2019. május 27., hétfő

Mezei veréb nebulók


Mezei veréb fiókák 

 Mezei veréb


A kiskertemben évről-évre több kényelmes kis lakás is kiadó, tárt röppnyílásokkal várják tollas kis bérlőiket. Az egyik ilyen odúnak már tavaly ősztől lakói vannak, akik októberben elkezdték építeni az éjszakázó fészküket, hogy a hideg téli hónapok alatt kényelmes, meleg otthonban tudják tölteni a hosszú éjszakákat. Akkor már sejtettem, hogy tavasszal ők lesznek azok, akik a költési időszakukat is ebben az odúban fogják tölteni. Hiszen, ha kellően biztonságosnak, és kényelmesnek találják az albérletet akkor maradnak a költésre is. Sejtésem tavasszal be is igazolódott, a mezei veréb pár április elején elkezdte renoválni az éjszakázó fészkét, hogy az megfelelő legyen, az utódaik fogadására.
A mezei verébnél mindkét szülő részt vesz a fészek építésében, a hím is épp oly serényen hordja az alapanyagot, és építi bele szerelmük bölcsőjébe, mint a tojó. Egyes hímek még a tojások melengetésébe is besegít a párjának, de a fiókák védelmét egészen azok kirepüléséig a tojó látja el, minden éjszakát a kicsikkel tölti.
Pár nappal ezelőtt arra lettem figyelmes, hogy az odú mellett aprócsak mezei verebek álldogálnak, szorosan egymás mellé bújva. Farok tollaik még egészen kicsik, csőrük széle pedig sárga volt, mely a fiókák jellemzője. Szüleik a talajon keresgéltek, a kicsik pedig igaz még esetlenül, de követték minden mozdulatukat, miközben szárnyukat bőszen rezegtették, csőrüket pedig nagyra tárva élelem után könyörögtek. A szüleik a fészekhagyás után tovább gondozzák a fiókákat, egészen addig míg azok teljesen önállóvá nem válnak, csak akkor engedik őket saját útjukra, amikor már egymaguk is meg tudják szerezni maguknak a betevőjüket.
A mezei verebek évente két fészekaljnyi fiókát nevelnek fel, én pedig kíváncsian várom, hogy a következő költésüket is nálam, az én odúmban tervezik e.    


Épült a takaros fészek

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése