Kirándulás a Mátrában.

Kora délután indultunk útnak a Mátrába. A szikrázóan kék égboltot csak egy-egy kósza felhőpamacs borított, de ők is gyorsan szaladtak tova számomra ismeretlen céljuk felé. A levegő kellemesen enyhe volt, de a mérgesen süvítő szél hideg levegőt repített a szárnyain. Az enyhe idő ellenére egy vastag mellény is a táskámba került, mert hiába volt jó idő, a hegyi levegő ennél jóval frissebbnek fog érződni, és valószínű szükség lesz a melegebb öltözetre.

Mátraalmásra érve már látni lehetett, hogy az erős szél megtette a hatását, és minden párát kisepert a környező táj szegleteiből. Olyan kristálytiszta volt a levegő, hogy a messziben húzódó Alacsony és Magas-Tátra hegyvonulatait is látni lehetett. Ekkor gondoltunk egyet, és változtatva úti célunkon Galyatető felé vettük az irányt. Mátraalmásról egy csodaszép kis erdei út visz végig a Márta dimbes-dombos vonulatai között. Otthon jól sejtettem, hogy szükség lesz a meleg mellényemre, hiszen a hőmérséklet ahogy egyre feljebb értünk rohamosan süllyedni kezdett, és alig súrolta az öt fokot, a hideg szél pedig még csak tovább rontotta a hőérzetünket. Ebben a hűvös időben nagyon nehezen ébred a természet, alig találkoztam egy-egy kósza kinyílt virággal, sokuk még csak most kezd álmából ébredezni. Erdei szélfüvek, foltos kontyvirágok, fehér acsalapuk törtek maguknak utat az avar sűrűjéből az éltető fény irányába. Keltikéknek, szellőrózsáknak, galambvirágoknak még aprócska nyoma sem volt. Ahogy utunkon haladtunk előre fehér csillagszemű hóvirágokon akadt meg a tekintetem, fázósan, fejüket lógatva tűrték a szél durva simításait, mely folyamatosan borzolva törékeny fejecskéjüket. A nap sugarai sem melengették őket, mert még nem tudnak olyan magasra kúszni az égbolton, hogy a hegy fölé érjenek. Megküzdve a széllel lassan elértünk az úti célunkhoz, a Galya-kilátóhoz, mely régebben Péter-hegyese kilátó néven volt ismert. 2015-ben kapta meg új nevét, és új kinézetét, melyről 955 méter magasból terül elénk a gyönyörű táj. A kilátóra 30 méteres lépcsősor vezetett fel, mely legtetején a környező vidéket 360-os panorámában fedezhettük fel.

A teraszra felérve a legnagyobb kihívást a szél jelentette, mely olyan erővel süvített, hogy még a levegővétel is nehezen ment. De megérte minden pillanata. Kelet felé a Bükk vonulata, nyugatra a Börzsöny és a Cserhát, észak felé otthonom hegycsúcsai emelkedtek. A levegő kristálytiszta volt, és szabad szemmel is jól kivehető volt a Karancs hegység, a Sátor-hegy, a Salgó és a Medves jól ismert vonalai. De mind felett csipkézett havas csúcsaival az Alacsony és a Magas-Tátra ég felé törő csúcsai nyújtottak gyönyörű, szó szerint lélegzetelállító látványt. Órákat el tudtam volna ott fent tölteni, alaposan minden centijét átvizsgálva a tájnak, de az erős szél egy idő után indulásra kényszerített. Akkor ott már tudtam, hogy lesznek még erre a csodás helyre tervezett kirándulásaink. Minden évszakban gyönyörű lehet innen az alant elterülő táj, télen, nyáron, ősszel és tavasszal, amikor egyre több szín keríti hatalmába a természetet. De a naplemente is lélegzetelállító lehet, amikor az égbolt vöröses színekben játszik.

Éppen, hogy leértünk a kilátóból a nap sugarait egyre komorabb felhők takarták el, majd kis idő múlva a szikrázó kék égbolt már csak emlék maradt. Hazafelé tartva egyre csak sötétedett, és lógni kezdett az eső lába. Szerencsére megvárta míg hazaértünk, de nem sokra rá meg is érkezett az égi áldás.