Perzselő hőségben

Sakktáblalepke

Kardoslepke

Barna busalepke

 Nagy ökörszemlepke

Az idei esztendőben az augusztus igazán kitesz magáért. Hőségriadóval figyelmeztetnek, és mindenki saját bőrén érzi a nap perzselő, már-már elviselhetetlen sugarait. Napról-napra hiába várjuk az estéket, az éjszakákat és a hajnalokat, a felfrissülést ők sem tudják elhozni. Én szerencsére az erdőszélen élek, nem bent a város betonrengetegében, ahol még nagyobb kihívást jelent a nyári hőség, de erdőszél ide vagy oda itt is nagyon meleg, párás és fülledt a levegő. Sétákat csak a reggeli órákra tervezek, amikor talán egy kicsit frissebb a levegő.
Ilyenkor augusztusban a nap izzó korongja egyre tovább lustálkodik reggelente, és a kis tisztást nyolc óra előtt nem érik el a sugarai. Pedig ezen a reggelen rovarvadászatra szerettem volna indulni, de ahhoz, hogy felébredjenek éjszakai álmukból, a nap sugarainak meleg simítására van szükségük. A kánikulai forróság ellenére amíg lehet, szerettem volna megfigyelni a nyári rét kínálta szépségeket. Hiszen nemsokára beköszönt az ősz, melynek leheletét már most is érzik a tisztás növénylakói, és az azt körülölő fák. Már nem abban az üde pompában tündökölnek, mint a nyár elején, egytől-egyig magukon viselik az elmúlt hetek száraz forróságát. De mindezek ellenére még mindig virítanak, és édes nektárjukkal sorra csalják magukhoz a rovarvilág képviselőit.

Amikor a tisztás szélérhez érek az egyik részét már a nap sugarai simogatják, de ez a simítás nem az a lágy és könnyed cirógatás, a sugarak szinte izzanak és perzselnek. Ahol a nap fényében fürdik a rét, ott már ébren vannak a lakók. Lepkék csapongnak egyik virágról a másikra, sáskák reppenek, miközben feltűnik jól álcázott, csak ilyenkor látható színes szárnyuk, mely az egyiknek piros, a másiknak kékben pompázik, méhek szorgos hada gyűjtögeti a finom édes méznek való nektárt, katicák álldogálnak a fűszálak hegyén tűzpiros ruhácskájukban, és fémesen zöld aranyos rózsabogarak pihengetnek a gyalogbodza puha szirmai között, mint egy frissen vetett ágyikóban. A kék ég alatt fecskék cikáznak, akik a falu házainak ereszei alatt nevelték fel fiókáikat, és mélyfekete tollruhát viselő hollópár köröz magasan felettük. Ilyenkor augusztusban a sudár termetű lómenta, a seprence és a gyalogbodza az uralkodó növény. Azonban az utóbbinak már egyre kevesebb a virága, helyettük apró zöld bogyók szoroskodnak, akik egyfolytában felfelé, az ég felé néznek, nem úgy, mint rokonuk, a már fekete bogyókkal büszkélkedő fekete bodzák. Az ő tányérjain álldogáló termések a talajt kémlelik, és várják az éhes madárvendégeiket, hogy jóllakassák őket. De a magas virágok között helyt kaptak az ég kékjében virító mezei katángkórók, a rózsaszín szirmokkal büszkélkedő réti szegfűk egy-egy kései példányai, a bársonyos kakukkszegfűk, a fehér cickafark fehér virágai, a tarka koronafürtök, melyek között, mint egy védő őrt áll a parlagi madármályva, szolid rózsaszín szirmaival. Az erdő szélén elvétve, egy-egy tő bókoló bogáncs hajladozik, és élénk rózsaszín virágainak csodaszép társasága akad, a kardos lepkék személyében. Négyen vannak, és mind egytől egyig sértetlen, élénk színű szárnyakat viselnek. A kardos lepkék a pillangók családjába tartoznak, szép nagy termetüknek, és csinos csíkos szárnymintázatuknak köszönhetően a nyári rétek egyik legszebb lakói. Hernyóinak tápnövényei a csonthéjas bokrok, főként a kökény, vagy ritkább estben a galagonya, melyeknek a védelmében fejlődnek ki. Két nemzedékük repül évente, az első nemzedék júniusban, míg a második nemzedék július-augusztusban, mely egyedeinek a kinézete egy kis eltérést mutathat az első nemzedék példányaihoz képest. A kardos lepke alapszíne halvány sárga, a második nemzedéknél jól láthatóan ez az alapszín világosabb árnyalatú. A szárnyakat fekete sávok tarkítják, és a hátulsó szárnyak szélénél kékes rajzolatok figyelhetőek meg. Ugyancsak a hátsó szárnyak fonákján narancssárga színű folt húzódik, mely a második nemzedék egyedeiről hiányozhat. Faroknyúlványuk meghosszabbodott, mely az egyik legfőbb jellemzőjük. Emiatt azonban sokan összekeverik őket a fecskefarkú lepkével, akinek hátsó szárnyait ugyancsak meghosszabbodott faroknyúlvány díszíti. Hazánkban minkét faj a kardos és a fecskefarkú lepke is természetvédelmi oltalom alatt áll. Ezen a reggelen a kardoslepkék a legszebb és a legcsinosabb rétlakók, de mellettük még sok szép lepke szeli az egyre forróbb nyári levegőt. Lusta szárnycsapásokkal a levelek között keresnek védelmet a sakktáblalepkék, a nagy ökörszemlepkék, az erdei busalepkék, a közönséges boglárkák, a sakktábla lepkék, a későn nyíló gyalogbodza virágainak nektárját pedig bőszen szívogatják a nagy gyöngyházlepkék. Ahogy végignézek a tisztáson mintegy két tucatnyi szitakötő szálldos a levegőben. Gondosan tervezett szárnyaikon, melyeket mintha szakértő kezek szőttek volna a nap sugarai csillognak, és hol leereszkednek teljesen a talajt takaró növényekig, hol a magasba emelkednek. Várakozok hátha egyiknek másiknak kedve szottyanna pihenőt tartani, de hiába ,eszük ágában sincsen megállni. Csak szállnak és szállnak, könnyedén, boldogan, és míg én ide lentől, ők fentről szemlélik a tisztás szépségét.    

 Parlagi madármályva

 Tarka koronafürt

 Mezei katángkóró