyeik, szokásaik erről a későbbiekben bővebben mesélni fogok. 

Ma délelőtt több alkalommal is sikerült egyedeit megfigyelnem és meg is örökítenem. A fotómon egy hím nagy fakopáncsot láthattok, akinek a nemét a tarkóját díszítő élénk piros sáv árulja el.

Az én madárbarát kertem

 

 

Csuszka

Az október lassan ballag előre útján. A természet ösvényein sárguló falevelek, édes termésektől roskadozó bokrok, puha köd paplanba burkolózott erdei csapások, egyre hűvösebb levegő és rövidülő nappalok jelzik az ősz kiteljesedését. 

Az erdők rengetege, a mezők sápadó fűszálai jelenleg még  elegendő táplálékot kínálnak tollas kis barátaim számára, de az egyre zordabbra forduló idő, a rovarok legtöbbjét már elkezdte búvóhelyére terelni. Lassan, de biztosan fogynak a betevők a természet asztaláról. 

Hosszú évek óta, gondosan kialakított, madárbarát kerttel várom a hozzám betérő tollas kis barátaimat, hogy mire a hideg, fagyokkal tarkított időjárás beköszönt, megszokott, bejáratot etetők várják őket. Így addigra megszokják és tudják, hogy a rövid nappali időszak alatt, nálam folyamatosan feltöltött, finom csemegéket kínáló etetők várják őket. Hiszen, ha neki kezdünk a legfontosabb és legösszetettebb madárvédelmi tevékenységnek, mely a madáretetés, fontos, hogy az a hideg időszak minden áldott napján folyamatos legyen. 

Már harmadik napja, hogy bőséges csapadék áztatja a természet ösvényeit. A szűnni nem akaró eső kihívások elé állítja tollas kis barátaimat, ezért az idei szezon az én kertemben már megkezdődött, de még csak a szoktató etetést kezdtem el. Vendég még nem sok érkezik, de a kicsi szám fokozatosan növekedni fog, ahogy a levegő egyre hidegebbre fordul, és ahogy fogy az erdők, mezők ösvényein a betevő. Tartsatok velem ebben az etetési szezonban is, melyben folyamatosan bemutatom Nektek kertem tollas kis vendégeit, megosztom Veletek szokásaikat, ki melyik elemózsiát kedveli, melyik etetőt részesíti előnyben, valamint bemutatom viselkedésüket és pár jó tanáccsal is szolgálni fogok. 

Én már izgatottan várom az előttünk álló időszakot, hogy milyen fajok fognak megtisztelni a jelenlétükkel. Nagyon szeretem azokat a hónapokat, amikor tollas barátaim az én kertemben vendégeskednek, amikor finom falatokkal tudok kedveskedni nekik, és újabbnál újabb megfigyelési élményekben lehet részem nekik hála. 

A következő napokban a madáretetés szabályairól fogok írni, amik betartása nagyon fontos. Hiszen azokra odafigyelve, a szabályok betartásával tudunk igazán jót cselekedni, tollas kis vendégeinkkel.