Bojtika
Mókusfészek
Bojtika otthona, a szép sudár fenyőfa
Amióta itt élünk az erdőszéli kis házunkban, kertünk fontos
és tiszteletbeli vendégei a mókusok. A szép terebélyesre nőtt, évről-évre
kiadós termést érlelő diófák, a ropogós eleséget rejtő mogyoró bokrok,
rendszeresen kis kertembe csalogatják kedvenc kis teremtényeimet, a folyton
sürgő-forgó mókusokat. Az erdő közelsége nagyban megkönnyíti a dolgukat, hiszen
a fák koronájának védelméből le sem kell merészkedniük a talajra ahhoz, hogy
időről-időre meglátogassanak. Az ágak rengetege, melyek egymásmellet összefonódva
állnak, mint egy úthálózat vezeti őket élőre. Ez biztonságot nyújt a számukra
és védelmet, hisz rájuk is leselkednek veszélyek, melyet ők is jól tudnak, így
azokat a helyeket keresik, ahol biztonságban érezhetik magukat. Itt nálam ezt
is megtalálják, a biztonságot, és a másik fontos dolgot, az élelmet, mely az év
minden egyes napján megadatik nekik.
Szinte majdnem pontosan egy évvel ezelőtt arról számoltam be
Nektek, hogy Szotyika a mókuslány a szép sudárra nőtt fenyőfám ágai közé
kezdett építkezni. Elhagyva erdei kis lakását, úgy döntött, hogy életét az én
kertemben fogja élni, melyhez először takaros kis otthont épített. Szotyika
egészen nyár közepéig itt lakott családjával, és a szemeim előtt cseperedtek
fel aprócska gyermekei is, akikben napról napra gyönyörködni tudtam. Majd egy
napon az egész családnak nyoma veszett, és nagy bánatomra hosszú ideig nem
láttam őket. Hetek teltek el mókusvendégek nélkül, majd egy szép őszi napon
Bojtoska a másik kedves vendégem visszatért, gyermekei kíséretében. A dió érése
visszacsalta őket, és egész álló nap annak finom termését rejtegették, hogy
mire eljön a tél, aprócska spájzaik rendesen meg legyenek pakolva. A kicsik
figyelték anyjuk minden mozdulatát, és próbáltak tőle minden fortélyt, minden
praktikát ellesni.
Most tél közepe van, a kis raktárak pontos helyei
kezdenek megkopni a mókusok buksijában, és a hó dunna is nehezíti a
helyzetüket, de etetőimben finom csemegék várják őket, így nélkülözniük nem
kell egy napon sem. Így minden nap velük ébredezek, és őket figyelem, ahogy
a szürkület első jeleire megjelennek, és reggelizni kezdenek.
Szinte pontosan egy évvel ezelőtt kezdett neki Szotyika a
fenyőfán álló fészkének az építésének, most pedig szinte napra pontosan
ugyanazok az események zajlottak le. Egyik reggel a földön hevert a szép
gondosan elkészített fészke. Alaposan szemügyre vettem a kis építményt, hogy pontosan
miből is áll, milyen anyagokat rejt a kuckó. Benne lapult a tavaly télen elcsent
fekete meleg zoknim, és még egy másik zokni is bele volt építve, melynek
szintén nyoma veszett. Arcom mosolyra húzódott, hogy milyen kis okos volt drága
Szotyika, milyen jól tudta, hogy szerzeménye védelmező meleggel borítja majd be
aprócska testét, és, hogy milyen gondossággal építette meg hajlékát. Ezt a
hajlékot most Bojtoska taszította le a mélybe, de csak azért, hogy szépen
apránként, az ő kedvére építhesse újra, ugyan oda, ahová egy évvel ezelőtt
akkori kis barátja is. Ahogy teltek a napok, az otthon alkotórészei, a zoknik,
a száraz levelek, a mohadarabok, a fenyő száraz ágai szépen lassan eltűntek, és
visszakerültek újjáépítve a fenyő védelmező sudarába. Azóta Bojtoska már nem az
erdő felől érkezik, hanem a fa örökzöld ágai közül, mely védi őt fagytól,
hótól, és a hideg szelektől is. Így neki hála újra mókuslakó költözött a kis
kertembe, aki napról-napra velem éli az életét.
Mókusfészek és a benne lapuló zoknik
Mókusfészek és a benne lapuló zoknik
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése