A naptár szerint tél van, olyannyira, hogy holnap után
karácsony, számomra az év legmeghittebb és legszebb ünnepe. Ebben a pár napban
minden egy kicsit elcsendesedik, elhalkul, a városok utcáiról eltűnnek a
tömegek és helyére a megnyugvás tér. Most azonban még mindenki rohan, siet,
hogy beszerezzék az ajándékokat, és az ünnepi asztalra kerülő finom falatokat,
hogy Szent estére, minden a helyén legyen és mindenki a családjával, békében és
szeretetben tudja tölteni, ezt az áldott ünnepet.
Emlékszem évekkel ezelőtt milyen csodaszép fehér paplan
borította be a tájat és a téli szünidőben az erdei sétáké és a szánkóé volt a főszerep.
Boldogan és dideregve szedtük a lábunkat az olykor fél lábszárig érő hóban,
mely abban az időszakban megszokott volt, hiszen régen a táj is fehér ünneplőbe
öltözve várta az ünnepeket. Szerintem nem vagyok egyedül azzal az érzéssel,
hogy „a karácsony akkor szép, hogy ha fehér hóba lép nem is sárba latyakba,
ropog a hó alatta”, sajnos azonban az idei karácsony is sarasan és latyakosan
fog eltelni, mint az elmúlt években is. Pedig évről évre novembertől azt várom,
és azon imádkozom, hogy Kis Jézusunk születésének ünnepére a tél és a hó is idejében
megérkezzen, de mindhiába nem fog ideérni, de ha késni szeretne, hát késsen,
csak előbb vagy utóbb azért érjen ide, akár pár napra is, de mutassa meg magát.
A táj hetek óta ködös, nincsen igazán hideg, de sokáig
kint lenni azért kellemetlen, olyan igazi csontig hatoló nyirkos idő. De azért,
látni és hallani való ebben a barátságtalan időben is akad. Számomra a ködnek is
megvan a maga varázsa és a szépsége, pláne ilyenkor, amikor olyan csodálatos
dallamok kúsznak a fák csupasz ágai között. Ebben az időszakban, amikor csendes
az erdő és a táj, rögtön megüti a fülemet minden egyes kis nesz, de ez ami ma
hallható volt nem nesz, hanem egy csodálatosan gyöngyöző ének volt, egy olyan
előadás, melyet már februárban hallhatunk és ekkor már tudjuk, hogy a tavasz
közeleg és a fekete rigó nászidőszaka. Most még csak a tél közepén járunk, de
ma a fekete rigó dallamos, fuvolázó énekében volt szerencsém gyönyörködni. Az
enyhe időjárás nem csak minket embereket, hanem az állat és a növényvilágot is
megzavarja. Tél közepén a fák rügyei duzzadnak, a hagymás virágok törnek elő a
földből, a rovarok még éberen repkednek a levegőben és a madarak is, mintha a
tavaszt éreznék, dalra fakadnak.
Hó ide vagy oda, a karácsony már az ajtónkon kopogtat, és
attól függetlenül, hogy az időjárás nem jár a kedvünkben, a szívünkben és a
lelkünkben béke és szeretet lapuljon, élvezzük ki az ünnep minden egyes
pillanatát és azt, hogy családunkkal lehetünk.
