2019. augusztus 8., csütörtök

Erdei fülesbagoly, az "Év madara"


Erdei fülesbagoly fióka

A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület 1979-ben indította el az "Év Madara" programot, melynek célja, hogy a természetvédelmi problémákkal érintett fajokat vagy madárcsoportokat a társadalom szélesebb rétegei is megismerjék. 2011-ben először, a madárbarátokra lett bízva az "Év madara" kiválasztása. Ekkor egy internetes szavazás keretein belül három fajra lehetett voksolni, és közülük eldönteni, hogy a 2012-es esztendőben, melyik tollas legyen a kitüntető cím tulajdonosa. Az  akciót sikeresnek ítélték, ezért innentől kezdve, évről-évre a madárbarátokra bízzák, az MME szakemberei az általuk kiválasztott három faj közül a választást.
Az idei évben a kitüntető címért három hangtalanul repülő, kiváló hallással rendelkező éjszakai ragadozómadár szállt versenybe. Az Erdei fülesbagoly, az Urali bagoly, és a Füleskuvik. A nyertes, azaz 2020 - ban, az "Év madara"  cím tulajdonosa, az Erdei fülesbagoly lett.
A későbbiekben részletesen be fogom Nektek mutatni az Erdei fülesbaglyot, aki éppen úgy, mint fajtársai, a leghangtalanabb vadászok közé tartozik. 


 Erdei fülesbagoly felnőtt egyed

1 megjegyzés: