A nap mosolygó, vörös arcát fáradtság ülte meg, nagyokat
ásítva szépen lassan nyugovóra tért. Nyomában, a nyugati ég alja narancsvörös
tűzben égett. A fekete, az énekes rigó elevenen fuvolázott, mint akiknek eszük
ágában sincsen álomra hajtani a fejüket. A sötétség roham léptekben közeledett,
az alkonyat pedig öregesen visszacammogott a völgy eldugott mélyébe, de
egy vörös mellényes kismadár még ekkor is dalolt a bodzabokor ágai
között. Éneke tisztán csengett, és úszott messzi, egészen a tisztásig, ahol az
erdő tündérei gyülekeztek.
Minden tündér elfoglalt a maga helyét, kényelmesen
elhelyezkedve a fűszálak hegyén, miközben a készülődő éjszaka szépséget
figyelték. Az égen sorra, egymást követve felgyulladtak az éjszaka apró
lámpásai, a kerek arcú hold pedig kíváncsi tekintettel a tájat kémlelte, mintha
tudta volna valami készülődik odalent, tőle messze távol.
És valóban valami készült, az erdő tündéreinek fontos
megbeszélése.
A tündérek minden este összegyűltek a tisztáson, hogy
megosszák egymással ki melyik erdőlakót ébresztette fel. Fontos volt, hogy
mindenkire odafigyeljenek, hiszen senki sem maradhatott téli álomba
szenderedve.
Hangjuk csöndes volt, olyan csöndes, hogy a harmat
csilingelése hangosabb volt náluk. Hiába hegyezte az éjszaka néma vándora a
fülét, a tündérek szavát nem hallotta meg.
- Én a salátaboglárkát ébresztettem fel, hogy sárga virága
bearanyozza az erdő rengetegét! - szólt az egyik tündér.
- Én pedig a bodzabokrot, hogy ágacskáin levelek
sarjadjanak, ahová a messziről érkező vándorok szerelmük bölcsőjét építhetik
meg! - mesélte a másik tündér.
- Én a nappali pávaszemet költöttem, hogy könnyed röptét
mindenki csodálni tudja! - duruzsolta csöndesen a harmadik.
És így tovább mindegyik tündér elmesélte melyik erdőlakót
ébresztette fel mély álmából. Miután beszámoltak egymásnak aznap tetteikről, ők
is pihenni tértek.
Volt, aki a fűszál hegyén maradt, és ott ücsörögve még a
csillagokat figyelte, mert nem jött álom a szemére. Volt, aki a gomba kalapja
alá bújva pihent, volt aki a puha mohaágyon hajtotta fejecskéjét nyugovóra, és
voltak, akik a virágok kelyheiben tértek nyugovóra.
Ahogy a hold csöndesen ballagott az égen, úgy haladt előre
az éjszaka. A kis lámpások szikrázó fénye a csillagfényes éjszaka gyermekein, a
harmatcseppeken csillogtak. Mire beköszöntött a hajnal, a tisztás minden teremtményét
gyöngyöző harmatruhába öltöztetett a hűvös éjszaka.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése