2020. szeptember 16., szerda

Hinta dalocska


Széncinege tojó


Az ősz első hónapjának a közepén járunk, de az időjárás mit sem foglakozik azzal, hogy a naptár mit mutat. Hiába köszöntött be a szeptember a hőmérséklet napközben még mindig a nyarat idézi. Az éjszaka sötét leple alatt azonban már hűvösre fordul az időjárás, hajnalra pedig apró harmatcseppek ülnek ki a növényekre, csillogó felöltőbe bújtatva őket. A meleg idő, a nap simogató sugarai azonban megtévesztő lehet a természet lakói számára. 
Ma délután is nyáriasan meleg uralta a  természet ösvényeit, melyben a széncinege hímnek daloláshoz szottyant kedve. Csőrét széttárva, a tavasz egyik legszebb előadását kezdte énekelni, a szívemnek oly kedves hinta dalocskát. Hangja úgy gyöngyözött, mint a csendesen osonó kis patak kristálytiszta vize, mintha valóban a tavaszt, a kikeletet köszöntené. Hosszú hetek teltek már el a madarak dalai nélkül, hisz a költési és a fiókanevelési időszakuk régen véget ért. Hangjukat csak a kapcsolattartásra és a riasztásra használták. Ma délután azonban a széncinege kedves strófái, melyek oly jókedvűen csilingeltek, újra élettel töltötték meg az erdő fáinak rengetegét. 
Ha nem hallom közben a fák hulló leveleinek halk neszeit, az apró sipkás makkgyerekek kedves kopogtatásait  és érzem olyan tisztán az ősz utánozhatatlan illatát, gondolkodás nélkül elhittem volna neki, hogy ismét a tavaszi erdő ösvényét járom. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése