A lepkék varázslatos világa

 

Barna busalepke 

Szerintem a rovarok közül a lepkék azok, akik a legtöbb ember szimpátiáját elnyerik. Könnyed röptük, színes megjelenésük szó szerint ámulatba ejtő, és, ha magamból indulok ki, akkor nyugodtan ki merem jelenteni, minden túlzás nélkül, hogy órákig el tudok bennük gyönyörködni, figyelni életüket, szokásaikat. 

De nem csak megjelenésük, szokásaik különlegesek, hanem a fejlődésük is egészen ámulatba ejtő. Azonban van az életüknek egy szakasza, ami többeknek nem szimpatikus. Nem tudom ez e a megfelelő jelző rá, de az tény, hogy sok hernyó veszíti el az életet emiatt, az emberek undora, iszonyata miatt. Ha pedig egy hernyó elpusztul, akkor a világban eggyel kevesebb lepke kaphat szárnyra. 

Az ő életük különleges, a lepkék fejlődése egy csoda, a természet gyönyörű csodája, amikor egy aprócska pete esélyt kap arra, hogy viszontagságos hetek, hónapok múlva egy gyönyörű, színpompás lepkeként kapjon szárnyra. Igen sajnos a nőstények által lerakott peték előtt nehéz időszak áll. Ezer és ezer aprócska petéből alig lesz pár, aki kifejlett lepkeként élheti az életét. 

A lepkék petékkel szaporodnak. A petékből kelnek ki a lárvák, amelyeket a lepkék esetében hernyónak nevezünk. Ebben az életszakaszban a hernyók legfőbb feladata a táplálkozás. Megpróbálnak minden tőlük telhetőt, hogy minél több táplálékot, nagyrészt különböző növények leveleit tudják elfogyasztani, hogy a tápanyagok később biztosítani tudják a további fejlődést, építőkövei lehessenek a kifejlett lepke, azaz az imágó testének. A hernyókra rengeteg veszély leselkedik. Éhes csőrök tömkelegének jelentenek fehérjében dús lakomát, főként a fióka nevelési időszakban. Akinek szerencséje van, aki épségben át tudta vészelni a fejlődésének ezen szakaszát, azok egy lépéssel ismét közelebb kerültek a kifejlett állapothoz. A hernyóból imágóvá való átalakulás a báb állapoton keresztül történik. A hernyó bebábozódáskor lényegében becsomagolja magát, hogy védett burkában átalakuláson, és az átalakulás végén egy, gyönyörű lepke kaphasson szárnyra. Ebben a fejlődési szakaszban a báb általában kiválóan beleolvad a környezetébe, így védve magát a külső veszélyektől. A bábból kikelő lepke szárnyai kezdetben még gyűröttek, de a frissen kikelt lepke, nyugalmi állapotban, általában növénybe kapaszkodva, lassan bele pumpálja a testnedveit, melynek köszönhetően kisimulnak, kimerevednek. Eközben szép lassan meg is száradnak, amikor, pedig ez bekövetkezik, a lepke egyből repülni is tud velük. A kifejlett, imágó állapotban a lepkék fő célja a szaporodás, vagyis az, hogy megfelelő párt találjanak, a nőstények pedig petéket rakjanak le. Életük ezen szakaszában táplálkozásuk merőben eltér a lárvakoritól. Ilyenkor főleg energiában gazdag táplálékon, nektáron, édes gyümölcsök nedvein szoktak élni, hiszen a repülés maga igencsak energiaigényes tevékenység.

Igaz most csak tömören írtam le Nektek a lepkék fejlődését, amiről még lehetne sokkal, de sokkal többet is mesélni. 

Szeretném Nektek az elkövetkező időszakban bemutatni az általam megfigyelt hernyókat, lepkéket és megosztani veletek életüket, és megfigyelési élményeimet. 

Perzselő hőségben

Sakktáblalepke

Kardoslepke

Barna busalepke

 Nagy ökörszemlepke

Az idei esztendőben az augusztus igazán kitesz magáért. Hőségriadóval figyelmeztetnek, és mindenki saját bőrén érzi a nap perzselő, már-már elviselhetetlen sugarait. Napról-napra hiába várjuk az estéket, az éjszakákat és a hajnalokat, a felfrissülést ők sem tudják elhozni. Én szerencsére az erdőszélen élek, nem bent a város betonrengetegében, ahol még nagyobb kihívást jelent a nyári hőség, de erdőszél ide vagy oda itt is nagyon meleg, párás és fülledt a levegő. Sétákat csak a reggeli órákra tervezek, amikor talán egy kicsit frissebb a levegő.
Ilyenkor augusztusban a nap izzó korongja egyre tovább lustálkodik reggelente, és a kis tisztást nyolc óra előtt nem érik el a sugarai. Pedig ezen a reggelen rovarvadászatra szerettem volna indulni, de ahhoz, hogy felébredjenek éjszakai álmukból, a nap sugarainak meleg simítására van szükségük. A kánikulai forróság ellenére amíg lehet, szerettem volna megfigyelni a nyári rét kínálta szépségeket. Hiszen nemsokára beköszönt az ősz, melynek leheletét már most is érzik a tisztás növénylakói, és az azt körülölő fák. Már nem abban az üde pompában tündökölnek, mint a nyár elején, egytől-egyig magukon viselik az elmúlt hetek száraz forróságát. De mindezek ellenére még mindig virítanak, és édes nektárjukkal sorra csalják magukhoz a rovarvilág képviselőit.

Amikor a tisztás szélérhez érek az egyik részét már a nap sugarai simogatják, de ez a simítás nem az a lágy és könnyed cirógatás, a sugarak szinte izzanak és perzselnek. Ahol a nap fényében fürdik a rét, ott már ébren vannak a lakók. Lepkék csapongnak egyik virágról a másikra, sáskák reppenek, miközben feltűnik jól álcázott, csak ilyenkor látható színes szárnyuk, mely az egyiknek piros, a másiknak kékben pompázik, méhek szorgos hada gyűjtögeti a finom édes méznek való nektárt, katicák álldogálnak a fűszálak hegyén tűzpiros ruhácskájukban, és fémesen zöld aranyos rózsabogarak pihengetnek a gyalogbodza puha szirmai között, mint egy frissen vetett ágyikóban. A kék ég alatt fecskék cikáznak, akik a falu házainak ereszei alatt nevelték fel fiókáikat, és mélyfekete tollruhát viselő hollópár köröz magasan felettük. Ilyenkor augusztusban a sudár termetű lómenta, a seprence és a gyalogbodza az uralkodó növény. Azonban az utóbbinak már egyre kevesebb a virága, helyettük apró zöld bogyók szoroskodnak, akik egyfolytában felfelé, az ég felé néznek, nem úgy, mint rokonuk, a már fekete bogyókkal büszkélkedő fekete bodzák. Az ő tányérjain álldogáló termések a talajt kémlelik, és várják az éhes madárvendégeiket, hogy jóllakassák őket. De a magas virágok között helyt kaptak az ég kékjében virító mezei katángkórók, a rózsaszín szirmokkal büszkélkedő réti szegfűk egy-egy kései példányai, a bársonyos kakukkszegfűk, a fehér cickafark fehér virágai, a tarka koronafürtök, melyek között, mint egy védő őrt áll a parlagi madármályva, szolid rózsaszín szirmaival. Az erdő szélén elvétve, egy-egy tő bókoló bogáncs hajladozik, és élénk rózsaszín virágainak csodaszép társasága akad, a kardos lepkék személyében. Négyen vannak, és mind egytől egyig sértetlen, élénk színű szárnyakat viselnek. A kardos lepkék a pillangók családjába tartoznak, szép nagy termetüknek, és csinos csíkos szárnymintázatuknak köszönhetően a nyári rétek egyik legszebb lakói. Hernyóinak tápnövényei a csonthéjas bokrok, főként a kökény, vagy ritkább estben a galagonya, melyeknek a védelmében fejlődnek ki. Két nemzedékük repül évente, az első nemzedék júniusban, míg a második nemzedék július-augusztusban, mely egyedeinek a kinézete egy kis eltérést mutathat az első nemzedék példányaihoz képest. A kardos lepke alapszíne halvány sárga, a második nemzedéknél jól láthatóan ez az alapszín világosabb árnyalatú. A szárnyakat fekete sávok tarkítják, és a hátulsó szárnyak szélénél kékes rajzolatok figyelhetőek meg. Ugyancsak a hátsó szárnyak fonákján narancssárga színű folt húzódik, mely a második nemzedék egyedeiről hiányozhat. Faroknyúlványuk meghosszabbodott, mely az egyik legfőbb jellemzőjük. Emiatt azonban sokan összekeverik őket a fecskefarkú lepkével, akinek hátsó szárnyait ugyancsak meghosszabbodott faroknyúlvány díszíti. Hazánkban minkét faj a kardos és a fecskefarkú lepke is természetvédelmi oltalom alatt áll. Ezen a reggelen a kardoslepkék a legszebb és a legcsinosabb rétlakók, de mellettük még sok szép lepke szeli az egyre forróbb nyári levegőt. Lusta szárnycsapásokkal a levelek között keresnek védelmet a sakktáblalepkék, a nagy ökörszemlepkék, az erdei busalepkék, a közönséges boglárkák, a sakktábla lepkék, a későn nyíló gyalogbodza virágainak nektárját pedig bőszen szívogatják a nagy gyöngyházlepkék. Ahogy végignézek a tisztáson mintegy két tucatnyi szitakötő szálldos a levegőben. Gondosan tervezett szárnyaikon, melyeket mintha szakértő kezek szőttek volna a nap sugarai csillognak, és hol leereszkednek teljesen a talajt takaró növényekig, hol a magasba emelkednek. Várakozok hátha egyiknek másiknak kedve szottyanna pihenőt tartani, de hiába ,eszük ágában sincsen megállni. Csak szállnak és szállnak, könnyedén, boldogan, és míg én ide lentől, ők fentről szemlélik a tisztás szépségét.    

 Parlagi madármályva

 Tarka koronafürt

 Mezei katángkóró

Nyár a tisztáson

Nagy ökörszemlepke

 Citromlepke

 Barna busalepke

A fák sűrű sudarai hiába adtak árnyat, a fülledt nyári levegő áthatotta az erdő minden szegletét. Amikor a tisztás szélére értem a kék égen a nap perzselő sugarai uralkodtak, és csak egy-egy kósza felhőfoszlány úszott tova félősen, mintha tudták volna, tilosban járnak. Légiesen könnyedek és egészen aprócskák, jelentéktelenek voltak, és az izzó sugarak sorra megsemmisítették őket, esélyük sem volt rá, hogy eltakarják a napot, és egy kis árnyékkal ajándékozzák meg a tájat.

Az erdőszél és a rét találkozásánál délcegen álló csalánsereg áll őrt, mindannyian, egytől egyig szúrós tüskékkel felfegyverkezve, akik minden nemkívánatos látogatók megpróbálnak távol tartani. Jól ismerem már őket és tudtam, hogy engem könnyedén tovaengednek, hisz az itt élő állatok útján, vadcsapásain szedtem lábaimat, ott ahol a csalánok meghajolva állnak az erdő előkelő lakói előtt. Az ösvény saras volt, melyben szarvasok, őzek, vaddisznók patáinak a nyoma rajzolódik ki.

Az elmúlt időszakban szinte egyetlen délután sem telt el úgy, hogy ne esett volna az eső. Olykor csak egészen csendesen hullottak alá a cseppek, óvatosan és szelíden, de viharra is volt példa, amikor a fákat csavarta a dühösen tomboló szél és a csapadék szinte özönvízszerűen hömpölygött az ösvényeken. A bőséges eső és az azt követő napsütés hatására a levegő párával telt meg, mázsás súlyként ülte meg a természetet és annak lakóit.

Fülledt meleg ide vagy oda, a tisztás lakói élvezték a napsütést, és lepkék százai lejtették könnyed táncukat a levegőben. Néha egészen alacsonyan repkedtek, hogy aztán újra felemelkedjenek, fel a magasba, ahonnan jól szétláttak, és válogathattak, hogy a virágok bőségéből a számukra a legszimpatikusabbat választhassák ki. Amikor megtalálták a megfelelőt, könnyedén leereszkedtek rá, és kicsit megpihentek a szirmok között. Pihenésük azonban nem tartott soká, hisz időről-időre újabb és újabb lepkevendégek érkeztek, akiknek át kellett adni a helyüket. Voltak, akinek ez egyáltalán nem tetszett, és olyankor egymással kergetőztek, mintha összekapaszkodtak volna szálltak fel a magasba, egyre-egyre feljebb. Ahogy ezeket a repülő kis tündéreket figyeltem, egyikükön megakadt a tekintetem, hisz sokkal, de sokkal nagyobb volt mind közül, és ahogy a seprence szirmai között pihent széttárt szárnyaival, még óriásibbnak tűnt. Megpróbáltam a derékig érő fűben észrevétlenül a közelébe lopakodni, de ő szemfülesebb volt, ahogy érezte jöttömet, újra és újra szárnyra kapott, és tovalibbent. Mintájából ítélve tudtam, hogy gyöngyházlepke, de szárnyainak külső zöldes mintázata ismeretlen volt a számomra. Többszöri próbálkozásom ellenére sem sikerülhet hozzá annyira közel kerülnöm, hogy le tudjam fotózni, de amikor rátalált az egyik mezei varfűre, az annyira rabul ejtette, hogy sikerült őt megörökítenem. Nagyon sok lepkefajt ismerek, de amikor egy új eddig még nem látott egyeddel sikerül találkoznom hihetetlen izgatottság lesz úrrá rajtam, és örömöm szárnyal, hogy egy újabb ajándékkal gazdagított a természet. A határozókönyvem megoldást adott az ismeretlen szépség nevére, Zöldes gyöngyházlepke a becsületes neve, mely hazánkban természetvédelmi oltalom alatt álló faj. Barangolásomat tovább folytatva, igazi paradicsomban éreztem magam, hisz minden szívemnek kedves élőlény körülöttem volt. Pókhálós lepkék nyári nemzedéke, szolid sárga színben tündöklő citromlepkék, barna szárnyakat viselő nagy ökörszemlepkék, ugyancsak barna, de náluk jóval kisebb busalepkék, melynek több faja is tiszteletét tette a tisztáson. A zöldellő fűszálak között megszámlálhatatlanul sok sáska és szöcske ugrált, boldogan és elevenen, élvezve a nap meleg sugarait. De nem csak a rovarok voltak jelen, rengeteg virág bontogatta szirmait. Sudár szárakkal álldogáltak a seprencék, közöttük mezei varfűk, réti szegfűk tündököltek és kínálgatták édes nektárjaikat, egészen a talaj közelében pedig félősen megbújva sallangos gólyaorrok, mezei tikszemek álldogáltak. A fákon madarak csiviteltek, egészen fiatal, nem régiben fészek hagyott fiókák könyörögtek, esedeztek finom falatok után. Fekete és énekes rigók fütyültek, vörösbegyek daloltak, örvös galamb búgott szolidan alig hallhatóan, és a kakukk, túráim örökös kísérője ismételgette a nevét, újra és újra.

 Pókhálós lepke

 Zöldes gyöngyházlepke

 Mezei varfű