Erdei csillaghúr
Közönséges boglárka
Bükkmakk
Vadszeder
Hamvas szeder
Csuszka
Szeptember első hétvégéje, nyáriasan meleg időjárással ajándékozott meg minket. Igaz, hogy napközben kellemesen meleg a levegő, de az éjszakák már hűvös időt tartogatnak. Amikor nem sokkal hét óra után útamra indultam, kellemesen friss és üde volt a levegő. Reggelente a nap már egyre tovább lustálkodik és nyolc óra előtt nem kezdi el a hatalmas fák koronáját melengetni, ezért a sűrű erdőben még hangulatos félhomályban szedhettem a lábamat, az egyre vastagodó és csörgő avarban. Utamat a vörösbegy kedves "cett-ett-ett-ett" hangja kísérte, mely hang egy sűrű lombruhával büszkélkedő bokor ágai közül volt hallható. Lelki szemeim előtt láttam, hogy ott üldögél kömbölyded testével, csinos vörös mellénykéjében és csak csacsog és csacsog. Kis idő elteltével egy másik is csatlakozott hozzá és már ketten beszélgettek, a rajtuk kívül csendes erdőben. A tisztás szélén hatalmasra nőtt csalán nehezítette meg az utamat, de amint átjutottam rajta igazi fehér virágtenger fogadott. Az erdei csillaghúrt, mintha gondos kezek igazgatták volna el, olyan szépen díszlettek a harmatcseppes fűszálak között. A nap lustán ébredezni kezdett és a tisztás szélét melengette sugaraival. Az éjszakai álmukból ébredő rovarok, mind erre vártak, hogy végre napfürdőt vehessenek. Szép nagyra nőtt szöcskék nyújtózkodtak álmosan, lepkék lustának tűnő szárnycsapásokkal emelkedtek a levegőbe, pókok bújtak elő a levelek alól és szép hosszúra nőtt lábaikkal hipp-hopp tovasiettek, ahogy megérezték jöttömet. Kora nyáron, ebben az időpontban már olyan magasan járt a nap, hogy az egész tisztás beragyogta, most azonban szégyenlősen megbújva a fák mögött járt és már napközben sem merészkedik olyan magasra, mint hetekkel ezelőtt. Amint visszatértem az erdő fái közé a szokott reggeli csend helyett a madarak csipogását és egy egy szégyenlős strófáját repítette a gyenge őszi szellő. A szép kort megélt tölgyfa törzsén egy csuszka pár ballagott komótosan és hosszú, hegyes csőrükkel alaposan átvizsgálták a kéreg repedéseit, abban bízva, hogy itt-ott meglapult egy-egy finom csemege. A keresgélés közben folyamatosan hallatták hangjukat, a csuszkák párkapcsolata nem bomlik fel a költési szezon végével, ők együtt maradnak az őszi és a téli időszakban is. Erdei sétánkon, ha meglátunk egy csuszkát szinte biztos, hogy a társa is a közelben lesz és, ha figyelmesen hallgatjuk akkor biztosan meg tudjuk figyelni kedves kapcsolattartó "tveet-tveet" hangjukat, amint egymással beszélgetnek és jelzik hollétüket. Magukra hagyva a őket, tovább indultam utamon, mely szúrós vad és hamvas szeder bokrok között vezetett. Szépen érik már ez a finom csemege, melyet én is nagyon kedvelek, hiszen tele van sok fontos vitaminnal, amire a szervezetünknek nagy szüksége van. De nem csak én szeretem ezeket az édes, lédús gyümölcsöket, hanem az erdő lakói is. A bokrok között széncinegék repkedtek, egyig ágról a másikra és nem igen zavartatták magukat amiatt, hogy társaságuk akadt. Boldogan csipogtak és "ti-ti-tű, ti-ti-tű" hangjuk betöltötte az erdő szűk és igencsak szúrós ösvényét. Ezt a rövid strófákat, ilyenkor ősszel gyakran hallhatjuk, ha nyitott füllel járjuk az erdőt. Amint túljutottam a szederbokrokkal tarkított meredek ösvényen az útkiszélesedett és egy apró, bükk és tölgyfákkal szegélyezett tisztásra jutottam. Egy kidőlt, elkorhadt fára telepedtem le, melyet az élénkzöld moha úgy borított be, mint egy gondos kezű kárpitos végezte volna el ezt a szépen kivitelezett munkát. Olyan kényelmesen puha volt rajta az ülés és olyan csodás volt a kilátás innen a hegytetőről, melyet átélni csak itt a természetben lehet. Órákig el lehet itt nézelődni, hallgatni a neszeket és a hangokat. Éppen előttem, egy könnyed röptű szitakötő landolt, egy elszáradt levelet nézett ki magának pihenő helyül, melyen hosszú perceken keresztül szinte mozdulatlanul állt, én pedig figyeltem őt, majd gondolt egyet és vékony, kecses testével és szinte átlátszó szárnyaival a levegőbe emelkedett, tett egy kört, majd ugyanoda tért vissza. Barna mintás testén és vékonyka szárnyain a nap sugarai csillantak meg. Pihenését egy másik, szitakötő zavarta meg, ő is egy erdei rabló volt, pillanatok alatt mindketten a levegőbe emelkedtek és tovatűntek. A talajt mindenfelé a bükkfa makkjai díszítették, melyek szépen kinyílva várták az éhes erdőlakókat. Volt amelyikben benne volt a mag, de a legtöbb már üresen tátongott, szajkók, erdei egerek lakhattak jól belőlük. Éppen, hogy a szajkó jutott az eszembe meg is jelent. Vadul a talajra csapódott és tőlem nem messze keresgélni kezdett, mozdulni sem mertem, nehogy megzavarjam. Csőrével ügyesen kifejtette a magot a burkából és elrejtette a begyébe, azután jött a következő és a következő, egészen pontosan 8 magot rejtett a begye, amikor is megijedt és hangos "skrék-skrék" kiáltás közben szárnyra kapott. Nem tudom mi lehetett a riadalom okozója, mert sehol senkit nem láttam. Azonban nem kellett sokáig várnom, pillanatok múlva egy újabb szajkó érkezett a fa tövébe, majd még egy és még egy, összesen hárman voltak és ők is a magokat szedegették. Ilyenkor ősszel sorra kezdenek érni a termések, melyekkel nem csak hasukat tömhetik meg, hanem előre gondolva a téli ínséges időszakra, raktáraikat is feltölthetik velük. Míg a szajkók békésen, a legnagyobb egyetértésben csipegettek a zöld küllő nevetése törte meg a csendet, közben a három madár, mintha összebeszéltek volna, mindannyian szárnyra kaptak és eltűntek a fák között. Én is lassan felkeltem kényelmes helyemről és elkezdtem ereszkedni lefelé a hegyoldalon. Ahogy egyre magasabbra emelkedett a nap a kristálytiszta égbolton, úgy lett egyre melegebb. Lent az aljban ismerős és tavasz óta nem halott hangok ütötték meg a fülemet. Éles "szri-szri-szri" csacsogásokkal az őszapók beszélgettek egymással. Kutatni kezdtem szemeimmel hol lehetnek, nem volt nehéz dolgom, mert a hangjuk ügyesen elárulta hollétüket, de olyan gyorsan és fürgén szálldostak és mint az akrobaták, de azok is az ügyesebb fajtából, csüngtek fejjel lefelé a vékonyka ágakon. Az őszapók társas madarak, a költési időszak kivételével, mindig kisebb-nagyobb csoportokban láthatjuk őket, amint élelem után kutatnak, miközben kedves hangjukon egymáshoz csipognak, hogy tudják ki merre jár és amikor egyikőjük elindul, akkor a többi követi őt, nehogy elmaradjanak egymástól.
Az idei ősz eddig nagyon szép idővel kedveskedik nekünk, melyben öröm a természet ösvényeit járni. Ha lehetőségetek van rá Ti is keljetek útra és gyönyörködjetek a napról napra egyre színesebb ruhába öltözött természetben.
Erdei rabló
Őszapó
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése