Visszatértek!

Nagyon kedvelem a baglyokat, kedves kis arcocskájuk, tágra nyitott, érdeklődő szemecskéjük engem teljesen elvarázsolnak. Éjszakai életmódjuk miatt, ritkának mondhatóak azok a pillanatok, amikor találkozni tudok velük, de ezek a percek egy életre szóló emlékek maradnak a szívemben. A kiserdőmben, az éjszaka leple alatt, nagyon sokszor hallhatom a macskabagoly elnyújtott huhogását, és ahogy a tojó a hímmel  beszélget, szemem elé azonban mindössze két alkalommal kerültek. Az idei esztendő január 31-e, nagy nap volt a számomra, hiszen ezen a napon volt szerencsém először az erdei fülesbaglyokkal találkoznom. Erről az élményemről akkor Ti is olvashattátok beszámolómat, itt a blogomban. Tegnap délután, ezeket a kedves élményeket, a természetnek hála újra sikerült átélnem. 

Az erdei fülesbagoly hazánkban állandó madár, de a téli időszakban gyakran látogatnak el hozzánk, az északabbi országokból is egyedei, akik a jó idő közeledtével vissza térnek hazájukba, és fészkelő területeikre. Február végén már megkezdődik a nászidőszakuk, amikor is egyre gyakrabban hallatják tompa, és gyakran ismétlődő hangjukat, mely "hu-hu-hu-hu" hangokból áll össze. Március elejére elhagyják telelő helyüket, mely városokban, temetőkben, parkokban, főként tűlevelű fákon található meg, és visszatérnek a ligetes erdőkbe, ahol elhagyott szarka, vagy varjúfészekbe rakja le a tojó a tojásait. Saját fészket nem építenek, hanem más madarak elhagyott otthonaiban költenek, és nevelik fel utódaikat. Ősz végén, ahogy beköszöntenek a hideg, és fagyos éjszakák, lassan visszatérnek az emberlakta településekre, ahol a téli időszakot töltik. Napközben, szép nagyra nőtt fenyőfák ágai között pihenhetnek, naplemente után, amikor a szürkület puha paplanját lassan a tájra teríti, szárnyra kapnak, és vadászni indulnak. Hallásuk annyira kifinomult, hogy a legkisebb neszeket legyen az avar csörgése, vagy rágcsáló hangja nagy távolságokról is képesek meghallani, és nesztelen szárnycsapásokkal le is csapnak áldozataikra. Hajnalban aztán visszatérnek pihenő helyükre, és a pirkadat általában már ott éri őket. Az elmúlt napokban már nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy a rég nem látott fülesbaglyok ugyan visszatértek e már a nagy fenyőre, ahol idén januárban találkoztam velük. Tegnap délután útnak indultunk, nagyon bizakodó voltam, hogy szerencsével járunk, és sikerül megfigyelnünk őket. Ott álltunk a szép sudárra nőtt fa alatt, és tekintetükkel keresni kezdtük őket. A fa alatt árulkodó köpetek hevertek a földön, és arról tanúskodtak, hogy fenn, az ágak között baglyok lapulnak, akik előző éjszaka finom falatokkal töltötték meg a csőrüket. Ahogy az ágak sűrűjét kémleltem, egy hosszú, tollfülel büszkélkedő baglyon akadt meg a tekintetem, aki fejét lesütve, szemét behunyva aludta az igazak álmát. Tovább folytam a keresést, és nem messze tőle egy másik bagoly ült az ágon, ő fel volt, és hatalmas narancssárga szemeivel érdeklődően engem figyelt. Ahogy arrébb léptem ő kedves kis fejecskéjével, és kíváncsi, szinte izzó szemeivel követte minden apró mozdulatomat. Percekig figyeltük egymást. Tettem még egy kört a fa alatt, hátha többen is vannak, de többet nem sikerült megfigyelnem, sejtésem szerint a fa felsőbb ágai között lehettek megbújva. Visszatértem hát a kis kíváncsi bagolyhoz, vettem rá még egy utolsó pillantást, és lassan útra keltünk, magukra hagyva őket, hogy tovább tudjanak pihengetni. Már most tudom, hogy az előttünk álló télen, még pár alkalommal, ha időm úgy engedi meglátogatom még ezt a kis füles csapatot.