2017. március 6., hétfő

Szombat délutáni séta.







Kora délután indultam útnak, már nagyon vártam, hogy a megszokott ösvényen szedjem a lábaimat, azon az ösvényen mely mind közül a legkedvesebb a számomra. Az égbolt gyönyörű üde kék színben játszott, és mint apró pamacsok, itt-ott fehér felhőfoszlányok díszlettek rajta. Kellemesen meleg volt az idő, talán az idei esztendő legmelegebb napja volt. Az erdőben, a tavaly ősszel aláhullott leveleket, mint egy gondos kéz úgy igazgatta a hol gyengéden, hol pedig erősebben fújó szél. Ezen a délutánon a szél is meleget hozott magával, és időről-időre lágyan simította végig az arcomat. Lábaim alatt a száraz avar csörgött, melyen olyan kellemes volt a járás, mint a puha szőnyegen. Fenn a magasban az öreg tölgyfa ágai között pedig valaki kacagott, hangosan, hogy mindenki jól hallja, hogy neki milyen jó kedve is van. És miért is ne lett volna boldog, a nap hét ágra sütött, a szél pedig a szerelem szelét repítette, hogy minden madár szívébe eljusson. Jó volt újra hallani az egész erdőt betöltő zöld küllő kacagását, mely sétáim fontos hozzátartozója. Ahogy kifelé kapaszkodtam a hegyoldalra, alig vártam, hogy a homokfal kellemesen meleg talaján megpihenhessek egy kicsit. A nap sugaraival olyan kellemesen átmelengette a földet, hogy igazán jól esett elücsörögni rajta, közben pedig az alant elterülő hatalmas erdőt figyelni, melyet a Karancs hegy és a Salgói vár fog közre. Miközben a tájat figyeltem nem messze tőlem egy csinos tollruhás széncinege szállt le a még csupaszon álló fák ágai közé. Kényelmesen elhelyezkedett és rákezdett csengő énekére. Hosszú perceken keresztül, még ott ücsörögtem, kedves hinta dalocskáját ismételgette. Nem sokkal később társa is akadt, egy másik cinege is bekapcsolódott az előadásba, és hol az egyik, hol a másik dalolta világgá énekét. Talán a közelben egy tojó is volt, és ezek a szépen csilingelő strófák neki szóltak, hogy el tudják vele rabolni a szívét.  Olyan kényelmesen elhelyezkedtem ott a puha homokban, ahol oly gyengéden melengettek a nap sugarai, hogy nem esett jól elindulnom, pláne úgy, hogy a kis madárkórus egyre csak bővült és bővült. A cinegék mellett felléptek még a csuszkák, a tengelicek, a vörösbegy és egy kicsit messzebbről egy csinos éjfekete ruhás rigó énekét is odarepítette a szél. Akár estig is elhallgattam volna őket, de lassan indulnom kellett, hiszen a meredek hegyoldal még előttem állt. Ahogy a fák ritkultak, úgy lett egyre vékonyabb az avarszőnyeg, melynek biztonságos védelméből sorra bújtak elő a vékonyka, üde zöld fűszálak. A hegy másik oldalán ereszkedtem vissza és lent a völgyben, az erdő első virágai bontogatták szirmaikat. Zöldes, bordós színükkel különlegesen szép látványt nyújtottak az erdei kutyatejek, a barna avarban. Nem messze tőlük egy fény felé törő bársonyos tüdőfüvet is megpillantottam, de neki még idő kell, hogy teljes pompájában tudjon ragyogni. Ha ilyen kellemesen enyhe marad továbbra is az időjárás, akkor bő egy hét, és ő is elkezdi rózsaszín szirmait bontogatni. De nem csak ők élnek erre felé, salátaboglárkák, piros árvacsalánok, tyúktaréjok és erdei galambvirágok is itt találtak otthonra, de ők még az avar puha védelmében ébredeznek. És majd egy szép tavaszi reggelen álmosan előbújnak, hogy többedmagukkal színes virágszőnyeggel terítsék be az erdők talaját.  


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése