Búcsúzik a június.

 

Zelk Zoltán

Nyár

Tudjátok-e, mit énekel
a csobogó kis patak?
,,Gyertek, igyatok vizemből,
szomjas madarak!"
Tudjátok-e, mit zizegnek
a réten fűszál, virág?
,,Gyertek hozzám lakomára,
megéhezett barikák!"
Tudjátok-e, mit susognak
az erdőben a lombok?
,,Gyertek aludni árnyamba,
ti elfáradt vándorok!"
S tudjátok-e, mit énekel
fáradt vándor és madár?
,,Szép az erdő, szép a mező,
gyönyörű a nyári táj!

Csipike.

Pontosan egy hete találtam rá a fűszálak között a hátán fekvő fiatal meggyvágóra. Szegény nem bírt sem önállóan lábra állni, sem pedig elrepülni. Mit is tehettem volna mást a védelmem alá vettem szegényt. Készítettem neki egy dobozt, melynek a tetejét és az oldalát kilyuggattam, hogy elegendő levegő és fény jusson a belsejébe. Ez a doboz lett az ideglenes otthona. Nagyon elesett és gyenge volt, csak feküdt a puha fűvel bélelt kis lakás aljában, szinte mozdulni sem tudott. Vizet csepegtettem a csőrébe és hagytam őt hagy pihenjen, már ekkor láttam, hogy a felépülési ideje nem órákba, hanem napokba fog telni. Reménykedtem benne, hogy túléli az első éjszakát. Végigolvastam a madárvédelmi könyveimet, hogy segítséget kapjak a táplálásához, hogy mivel is etessem ezt a magevő apróságot. Többször mentettem már kismadarat, de ők pár órás pihenés után helyrejöttek és röpképesen hagyták el a kis dobozt. Nála viszont más volt a helyzet őt nem csak itatni, hanem etetni is kellett, hogy újra erőre kapjon. Több helyen is a macskakonzervet, a nyers húst olvastam. Csipesszel óvatosan felkínáltam neki az első falatot, bízva benne, hogy elfogadja és így is lett, hatalmasra nyitott csőrrel várta az eleséget. A megtalálása utáni napon már egy kicsit tudott a lábain álldogálni, de csak addig még az etetés tartott. Azonban már ez is jó jelnek számított és egy kis előrelépésnek a gyógyulása felé vezető úton. Napjában hatszor, hétszer kapott enni és harmadnap reggel amikor leemeltem a doboz tetejét nagyra nyitott csőrrel jelezte, hogy éhes. Szerencsére az étvágyával nem volt gond és a friss vizet is elfogadta. Ez volt az első olyan nap amikor már stabilabban álldogált lábain és óvatosan járkálni kezdett a dobozban. Este az utolsó étkezésnél pedig a tátogás mellett már a jól ismert könyörgő csipogást is hallatta, mellyel szüleinek is jelzi, hogy éhes és kéri a finom falatokat. Nagyon aranyos volt apró gomb szemeivel egyre barátságosabban figyelgetett. Negyednap új otthont kapott, ami sokkal tágasabb és nagyobb lett, mert ahogy erősödött úgy lett egyre izgágább és mocorgósabb. Ezen a napon megtörténtek az első szárnypróbálgatások is. Etetéskor már nem csak csipogott, hanem szárnyait is egyre ügyesebben rezegtette. A finom falatoknak hála napról napra egyre erősebb lett. Az ötödik napon kapott a dobozba egy kis nassolni való napraforgómagot, kíváncsi voltam rá, hogy meg tudja e önállóan törni és, hogy meg tudja e enni. Két óra múlva a doboz alján a maghéjak tanúsították, hogy Csipike, ezt a nevet kapta tőlem, nagyon ügyesen tudd önállóan is táplálkozni. Erejének visszanyerésével egyre nagyobb lett a mozgásigénye is, és a nagyobb otthon is szűknek kezdett bizonyulni, nem tehettem mást, minthogy megetettem, megitattam és óvatosan kitettem őt a kertembe. Vigyázva percekig mellette mentem és figyeltem őt el tud e repülni és eltudott. A bokrok védelmező ölelésébe reppent és ott megpihent. Bízom benne, hogy megtalálja családját és tovább tudja élni a kis meggyvágók életét.

Gondolataim a természetről.

Indulj el egy olyan úton, melyen előtted talán még nem is jártak és meglátod, ott lesznek a legszebb csodái a világnak!

Miskolczi Tímea 

Tiszavirágok.

A legutóbbi bejegyzésemben a Tiszánál töltött napom élményeit osztottam meg Veletek. Sajnos a tiszavirágzásnak nem lehettünk igazán részesei, de jó pár kérész násztáncát meg tudtuk figyelni. Ezek az élőlények rovarvilágunk olyan különleges teremtményei, hogy mindenképpen megérdemelnek egy róluk szóló bejegyzést. A tiszavirág Európa és hazánk legnagyobb akár a 8-10 cm-es méretet is elérő kérésze és nekik az évente egyszer megfigyelhető rajzását nevezzük tiszavirágzásnak. Igen különleges élőlények, egyrészt rövidke vízfelszín feletti életük, másrészt röpképes állapotban bekövetkező vedlésük miatt, mely csak őrájuk jellemző. Ezalatt a rövid élet során csak a nászra és a szaporodásra koncentrálnak. De mi is történik velük pár órás vízfelszín feletti életük alatt? Még mielőtt megkezdenék vízfelszín feletti életüket, a felszín alatti élőhelyükön egy lárva átlagosan, 25-30-szor vedlik. Nyár eleji estéken, a naplemente időszakában, amikor több időjárási tényező is számukra kedvezően alakul megkezdődik a rajzásuk. A folyó agyagos partoldalában élő lárvák, akik elérték a harmadik életévüket előbújnak és felemelkednek a víz felszínére. Először a hímek jelennek meg, utolsó vedlésükre a felszín felett, röpképes állapotukban kerül sor. Ezzel az utolsó átalakulással lesznek szubimágókból imágók, azaz kifejlett, ivarérett rovarok. A vedlés idejére faágakat, leveleket vagy bármilyen számukra megfelelő helyet keresnek, ezen idő alatt azonban védtelenek és más élőlényeknek például madaraknak vannak kiszolgáltatva, mert nekik kitűnő élelemforrást jelentenek. A vedlés végén jól megfigyelhetően a hosszú kétágú faroktoldalékkal rendelkezőn hímek kezdik meg násztáncukat a folyó vízének a felszíne felett így keresve meg a nőstényeket. A nőstények az utolsó vedlés után már azonnal párzóképesek. Miután a hímek párosodtak elpusztulnak és tömegesen terítik be a vízfelszínt. Ilyenkor a folyó terített asztalként szolgál a halak és a madarak számára. A nőstények tovább repülnek a folyásiránnyal szemben és azon a részen ahol ők is megkezdték felszíni életüket, a vízre szórva lerakják petéiket, majd követve párjukat ők is elpusztulnak. Peték tízezrei süllyednek le a mederfenékre, majd a belőlük kikelt lárvák a folyó mederfalába fúrják magukat, ami az elkövetkező három évben otthonuk lesz. A több vedlésen átesett lárvák egy kellemesen meleg, nyár eleji estén előbújnak és megkezdik igencsak rövidke vízfelszín feletti életüket. A folyót pedig ezekben az órákban csodálatos tiszavirágzás keríti hatalmába.

Kirándulás a Tiszánál.

Az elmúlt hétvégén látogatást tettünk a Tisza tónál és a Tisza folyónál, mely látogatásunknak fő oka a kérészek rajzásának a megfigyelése volt. Erre a hétvégére jósolták a folyó ezen szakaszára a Tiszavirágzást mely egy csodálatos és évente csak egyszer átélhető esemény. Bizakodva indultunk útnak, hogy ennek az idén mi is részesei lehetünk. A kitűzött úti célunk Tiszabura és Tiszaroff volt, de menet közben mivel érintettük a Tisza tavat megálltunk egy kis sétára. Nagyon szeretem ezt a vidéket több okból is. A hatalmas tó látványa magával ragadó, a felszínt mintha kifeszítették volna ezen a délutánon, a szinte mozdulatlan levegőben még egy kósza fodrozódás sem zavarta meg vizét. A szikrázóan kék égboltot csak itt-ott tarkította egy-egy felhőpamacs melynek az árnyéka a víztükrön csillant vissza. Gyönyörű kellemesen meleg olyan igazi nyári nap volt. De nem csak a táj páratlan szépségében gyönyörködhet az ide látogató szeme, hanem a gazdag madárvilágban is. Rengeteg faj talált itt otthonra. A sekély víz bőséges táplálékot, a nádasfoltok pedig kitűnő fészkelő és búvóhelyet biztosítanak a számukra. A nap sugaraiban csillogó fekete tollruhát viselő kárókatonák repültek a tó felett, büszkén, szinte mozdulatlanul akár egy fenséges szobor álldogáltak a szürke gémek, vadásztak a bakcsók, tőkés récék hintáztatták magukat a vízen, vagy éppen a stégeken pihengettek. Nádirigók, nádiposzáták kedves cserregése és a jégmadár hangos füttye úszott a vízen a nádasok felől. A tó középső részein, ahol ember nem zavarhatja az élővilágot még több vízimadár tartózkodott. Hosszú napokat tudnék itt eltölteni, mert annyi a látnivaló, amire több hét is kevés lenne. A táj és az élővilág pedig minden évszakban más és más arcát mutatja. De most útnak kellett indulnunk eredeti úti célunk felé. Amint Tiszaroffra értünk a kompátkelőnél érdeklődtem, hogy ma még várható e a kérészek rajzása? Sajnos a számomra kedvezőtlen választ kaptam a feltett kérdésre, miszerint a hét közepén volt itt a csúcs, de akkor sem túl sok tiszavirág volt látható. Az idős bácsi elmesélte, hogy bezzeg az ő gyermekkorában milyen is volt a Tiszának a virágzása, amikor annyi kérész táncolt a víz felett, hogy nem lehetett átlátni a túlsó partra. Napjainkban azonban már ez sem a régi. Azért szerencsét kívánt nekünk és biztatott, hogy, ha rajzást nem is, de kérészeket még láthatunk. Letáboroztuk a folyó igencsak meredek partjára és vártuk a naplementét, hogy megjelenjenek az első rovarok. Fél nyolc tájban fel is tűnt az első, mely olyan volt, mint egy repülő kis angyalka. Majd szépen sorban egyre többen lettek. A folyó túlsó árnyas részén kezdték meg násztáncukat, majd a mi oldalunkon is feltűnt egy- egy példány. Nem voltak sokan, de ez a pár is csodálatos látványt nyújtott, ahogy a folyó vize felett repkedtek, melyben visszatükröződött a lemenő nap narancssárga színe. Nagyon szép színeket festett az égboltra aznap este az alábukó nap. A kósza felhőfoszlányok mind narancsvörös színekben tündököltek és szinte izzott az ég alja. Ahogy a szürkület egyre jobban fátylát terítette a folyóra, elkezdünk összepakolni és hazafelé indulni.

A síkság hatalmas elterülő szántóföldjeire a szürkület meghozta az életet. Mezei nyulak csoportosultak, mely csoportok 5-6 egyedet is számláltak, őzek ballagtak komótosan és rókák keresték a vacsorának való betevőjüket. Szürke gémek, gólyák körvonalai rajzolódtak ki a pusztaságban és seregélyek csoportjai szelték a levegőt éjszakázó helyük felé.

Már komor sötétség fedte a tájat, melyben a telihold és az ezernyi csillag adott egy kis fényt, amikor az út szélén is éledni kezdtek az állatok. Négy világító szemecske csalta a tekintetünket, melyek két aprócska rókakölyökhöz tartoztak. Testvérek lehettek, mert olyan egyformák voltak, mint két tojás. Lábacskáikon hosszú fekete zoknit viseltek és érdeklődően, félelem nélkül szemlélték az éjszakai forgalmat. Pedig jobban tennék, ha félnének, vagy legalábbis tartanának az autóktól, mert nagy veszélyt jelentenek a számukra.

Késő éjszaka értünk haza sok szép élménnyel gazdagodva, fő célunk nem úgy teljesült, ahogy szerettük volna, de ezt sok más kedves pillanat kárpótolta.    

Ifjonc kismadarak.

 Fiatal meggyvágó

 Széncineges és az utódja

Kiskertemben, az erdőn és a mezőn június évről évre a fészek hagyott fiókákról szól. Az első költés utódai ebben az időszakban, már a nagyvilággal ismerkednek. Egyeseket még a szüleik gondozzák, de vannak olyan fiatalok akik már teljesen önállóak és saját maguk szerzik meg a táplálékukat. Eleinte még kicsit ügyetlenül, de ahogy telnek a napok egyre ügyesebben vadásznak. Az idei tavaszon a kertemben kihelyezett odúkban csuszkák és széncinegék építették meg fészkeiket és nevelték fel szerencsésen utódaikat. A csuszkák fiókái már május elején kirepültek addigi otthonukból, mely otthon nem állt sokáig lakó nélkül, ugyanis rá pontosan két napra már egy széncinege pár nézegette, vizsgálgatta a kis madárlakást, ami el is nyerte tetszésüket és a tojó neki fogott a fészkét megépíteni. Amint készen lett le is rakta tojásait, melyekből szép fiókák nevelkedtek. Ahogy teltek a napok úgy lett egyre hangosabb az odú és a kirepülés előtti napokban többször láttam, hogy kíváncsi tekintetek figyelgetnek ki a röpnyíláson. Sajnos a fészek hagyásról lemaradtam, de azóta is látom és hallom a kis cinkéket a kertemben, amint a szüleik etetik őket. De nem csak a kihelyezett mesterséges odúban láttak napvilágot kismadarak, hanem a sűrű bokrok ágai között, a fák lombkoronájában, a törzsekbe vájt odúkban is fészkek lapulnak, melyek mostanra már mind üresen állnak. Fiatalkori tollruhát viselő feketerigó fiókák várják szüleiket a bokrok aljába meghúzódva, a meggyvágók utódai csipognak éhes csőrökkel, a nagy fakopáncsok piros sapkácskát viselő fiataljai ismerkednek a fákkal és mindennel amin csőrüket próbálgathatják. Tegnap délután pedig a szajkók is tiszteletüket tették utódaik társaságában. A cseresznye és a meggyfa pirosan mosolygó termése mágnesként vonzza a madarakat, aki pedig nem kedveli a gyümölcscsemegét annak rovarok és a leveleken meglapuló hernyók nyújtanak biztos táplálékot. 

Szeretem figyelni a madarak fiataljait, mert szemmel követhetem, hogy hogyan lesznek napról napra egyre merészebbek és önállóbbak.

 Fiatal nagy fakopáncs

Kíváncsian figyelő szempár.

A júniusi nap meleg sugarai még csak a dombtetőt súrolták, lent a völgyben még a félhomály ült. Gyenge szellő perdítette táncra a fák zöld leveleit és halkan, szinte alig hallhatóan zizegni kezdtek. Nincs is szebb a kora reggeli erdőnél, amikor a természet üde, friss illata csiklandozza az orromat. Minden nyugodt és csendes, mintha rajtam kívül senki sem lenne a délcegen álló hatalmas fák között. Pedig vannak, ez erdő száz meg száz lakója, akik mindenhol ott élnek, meglapulva az avar védelmező ölelésében, a fák ágai között vagy éppen a bokrok védelmében. Ezernyi titkot rejt az erdő ilyenkor kora reggel is annak, aki nyitott szemmel és értő füllel járja az ösvényeit. Én ezen a reggelen nem jártam, hanem egy öreg fa szerteágazó törzsén, mely olyan volt, mint egy szék, az is a kényelmesebb fajtából, melynek párnázatát a mohák adják üldögéltem és figyeltem az erdő lakóinak az ébredését.

Tavasz eleje óta talán ez volt az első olyan reggel amikor az énekes madarak hatalmas kórusából hiányzó tagokra lettem figyelmes. Az első költés fiókái már mind fészküket hagyták és a hímek, már nem védik tovább revírjeiket. Már csak azoknak a dalai hallható, akik évente csak egy fészekaljnyi fiókát nevelnek fel és a hímek, még messzire hangzó strófáikkal védik családjukat és területüket, vagy a lassan másodköltésüket megkezdő madaraké.  

Ahogy a madarak énekében gyönyörködtem halk, szinte alig hallható neszre lettem figyelmes. Látni nem láttam semmit, de éreztem, hogy valaki közeleg. Apró ágak csendes reccsenése hallatta, hogy valamilyen állat óvatosan szedi a lábait a bokrok és a fák sűrűjében. Télen amikor nem díszíti őket lombruha könnyen be lehet látni közéjük, de most a zöldellő levelek biztos takarást nyújtanak. Hosszú percek teletek el, de semmi sem változott, majd a léptek egyre közeledtek és a bokrok levelei megmozdultak, a következő pillanatban pedig egy kíváncsi szempár jelent meg az ágak között. Szépen lassan egyre több látszódott az őzsutából és gesztenyebarna nyári bundájában csodaszép látványt nyújtott. Ismerem ezt az őzet, igen gyakran összehoz vele találkozásokat a természet. Két éve ilyenkor két pettyes gidája követte minden mozdulatát, tavaly pedig egy utóda született. Most azonban magányosan járja az erdőt és a tisztást, senki sem kíséri még lépteit.  Ahogy egyre kijjebb ért a fák takarásából megérezhette, hogy társasága van, mert nagy gomb szemeivel rám nézett, miközben nagyra nőtt füleit hegyezte. Nem riadt meg, de lassan és biztosan, meg megállva, visszament a bokrok és a fák védelmező ölelésébe.

Amíg az őzet figyeltem, a nap sugarai már az erdő fái közé bújtak és egyre melegebbé varázsolták a reggeli levegőt. Én pedig felálltam kényelmes székemből és kedves élményekkel hazaindultam.