Nem vagyok
időjós, de szemmel követem a természet minden egyes rezdülését és meg kell állapítanom,
hogy valami közeleg. Napok kérdése, hogy belépjünk a novemberbe, azaz az utolsó
őszi hónapba, amikor akár egyik napról a másikra beköszönthetnek a keményebb fagyok
vagy akár az első hó is. Hiszen ez a hónap már magában hordozza az egyre közelgő
tél időjárását.
Mióta
érésnek indult a diófám termése, folyamatosan madarak és mókusok csemegézik és
gyűjtögetik, a finom falatokat. Az elmúlt két napban, de leginkább ma
reggel, annyira nagy volt a sürgés-forgás a kertemben, hogy ilyet még nem
láttam. Hat órától szemmel követtem a kiskertem ébredését, és egyből egy barna
mókuska szaladt el az ajtó előtt, hatalmas dióval a szájacskájában. Két perc sem
telt el már jött is vissza, egy újabb falatért, ezt a fordulót ötször tette
meg, mire a kiserdő hatalmas korai juharfáján egy másik mókusra lett figyelmes.
Felszaladva a cseresznyefára, arról hatalmas, bátor ugrásokkal ott termett a
juharfán és üldözőbe vette a betolakodót, jobban mondva betolakodókat, mert
ahogy figyeltem őket akkor vettem észre, hogy három mókus üldözi egymást,
körbe-körbe a fa törzsén, majd félelmet nem ismerő ugrásokkal, fel egészen
magasra, a fa legtetejére. Ez a kergetőzés percekig eltartott, míg az egyik megunta és visszatért a kiskertembe diót keresni. A másik kettő is megnyugodott és
ők is, igaz nagyon félénken, de egyre beljebb merészkedtek a kertembe. A kellő
távolságot megtartva, békében folyt a keresés, a kutatás és a rejtegetés. Percek
múlva már négyen voltak, mind sötétbarna bundácskát viseltek. Hol a fákon, de
leginkább a talajon, a lehullott levelek között keresgéltek, és dióval a
szájukban sebesen szaladva rejtették el a csemegét. Nem sok idő telt el, amikor
megjelent egy kakukktojás, aki hófehér hasával és élénkvörös bundácskájával kitűnt
a többiek közül. Érdekes mód, őt nem merték megkergetni, meghúzódva perceken
keresztül csak figyelték. Ez a kis vörös bundás nem volt olyan merész, mint
a többi mókus, a zsákmányolt dióval, mindig az erdő felé vette az irányt, és
ott rejtette el, majd ismét és ismét visszatért. A többi mókus is újra életre
kapott és folytatták munkájukat. Ekkor már öt mókuska szaladgált a
kiskertemben, és szinte alig bírtam őket a szememmel követni, olyan fürgén és
gyorsan mozogtak, mintha valami hajtaná őket, senkivel és semmivel nem törődve
csak egy dolgon járt az eszük, hogy minél több élelmet tudjanak összegyűjtögetni
és elrejtegetni. Az egyik apróság, a madárodúm röpnyílásába akarta betaszigálni
zsákmányát, de mindhiába, nem fért bele, majd feladva küzdelmét felült a
tetejére és fogaival rést rágva kemény héján elfogyasztotta a dió finom húsát.
Miután megtömte aprócska gyomrát, egy nagy ugrással a fán termett és
folytatta tovább a kutatást, egy újabb falat reményében.
Ez a nagy
sürgés-forgás így ment egész álló reggel, volt, hogy négy mókus szaladgált
egyszerre a kertemben és kutatott a megsárgult levelek között. Valamit biztosan
éreznek ezek az aprócska állatok, lehet a hideg idő közeledtét, mert annyira
nagy munkába voltak ezen a reggelen, hogy ilyet még nem láttam. Mintha minden
perc és minden egyes falat számítana, mintha versenyt futottak volna az idővel,
hogy mire eljön a hideg és a hó, minden a helyén legyen és minden apró raktár
meg legyen töltve. Kíváncsian várom az elkövetkező időszak időjárását, mert
akkor fog rá fény derülni, hogy tényleg a hideg beköszönte miatt sürögtek-e
ennyire a mókusok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése