Őzsuta
Az elmúlt hétvégére beköszöntött az igazi ősz. A hosszúra
nyúlt, szokatlanul jó időnek egy északról érkezett hidegfront vetett véget, és
végre a szokott medrébe tért a november.
Vasárnap hajnalra fagy vette uralmába a természet ösvényeit,
és amikor sétámra indultam igencsak fázós volt a levegő. Szeretem ezeket, a
csípős reggeleket, amikor a levegő kristály tiszta, éppen úgy, mint az égbolt,
melyen egy kósza felső sem osont tova. A nap akadálytalanul szikrázhatott,
fényét és melengető sugarait szórhatta szét. A fagy, az eddig még kitartó
virágok kései pompájának véget vetettet, ernyedten álldogáltak az erdőszél
vastag avarjában. A tisztást takaró növények viharverten feküdtek, és
kristályos dérruhába öltözve fedték be a talajt. Egy éjszaka alatt véget ért a
késő őszi virágzásuk. A tisztást körbeölelő fákról a november már minden egyes
levelet a talajra terelt, melyek most vastag avarrá sokasodva védelmezik a
földet.
A tisztás túloldalán őzek motoztak. Egy bak, akinek koronája
még a fejét díszítette, annak ellenére, hogy október végén már megkezdődik az
agancsuk hullatása, és egy csinos kis suta. Ismerem őket, testvérek, aki már
anyjuk nélkül járják a környező erdőséget. Gyakran látom őket a tisztáson, és a
kertünk mögötti erdőben. Hol együtt, hol külön szedik kecses lábaikat. Ezen a
reggelen együtt voltak, én pedig a fák és a bokrok csupasz karjai között jól
meg tudtam figyelni szépségüket. Azonban bármennyire is óvatos voltam, a suta észre
vett, nem szaladtak el, csak komótosan elindultak, kecsesen a tőlük megszokott járással, mely kerül minden feltűnést, majd lassan eltűntek a szederbokrok
zöld leveleinek a takarásában.
Ahogy a nap egyre magasabbra kúszott a keleti égbolton, és
megsütötte a fák csupasz karjait, halk, szinte alig hallható csacsogással tengelicek
kezdtek diskurálni egymással. Többen voltak, egymás szavába vágva
csiviteltek. Percekig hallgattam őket, hiszen nagyon szeretem a tengeliceket,
és már régen, több hónapja nem volt hozzájuk szerencsém. Tisztán nem láttam
őket, mert a magas fák koronájában a messzeségbe vesztek, de lelki szemeim
előtt ott voltak, teljes életnagyságban. Könnyed kis sétámat az ő hangjukon
kívül a csuszkák, a cinegék, és az őszapók csacsogása kísérte, a messziből
pedig a házsártos szajkók hangos zsörtölődése kúszott be a fák közé.
Jó volt újra érezni az igazi ősz hideg leheletét, ahogy a
csípős szél az arcomat simogatja, és mélyen a tüdőmbe szívni a kristálytiszta
levegőt.
Tengelicek
Őszi erdő
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése