Visszatértek!

Nagyon kedvelem a baglyokat, kedves kis arcocskájuk, tágra nyitott, érdeklődő szemecskéjük engem teljesen elvarázsolnak. Éjszakai életmódjuk miatt, ritkának mondhatóak azok a pillanatok, amikor találkozni tudok velük, de ezek a percek egy életre szóló emlékek maradnak a szívemben. A kiserdőmben, az éjszaka leple alatt, nagyon sokszor hallhatom a macskabagoly elnyújtott huhogását, és ahogy a tojó a hímmel  beszélget, szemem elé azonban mindössze két alkalommal kerültek. Az idei esztendő január 31-e, nagy nap volt a számomra, hiszen ezen a napon volt szerencsém először az erdei fülesbaglyokkal találkoznom. Erről az élményemről akkor Ti is olvashattátok beszámolómat, itt a blogomban. Tegnap délután, ezeket a kedves élményeket, a természetnek hála újra sikerült átélnem. 

Az erdei fülesbagoly hazánkban állandó madár, de a téli időszakban gyakran látogatnak el hozzánk, az északabbi országokból is egyedei, akik a jó idő közeledtével vissza térnek hazájukba, és fészkelő területeikre. Február végén már megkezdődik a nászidőszakuk, amikor is egyre gyakrabban hallatják tompa, és gyakran ismétlődő hangjukat, mely "hu-hu-hu-hu" hangokból áll össze. Március elejére elhagyják telelő helyüket, mely városokban, temetőkben, parkokban, főként tűlevelű fákon található meg, és visszatérnek a ligetes erdőkbe, ahol elhagyott szarka, vagy varjúfészekbe rakja le a tojó a tojásait. Saját fészket nem építenek, hanem más madarak elhagyott otthonaiban költenek, és nevelik fel utódaikat. Ősz végén, ahogy beköszöntenek a hideg, és fagyos éjszakák, lassan visszatérnek az emberlakta településekre, ahol a téli időszakot töltik. Napközben, szép nagyra nőtt fenyőfák ágai között pihenhetnek, naplemente után, amikor a szürkület puha paplanját lassan a tájra teríti, szárnyra kapnak, és vadászni indulnak. Hallásuk annyira kifinomult, hogy a legkisebb neszeket legyen az avar csörgése, vagy rágcsáló hangja nagy távolságokról is képesek meghallani, és nesztelen szárnycsapásokkal le is csapnak áldozataikra. Hajnalban aztán visszatérnek pihenő helyükre, és a pirkadat általában már ott éri őket. Az elmúlt napokban már nagyon furdalt a kíváncsiság, hogy a rég nem látott fülesbaglyok ugyan visszatértek e már a nagy fenyőre, ahol idén januárban találkoztam velük. Tegnap délután útnak indultunk, nagyon bizakodó voltam, hogy szerencsével járunk, és sikerül megfigyelnünk őket. Ott álltunk a szép sudárra nőtt fa alatt, és tekintetükkel keresni kezdtük őket. A fa alatt árulkodó köpetek hevertek a földön, és arról tanúskodtak, hogy fenn, az ágak között baglyok lapulnak, akik előző éjszaka finom falatokkal töltötték meg a csőrüket. Ahogy az ágak sűrűjét kémleltem, egy hosszú, tollfülel büszkélkedő baglyon akadt meg a tekintetem, aki fejét lesütve, szemét behunyva aludta az igazak álmát. Tovább folytam a keresést, és nem messze tőle egy másik bagoly ült az ágon, ő fel volt, és hatalmas narancssárga szemeivel érdeklődően engem figyelt. Ahogy arrébb léptem ő kedves kis fejecskéjével, és kíváncsi, szinte izzó szemeivel követte minden apró mozdulatomat. Percekig figyeltük egymást. Tettem még egy kört a fa alatt, hátha többen is vannak, de többet nem sikerült megfigyelnem, sejtésem szerint a fa felsőbb ágai között lehettek megbújva. Visszatértem hát a kis kíváncsi bagolyhoz, vettem rá még egy utolsó pillantást, és lassan útra keltünk, magukra hagyva őket, hogy tovább tudjanak pihengetni. Már most tudom, hogy az előttünk álló télen, még pár alkalommal, ha időm úgy engedi meglátogatom még ezt a kis füles csapatot.

Apácavirág - Nonea pulla

Évelő növény

Magassága: 20-40 cm

Virágzási ideje: április - július

Megjelenése:

• levelei keskenyek, és lándzsásak
• a leveleket, és a szárat fehér színű selymesen puha szőrök borítják
• a hengeres száron, a levelek szórtan helyezkednek el
• virágai kicsik, és sötét bíbor színűek, majdnem feketék

Élőhelye:

• homokos, löszös talajon telepszik meg
• száraz réteken, legelőkön, kaszálókon, és utak mentén leltek otthonra

Ágas homokliliom - Anthericum ramosum

Évelő növény
Magassága: 30 - 70 cm
Virágzási ideje: június - augusztus

Megjelenése: 

• vékony, hengeres szára egyenes
• levelei fűszerűek, a még virágok nélküli növény könnyen összetéveszthető a füvekkel
• az ágak végén fejlődik ki a virágzata
• fehér virágzata 6 darab lepellevélből tevődik össze , melyek 10-12 mm-es hosszúságúak
• a bibeszál jól láthatóan hosszabb, mint a lepellevelek 
• a porzók nagysága megegyezik a  lepellevelekkel 

Élőhelye:

• hazánkban száraz gyepes területeken, ligetes erdőkben, sziklás füves lejtőkön, főként meszes talajon a leggyakoribb az előfordulása 

Gondolataim a természetről!

Hagyd, hogy a természet vezessen egész életeden át. Gyönyörködj a tájban, a pillangók táncában, a madarak dalában, éld át az a sok csodát, amit utad alatt látsz, és vidd hírét, hogy meglássa mindenki, milyen gyönyörű a világ! 

Miskolczi Tímea

 

Esős vasárnap.

November 6-át írunk, ma reggelre beköszöntött az esős, ködös őszi idő. Ahogy kinézek az ablakból már sejtetem, hogy a szokott vasárnap reggeli sétám el fog maradni. Az erdőt puha fátyolként borítja be a köd, az eső pedig kövér cseppekben, mintha versenyeznének ki ér előbb földet, hull alá a talajra. A kiserdő fái már szinte teljesen csupaszon nyújtogatják vékonyka karjukat ez ég felé, de koronájuk jó része elvész a ködlepel takarásában. Azokat a leveleket, melyek még ragaszkodnak otthonukhoz, a gyenge szél hintáztatja időről-időre. Csendes, és borult odakint a táj, a vastag, aranysárga avarban egy feketerigó keresgél, csőrével ügyesen igazgatja a leveleket, betevő után kutatva. Az őszi avar rengeteg finom falatot rejteget, hiszen a rovarok, a csigák, a giliszták, és számtalan aprócska élőlény a puha takaró védelmében keresi meg téli menedékét, és ezt a rigó jól tudja. Ahogy résnyire kinyitom az ajtómat, jól hallom a száraz falevelek csengő hangját, ahogy a mélyfekete, ázott tollú madár rendezkedik közöttük. Aztán hirtelen megáll, biztos vagyok benne, hogy szerencsés volt a keresés, majd pár pillanat múlva, amikor feje újra előtűnik az avar takarásából, jól láthatóan egy szép méretes giliszta mozgolódik a csőrében. A giliszta tudja, hogy mi következik, erősen ficánkolva még megpróbál szabadulni az erdős csőr szorításából, de mindhiába, innen már nincsen menekvés, a rigó pedig nyel kettőt, és a finom falat már már el is tűnt. A hosszú éjszaka után éhesek a madarak, ki kell használniuk az egyre rövidebb nappalokat, hogy elegendő táplálékot tudjanak elfogyasztani. A természet asztalán, ilyenkor novemberben már szinte napról-napra egyre kevesebb a betevő. Ahogy az éjszakai fagyok beköszöntenek a rovarok, és a puhatestűek száma rohamos mértékben csökkenni kezd, egy-egy ilyen finom gilisztabetevőért is meg kell küzdeniük. A rigó tovább folytatja a keresést, sejti, hogy vannak itt még meglapulva értékes falatok. Teljesen belefeledkezve kutatja az avart, olyan erővel túrja szét fejével, és csőrével, hogy a levelekből egy kis kupacot készít, már olyan mélyen beletúrja magát a levelek közé, hogy alig látszódik ki belőle. Nem messze a rigótól, mozgás jelei látszódnak, egy szép vörös bundácskát viselő mókus tűnik fel az avarban, a levelek sárgás, barnás színe, olyan jól elrejti apró testét, hogy alig lehet észrevenni. A mókus megáll, két lábára emelkedik, pici kezét a fehér mellkasára helyezi, és figyel, olyan kíváncsi tekintettekkel nézi a rigót, mint aki, most lát ilyet először. A fekete tollas madár, pedig csak rendezgeti a leveleket, egy pillanatra sem pihen meg, és még csak nem is sejti, hogy valaki érdeklődően őt figyeli, már egy jó ideje. Lehet a mókusnak ismerős a mozgás, hiszen ő is így kutat a levelek között, amikor a kertem diófája alatt keresi a finom diócsemegét. Apró mancsaival igazgatja az avart, melyet addig folytat míg rá nem talál a finom csemegére. Amikor megleli, mellső lábacskái közé veszi, hosszú karmai között körbe-körbe forgatja, majd szájába teszi, és fürgén elszalad vele, hogy rejtekhelyet keressen a zsákmányának. De a mókus most csak áll, nem mozdul, még mindig a rigót figyeli, aki a nagy erőfeszítésének hála egy újabb falattal gazdagodik, hiszen csőrében ismét egy szép nagy giliszta ficánkol. A mókus megunja az előadást, és szaladni kezd, a száraz levelek csörgésére a rigó is felfigyel, nyel kettőt, és nagy kiabálás közepette szárnyra kap. Méltatlankodva a cseresznyefám csupasz ágára szál, és egyfolytában a mókusra veszekszik, aki megzavarta reggelije közben. Azonban kis vörös bundás is megrémült a nagy hangzavartól, apró lábait gyorsan, egymás után szedve felszalad a juharfa törzsére, majd a vékonyka ágakra, ahonnan hatalmas ugrással, farkával egyensúlyozva már a következő, és a következő fán landol, végül pedig eltűnik a köd, és az erdő takarásában. A rigó megnyugodni látszik, elhalkul kiabálása, visszaszáll az avarba, és mintha misem történt volna tovább folytatja a kutatást, az újabb finom falat után, hogy be tudja fejezni félbehagyott reggelijét. Az erdőben újra csend, és béke honol, csak az eső cseppjeinek halk, szinte alig hallható koppanása töri meg azt. 

Az őszi erdő kincsei.

 Nagy őzlábgomba

 Nagy őzlábgomba

November eleje van, a nappalok egyre rövidebbek, és igen hamar beköszönt az este. Reggelente azonban az óraállítás miatt egy kicsit hamarabb virrad. Hat óra után már teljes világosság fogadja azt, aki ebben a korai időpontban a természet ösvényeit járja. Annyira hívogató a szép őszi táj, hogy, ha van egy kis szabadidőm azt biztosan az erdőben töltöm el. A nap éppen akkor ébredezett amikor utamra indultam, sárgás fénye gyengéden simogatta az erdő fáinak koronáit, a szél, pedig csendesen, szinte alig érezhetően hintáztatta a fák színes leveleit. Ilyenkor ősz vége felé, már elég egy gyenge simítás, hogy búcsút vegyenek otthonuktól, és lassan táncra kapva a talajra hulljanak. A november elejei erdő már teljesen más arcát mutatja, mint hetekkel ezelőtt. A növények már téli álomra készülődnek, levetik színes ruhájukat, így sokkal világosabb a táj, a lombkoronák hiányában. Szeretem az őszi erdő ösvényeit járni, mert a frissen aláhullott levelek, úgy borítják be a talajt, mint a legpuhább szőnyeg, és olyan kellemes rajta a járás, mely semmi máshoz nem hasonlítható. A nap sugarai szinte percről percere egyre lejjebb merészkedtek az erdőben, és ahogy felfelé néztem, a magas fák karcsú ágai között, a szikrázó kék égbolt volt látható. Csend, és nyugalom ölelt körbe, melyben tisztán lehetett még azt is hallani, amint egy levél földet ér. Ahogy a tisztásra értem, a fejem felett, a jól ismert hollópár körözött, és mély "korrr-korrr" hangjukon beszéltek egymáshoz. Éjszaka hideg volt, fagyosan hideg. Amikor lefekvés előtt kimentem a kiskertembe a csillagok úgy ragyogtak, mint milliónyi gyémánt, melyeknek a fénye beszűrődött a fák közé. A csillagfényes éjszakának köszönhetően hajnalra a hőmérő higanyszála nulla fok alá süllyedt, amikor pedig utamra indultam még mindig tartotta magát a -4 fok. A tisztás növényei hófehér dérruhába öltöztek, és igazán csodás látványt nyújtottak. Van még egy két virág, mely dacol az ősszel, és a hideg idővel, mit sem törődve azzal, hogy idejük lassan múlóban van, ők még virítani akarnak. Ösztörűs veronikák, erdei csillaghúrok, közönséges cickafark, és a seprence egy-egy kósza virága nyújt egy kis üde színfoltot, a már száradó fűszálak között. Lassan azonban ők is téli álomra hunyják a szemüket. Ahogy az ősz beköszöntött, az eldugott eredi ösvények, újra járhatóak lettek, mostanra pedig, ahogy a levelek is aláhullottak egyre jobban szét lehet látni, és egyre több érdekesség tárul a szemem elé. Tavasszal a tisztás széli erdőben, a csilpcsalpfüzike kedves kis dalában volt szerencsém gyönyörködni, mely dal, sétáim fontos hozzátartozója lett, hiszen nem telt el úgy egyetlen látogatás sem, hogy ne láttam, és hallottam volna a hím füzikét. Sejtettem, hogy fészke, és abban meghúzódó kis családja, itt élhet valamelyik fa, vagy bokor ágai között, és azt védi ilyen bőszen, csengő énekével. Akkor azonban ezen titokra nem derül fény, de ami késik nem múlik, mert ezen a szép napsütéses reggelen, ott ahol napról-napra a füzike hallatta az előadását, egy fa törzsének villájában, a talajtól mindössze 1 méternyire megtaláltam a mára már üresen tátongó fészket. Jobban mondva nem is volt üres, mert egy szép színes, kósza falevél pihent meg benne. Mostanra, hogy ilyen jól átláthatóak a bokrokkal, és fákkal benőtt erdőszélek sok apró titokra fény derülhet. Utamat tovább folytatva elértem, egy szép sudár tölgyfákkal tarkított erdőrészre. A fákat, már csak itt ott díszítették falevelek, melyek a barna számtalan árnyalataiban játszottak, és a talajon puha szőnyegként terültek el. Az avarból, szinte alig láthatóan, fiatal őzlábgombák kukucskáltak ki, keresvén az éltető fényt. Az őzlábgombák a ligetes erdőket, és erdőszéleket választják élőhelyükül, ahol ősszel lombhullás után, már a nap simogató sugarai melengetik a talajt, és csalják elő őket. Ezen a szép őszi reggelen találkoztam először velük, és bíztam benne, hogy szerencsém lesz még többet is megfigyelnem. Miközben a gombákkal ismerkedtem a nap egyre feljebb kúszott az égbolton, és a hideg, fagyos idő, ekkorra csak a múlt emléke lett. Az erdő ösvénye a magas hegyoldalra vezetett, és mire a tetejére értem, inkább melegem volt, mintsem fáztam volna. Nem mesze tőlem, a sűrű, puha avarban, egy  sudár gombán akadt meg a tekintetem, mely nem más volt, mint egy szép magasra nőtt nagy őzlábgomba. Hosszú, kecses tönkjével, melyet jó 30 centiméteresnek saccoltam, és igencsak méretes kalapjában, méltóságteljesen álldogált, mintha a körülötte, az éppen csak előbújó apróságokra vigyázott volna. Fenséges látványt nyújtott, én pedig nagyon hálás voltam, hogy a természet magajándékozott ezzel a találkozással. A kis gombasereget magára hagyva, tovább folytattam utamat, és nem sokkal tőlük, egy csupaszon álló, már téli álomba szenderült kökénybokor ágán, egy barna mintás erdei rablót pillantottam meg. Nem számítottam rá, hogy a fagyos éjszaka után még találkozhatok rovarral, arra meg pláne nem, hogy egy szitakötővel. Kecses, vékony testével, nyugodtan, mozdulatlanul napfürdőzött, és láthatóan esze ágában sem volt még téli álomra hunyni szemeit. Az erdei rabló az egyetlen szitakötőfaj hazánkban, mely kifejlett állapotában telel át, azaz valóban téli álmot alszik. Azonban ő még kihasználja a kellemes őszi időt, és ameddig csak lehet ébren marad. Mikor elérkezettnek látja, az időt elhúzódik fa kérgének a repedésébe, vagy más biztonságos, védett helyre, ahol a téli, hideg időszakot át tudja majd vészelni. Ilyenkor novemberben már minden egyes napsütéses nap ajándék, a természet legszebb ajándéka, melyet az erdők, mezők lakói, és mi embereik is jó tudunk, mert a ködös, nyirkos, és hideg idő bármikor beköszönthet, mely ugyancsak az őszhöz tartozik. 

Használjátok ki Ti is a kellemes novemberi időjárást, sétáljatok az erdők, friss, puha avarszőnyeggel borított ösvényein, és fedezzétek fel azt a sok apró kincset, melyeket a természet feltár előttetek. 

Erdei rabló szitakötő

Üdvözöllek november!

Nagy fakopáncs

 Széncinege tojó

Elérkezett Szent-András hava, azaz november, az év tizenegyedik, és egyben az ősz utolsó hónapja. A november amolyan átmeneti hónap, első heteiben még ősziesnek mondható, míg a vége felé haladva, már a tél lehelete érződik. Az idei esztendőben, november 27-én kell az első gyertyát meggyújtanunk az adventi koszorún, ezzel megkezdődik a karácsonyi várakozás időszaka. 

Sok embernek erről a hónapról csak a ködös, csapadékos, nyirkos időjárás, és a kora esték jutnak az eszébe. És hellyel, közzel igazuk is van, hiszen október utolsó hétvégéjén megkezdődött a téli időszámítás, melynek köszönhetően, a nap hamar nyugovóra tér, és öt órára már a sötétség puha leple takarja be a tájat. Ahogy pedig egyre közeleg a tél, az esték is egyre hamarabb köszöntenek be, az időjárás pedig, szinte napról-napra hűvösebbre fordul. 

Ősz legvégén már sokkal kevesebb a látni, és a hallani való, mint a tavaszi, és a nyári időszakban.  Azonban ez nem jelenti azt, hogy a természet ösvényein megtett sétáink unalmasan, és megfigyelési élmények nélkül telnének el, hiszen kedves élményekben az év bármely hónapjában, még a legborongósabb napokon is lehet részünk. Novemberben a természet már a téli pihenésre készülődik, a fák elhullatták színes lombruhájukat, fészkelő madárvendégeink, már a meleg Afrikában vadásznak rovarzsákmányaikra, a téli vendégeinkkel, pedig napról-napra egyre többször találkozhatunk, visszatérnek a csízek, a süvöltők, ha pedig szerencsések vagyunk, megfigyelhetjük a havasi szürkebegyet, vagy éppen a hajnalmadarat is. A réteken, a mezőkön, és az erdőkben, enyhe időjárás esetén még utunkba kerülhetnek különféle szépségű gombák, és itt-ott még virítanak a közönséges cickafark, vagy az ösztörűs veronika kék színben pompázó virágai. A hónap elején még tart a dőzsölés időszaka, napközben a mókusok, és a madarak gyűjtögetik a betevőjüket, ahogy pedig a korai este beköszönt, vaddisznók, szarvasok ropogtatják a tápláló, és kalóriadús makkterméseket. A hónap végére, szinte az utolsó szemig eltűnnek a talajról a finom csemegék, aki ügyes, és szorgos volt, annak az élelemraktárai feltöltve várja a tél beköszöntét. 

Az őszi, és a téli időszakban szinte csak hétvégén jut időm a természet ösvényeit járni, mert mire hétköznap hazaérek a munkahelyemről az erdőt már a sötétség leple borítja be. Azonban vannak esték, amikor ilyenkor is kilátogatok az erdőbe, és hallgatom az éjszakai neszeit, de általában szombat délután, és vasárnap délelőtt jut időm, nagyobb sétákat tenni. Amikor vasárnap reggelente elindulok szokott túrámra, mindig a vaddisznók nyomai fogadnak, amint előző éjszaka a földet turkálták, betevő után kutatva. A tél közeledtével, és annak beköszöntével a táplálék, és a finom falatok mennyisége egyre csak fogy, és a eljön az az időszak, amikor már nem lehet válogatni, hanem minden egyes falatot meg kell becsülniük, és ezekért meg is kell küzdeniük. Hiszen, ha beköszöntenek a keményebb mínuszok, akkor a fagyos földből még nehezebb lesz az eleséget előtúrni. A csupaszon álló fákon, ősszel és télen rengetek érdekességet meg lehet figyelni. A tavasszal gondosan megépített madárfészkek, ebben az időszakban még szinte sértetlenül állnak az ágak között, és, ha alaposan megvizsgáljuk, akkor még arra is fény derülhet, hogy milyen kis apróságok láttak bennük napvilágot. De nem csak a madarak fészkeit rejtik a fák koronája, hanem előtűnnek a mókusok pihenőfészkei is. Ebben az időszakban megtett erdei sétáink csendesen, de nem hangtalan telnek el. Riasztanak a szajkók, és a feketerigók, csettegnek a vörösbegyek, beszélgetnek a cinegék, a csuszkák, az őszapók egymásnak jeleznek, kacagnak a zöld küllők, a harkályok pedig a fák törzsein kopácsolnak. Aki figyelmesen járja az erdők, és a mezők ösvényeit, annak novemberben is rengeteg szép élményben lehet része. Hogy a tél beköszönt e a hónap végére, azt most még nem tudni, de bízom benne, hogy az idei fagyos évszak megajándékoz majd minket gyönyörű hóeséssel, és olyan igazi téli időjárással.