Vendégem, az éjszaka puha leple alatt.

A tavalyi esztendő nyarán egy Nagy pele élvezte ki kis kertem bőséges gyümölcstermését és a madárodúm vendégszeretetét. Az idei nyáron is sok estét és éjszakát töltöttem a szabadban és ezeken az estéken folyamatosan hallottam a nagy pele vékonyka kis hangját, mellyel a territóriumát jelöli és a családok tagjai kommunikálnak egymással. Ez a hang, mindig sötétedés után, a madárházam környékéről volt hallható. Nyár derekára az almafám meghozta édes terméseit, melynek a kertemet látogató állatok nem igen tudtak ellenállni. Napközben a madarak és a mókusok eszegetik lédús gyümölcsét, éjszaka pedig a nagy peléknek és a sünöknek szolgál kiváló táplálékul. No meg még ki tudja, hogy a sötétség leple alatt hány meg hány állat lakomázik belőle. Látni sajnos nem látom őket, de a félig megrágott almadarabok, vagy éppen a csutkáig rágott gyümölcsök, elegendő árulkodó jelek ahhoz, hogy tudtomra adják, sokan kedvelik az édes alma húsát. De, hogy ne csak a kertembe betérő látogatók lakjanak jól az almacsemegéből, a vaddisznók is minden nap megkapják a maguk kis adagját, melyet örömmel, nagy csámcsogás és röfögés közepette gyorsan el is fogyasztanak.

Amióta az alma érésnek indult, esténként rágcsálások, finom kis csámcsogások árulják el, hogy a sötétség puha leple alatt, a kertemnek vacsoravendégei vannak, akik éppen a megérdemelt táplálékukat fogyasszák el. Látni nem látom őket, csak hallom, de ez éppen elég ahhoz, hogy szívemet boldogság öntse el.

A napokban Bogyó ugatására ébredtem, nem gyakori, hogy éjszakánkét hallatja a hangját, mert már hozzászokott a vadak gyakori jelenlétéhez. Azonban ezen az éjszakán nagyon mérgesen jelezte nemtetszését. Ki is néztem, hogy mi lehet az oka éktelen haragjának, de különösebb esemény nem történt, azon kívül, hogy a kerítés mellet a szokott öt fős csorda keresgélt élelem után. De ha már felébredtem szétnéztem a kertben. Messze a tisztás felől a macskabagoly nyávogó hangja törte meg az éjszaka csendjét és a faágak roppanásai jelezték a vaddisznók távolodását. A kiskertembe szépen beszűrődött az egyre növekvő hold és az ezernyi csillag fénye. Az égbolton éppen a kertem felett nagyon szépen kivehető volt a Kis göncöl szekér fényes csillagai, melyek ezen az igencsak hűvös éjszakán gyönyörűen tündököltek. A kertemben van egy aprócska pince, melynek az ajtaja felett egy is szellőző lyukacska van és ebben a kis résben jól kivehetően valaki álldogált és figyelte minden egyes mozdulatomat. Közelebb merészkedtem, mert messziről csak egy sötét alaknak tűnt, mely bármi lehetett, legalábbis éjszakai állat, mert ebben a késői időpontban csak ők mocorognak. Amíg egyre közelítettem felé, azon gondolkodtam mi lehet az, először bagolyra gondoltam, de mérete miatt gyorsan elvetette, mert ez az árny nagyon aprócskának tűnt, a következő tippem a denevér volt, de a következő pillanatban fény derült a kis lakóm kilétére, mely nem más, mint a nagy pele volt. Kíváncsian méregetett fekete szemeivel, melyben a félelem szikrája sem látszódott, nyugodtan álldogált a kis rés közepén és figyelt. Pici szürke arcocskájából szó szerint világítottak mélyfekete szemecskéi, hosszú bajusza, pedig még kedvesebbé varázsolta pofácskáját. Nagyon megörültem, hogy végre megpillanthattam, a nyári estéimet végigkísérő kedves kis hang tulajdonosát. Akinek már nem sok ideje, körülbelül egy hónapja van hátra az ébrenléti időszakából, mert szeptember végén álomra hajtja a fejecskéjét és egészen tavaszig április végéig, májusig az időjárástól függően téli, álmot alszik.

A nagy pele szürkületkor bújik elő biztonságos kis odújából, mely lehet padlás, kamra, pince rejtett zuga, vagy akár egy madárodú is tökéletesen megfelel lakhelyéül. Az éjszakai órákat mozgékonyan tölti, mely időszakban táplálkozik, territóriumát védi és jelöli meg, tudtára adva a többieknek, hogy ez az ő felségterülete és betolakodónak helye nincsen benne. Jórészt a fák, bokrok ágain mozog, a talajra csak nagyon ritkán merészkedik le. Akrobatikus ügyessége felülmúlhatatlan, még a mókusoktól is fürgébbek és vakmerőbbek. Szabad szemmel szinte alig tudjuk követni, mert egyik pillanatban itt, a másikban, pedig már ott vannak, nagyon gyorsak és veszélyt nem ismerve ugrálnak egyik ágról a másikra, olykor egészen vékonyka gallyakon is, melyek 100-160 grammos súlyuk alatt meg sem hajlanak. Testhosszuk mindössze 15-17 cm, plusz még a farkuk hossza, mely szinte majdnem akkora, mint a testük. A farkuk, mint egy kormány, segíti őket ebben a fürge és olykor hajmeresztően bátor ugrásokban. Ezen az éjszakai találkozáson, azonban csak nyugodtan álldogált és figyelt, kíváncsian méregette a fényképezőgépemet és, mint egy igazi kis modell úgy viselkedett, aki cseppet sem bánja, hogy fotózva van. Ő csak álldogált, hiszen a reggel még odébb volt, hogy pihenésre hajtsa a fejét, amint pirkadni kezd elbújik az odúja védelmében és csak szürkületkor merészkedik ki újra. Nekem viszont nem ártott még egy kis alvás, így magára hagytam őt és ezekkel a csodás élményekkel hajtottam álomra a fejemet.          

       

Zöld gyík / Lacerta viridis

Magyarország legnagyobb gyík faja. Testhossza akár a 35-40 cm is elérheti, melynek mintegy jó 60%-át, fokozatosan elvékonyodó farokrésze tesz ki.  A nőstények kisebbek a hímeknél és színük is sötétebb. A hímek színezete a nászidőszakban csodás kék színnel egészül ki az élénkzöld szín mellett, mely kék árnyalat a fejen és torokrészen figyelhető meg.

Idézetek

 

 

Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni...

 

Truman Capote

 

 

 

Kirándulás a börzsönyi tájakon.

Kedves olvasóim, a Natura Hill vendégház jóvoltából, két csodás napot tölthettünk el a párommal Zebegényben. A Börzsöny Természeti Értékei fotópályázaton elért első helyezésem díja volt, melynek köszönhetően csodás élményekben lehetett részem. Nagyon szeretem a börzsönyi tájakat, minden évben jó pár napot eltöltünk ezen a csodás vidéken, kirándulunk a Visegrádi fellegvárba, az Ipoly partján kóborlunk, felfedezzük a tájat, vagy csak pihenünk a Duna parton nézve a vízi és a légi forgalmat, mely az ott élő madarakkal mindig egy szép élmény.

Kihasználva a kora őszi időjárást útra keltünk Zebegény felé. Két úton lehet eljutni ide, de ezen a napon a hosszabb és a szerintem szebb útvonalat választottuk, mely Drégelypalánkon, Kemencén és nagy kedvencem Bernecebarátin át vezet Szobig, ahol az Ipoly találkozik a Dunával. Szobtól végig a Duna parton vezetett az utunk teljesen Zebegényig, ahol meredek emelkedő megtétele után értük el a vendégházat. A nagy szintkülönbség miatt, már ekkor sejtettem, hogy onnan a dombtetőről csodás panoráma fog elénk tárulni és így is lett, sőt talán még szebb is volt, mint ahogy elképzeltem. Az udvarról és a szobánkból Zebegény, Nagymaros és a távolban Szob volt látható, no meg persze a Dunakanyar csodás panorámája. A kedves fogadtatás után visszamentünk a Duna partra, gyönyörködni a Visegrádi várban és a táj szépségében. A napot sajnos komor fellegek takarták el és cseperegni kezdett az eső, ami szerencsére nem tartott sokáig, pedig a talajnak és a folyóknak nagy szüksége lett volna rá, mert a Duna vízállása rendkívül alacsony, olyannyira, hogy a homokszigetek teljesen kilátszódnak belőle. Azonban az idő kegyes volt hozzánk és a nap sugarai itt-ott előbújtak a felhők takarásából. Az első napunk nagyon gyorsan elszaladt, de a nap végére a sok kedves emlék mellett még egy plusz örömöm is megadatott, ami nem más, mint a szarvasbőgés volt. A vendégház melletti hatalmas mező felől jött a hang, nem is olyan messziről, így az idei ősz első szarvasbőgését élhettem át ezen az estén.

Másnap reggel nagyon hideg, szeles és esőcseppes, igazi őszi reggelre ébredtünk. Azonban kedvünket nem vette az időjárás, elbúcsúzva a kedves vendéglátóinktól útra keltünk és mire leértünk a Duna partra a napocska sugarai egyre jobban előmerészkedtek a felhők mögül és nekik köszönhetően a levegőt is egyre melegebbé varázsolták. A felhők, mint hatalmas habcsókok díszítették az egyre kékebb égboltot, mely gyönyörű látványt nyújtott és remek fényeket biztosított a fotózáshoz. A természetnek hála ez a szép idő az egész napunkat végigkísérte. Hazafelé ismét az Ipoly mellett vezetett utunk. Letkés és Ipolydamázsd között van egy csodaszép kis ártéri park, mely a forró és esőszegény nyár miatt szárazon állt, így teljesen le tudtunk sétálni a folyó partjára, melyet már régen láttam ennyire sekélynek. Hosszú szakaszon követni lehet a folyót, teljesen a partja mellet. Az Ipoly rendkívül gazdag élővilággal büszkélkedhet, melyek között olyan növények és állatok is szép számmal előfordulnak, melyek csak erre a vidékre jellemzőek. Ezen a napon is több megfigyelési élménnyel gazdagodtam, melynek egyik legszebb pillanata a Kis kócsagok a folyó feletti könnyed röpte volt. Ez a gyönyörű hófehér tollruhát viselő madár, a megszólalásig hasonlít a Nagy kócsagra, azzal a különbséggel, hogy jóval kisebb termetű. Összesen öt példányt sikerült megfigyelnem, melyek kisebb lemaradásokkal, egymást követve repültek a folyó folyásirányával ellentétesen, majd eltűntek a fák takarásában. Ismét útra kelve a Nagybörzsöny felé vettük az irányt, ahol megállva egy hatalmas tisztáson, gyönyörű tájkép tárult a szemünk elé. A langyos szélnek köszönhetően a levegő kristálytiszta volt, így nagyon messzire elláthattunk és a fehér felhőpamacsok még fokozták a panoráma szépségét. Következő megállónk Drégelypalánk volt, melyet a Börzsöny északi leejtői, a vadregényes Középső-Ipoly mocsaras árterei és égeres láperdői ölelnek körbe. Az Ipolynak ezen a szakasza kiemelt fontosságú a madármegfigyelések szempontjából, ugyanis a tavaszi és őszi vonulás idején többféle vízimadár fajnak nyújt táplálkozó és pihenőhelyet. A Csadó-tanyai madárles egy igazi kis madárparadicsom, ahol nem csak az átvonuló madarak találják meg a biztonságot és a bőséges táplálékot, hanem sok fajnak többek között a hazánkban nagyon ritka, Énekes hattyúnak költőhelyül is szolgál. A madarak körében azért ennyire közkedvelt ez a hely, mert egész évben víz alatt áll, melyben mocsaras nádas és sásos és nyílt vízi területek váltják egymást és ahol egész évben míg a kemény fagyok be nem állnak, bőséges táplálékot is találhatnak maguknak. Ezen a napon egy Bütykös hattyú családot sikerült szemügyre vennem, amint a tojó és a hím a három fiókájával úszkáltak a sással benőtt mocsárban. Drégelypalánkot elhagyva hazafelé vettük az utunkat, búcsút intve a Börzsöny csodálatos vidékének.

Ez a két nap nagyon gyorsan elszalad, de rengeteg élményt és emléket hagyott bennem, melyeket bármikor felidézhetek és újra meg újra átélhetek  

 A Duna parton.

 Távolban a Visegrádi vár.

 Visegrádi fellegvár.

 Az Ipoly folyó.

 Az Ipoly folyó.

 Az Ipoly ártere. 

 Panoráma Nagybörzsönyből.

 Drégelypalánk határában. 

 Csadó-tanyai madármegfigyelő. 

 Bütykös hattyúk a mocsarasban.

Kirándulás.

Az elmúlt két napon gyönyörű helyeket barangoltunk be, melyekről egy bővebb beszámolót és fotósorozatot is szeretnék veletek megosztani a következőkben. Addig is egy kis ízelítő a táj szépségeiből.

Gondolataim a természetről.

Az erdő, minden egyes évszakban rengeteg kincset tartogat, lépj rá bátran az ösvényeire és Te is átélheted ezeket a csodákat. Óvatosan és nyitott szemmel haladj utadon, mert a melengető napsugarak szebbnél szebb virágokat csalnak elő a sűrű avarszőnyegből, vigyázz rájuk, nehogy ártsál nekik, mert aprók és törékenyek. Ők mind érted vannak, hogy szíved melengessék és megtöltsék boldogsággal. Bátran ülj le közéjük, csodáld meg őket miként bontogatják aprócska szirmaikat, nézd meg milyen gyönyörű színekben pompáznak és hagyd, hogy illatukkal elvarázsoljanak. Ha sikerült a varázslat Ők ezt tudni fogják, mert aprócska mosolyod elárulja, hogy szívedbe fogadtad Őket.

Miskolczi Tímea

Pelyhes kenderkefű - Galeopsis pubescens

Üdvözöllek szeptember.

Mentovics Éva: Az ősz útja

Kertek alatt - nézd csak! -
már az ősz botorkál,
meg-megáll egy hársnál,
néhány rőt bokornál,

előkap egy pemzlit,
s lám, amott a festék…
bemázolja a kert
álmos, fáradt testét,

aranyló pendelyt fest
nyárfákra, meg fűzre,
s engedi a szélnek,
hogy majd messze űzze

rozsdálló levelét
bükkfának és tölgynek,
s elterüljön végül
lenn, az avarszőnyeg.