Őszi rendszeres madárvendégeim - Házi rozsdafarkú

Az igazi hűvös ősz hirtelen robbant be a természet ösvényeire. Pár napja a kellemesen melengető napsugarak már már csak emlékek maradt. De reménykedtem benne, hogy talán lesz még szép őszi idő, amikor a Napocska mosolygó arca járja a kéklő égboltot, amikor a csöndet újra és újra tollas barátaink gyöngyöző hangja töri meg, amikor a fákról zizegve hullnak az ezernyi színben pompázó levelek, amiken a napsugarak fénye utoljára csillan meg. És lett. Igaz, hogy reggelre hűvös, hideg levegő járja át a természet ösvényeit, de napközben ismét újra és újra láthatjuk a Napocska mosolygó arcát. 

A kellemes őszi időjárás a vonuló madarakat egyrészt még maradásra bírja, hiszen a langyos időben a rovarok még elérhetőek. Többek között a pókok, a legyek, és még sorolhatnám mennyi és mennyi melegre éhes rovarsereg élvezi a Napocska cirógatását. 

A házi rozsdafarkúak is így vannak ezzel, maradnak míg lehet. Amíg csak a természet és az időjárás kegyes hozzájuk addig hűek költési területükhöz. Ha a természet asztatla kiürül, amikor a napi szükséges betevőkhöz már nem tudnak hozzájutni, akkor útra kelnek telelő területeik irányába. Vannak azonban akik még ilyenkor is maradnak, vannak akik megküzdenek a téli fagyokkal, a szűkös eleség kínálattal. A két lehetőség közül a helyben maradását választják. Ők is kockáztatnak. De a vonulók is, hiszen az út viszontagságos, számos veszélyt rejt és nagy kihívás az is a számukra. 

A természetnek hála kertem rendszeres vendégei a házi rozsdafarkúak. Alig enyhül a tél szorítása, alig fordítom a naptáram márciusra már az első rozsdafarkú általában meg is jelenik. Évről-évre hamar visszatérnek a költési területükre, és kitartóan sokáig itt maradnak. Volt olyan esztendő, amikor át is telelt egy egyed. 

Idén nyáron fészkeltek is a kis kerti bódém rejtekében. Ezért minden alkalommal, amikor a veteményes kertembe indultam, óvatosan, a zavarásuk nélkül próbáltam a kerti eszközöket elővenni. Azonban közelségem egyáltalán nem zavarta őket. Mégis, ennek ellenére megtartottam a tisztes távolságot, és soha nem léptem át intim szférájukat. 

Az ősz is velük együtt telik. A hím szeptemberben, mint arról meséltem is Nektek, többször is megörvendeztetett énekével. Olyan jó érzés volt újra hallani, újra átélni a hosszú hetek óta nem hallott és ugyancsak hosszú - hosszú hetekig nélkülözni kellő madárdalt. 

Jelenleg még egy hím és egy tojó vendégeskedik a kertemben. Napjában többször is látom őket, ahogy betevőjüket elejtik. Amikor a kertbe be tudtak lopakodni a Napocska még meleget adó sugarai akkor a fa ágáról, a madáretető tetejéről vagy más kiemelkedő ponton álldogáltak. Kedvesen csillogó fekete szemekkel pedig a levegőt kémlelték, hogy mikor téved arra egy finom csemege reményét rejtő rovar. Közben újra és újra bókolni kezdtek, mint akik türelmetlenül várják az elemózsiát. Előbb - utóbb érkezett is a vétlen rovar. Ekkor szárnyaikat széttárták, könnyedén a levegőbe emelkedtek és bámulatos ügyességgel, röptében el is kaptak a finom csemegét. Azonban az elmúlt napokban a felhős égbolt, a csapadékos és hűvös idő jellemezte a nappalokat. A rovarok is védelmet keresve elhúzódtak. A rozsdafarkúak pedig a talajon, a fák ágainak rejtekeiben próbáltak a betevőjükhöz hozzájutni. De ilyenkor ősszel nem csak a rovarok szerepelnek az étlapjukon, hanem nagy kedvencük a fekete bodza fényes bogyó is. Kertemben több bodzabokor is éli megbecsült életet. Azonban az ő ágaik már üresen állnak. A bogyók hetekkel ezelőtt elfogytak, az éhes madárcsőrök rég leszüretelték őket. De nem csak a termések hiányoznak róluk, hanem a levelek is, hiszen a fekete bodza hamar, az elsők között levetti lombruháját. 

Az elmúlt napokban a hideg idő beköszöntött a vidékünkre, ami inkább már téliesnek volt mondható, hiszen nem olyan messze, a Kékestetőn az idei első havazás is megérkezett. Ezért, a még jelen lévő költöző madarakra gondolva kertem több részre almát is helyeztem ki. Hiszen többek között az énekes rigók, a házi rozsdafarkúak is előszeretettel csipegetik tápláló, lédús húsát. Valamint apróra tört cinkegolyó zúzalék is várja a lágy eleséget szívesen fogyasztó tollasokat. Ezeket a gyengébb csőrű madarak is könnyedén el tudják fogyasztani. A pár napja vásárolt cinkegolyó annyira lágy és puha, hogy kiváló finomságot jelent nekik. 

Az előrejelzések szerint, az előttünk álló napokban még élvezhetjük mi is és a természet lakóit is a kellemes őszi időjárást. A télies idő egyenlőre nem tér vissza. 

A következő történetem a válogatás második résztvevőjéről fog szólni, aki nem más mint a pirinyó ökörszem. Így egy kis kitérés után, visszaáll a kollázs szám szerinti rendje.

Elöljáróban annyit elárulok, hogy már nem csak egy ökörszem élvezi a kis kastély vendégszeretetét, nagy örömömre. 

Kategorizált etetők - Ökörszem kastély

 

Az elmúlt napokban nagyon sokan érdeklődtetek, az általam elkészített, a madárbarát birodalmamban álló ökörszem kastélyról. El sem tudom Nektek mondani mennyire örülök, és milyen boldoggá tesz a Tőletek kapott sok kedves üzenet. Örömöm pedig csak tetőzi, amikor Ti is kedvet kaptok az általam is alkalmazott módszerekhez, amikkel tollas is barátaimat segítem. 

Ezért, most fotókkal mellékelve, megpróbálom Nektek alaposan leírni, én hogyan is készítettem el ezt az építményt. Próbálok Nektek minden segítséget megadni hozzá, de ha kérdésetek van akár ebben a témában, akár bármely más történetemmel kapcsolatban szívesen segítek. 

🌱A kezdetek, kedves emlékek:

Pár évvel ezelőtt, amikor erdőszéli házunkban költöztünk már akkor sikerült megfigyelnem egy aprócska ökörszemet. Az itteni első találkozás emléke még most is elevenen él bennem. Ködös, hűvös októberi nap volt. A kerítésen álldogált, farkát az ég felé biggyesztette, szemei pedig kedves csillogtak. Egészen közelről ekkor sikerült látnom ökörszemet. Az első találkozást sok másik követte, majd az ökörszem eltűnt. Nem láttam hosszú - hosszú hónapokon keresztül. 

Két éve aztán újra egy szolid, barna tollruhás, aprócska ökörszem tűnt fel a kertben. A kerítés mellett pihenő, vastag avarban keresgélt. Gyakran láttam őt a téli hónapok alatt. Tavasszal neki is nyoma veszett. De az erdei kis patak mellett rendszeresen hallottam énekét. 

Az ökörszemek főként az őszi, a téli időszakban, amikor a levegő hidegebbre fordul, vele együtt pedig a táplálék rohamosan fogy, egyre gyakrabban felkeresheti azokat a kerteket, amik alkalmasak arra, hogy bujkáló, rejtőzködő életmódját nem feladva, élni tudja az életet. A házak közelébe való behúzódása az elérhető táplálék miatt van. Hiszen rovarok sokasága rejtőzik el a házak környezetében, és a madárbarát kertek előnyeit ők is kiválóan ki tudják használni. Ha egyszer alkalmunk volt megfigyelni őt, akkor nagy a valószínűsége, hogy többször, akár rendszeresen is megfordul kertünkben, gyakran tudtunkon kívül is. Van, hogy nem is sejtjük, nem is látjuk jelenlétüket. A kis kastély, valamint a számukra összpontosított táplálék kínálat, kiválóan segítheti őket a téli zord hetekben. Hiszen, ha a tél kemény fagyokkal és hóval társul nagy kihívás jelent a számukra. 

A tavalyi tél elején gondoltam egyet, és elkezdtem megépíteni, főként az ő számára az ökörszem kastélyt. 

Kertemben rengeteg bokor, fa éli megbecsült életet. Mindenkihez ragaszkodok, mindenki a kertem fontos lakója, ami a madaraknak kiváltképp tetszik. Az ökörszem is így volt és van is vele. De, ha már kertem madárbarát, akkor gondoltam legyen benne egy olyan kis kastély is, ami ennek az aprócska madárnak kedvez. 

🕊️Amit tudni érdemes az ökörszemről:

Magyar elnevezése testnagyságára utal, mérete valóban akkora, mint egy ökörszem. Ezzel a picike lényével pedig, Európa és hazánk, legkisebb termetű tollasa, a sárga és a tüzesfejű királykák után.  

Életét szemeink elől rejtve, bokrok sűrűjében, dús aljnövényzet védelmében éli. Szinte, mint egy kis egér úgy oson, surran, lopakodik a növényzet között, mindig a talajhoz közel. Aprócska léte ellenére azonban nagyon eleven, és, ha meg is adatik vele a találkozás az mindössze pár pillanatig tart. Hiszen egy szempillantás alatt változtatja a helyét. Egyik pillanatban itt, a másikban pedig már ott van. A legsűrűbb, legtüskésebb bokrok sem állják az útját, akadályt nem jelentenek a számára, fürgén surran át az ágak között. 

Rejtőzködő életéhez tökéletesen illik barnás, minden feltűnést kerülő, a környezetébe tökéletesen bele olvadó tollruhája. A hím és a tojó egyforma tollruhát visel. 

🏰 Most pedig a kastély elkészítése:

Az elmúlt években rengeteg időt töltöttem, és ha időm úgy engedi jelenleg is töltök, az erdő ösvényein. A fák rengetegében számomra értékes kincsek lapulnak meg. Korhadó fa darabok, mohás ágak, száraz gyökerek, amik egykoron a földben lapulva éltették a fát. A meredek hegyoldal, a völgy mélye ilyen és ehhez hasonló kincsekkel van tele. Amikor az erdőt járom, olykor - olykor kezembe fogok egy kincset és kertembe hozom. Ilyenkor semmi más nem vezényel, csakis a madarak, hogy nekik tetsszen, nekik kedvezzek vele. Az évek alatt jó pár ilyen szépség gyűlt össze, amik kiváló alapanyagot jelentettek a kis kastélynak. Az építmény helyét úgy választottam meg, hogy a bokrok legyenek a közelben, de ne teljesen mellette. (Nem szeretném, ha ragadozó könnyen meg tudna bújni a bokrok között.) Bokrokból pedig nincs hiány. A kastély és a legközelebbi bokorsáv közé még egy kis szigetet készítettem. Ugyancsak korhadó, mohás fákból, aminek a rejtekébe menet közben könnyen elbújhat az ökörszem. Ezzel csökkentettem a nyitott, nyílt teret. Minél kevesebb időt kell nyílt színen töltenie, az annál jobban tetszik neki. Hiszen lételeme a bujkálás, a rejtőzködés. Szeret kerülni minden feltűnést, nekünk pedig ezt kell szem előtt tartanunk. Ebben a kedvébe járni. 

Az én kastélyom alapja egy szép termetes fa darab, a földbe ásva, aminek kesze - kusza rövidebb - hosszabb ágai vannak. Egy réges rég kidőlt fa maradványa. Ez egy kiváló alap, amit már csak bővíteni kellett. Rövidebb - hosszabb ágakkal, korhadó fa darabokkal, különleges alakú, formájú fákkal, amiket gondosan összeillesztettem, hogy közöttük aprócska rések, lyukak, és összefüggő titkos járatok legyenek. Minél több a titkos folyosó, annál jobb. Határt csak a képzelet szab, és a rendelkezésre álló alapanyag. A lényeg, hogy kiváló rejteket adjon. Rejteket a rovaroknak, hiszen az ökörszem miattuk is fogja kedvelni a kis építményt. A mohás fák, a korhadó fa darabok rengeteg rovat vonzanak. Nálam pókok, fülbemászók, százlábúak, szúnyogok, legyek, éjszakai lepkék és még ki tudja mennyi apró élet lapul meg a falak között, a járatok, a rések sokaságában. Az ökörszem pedig kiválóan megtalálja, felkutatja őket, napról-napra. Napjában többször is betérve a kis kastélyba. Pontosabban be térnek, mert az elmúlt napokban már ketten jártak. De nem csak bent keresgélnek a rejtett járatokban, hanem kívül - belül minden zugát, minden rését átvizsgálják. Sőt, a kastély mellett is szeretnek kutatni, a fűszálak között. 

🐦Egyéb vendégek:

Befejezésül pedig pár szót szeretnék arról ejteni, hogy ezt a kis építményt nem csak kizárólag az ökörszemek fogják használni. Az ugyancsak rejtőzködő életet élő vörösbegyek is gyakori vendégei lesznek. Valamint a cinegék is újra és újra betérnek a rejtett járataiba, hiszen az ő figyelmüket semmi sem kerülheti el. Kedvesen, kíváncsian csillogó szemükkel rendszeresen át fogják vizsgálni ők is a kis kastélyt. 

Ez a történetem kicsit hosszúra sikerült, de próbáltam mindent egy helyre összegyűjteni Nektek. 

A későbbiekben még írni fogok az ökörszemek kedvelt eleségeiről is, hogy melyek azok a betevők, amikkel segíteni tudjuk őket az etetési időszakban. Ezeket a táplálékokat pedig el tudjátok Ti is rejteni a kastély titkos járataiban. 

Ha kérdésetek van szívesen segítek! Figyelmeteket pedig hálásan köszönöm! 

Őszi rendszeres madárvendégeim - Széncinege

Lassan, de biztosan halad előre útján az október. A fák ágáról leveleket szedeget, sárgát, barnát, vöröset, sápadt zöldet. Ahogy az ágak közé egyre több fény lopakodik, a talajon úgy nő az avar. Percről-percre egyre vastagabb a színes avarszőnyeg, ha pedig dühös szelek szaladnak a gallyak közé, egymást követve zizegve hullik alá a levelek sokasága.

Kertemben is kezd az ősz teljes szépsége kibontakozni. Napról - napra figyelemmel követem a fák, a bokrok, a fűszálak változását. A változás pedig látványos, hiszen a levelek egyre színesebbek, az ágak rengetege egyre szellősebb, a talajon pedig egyre vastagabb a levélszőnyeg. Szeretem az őszt, a színek kavalkádját, a kellemes illatokat, az érlelődő terméseket, és szeretem, hogy egyre többet engednek a fák láttatni, az ágaik között motozó madarakból. 

Ma a széncinegékről fogok mesélni Nektek. A széncinegék társaságát a természetnek hála egész évben élvezhetem. Az esztendő minden egyes napján megadatik a látványuk. Napról - napra hallhatom tisztán csengő hangjukat, szemtanúja lehetek a fiókáik cseperdésének, és figyelemmel követhetem ernyedetlen szorgalmukat, kedves szokásaikat. Rengeteget tanulok tőlük, rengeteg élménnyel gazdagodom nekik hála. 

Ilyenkor ősszel ők azok, akik a legnagyobb egyedszámban képviseltetik magukat. Fiatalok, idősek, hímek, tojók, minden korosztály és mindkét nem jelen van kis birodalmamban. Szűnni nem akaró szorgalommal, töretlen odaadással, kíváncsian csillogó szemekkel tisztogatják a fáimat. Van is bőséggel tisztogatni való, rengeteg fa, rengeteg bokor, buja termesztes környezet várja őket. A kertem szó szerint a mögötte elterülő hatalmas erdő folytatása, annyi különbséggel, hogy a fák között egy házikó lapul, szolidan beleolvadva a környezetébe. 

Ez a környezet pedig kiváltképp tetszik a széncinegéknek is. Hiszen biztos táplálékot, védett éjszakázó helyeket, rejtekhelyek sokaságát és minden áldott nap friss vizet találnak. 

A széncinege a cinegék között a legnagyobb termetű tollas. Ügyességben az a hír járja róla, hogy közel sem olyan életrevaló, mint égszínkék tollruhát viselő rokona, de ezt azért én megcáfolnám. Igaz termete, robosztusabb testalkata miatt teljes mértékben nem veheti fel a versenyt a jóval kisebb és könnyedebb kék cinegével, de azért őt sem kell félteni, hiszen szűnni nem akaró kíváncsisága, gyakran olyan helyzetekbe kényszeríti, ami ámulatba ejtő. A finom csemegékért képes ő is fejjel lefelé lógva csüngeszkedni az ágakon, vagy épp csuszka módjára kapaszkodni a fák törzsén.

Az elmúlt napokban az időjárás az igazi őszi arcát mutatja. A nappalok didergően hűvösek, két napja pedig megjelent az első éjszakai fagy. A betevő rohamosan fogy, a természet terített asztala egyre üresebb. A rovarság egyre jobban elhúzódik, és mivel a Napocska mosolygó arca is ritkábban bújik elő, ezért napközben is a rejtekükben maradnak a bogarak, a pókok és a többi a madarak számára finom falat. De a széncinegék élelmes madarak, mindent átvizsgálnak, mindenhová bekukucskálnak kedvesen csillogó szemükkel, minden rést, minden repedést, minden apró lyukat átfürkésznek, tekintetünket pedig semmi sem kerülheti el. 

Kertem egyik részén napraforgók nőnek. Későn magjaikat érlelő napraforgók. Fejecskéjük kicsi, száruk gyenge, közel sem akkorák, mint amiket a mezőgazdasági ültetvényeken látni, de a széncinegéknek mégis tökéletesen megfelelnek. Hiszen újra és újra, egymással olykor apró perpatvarba keveredve a termést csipegetik belőle. Érdekes módon a napraforgó tányért csak az esti órákban, naplemente időszakában látogatják. Biztos vagyok benne, hogy ilyenkor a rovarok még elérhetetlenebbek, a mag pedig biztos betevőt ad a számukra, az éjszaka előtt. Ha az időjárás nem változik, amire minden esély megvan az előrejelzések szerint, a madár éttermek lassan megnyitnak. A következő napokra éjszakai mínuszokat, nappalra pedig alig hét celsius fokot és esőzéseket ígérnek a szakemberek. Az előrejelzés pedig be is igazolódott. Ma egész álló nap egymás követték az esőcseppek, kiadós tócsákká sokasodva, nehéz koloncként ülve meg a fák sápadt leveleit. A hőmérő higanyszála pedig mindössze öt fokot mutatott, a legmelegebb órákban is. Ideért a zord, nyirkos, igazi őszi időjárás. Ez az időjárási helyzet pedig egyre nehezíti a madarak életet. Úgyhogy a mai napon már eleséggel feltöltött etetők várták tollas kis barátaimat, akik jöttek is, rengetegen jöttek. 

Jelenleg még, alapjában véve költöző madarak is látogatják a kertem. A következő bejegyzéseimben róluk fogok mesélni, eltérve a sorszámoktól. Hiszen ember tervez, a természet pedig olykor ezt felül írja. De fontos, hogy az ő akarata szerint tegyük a dolgunkat, és számomra most azt diktálja, hogy meséljek Nektek az énekes rigókról és a házi rozsdafarkúakról, addig még jelen vannak a madárbarát birodalmamban. 

Őszi rendszeres madárvendégeim

🐦Megismeritek kertem tollas kis vendégeit? A bejegyzés végén mindegyik madár nevét megtaláljátok.🐦

Egy új sorozatot indítva, szeretném Nektek bemutatni madárbarát kis birodalmam őszi vendégeit. A most közzétett válogatás szereplői kertem rendszeres, gyakori vendégei, akik naponta, akár többször is tiszteletüket teszik nálam.

🍁A sorozat első válogatásának a címe: Őszi rendszeres madárvendégeim.

🍁A sorozat második válogatásának a címe pedig: Őszi ritka madárvendégeim. Az ebben, majd helyet kapó madarak ilyenkor ősszel ritkábban térnek be hozzám, de hetente pár alkalommal sikerül megfigyelnem őket. Köztük vannak vonuló és állandó fajok, az utóbbikból, mire a tél beköszönt rendszeres látogatóim lesznek. Kiegészülve a téli időszakot hazánkba töltő madarakkal, azaz a téli vendégeinkkel.

🐦Mindegyik válogatás szereplőit bemutatom majd Nektek külön - külön bejegyzésekben, elmesélem szokásaikat, általam megfigyelt viselkedésüket.

❄️ Terveim szerint a téli hónapokban is készítek ilyen bemutatót. A téli válogatásban pedig majd segítséget szeretnék nyújtani többek között abban, hogy melyik madár melyik eleségeket kedveli, vagy éppen milyen módon, milyen kis praktikákkal tudjuk kertünket még vonzóbbá tenni a számukra.

❗🕊️ Ha szeretnétek és kedvetek tartja szívesen venném, ha csatlakoznátok hozzám, és megosztanátok Ti is velem, velünk, hogy ilyenkor az őszi időszakban Nálatok, a Ti kis birodalmatokban milyen tollasok vendégeskednek.

🙏Előre is hálásan köszönöm, hogy velem tartotok a természet ösvényein, és a madárbarát birodalmamban átélt élményeimben.

🕊️Íme a fotókon szereplők madarak nevei:

1. Széncinege

2. Ökörszem

3. Erdei pinty

4. Őszapó

5. Házi rozsdafarkú

6. Csuszka

7. Kék cinege

8. Barátcinege

9. Vörösbegy

10. Szajkó vagy Mátyás madár

11. Balkáni gerle

12. Fenyves cinege

13. Nagy fakopáncs

14. Közép fakopáncs

15. Énekes rigó

16. Feketerigó

(A válogatásban közzétett fotókat is én készítettem.)

Az ökörszem kis kastélya

Ökörszem

Emlékeztek még, amikor a tavalyi esztendő decemberében arról számoltam be Nektek, hogy megépült kertem apró kastélya? Ez a kis kastély pedig nem másnak készült, mint a pirinyó ökörszemnek. Persze nem csak ő látogatta az elmúlt hónapok alatt, hanem a csinos mellénykét viselő vörösbegyek is, aki épp úgy, mint az ökörszemek, szeretnek bujkálni, keresni-kutatni a talaj közelében, az avar és a sűrű ágak rejtekében. Célom a kis kastély megépítésével az volt, hogy a mindössze pár gramm súlyú, szó szerint pirinyó madárka életet megkönnyítsem a zord, téli napokon. Hiszen neki még nagyobb kihívás a fagyokkal tarkított tél, amikor a táplálék kínálat igencsak szegényes. Ha pedig hó is társul a hideg évszakhoz, akkor aztán még nehezebb az amúgy is szűkös betevőkhöz hozzájutnia. Az ilyen zord hetek, hónapok, sajnos gyakran megtizedelik az állományukat. Épp ezért is próbálok minden tőlem telhető segítséget megadni a számukra. 

A segítség pedig szemmel láthatóan működött. A kis barna, minden feltűnést kerülő apró ökörszem, a kastély mindennapos vendége lett. Napjában többször is betért a kis hajlék falai közé, ahol külön neki elkészített csemegék várták őt. 

Amikor beköszöntött a tavasz, vele együtt pedig a természet ösvényeit újra a kellemes meleg, a táplálék bőség vette át, egyre ritkábban láttam őt. Énekét az erdei kispatak pártján többször tudtam csodálni, és biztos vagyok benne, hogy párjával ott készítette el szerelmük bölcsőjét, és nevelték fel utódaikat. Hiszen az árnyas völgy, a patak partján álldogáló fák gyökereinek kesze-kusza rengetege, a bokrok sűrűsége, minden szempontból kiváló hely a számukra. 

Bő három hete  az aprócska ökörszem újra felbukkant a kertemben. Örömöm határtalan volt, hogy újra láthattam kedves lényét. Akkor a kerítés mellett meghagyott avar rejtekében keresett-kutatott. Pár pillanatra adatott meg a látványa, mégis boldog voltam, hogy visszatért hozzám. 

Tegnap délután, a kisfiammal úgy döntöttünk, hogy a kastélyt kicsit kirenováljuk. Újabb mohás, korhadó fákkal gazdagítottuk, bővítettük a rejtekeket, gyarapitottuk a búvóhelyeket, a titkos kis folyosókat. Késő délutánra a kis kastély teljes pompájában állt. Mi pedig izgatottan vártuk, hogy vajon az ökörszem mikor teszi majd újra falai között a tiszteletét. 

Álmomban sem gondoltam volna, hogy mindössze egyetlen éjszakát kell várni, és másnap, a pirinyó madárka már meg is jelenik. Pedig így lett. Ma reggel, amikor még a fűszálakon, a harmat cseppjein a napsugarak első fénye csillant, a szolid, barna tollruhás, piciny madár már a kastély apró rejtekeit vizsgálgatta. Minden titkos járatot végig járt, minden apró rést átvizsgált. Mi pedig az ablakból hihetetlen boldogsággal figyeltük, ahogy egyik rovat a másik után csipegetik össze. Láthatóan tetszett neki a felújított kastély, hiszen, soha ennyi időt nem időzött még benne. Hol elbújt, olyannyira, hogy apró teste a védelmébe veszett, hol pedig előbújt, farkát az ég felé biggyesztette, csillogó szemeivel pedig kedvesen nézelődött. Izgága lénye egy pillanatnyi nyugalmat sem talált. Hol itt, hol pedig ott volt, szemünkkel alig bírtuk követni elevenen surannó mozgását. 

Látszott rajta, hogy jól érzi magát a kibővített kastélyban, ahol nem csak óvó biztonságot, hanem biztos betevőt is talált. Hiszen a rejtekekben aprócska pókok, piciny bogarak húzódnak meg a hűvös éjszakák elől. 

A természetnek hála újra visszatért kis kedvencem, és bízom benne, hogy vendégszeretetetünket még sokáig fogja élvezni. Természetesen, ha így lesz mesélni fogok még Nektek róla. 

Áldott eső

 

Csuszka 

Sötétszürke felhők kezdtek gyülekezni az égbolton. Szépen, óvatosan, teljes némaságban, uralmuk alá vették minden szegletét. Hiába volt késő délután, alkonyati sötétség lett úrrá az erdők rengetegében és a kis kertemben, mintha hirtelen az este köszöntött volna be. Idejekorán érkező este. Madarak szálldostak ágról - ágára, kétségbeesetten betevők utána kutattak, mintha nem tudtak volna hirtelen mi történik. Talán ők is úgy érezték, hogy az alkonyat a szokottnál előbb ballagott elő a völgy mélyéből, és még gyorsan, csőrük éhségét tudják oltani az éjszaka előtt. 

A fák törzsei a sötétségbe vesztek, az erdőben már nem volt fény. Ekkor szépen óvatosan elindultam az első esőcsepp az útjára. Az elsőt követte a többi. Nem vadul, gyöngéden, óvatosan hullottak alá. Egészen apró cseppekben. Mintha odafent valaki szitát tartott volna eléjük, hogy azon hullanak át. Súlyuk nem volt, könnyedek voltak, mint a lehelet. Mégis sorra szedték a fákról a sárga leveleket. Azokat, akik már egészen gyengén tudtak csak kapaszkodni. Akinek ereje elfogyott, és már sorsuk beteljesülését várták. Peregtek a levelek, hullottak az eső könnyed cseppjei, az erdő pedig kedvesen zizegő hangokkal telt meg. 

Kellemes illat lengte át a fák rengetegét. Kedves neszek osontak tova. A madarak pedig csak szálltak fáról - fára, szorgalmasan gyűjtve a rovarságot a levelek fonákjáról, a kérgek repedéseiből, az ágak hónaljából. Mindent átvizsgálva, mindent apró rést átkutatva. 

Aznap már az alkonyati sötétség nem engedte el az erdő ösvényeit, amit az este, a sötét este követett. A csillagok nem ragyogott, a Hold arcát felhők takarták, fényüket nem tudtak az éjszakába szórni. Ma hajnalban pedig újra rákezdett az eső. Sűrűn, nagy cseppekben hullottak alá. Kopogtatták a fák leveleit, az avarral hintett földet. A kis mélyedéseket, a fák odvait friss vízzel töltötték fel, öntöztek mindenkit, hogy szomjas senki ne maradjon. És ez így ment egész álló nap, újra és újra eleredt az eső. Az avar alatt gombák mozgolódtak, óvatos furakodtak elő, apró szemekkel a tájat kémlelték, csigák sürgölődtek, persze amennyire tőlük tellett, a fák levelein cseppek ringatóztak, a pocsolyákban pedig minden esőcsepp apró kis örvényt keltett. Mosolygott az erdő, szemei pedig a boldogságtól csillogtak. 

Zizegő esőcseppek

A nyár nagy részében az eső után vágyakoztak a kertem, az erdő és a kis tisztás lakói. A száraz hetek után az elmúlt napokban újra és újra frissítő záporok érték el a vidékünket. 

Tegnap kora reggel, amikor az erdő ébredezni kezdett, már szürke, eső reményét tartogató fellegek terpeszkedtek el az égbolton. Minden beborítottak, a Napocskának sem adtak semmi esélyt, hogy sugarait ki tudta volna nyújtóztatni. Mosolygó arca a komor fellegek mögött pihent. Késő reggel pár csepp eső indult útjára a magasból, majd sorban követői is földet érték. Innentől kezdve pedig, szinte az egész nap csakis róluk szólt. Hol gyengéden, egészen óvatosan hullottak alá, hol pedig dühösen, semmi finomságot nem ismerve kopogtat az erdő, a mező talaján. Sokuk azonban nem ért el a földig, a fák, a bokrok levelein pihentek meg, mázsás koloncként húzva le ágaikat, vékony gallyaikat. Az erdő csöndes volt, csak az eső cseppjeinek hol halkabb, hol erősebb zenéje törte meg. Késő délután alkonyati sötétség borult a tájra. Mintha se nappal nem lett volna, se éjszaka. Hirtelen fényes csóvát hagyva maga mögött, villám cikázott át az égbolton, nyomában mély morajlás szalad végig a fák rengetege között. Majd újra villám csapott le, és ismét megdörrent az ég, még hangosabban, még áthatóbban. Az esőt mintha dézsából öntötték volna, sűrűn, nagy cseppekben rohantak lefelé felhő otthonukból. Az erdő fái közé sűrűn szőtt, fehér lepel terült el. Ködfátyolba burkolózott a táj. 

A kertemben csuszkák, cinegék, erdei pintyek, szajkók időztek. Voltak akik a legnagyobb eső közepette is, szűnni nem akaró elvenséggel élelem után kutattak, de voltak akik, az esőtől ázottan, csapzott tollakkal csak álltak és talán az eső végéről álmodoztak. Szajkó pihent a cseresznyefa ágai között, tollait cseppek sokasága húzta le, mint nehéz teher. Csak maga elé meredten gubbasztott, senkivel és semmivel nem törődve. Talán még bóbiskolt is egy kicsit. Szemeit újra és újra lehunyta. Az akácfa ágai között szén és kék cinegék motoztak, a fa törzsén pedig csuszka kutatott betevő után. Hiába esett az eső kedvüket nem szegte, szorgosan kutatták át a fa rejtekeit, megbújt eleségeket keresve. A talajon erdei pintyek szedték lábaikat, fejüket pedig csak nagy ritkán emelték fel. De amikor az eső még dühösebben kezdett esni, a szél pedig minden erejét összeszedve nyargalt végig a kerten ők is menedékbe vonultak. 

Hosszú, hosszú percek teltek el, mire kicsit csendesedni kezdett az eső. És, mint egy varázsütésre, újra a madarak vették birtokba a kertet. Elevenen szálltak fáról-fára, akrobatikus mutatványokat mutattak be a vékonyka ágakon, fel-le szaladgáltak a törzseken, élettel töltve meg a kertem. De hirtelen, mint egy lecsapó villám, karvaly ütött rajta az egyik kismadáron. Olyan sebesen, olyan hirtelen, hogy esélye sem volt áldozatának menekülni. Az éles karmok gyenge testébe furódtak, a ragadozó madár sárga szemei pedig örömittasan csillogtak. Zsákmányát megragadta, és már vitte is tova, az erdő fáinak a rengetegébe. Bent a sűrűségben, valamelyik fa ágai között fészke lapulhat, amiben éhes fiókái várják az éltető betevőt. Egy aprócska madár élete, egy másik madár életben maradását jelenti. Ez a természet rendje, de mégis összeszorult szívvel néztem a karvaly után, ahogy a fiatal cinkét vitte el éles karmai között. Az eszem tudja, hogy így van rendjén, de szívem mégis a sajnálattól vert hevesen, a kicsi cinege halál miatt. A kertemben hosszú időn át a mozdulatlanság, a csönd lett az úr. Csak az eső cseppjeinek koppanása zizegtette a fák leveleit, majd újra erős szél támadt, és ismét dühös vihar kezdte erejét fitogtatni.