Diószüret.

Az őszi hónapok, a nyár melegében szép nagyra nőtt zöldségek, és gyümölcsök betakarításáról szól. A nap sugarai édesre érlelték az almát, a szőlőt, roskadoznak a fák a termésektől és a fagyok előtt, mindenki, akinek kiskertje van, szorgosan gyűjtögeti össze, annak gyümölcseit és zöldségeit, hogy télire a kis élelemraktárak megteljenek finom falatokkal. Én már a veteményeskertem betakarításán túl vagyok, minden a helyén várja a hideg időt. Egyedül még a diófa termése van a szabadban, de minden nap, ahogy hullik a dió, úgy szedegetem össze a termését. Termés pedig a természetnek hála van bőven és ezért a kertemet látogató mókusoknak és madaraknak diócsemegében bővelkedő telük lesz.

A diókat, melyek lehullnak, ládákba gyűjtöm össze, mely remek eledel lesz télen és tavasszal az éhes gyomrú mókusoknak és madaraknak.

Azonban nem csak én gyűjtögetek lelkesen, hanem a mókusok is bőszen raktároznak és falatoznak a termésből. Gyakran megfigyelem, hogy a még a fán lévő diót éles kis fogacskáival feltörik és kieszegetik a húsát, a héjat pedig ledobják a talajra. Ezt addig ismétlik, amíg jól nem laknak, majd egy szép szem dióval a szájukban útnak indulnak a fák ágain ugrálva, mígnem el nem tűnnek az erdőben. Hetek óta szemmel követem őket, és egyre gyakrabban a láthatóak a talajon, amint a diócsemegéjüket rejtegetik, hol a fűbe, hol a virágaim közé vagy éppen a mohás fagyűjteményem rejtekébe. Ebben az őszi időszakban rengeteg dió és mogyoró lapul meg az ilyen mókus által kialakított raktárakban, melyeket felkeresnek, ha eljön a téli ínséges időszak. Azonban sok ilyen kis raktár, feledésbe merül, vagy éppen nem ők, hanem a szajkók találnak rá. Amelyik diót pedig senki nem fedezi fel, az szép lassan az évek folyamán fává cseperedik. Az én kertemben és a közeli tisztáson is vannak ilyen kis diófák, melyeket évekkel ezelőtt egy mókus rejtegethetett el és mivel rá nem talált, kihajtott és évről évre egyre nagyobbra nőt.

A mókusokon és a szajkókon kívül a nagy fakopáncs is nagyon kedveli a dió húsát. A fa alatt lehullott üresen tátongó dióhéjak elárulják, hogy ki lakmározott belőlük. Sok olyan héjjal találkozom, melyek ketté vannak választva és üres a belsejük, ezeket a szajkó ette meg. A szajkó lábai közé szorítja a termést és erős csőrével addig üti, míg ketté nem válik az összetételnél. Amikor kettéválasztotta, egyik felét csőrével gondosan maga mellé helyezi, a másik felének a húsát pedig csőre segítségével kicsipogatja, miközben a dióhéját erősen fogja a lábával.

Vannak olyan üres héjak, melyeken csak egy rés van ütve, ezeket a nagy fakopáncs fogyasztotta el. A termést csőrével egy arra alkalmas résbe helyez bele, vagy faágak találkozásához, ahol stabilan áll és erős csőrével addig ütögeti, míg lyukat nem váj bele. Amikor átlyukasztotta a héjat, hosszú, hegyes csőrével ki bírja szedegetni a finom húsát.

Azonban rajtuk kívül szinte az összes a kertünket látható madár kedveli a diócsemegét, de nekik a mi segítségünkre van szükségük, hogy el is tudják fogyasztani. Vagy teljesen megpucoljuk, vagy pedig kettéütjük a héjat, hogy a húsához férjenek és ki bírják csipegetni.    

Ahogy egyre hidegebbre fordul az időjárás, Ti is kezdjétek meg a madarak etetését és meglássátok a sok finom falatért cserébe, mennyi boldog pillanatot és megfigyelési élményt kaptok.