Széncinege tojó
Az ősz első hónapjának a közepén járunk, de az
időjárás mit sem foglakozik azzal, hogy a naptár mit mutat. Hiába köszöntött be
a szeptember a hőmérséklet napközben még mindig a nyarat idézi. Az éjszaka
sötét leple alatt azonban már hűvösre fordul az időjárás, hajnalra pedig apró
harmatcseppek ülnek ki a növényekre, csillogó felöltőbe bújtatva őket. A meleg
idő, a nap simogató sugarai azonban megtévesztő lehet a természet lakói
számára.
Ma délután is nyáriasan meleg uralta a természet
ösvényeit, melyben a széncinege hímnek daloláshoz szottyant kedve. Csőrét
széttárva, a tavasz egyik legszebb előadását kezdte énekelni, a szívemnek oly
kedves hinta dalocskát. Hangja úgy gyöngyözött, mint a csendesen osonó kis
patak kristálytiszta vize, mintha valóban a tavaszt, a kikeletet köszöntené.
Hosszú hetek teltek már el a madarak dalai nélkül, hisz a költési és a
fiókanevelési időszakuk régen véget ért. Hangjukat csak a kapcsolattartásra és
a riasztásra használták. Ma délután azonban a széncinege kedves strófái, melyek
oly jókedvűen csilingeltek, újra élettel töltötték meg az erdő fáinak
rengetegét.
Ha nem hallom közben a fák hulló leveleinek halk neszeit, az
apró sipkás makkgyerekek kedves kopogtatásait és érzem olyan tisztán az
ősz utánozhatatlan illatát, gondolkodás nélkül elhittem volna neki, hogy ismét
a tavaszi erdő ösvényét járom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése