2016. november 28., hétfő

Kertem madárvendégei.

Csuszka

 Szajkó

Barátcinege


Novemberben, mindenki, aki szívén viseli a madarak életét, megkezdi a téli etetési időszakot. Hazánkban egyre többen vannak olyan madárbarátok, akiknek szívügye a kis tollas vendégek segítése, és akik madárbarát kerttel várják az esztendő minden áldott napján a szomjukat, éhségüket oltani vágyó, vagy éppen a fészkelő, és búvóhelyet kereső aprócska vendégeket. A vendégek pedig érkeznek is szép számmal, hiszen nagyon nagy könnyebbséget jelent nekik egy-egy ilyen kerti madárparadicsom, ahol mindent, ami napi életükhöz szükséges megtalálnak.
Hazánkban az önkéntes madárvédelem, ezen belül az ősz végétől tavaszig tartó madáretetés nagyon szép kort megélt, egészen pontosan, az idei esztendőben lett 127 éves. Régen is fontos volt, napjainkban pedig talán még fontosabb ez a madárvédelmi tevékenység, hiszen egyre fogyatkozó madarainknak, nagyon nagy könnyebbséget jelent a hideg hónapokban a folyamatos etetés, mellyel megnövelhetjük a túlélési esélyeket, hogy tavaszra ezek a kis tollasok, újra dalolhassanak, és életet tudjanak adni aprócska utódaiknak.
Október végére vonuló madárfajaink már a déli országokban vadásznak zsákmányaikra, az északi országokból pedig sorra érkeznek a hazánkban telelő madarak. Az etetőket látogató vendégeinknek a létszáma elsősorban a téli időjárástól függ. Az enyhébb időszakokban jóval kevesebben vannak, mint a hideg, és havas napokon. A természet is rengeteg, finomabbnál finomabb falatot kínál fel, de amikor beköszöntenek a kemény fagyok, és a tájat vastag fehér hó borítja be, ezekhez a táplálékokhoz nagyon nehéz, vagy egyáltalán nem lehet hozzáférni. Az ilyen időszakban nagyon nagy a forgalom az etetőinknél. Sorra érkeznek az éhes csőrű vendégek, akinek legfontosabb feladata, hogy kellő mennyiségű táplálékhoz tudjanak jutni, mellyel biztonságosan át tudják vészelni a hideg, és fagyos éjszakákat.
Az én kertemben, már az első fagyoktól üzemel a madárétterem, és minden nap, az utolsó szemig elfogyasztják a kihelyezett élelmet. Jelenleg még nem olyan nagy a fajgazdagság, mint a hideg téli időszakban, de a csuszkák, a szajkók, a nagy fakopáncsok, a közép fakopáncsok, az erdei pintyek, a feketerigók, a szén, a kék, a barát, és a fenyves cinegék, sorra érkeztek éhségüket oltani.


 Nagy fakopáncs

Középfakopáncs és csuszka

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése