Csíz - tojó
Zöldike
Korán ébredtem, odakint az erdő fái között még a sötétség leple húzódott, de fenn az égbolton sejtelmesen már a pirkadat jele kezdett megmutatkozni. A csillagok nyugovóra tértek, hogy a hosszú éjszakai ragyogásuk után ők is megpihenjenek. Lassan, de biztosan virradni kezdett, és új nap volt készülőben. Ezt a madarak is érezték, hiszen már sokan ébren voltak, legszebben csengő dalaikat énekelték, hogy így köszöntsék ezt a szép tavaszi napot.
Ahogy múltak a percek úgy lett egyre világosabb, a sötétség
pillanatról-pillanatra egyre csak veszített uralmából. A múlt ősszel aláhullott
faleveleken és a fűszálakon dérruha díszlett, ezzel jelezvén a természet, hogy
az éjszaka leple alatt mélyre kúszott a hőmérséklet és bizony újra
didereghettek az erdő lakói. Azonban a hideg éj derült időt sejtet, és, ha
felkel a nap, melengető sugarait tudja szórni a tájra, kellemes tavaszi időt
varázsolva. És valóban, ahogy egyre világosabb lett jól láthatóvá vált a
derült, felhőtlen égbolt.
A hegy mögött az álmosan ébredező nap halvány rózsaszínre
festette az ég alját, elérkezett a napkelte, a madarak kórusa pedig teljes
lett, miden kis tollas ébren és énekelve várta a pillanatot, hogy az első
sugarak előbújjanak. De nem mindenki énekelt, volt aki, éhségét szerette volna
csillapítani. Először egy élénk narancsos tollazatú süvöltő hím jelent meg a
talajetetőmön, majd nem sokkal később párja is követte a jóval szolidabb
kinézetű tojó. Már harmadik napja van szerencsém őket megfigyelni a
kiskertemben, így velük, új fajjal bővült a madárvendégeim köre. A süvöltők téli
vendégeink, ősszel október végén érkeznek hozzánk az északi országokból, és
márciusig élvezik vendégszeretetünket. Már hazánkban is bizonyított a költésük,
de számuk nagyon csekély, és sajnos ez is csökkenő tendenciát mutat.
Hosszú időn át csak a süvöltő pár csipegetett, a többiek pedig daloltak és daloltak, semmi mással sem törődve. Az akác fámon csuszka
füttyögött, ott ahol az odú van kihelyezve, és melyben a múlt tavaszon fiókáit
nevelte fel. Kíváncsian várom, hogy idén ki lesz az odú albérlője, melyre ez
idáig még nem derült fény.
Teljesen kivilágosodott, a fák ágai között széncinegék, a
japánbirs bokornál pedig vörösbegyek kergetőcskéztek. Majd nagy csetepaté
közepette két éjfekete tollruhás fekete rigó hím kapott tollba, nagy volt a
harc, mely perceken keresztül tartott, és úgy tűnt egyik madár sem akar
engedni, hol a talajon, hol a levegőbe emelkedve küzdöttek, végül az egyik
jobbnak látta, ha feladja, és szárnyra kapva eltűnt az erdő fái között. Ahogy
utána néztem megpillantottam a békésen egymást követve ballagó őzcsaládot, a
suta ment elől mögötte pedig a már szép nagyra cseperedett gidái követték. A
kis baknak egyre szebb és nagyobb a barkás fejdísze. Miközben az őzek szépen,
lassan tovaballagtak, a kiskertemben is megkezdődött a reggeli idő. Megjelentek
a cinegék, a csuszka is felhagyott füttyögésével és nekifogott a napraforgómag
gyűjtögetésének, tiszteletüket tették a szajkók, a nagy fakopáncsok, az erdei
pintyek, a zöldikék, a csízek, az énekes rigók és a fekete rigók is a
talajetetőről csipegettek.
Nagyon szeretem ezeket a reggeleket, figyelni, hogyan ébred
a természet, és ezek a pillanatok boldogsággal töltik meg a szívemet.
Kékcinege
Süvöltő - hím
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése