Téltemetők
A
hóvirágok csilingelő zenéjét a szél könnyed szárnyaira vette és vitte,
repítette fel a fák csupasz sudaraiba, a bokrok ágacskái közé, le a
völgyek legmélyébe, hogy mindenkihez eljusson a hír, a közelgő kikelet
híre. Az erdő tündérei boldogan jártak az ösvényeket, a fák között
megbújó erdei tisztást, hogy sorba mindenkit felébresszenek. A hóvirágok
után a téltemetők következtek. A tündér óvatosan leült egy száraz
falevél szélére és csöndesen énekelni kezdett:
- Ébredjetek, ébredjetek szép kikelet közeleg!
Ébredjetek, ébredjetek temessétek el a telet!
Ébredjetek, ébredjetek temessétek el a telet!
A
tündér hangjára a téltemetők elkezdtek mocorogni a föld mélyében és
napról napra egyre kijjebb és kijjebb merészkedtek. Egy szép, a nap
sugaraiban fürdő februári reggelen pedig széttárták kelyheiket és
boldogan nézték szét a fák rengetegében. Apró fejeiket felemelve
kémlelték a kéklő égboltot, miközben a madarakat szerelemtől ittas
énekeit hallgatták.
A tündér ekkor újra meglátogatta őket, és
örömmel látta, hogy a téltemetők széttárt szirmaikkal a kikeletet
csalják. Aranyló kelyheiken a nap sugarai táncoltak, és boldogan
csillogtak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése