2016. július 10., vasárnap

Csendesedő madárdalok.


 Széncinege fiatal példánya

 

Július első napjait élhetjük meg és, ha ezt figyelmesen tesszük akkor biztosan észrevesszük, hogy a természet ösvényei egyre csendesebbek. A hatalmas madárkórus tagjai egyre fogyatkozóban vannak és legtöbbjük dalait már csak jövő tavaszra hallhatjuk újra. Sétáim alakalmával már egyre hosszabb percek telnek el úgy, hogy egyetlen madár énekét sem hallhatom. Kora reggel, a napfelkelte időszakában és este, naplemente után még az énekes rigó, a csilpcsalpfüzike és az erdei pinty kósza strófáit még lehet megfigyelni, de már ők sem olyan tüzesen dalolnak, mint tavasszal. Nekik is a végéhez közeledik a költési időszakuk és meg vannak már számlálva a napjaik, amit még dalolással töltenek el, aztán ők is szépen elhallgatnak a következő udvarlási és költési időszakukig. Bevallom ilyenkor nagyon furcsa a hallgatag erdő, a feketerigók is csendesen reppenek egyik ágról a másikra, a kakukk sem kiáltja már világgá a nevét és cinegék kedves hinta dala is a múlté lett. A dalok helyét azonban egyre gyakrabban a kapcsolattartó és a riasztó hangok veszik át, melyek megfigyelése is nagy élményt nyújthat mindenkinek, aki az erdők és a mezők ösvényeit járja. Ősszel amikor megkezdődik a vonulási időszak még felcsendülhetnek a csilpcsalpfüzikék, a vörösbegyek, a barátposzáták és az ökörszemek dalai. Kellemesen langyos és napsütéses októberi napokon gyakran volt szerencsém hallani előadásukat, melyeket olyan átéléssel adtak elő, hogy ha nem lettem volna tisztában milyen hónapot is írunk, elhittem volna nekik, hogy újra tavasz van.


 Énekes rigó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése