2015. június 24., szerda

Kóbor ékesboglárka / Everes argiades



Ma délelőtt végre a nap sugarai előbújtak a felhők mögül, sajnos ez az idilli nem tartott sokáig, mert pár óra elteltével visszavették az uralmat a komor fellegek és ez a napsütéses idő tiszavirág életű lett. 
Azonban a szép fényeket kihasználva szétnéztem a fűszálak között és nagy örömömre egy hím Kóbor ékesboglárkát sikerült  megfigyelnem és pár fotót készítenem róla. Égszínkék színben pompázó fonákja repülés közben szinte vonzza a tekintetet, nyugalmi helyzetben pedig a fonákot díszítő fekete szegély is jól megfigyelhető. Ezen lepkefajnak tavasztól őszig három nemzedéke repül, jó időjárás esetén még októberben is találkozhatunk velük. Jelenleg a második nemzedék példányaiban gyönyörködhetünk, melyek mérete már nagyobb 24-26 mm, mint az első, tavaszi egyedeké. Színbeli eltérés azonban nem figyelhető meg a nemzedékek között. 
Bízom benne, hogy hamarosan visszatér az igazi nyár és vele együtt a lepkék ismét szárnyra kapnak a meleg, napsütéses időben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése