A mókus reggelije.

A redőny mögül beszűrődő világosság első jelei arra késztettek, hogy felkeljek. Korán virrad, napról-napra egyre hamarabb köszöntik a nap első sugarai a tájat, és vele együtt az új napot. Ma reggel is mélyre süllyedt a hőmérőm higanyszála, és az éjszakai fagy emlékét a fűszálak, és a madarak itatójában lévő jégréteg elevenen őrizte. A szürkület már elsomfordált a völgyek rejtekébe, hogy ott meghúzódva várja, hogy naplemente után ideje újra eljöjjön. A nap első sugarai a kiserdő fáinak tetejét simogatták gyengéd kezeikkel, a szél pedig olyan óvatosan lengedezett, hogy alig volt észrevehető. Csendes és nyugodt volt a mai reggelen, nem sietett, csak ráérősen osont tova a fák törzsei között.

Kertem éhes csőrű vendégei sorra érkeztek, azonban legtöbbjük még a dalolással volt elfoglalva, szerelemtől ittasan eszükbe sem jutott, hogy reggelizniük kellene. Most tavasszal már más a fontossági sorrend, előbb a dalolás, utána a reggeli. Volt akinek, szerelem ide vagy oda, első és legfontosabb dolga az volt, hogy apró, korgó gyomrát megtöltse finom falatokkal. Ezen a reggelen azonban nem a diócsemegére fájt a foga, hanem az ipari tepertő után sóvárgott. Ügyes mozdulatokkal, pillanatok alatt a kifüggesztett etetőn volt, és minden erejét beleadva húzgálta ki az apró darabkákat. Amikor egy nagyobb falatra sikerült szert tennie, azt felvitte a cseresznyefa ágára és ott majszolta el. Miután végzett vele minden egyes ujjacskáját megtisztogatta, hogy még egy aprócska, kósza darab se menjen veszendőbe. Hosszú perceken keresztül figyeltem a csinos, vöröses bundácskát viselő mókust. Nyugodt reggelijét azonban egy pillanat alatt félbeszakították a szajkók, akik nagy kiabálás közepette zavarták el a kis bundást. A négy szajkó úgy veszekedett rá, mintha a tepertő senki más sem lehetne csak, és kizárólag az övék. A mókus ügyes ugrásokkal egyik ágról a másikra landolt, és szempillantás alatt el is tűnt a kiserdő fáinak az ölelésébe. Mihelyst a zavaró kis mókus eltűnt a szajkók megnyugodtak, kertemet pedig újra csak a madarak kórusának az előadása lengte be.  

Kora tavaszi virágok.

 Tyúkhúr

Egy ideig azt a kis jelentéktelen, kék virágocskát nézte, amelyik onnan bújt elő a moha közül. Egészen jelentéktelen volt, még észrevenni is alig lehetett. Pedig sok tölcsér fityegett rajta, egészen aprók, tiszta világoskékek, olyanok, mint az égbolt nyáron, amikor tele van napsugárral. Milyen szép - gondolta - s az ember nem is látja meg. Elmegy mellette, s rálép. Mennyi sok szép dologgal van tele a világ.

Wass Albert

Közönséges pásztortáska

 Perzsa veronika

Kiskertem kora reggeli ébredése.

Csíz - tojó 

Zöldike

Korán ébredtem, odakint az erdő fái között még a sötétség leple húzódott, de fenn az égbolton sejtelmesen már a pirkadat jele kezdett megmutatkozni. A csillagok nyugovóra tértek, hogy a hosszú éjszakai ragyogásuk után ők is megpihenjenek. Lassan, de biztosan virradni kezdett, és új nap volt készülőben. Ezt a madarak is érezték, hiszen már sokan ébren voltak, legszebben csengő dalaikat énekelték, hogy így köszöntsék ezt a szép tavaszi napot.

Ahogy múltak a percek úgy lett egyre világosabb, a sötétség pillanatról-pillanatra egyre csak veszített uralmából. A múlt ősszel aláhullott faleveleken és a fűszálakon dérruha díszlett, ezzel jelezvén a természet, hogy az éjszaka leple alatt mélyre kúszott a hőmérséklet és bizony újra didereghettek az erdő lakói. Azonban a hideg éj derült időt sejtet, és, ha felkel a nap, melengető sugarait tudja szórni a tájra, kellemes tavaszi időt varázsolva. És valóban, ahogy egyre világosabb lett jól láthatóvá vált a derült, felhőtlen égbolt.     

A hegy mögött az álmosan ébredező nap halvány rózsaszínre festette az ég alját, elérkezett a napkelte, a madarak kórusa pedig teljes lett, miden kis tollas ébren és énekelve várta a pillanatot, hogy az első sugarak előbújjanak. De nem mindenki énekelt, volt aki, éhségét szerette volna csillapítani. Először egy élénk narancsos tollazatú süvöltő hím jelent meg a talajetetőmön, majd nem sokkal később párja is követte a jóval szolidabb kinézetű tojó. Már harmadik napja van szerencsém őket megfigyelni a kiskertemben, így velük, új fajjal bővült a madárvendégeim köre. A süvöltők téli vendégeink, ősszel október végén érkeznek hozzánk az északi országokból, és márciusig élvezik vendégszeretetünket. Már hazánkban is bizonyított a költésük, de számuk nagyon csekély, és sajnos ez is csökkenő tendenciát mutat.

Hosszú időn át csak a süvöltő pár csipegetett, a többiek pedig daloltak és daloltak, semmi mással sem törődve. Az akác fámon csuszka füttyögött, ott ahol az odú van kihelyezve, és melyben a múlt tavaszon fiókáit nevelte fel. Kíváncsian várom, hogy idén ki lesz az odú albérlője, melyre ez idáig még nem derült fény.

Teljesen kivilágosodott, a fák ágai között széncinegék, a japánbirs bokornál pedig vörösbegyek kergetőcskéztek. Majd nagy csetepaté közepette két éjfekete tollruhás fekete rigó hím kapott tollba, nagy volt a harc, mely perceken keresztül tartott, és úgy tűnt egyik madár sem akar engedni, hol a talajon, hol a levegőbe emelkedve küzdöttek, végül az egyik jobbnak látta, ha feladja, és szárnyra kapva eltűnt az erdő fái között. Ahogy utána néztem megpillantottam a békésen egymást követve ballagó őzcsaládot, a suta ment elől mögötte pedig a már szép nagyra cseperedett gidái követték. A kis baknak egyre szebb és nagyobb a barkás fejdísze. Miközben az őzek szépen, lassan tovaballagtak, a kiskertemben is megkezdődött a reggeli idő. Megjelentek a cinegék, a csuszka is felhagyott füttyögésével és nekifogott a napraforgómag gyűjtögetésének, tiszteletüket tették a szajkók, a nagy fakopáncsok, az erdei pintyek, a zöldikék, a csízek, az énekes rigók és a fekete rigók is a talajetetőről csipegettek.        

Nagyon szeretem ezeket a reggeleket, figyelni, hogyan ébred a természet, és ezek a pillanatok boldogsággal töltik meg a szívemet.

 Kékcinege

 Süvöltő - hím

Szirmait bontogatja a téltemető.

A hosszú és hideg tél után idén lassabban ébredezik a természet, mint a tavalyi esztendő tavaszán, de az igazat megvallva így is van ez rendjén. Már hetek óta kíváncsian vártam, hogy mikor kezdi el sárga szirmait bontogatni a téltemető, de a várva várt pillanat ez idáig váratott magára. Vasárnap késő délután, éppen amikor indulni készültünk, hogy megnézzük, hogy előbújtak e már a tavasz korai virágai elkezdett szemerkélni az eső. Az égbolton egyre sötétebb felhő tornyosultak, és sejteni lehetett, hogy a nap sugarai aznapra már búcsút intettek a tájnak, és, ha elered az eső, akkor órákon át szórja majd cseppjeit a földre. És így is lett, amikor a virágokhoz értünk kicsit alábbhagyott, így szerencsére egy pár fotót tudtam róluk készíteni. Örömmel láttam, hogy itt-ott már megjelentek az első apró virágok, de még nem korántsem volt teljes a létszám. Vannak akik, még csak éppen, hogy csak előkukucskáltak az avar védelméből, nekik még kell egy jó pár nap, hogy a meleg sugarak végig simítsák őket. Legközelebbi látogatásomkor szerintem már többen lesznek, és bízom benne, hogy az időjárás is kegyesebb lesz hozzám. De eső ide vagy oda, boldog vagyok, hogy idén újra megpillanthattam ezeket a csodaszép tavaszi virágokat.  

Szombat délutáni séta.

Kora délután indultam útnak, már nagyon vártam, hogy a megszokott ösvényen szedjem a lábaimat, azon az ösvényen mely mind közül a legkedvesebb a számomra. Az égbolt gyönyörű üde kék színben játszott, és mint apró pamacsok, itt-ott fehér felhőfoszlányok díszlettek rajta. Kellemesen meleg volt az idő, talán az idei esztendő legmelegebb napja volt. Az erdőben, a tavaly ősszel aláhullott leveleket, mint egy gondos kéz úgy igazgatta a hol gyengéden, hol pedig erősebben fújó szél. Ezen a délutánon a szél is meleget hozott magával, és időről-időre lágyan simította végig az arcomat. Lábaim alatt a száraz avar csörgött, melyen olyan kellemes volt a járás, mint a puha szőnyegen. Fenn a magasban az öreg tölgyfa ágai között pedig valaki kacagott, hangosan, hogy mindenki jól hallja, hogy neki milyen jó kedve is van. És miért is ne lett volna boldog, a nap hét ágra sütött, a szél pedig a szerelem szelét repítette, hogy minden madár szívébe eljusson. Jó volt újra hallani az egész erdőt betöltő zöld küllő kacagását, mely sétáim fontos hozzátartozója. Ahogy kifelé kapaszkodtam a hegyoldalra, alig vártam, hogy a homokfal kellemesen meleg talaján megpihenhessek egy kicsit. A nap sugaraival olyan kellemesen átmelengette a földet, hogy igazán jól esett elücsörögni rajta, közben pedig az alant elterülő hatalmas erdőt figyelni, melyet a Karancs hegy és a Salgói vár fog közre. Miközben a tájat figyeltem nem messze tőlem egy csinos tollruhás széncinege szállt le a még csupaszon álló fák ágai közé. Kényelmesen elhelyezkedett és rákezdett csengő énekére. Hosszú perceken keresztül, még ott ücsörögtem, kedves hinta dalocskáját ismételgette. Nem sokkal később társa is akadt, egy másik cinege is bekapcsolódott az előadásba, és hol az egyik, hol a másik dalolta világgá énekét. Talán a közelben egy tojó is volt, és ezek a szépen csilingelő strófák neki szóltak, hogy el tudják vele rabolni a szívét.  Olyan kényelmesen elhelyezkedtem ott a puha homokban, ahol oly gyengéden melengettek a nap sugarai, hogy nem esett jól elindulnom, pláne úgy, hogy a kis madárkórus egyre csak bővült és bővült. A cinegék mellett felléptek még a csuszkák, a tengelicek, a vörösbegy és egy kicsit messzebbről egy csinos éjfekete ruhás rigó énekét is odarepítette a szél. Akár estig is elhallgattam volna őket, de lassan indulnom kellett, hiszen a meredek hegyoldal még előttem állt. Ahogy a fák ritkultak, úgy lett egyre vékonyabb az avarszőnyeg, melynek biztonságos védelméből sorra bújtak elő a vékonyka, üde zöld fűszálak. A hegy másik oldalán ereszkedtem vissza és lent a völgyben, az erdő első virágai bontogatták szirmaikat. Zöldes, bordós színükkel különlegesen szép látványt nyújtottak az erdei kutyatejek, a barna avarban. Nem messze tőlük egy fény felé törő bársonyos tüdőfüvet is megpillantottam, de neki még idő kell, hogy teljes pompájában tudjon ragyogni. Ha ilyen kellemesen enyhe marad továbbra is az időjárás, akkor bő egy hét, és ő is elkezdi rózsaszín szirmait bontogatni. De nem csak ők élnek erre felé, salátaboglárkák, piros árvacsalánok, tyúktaréjok és erdei galambvirágok is itt találtak otthonra, de ők még az avar puha védelmében ébredeznek. És majd egy szép tavaszi reggelen álmosan előbújnak, hogy többedmagukkal színes virágszőnyeggel terítsék be az erdők talaját.  

Az idei esztendő vadvirága.

Immáron hetedik esztendeje választják meg az év vadvirágát. Az idei szavazás nagyon szoros végeredménnyel zárult, és a képzeletbeli dobogó legfelső fokára a tavasz egyik legszebb hírnöke állhatott fel, az üde fehér szirmokat viselő Kikeleti hóvirág. Ő az, aki elsőként ébred hosszú téli álmából, és gyakran dacolva a hóval is bontogatni kezdi szirmait. Nem csak üde megjelenésével csábít el minket, hanem jelzi, hogy a tavasz bizony már a természet ajtaján kopogtat.

Van egy idézetem melyet már régebben Veletek is megosztottam mely így hangzik „Hagyd ott a virágokat ahol nőnek, ahová a Jóisten teremtette őket, mert csak így tudnak teljes pompájukkal ragyogni, és minden ember szívébe boldogságot lopni!”. Ezek a gondolatok azért születtek meg bennem, mert valóban hagyni kell a virágokat ott ahol élnek, mert azzal, hogy leszedjük őket, károkat okozhatunk a természetben. Ez többek között a hóvirágra is igaz, hiszen 2005-ben ún. "természetvédelmi  szempontból jelentős növényfajjá" nyilvánították, mely azt jelenti, hogy leszedése tilos, és büntetendő cselekmény. Ez a tilalom azonban nem csak magára a virágra érvényes, hanem a földben szunnyadó hagymára is. Hiszen, ha a hagymát kiássuk a földből, akkor a virág sem tud többé a természetes környezetében élni. A Kikeleti hóvirág természetvédelmi értéke 10000 forint.

A tavaszi nap melengető sugarai lassan sorra csalják elő az erdők rejtekében meghúzódó vadvirágokat, melyekre attól függetlenül, hogy védettek e vagy sem vigyázzunk, és óvjuk őket, hogy másnak is, aki a természet ösvényeit járja, lehetősége legyen megcsodálni őket.

Tavaszköszöntő!

A hosszú és hideg tél után ma beléptünk a tavasz első hónapjába. És nem csak a naptár szerint köszöntött be a kikelet, hanem az időjárás is teljes mértékben igazodott hozzá. Talán túl korai még ez az enyhe idő, mely inkább már az áprilist idézi, de csak bízni tudok benne, hogy ha előcsalja a melengető napsütés az apró rügyeke fagy már nem fog bennük kárt tenni. 

Minden hónap elején az elkövetkező és előttünk álló időszakból szoktam egy kis ízelítőt mutatni nektek, de most ez másképpen lesz. Ennek az oka pedig nem más, mint, hogy a természet a mai nap olyan régen várt kedves élménnyel lepet meg, hogy erről kell, hogy beszámoljak nektek. 

Kora reggel volt, a táj a szürkület puha paplanja alól kezdett előbújni amikor egy hónapok óta nem hallott kedves dallam töltötte be a kiskertemet. Éjszaka esett, a fák ágairól kövér cseppek hullottak alá a talajra, de ennek ellenére a levegő kellemesen enyhe volt. A tegnap óta megszelídült szél pedig az ázott avar kellemes illatát repítette az erdő felől. Vasárnap volt szerencsém az idei esztendőben először megpillantanom az énekes rigót, aki éhségét próbálta csillapítani az nagy utazása után. Nagyon vártam a pillanatot, amikor újra meghallhatom az egyik legszebben csengő dallamot, és nem is kellett sokat várnom, ugyanis ma reggel a tavasz első reggelen az ő énekére ébredezhettem. Ezzel a reggeli előadással azonban nem volt vége a meglepetéseknek, hiszen nem csak a kiskertemben élő rigó fakadt dalra, hanem a munkahelyemen is az ő éneke fogadott, és az egész délelőttömet szebbé varázsolta. Eleinte szégyenlősen dudorászott, alig hallhatóan, majd kis idő múlva úgy csengtek a strófái, mint a csilingelő gyémántok. Az énekes rigó előadásában nagyon jól megfigyelhető, hogy egyes strófáit többször is megismétli egymás után. Az énekének a szerkezete genetikailag öröklődik és rögzül bennük, azonban, ha figyelmesen hallgatjuk őket, akkor a csuszka, az erdei pinty, a macskabagoly vagy éppen a zöld küllőtől ellesett hangokat is észrevehetünk. Ezek az utánzások főként a fiatalabb rigókra jellemző. 

Most, hogy beköszöntött a tavasz, egyre több madár dalában tudunk gyönyörködni, és a természet ösvényei újra csengő előadásokkal telik majd meg. Járjátok ti is nyitott füllel utatokat, és hallgassátok a világ legügyesebb előadóinak a muzsikáit.