2013. október 7., hétfő

Füvek népe




Rengeteg érdekes élőlény él közöttünk, csak le kell pillantanunk, hogy meglássuk őket.
Végigsétálva egy réten, a fűben lépkedve rengeteg érdekes élőlényre bukkanhatunk, hiszen itt élnek ők a  rovarok, a füvek népei.
Egyesek meghúzódva, mások pedig a szemünk előtt élik életüket. Nagyon érdekes rejtett világ ez, amire ha odafigyelünk és jobban megismerjük sok szép pillanatot adhat nekünk.
Személy szerint nagyon kedvelem ezeket az apró élőlényeket. A fényképezőgép mögül nézve olyan apró részleteket is megfigyelhetünk rajtuk amit szabad szemmel szinte nem is láthatunk. Egy teljesen új világ nyílik meg előttünk, egy olyan világ amit eddig még nem ismertünk.

A rovarok az állatvilág legnépesebb osztályába tartoznak, számuk több mint egy millióra tehető. 
A rovarok a Föld szinte minden pontján megtalálhatóak, legnagyobb részük a szárazföldeken él. Hazánkban 27 ezer fajt mutattak ki. Ami azt jelenti, ha nyitott szemmel járunk a természetben nagyon sokféle rovarral találkozhatunk és megfigyelhetjük őket. Fontos azonban tudni, hogy igen jó idegrendszerrel rendelkeznek, ez által nagyon sokféle ingert képesek a környezetből érzékelni és ezekre az ingerekre rendkívül gyorsan tudnak reagálni. Tehát fontos, hogy óvatosan közelítsük meg őket, mert a közelségünktől hamar megijednek.

Zöld lombszöcske
 Szöcske
 Imádkozó sáska

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése