2017. március 8., szerda

Szirmait bontogatja a téltemető.





A hosszú és hideg tél után idén lassabban ébredezik a természet, mint a tavalyi esztendő tavaszán, de az igazat megvallva így is van ez rendjén. Már hetek óta kíváncsian vártam, hogy mikor kezdi el sárga szirmait bontogatni a téltemető, de a várva várt pillanat ez idáig váratott magára. Vasárnap késő délután, éppen amikor indulni készültünk, hogy megnézzük, hogy előbújtak e már a tavasz korai virágai elkezdett szemerkélni az eső. Az égbolton egyre sötétebb felhő tornyosultak, és sejteni lehetett, hogy a nap sugarai aznapra már búcsút intettek a tájnak, és, ha elered az eső, akkor órákon át szórja majd cseppjeit a földre. És így is lett, amikor a virágokhoz értünk kicsit alábbhagyott, így szerencsére egy pár fotót tudtam róluk készíteni. Örömmel láttam, hogy itt-ott már megjelentek az első apró virágok, de még nem korántsem volt teljes a létszám. Vannak akik, még csak éppen, hogy csak előkukucskáltak az avar védelméből, nekik még kell egy jó pár nap, hogy a meleg sugarak végig simítsák őket. Legközelebbi látogatásomkor szerintem már többen lesznek, és bízom benne, hogy az időjárás is kegyesebb lesz hozzám. De eső ide vagy oda, boldog vagyok, hogy idén újra megpillanthattam ezeket a csodaszép tavaszi virágokat.  



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése