Harmadik napja annak, hogy szinte egész álló nap esik az eső és mellette igen erősen fúj a szél. Lassan vége a tavasznak, de az időjárást inkább ősziesnek mondanám. Kettős érzésem van az esővel kapcsolatban, egyrészt ajándék a növényeknek, mert neki hála, minden szép nagyra cseperedik és üde zöld ruhát ölt a táj, másrészt viszont annyira szeretek kint lenni a természetben, hogy folyton azt várom, hogy legyen benne egy kis szünet. Ha nagy nehezen eláll akkor magamra kapom a gumicsizmám és a vízálló felszerelésemet és irány az erdő, a tisztás. Lelkes és hűséges társam minden egyes sétámra elkísér, nélküle elképzelhetetlenek lennének a túráim. Ő nem más mint a kutyusom Bogyó.
Ma reggel arra ébredtem, hogy nem esik, így kihasználva a csapadékmentes időt és azt, hogy itthon lehetek, útnak indultunk egy kis sétára. A fűszálak, a bokrok és a fák a nemrég elállt eső nyomait viselték magukon. Az égboltot komor fellegek takarták és néha egy apró rést megtalálva bennük előkandikált a napocska és sugaraival melengette a tájat. Ezek a napos kis időszakok azonban nem tartottak sokáig, mert a felhők egyre sűrűsödni és sokasodni kezdtek, de az újabb eső előtt volt egy jó órácskám szétnézni, fotózni és sétálni egy jót.
A kis tisztáson nem csak én örültem ennek a tiszavirág életű jó időnek, hanem szárnyra kéltek a lepkék, ugrándoztak a szöcskék és a sáskák, szárítkoztak a Hétpettyes katicabogarak és könnyed táncot lejtettek a szitakötők is. A madarak éneke annyira tisztán csengett ma reggel, mely énekeknek aláfestése a Kakukk, folyton egy stófát ismételgető "kakukk, kakukk" előadása volt. Most különösen közelről hallottam, ezt az amúgy igen félénk madarat, megpillantani azonban nem tudtam, de számomra kellemes hangja, mely fontos hozzátartozója sétáimnak, kárpótolt érte.
Miközben az egyre nagyobb fűben gázoltam hirtelen megpillantottam a Fehéröves szénalepkét (Coenonympha arcania), mely lepkével eddig még csak egyszer volt szerencsém találkozni, tavaly nyáron. Egy fűszálon szárította szárnyait, mely szárnyak még igen gyűröttnek néztek ki, melyből arra következtetek, hogy nem olyan rég hagyhatta el bábburkát. Miközben figyelgettem őt, hirtelen szárnyra kapott és a következő pillanatban már az ujjamon pihengetett, aminek roppant mód megörültem. Az imént említett Fehéröves szénalepkéről készült pár fotó és meg kell hagynom nagyon nyugodt alany volt, olyannyira, hogy el sem akart szállni tőlem. Végül finoman egy fűszálhoz tettem az ujjam, melyről lassan átsétált és elköszönve tőle magára hagytam őt, hogy tovább folytassa újdonsült lepkeéletét.
Miután elhagytam a tisztást arcomon kezdtem érezni az apró cseppeket, mellyel a sötét felhők kezdték permetezni a tájat, így nem volt más választásom, hazasétáltam Bogyó kíséretében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése