2017. szeptember 28., csütörtök

Vasárnapi erdei séta

Nagy őzlábgomba

Nagy őzlábgoma

Nagy őzlábgombák

Bimbós pöfeteg




Az elmúlt héten, bőséges égi áldás áztatta a természet szerteágazó ösvényeit. Komor, szürke fellegek robogtak tova az égbolton, és mind, egytől egyig milliónyi esőcseppet rejtettek magukban. 
Vártam, már a hétvégét, hogy újra a természet ösvényein barangoljak, és, hogy megnézzem, előbújtak e már, az őszi erdő legszebb lakói, a kis kalaposok. Szeptember végén járunk, a nappalok érezhetően egyre rövidülnek. A nap korongja este hamarabb nyugovóra tér, reggel pedig, sokkal tovább lustálkodik. Ezen a vasárnapi reggelen is korán ébredtem. A gyors reggeli után magamra öltöttem az erdőjáró ruhámat, füttyentettem a Bogyónak, és már indultunk is. Mindketten boldogok voltunk, hisz újra az erdőben, a szívünknek legkedvesebb helyen szedhettük a lábunkat. A nap mintha elaludt volna, nehezen kezdett virradni, az égbolton sötétszürke felleget osontak tova, és egy pici esélyt sem hagytak a napsugarainak, hogy kikukucskáljanak egy apró résen. Az erdő csendes volt csak a csuszkák kósza hangja úszott tova a fák között. Az ösvényen, melyen haladtam már mások is jártak. A sárban, egymást követték az erőlakók nyomai. Kisebb nagyobb patanyomok, mely egy vaddisznó csordához tartoztak, melynek tagjai idei malacokból, és azoknak a mamájukból, a kocákból áll. Az egyik nyom pedig egy szarvashoz tartozott, talán éppen ahhoz, melyet a vadkamerám is rögzített, és aki éjszakáról éjszakára hallatja orgonáló előadását. Hűvös és nyirkos volt a reggel, a borult égből pedig az eső lába lógott alá, de szerencsére csak egy-egy kósza cseppet hullattak el a felhők. A fák levelinek a nagy része még zöld színben álldogál, csak kisebb foltok árulkodnak a lassan bekövetkező elmúlásukról. Utamat szebbnél-szebb gombák kísérték, és amikor a hegy tetejére értem a Salgói vár csodás látványa tárult a szemeim elé. Régen, hosszú hónapok óta nem láttam a várnak ezt a sejtelmes, puha ködfátyollal beterített arcát. Mindig napos idő, és kristálytiszta panoráma fogadott a tavaszi és a nyári időszakban. De most ősz van, melynek egyik hozzátartozója a ködtakaró. Én személy szerint szeretem a ködöt, mert ahogy a tájra teríti a lepeljét, sejtelmessé válnak a hegyek, a dombok, a fák, minden, amit betakar. A hegy tetejéről utam le a mély völgybe vezetett, ahol a szürkület pihent meghúzódva. Napos időben is sötét van a völgyben, de ezen a reggelen, amikor az égboltot a komor fellegek uralták még sötétebb volt, fény alig hatolt be a mélybe. Az egyik, sűrű bokrokkal tarkított részen szép sudárra nőtt gombákon akadt meg a tekintetem. Messze voltak, de így is feltűnt szép nagyra nőtt tönkjük, melyet szép nagy kalap díszített. Ezek a nagy kalapok alá aztán behúzódhatnak az erdő rovarlakói, vagy még akár az erdei egerek is kényelmesen elférnek a terebélyes tetők alatt. Sejtettem, hogy kik lesznek, nagy őzlábgombának gondoltam őket, és ahogy egyre közelebb értem hozzájuk ez csak egyre erősödött bennem. Valóban ők voltak, mind a hárman. Egyikük magányosan álldogált, a másik kettő pedig kalapját összedugva múlatták az idejüket. Becslésem szerint, méretük meghaladta a 30 centimétert, ilyen szép nagyra nőtt őzlábgombákkal ez idáig még nem sikerült találkoznom. Egészen messzire kellett tőlük távolodnom, hogy fényképezőgépem kijelzőjébe férjenek, de a fotók sajnos nem adják vissza azt a nagyságot, amilyenek élőben voltak.  
De nem csak velük sikerült találkoznom. Az erdő talaját, a még tavaly aláhullott puha avar takarja, melyből sorra bújnak elő a csinos kis kalappal büszkélkedő gombatársadalom tagjai. Bevallom Nektek, hogy a gombák világában nagyon nehezen igazodom el. Én nem gyűjtöm őket fogyasztásra, csak fotózom őket, és szépségükben gyönyörködöm. A meghatározásukban bizonytalan vagyok, ezért csak azokat szólítom nevükön, melyekben teljesen biztos vagyok. Hiszen a gombákkal nagyon óvatosan kell bánni, mert nagyon sok a mérgező közöttük, melyeknek az elfogyasztása nagyon nagy veszélyt jelenthet a szervezetünkre. Azonban megcsodálni és fotózni bátran lehet őket, de a gyűjtésük nagyon nagy szakértelmet és bizonyosságot igényel. Mindezek ellenére, számomra ők az őszi erdő legkedvesebb kincsei, egyedi szépségükkel, és csinos megjelenésükkel, és évről-évre várom a pillanatot, hogy találkozzam velük.