Zöldike hím
A naptár szerint a február még téli hónap, de mégis, egy
kicsit már engedi sejtetni, hogy a kikelet már nem jár olyan messzi. Ezt pedig
mi is bizonyíthatnál hallhatóbban, mint a madarak előadásai.
Az éjszakák még mind a mai napig a telet idézik, de ahogy a
felhőtlen kék égen felsejlenek a nap egyre melegebb sugarai, a hideg gyorsan
tovatűnik, helyét pedig kellemes arcunkat simogató enyheség veszi át. Ez a
kellemes cirógatás olyan jóleső érzéssel tölt el nem csak engem, hanem a kis
tollasokat is. A testüket melengetős sugarak, arra készteti őket, hogy
boldogságukat világgá fütyüljék, hagy hallja meg mindenki, hogy a tél napjai már
meg vannak számlálva.
Szüleim házával szemben egy szép sudárra nőtt nyárfa
álldogál, melynek vékony ágacskái még a legkisebb, leggyengédebb szellőt is
megérzik, és olyankor mintha mindannyian összebeszéltek volna, egymást követve
szolidan, lengedezni kezdenek. Ennek a daliás fának az ágai közül, ezen a
verőfényes februári délután kedves, oly jól ismert strófák szűrődtek ki. Megálltam, és figyeltem, mindig így teszek, amikor meghallok egy a
szívemnek kedves előadást. Sokan elmennek mellette, észre se veszik ezeket a
gyöngyöző muzsikákat, és ők nem is sejtik, milyen szép pillanatokat
vesztegetnek el. Ahogy ott álltam, szemeimmel kutatni kezdtem az élénk zöld
tollruhába bújt madarat, akinek flótái oly tisztán csengtek. Előadásának egyik
legismertebb és legegyedibb része a „zsírozás” volt, mely csak rá jellemző, a zöldikére,
erre a csinos zöldes sárgás felöltőt viselő madárra, aki éppen úgy, mint a
cinegék, a csuszkák, vagy éppen a fekete rigók megérezték a kikelet közeledtét.
Napról-napra egyre újabb és újabb taggal bővül a természet
hatalmas madárkórusa, egyre több tollas nyitja nótára a csőrét, és hallatja
messzi csengőn a világ legszebb előadásait.
Járjátok Ti is nyitott szemmel és füllel az utatokat, és
higgyétek el nekem sok szép pillanatban, kedves előadásokban és
megfigyelési élményben lehet így részetek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése