Harmatos hajnalon

Káposztalepke 

 Káposztalepke 

 Egynyári seprence

 Parlagi madármályva

A természet telis-tele van kincsekkel, melyek csak arra várnak, hogy felfedezzük, megcsodáljuk őket. Azonban ezekre, az ékességekre van amikor, nehéz rátalálni, keresni kell őket, tágra nyitott szemekkel, a megfelelő időben. Hogy miért is írom most ezt nektek? Az oka egészen egyszerű, mert van, amit csak kora hajnalban láthatunk, akkor, amikor az éjszaka aprócska harmatgyöngyökkel leheli be a rétek, mezők lakóit.

Az erdő ösvényét még félhomály ülte meg. A fák levelekkel dúsan borított sudarai között már tisztán látni lehetett a kristálytiszta kék égboltot. A nap a keleti égbolt peremén ébredezett, majd elődugta egyik sugarát a másik után, mintha nagyokat nyújtózkodott volna. A fák között csend honolt, majd hirtelen fekete rigó riasztása törte meg a némaságot. A nagy ricsaj nekem szólt, hisz én voltam birodalmuk betolakodója. Bármennyire is óvatosan haladok, az éber erdei őrök hamar észreveszik lépteimet. A rigó lassan megnyugodott, szavai elhalkultak, érezte, hogy nem jelentek rá veszélyt. De nem sokkal később szajkók kezdtek rám kiabálni. Recsegő hangjuk messzire szaladt a fák törzsei között. Megálltam, figyeltem őket. Voltak vagy hatan, és egymás szavába vágva rikoltoztak. Itt az erdőszélén, már kellemesen világos volt, így tisztán láttam, ahogy szarvasok szedik patáikat a szajkók éktelen zajára. De ez így is van rendjén, hiszen sajnos nem mindenki jó szándékkal tartózkodik a természetben. A szajkóknak pedig ez a feladata az éber őrködés. Ha idegen lép az erdők ösvényére, biztos, hogy az ő éles tekintetüket nem kerülheti el. Riasztásuk pedig a többi erdőlakónak szól, hogy mindenki hallja meg, mindenki vegye észre a veszély közeledtét. Ők pedig hallgatnak rájuk, és menekülőre fogják, így már sok erdőlakó életét mentették már meg ezek az éber madarak. Ahogy látták, és érezték, hogy nem jelentek rájuk semmiféle veszélyt szépen lassan elcsendesedtek, és a csend visszaszállt az erdőre.

Amikor a tisztásra értem, már az égbolt kék tengerében fehér kis hajók andalogtak, a szél elbújva pihent, így ezek a kis hajók alig-alig mozdultak meg, hisz nem volt aki tovarepítse őket. Az éjszaka hűvös volt, a hőmérő, amikor utamra indultam nyolc fokot mutatott. Ilyen az igazi augusztusi éjszaka, kellemesen hűvös, a csillagok fényében ragyogó, melyek közül egy-egy elhagyja addigi otthonát, és aláhullva int búcsút a világnak. Éppen ezek miatt szeretem a nyár utolsó hónapját.

A hűvös éjszakának köszönhetően az erdei tisztás minden egyes virágán, azoknak aprócska szirmain, a fűszálak sokaságán harmatcseppek pihentek. Ezek a kis cseppek, pedig a fák között beszűrődő napsugarakban úgy csillogtak, mint a fényesre csiszolt gyémántok. A derékig érő növények, a támadó csalánsereg között nehéz, és olykor fájdalmas a járás, de a látvány mindenért kárpótol. Hiszen csak ilyenkor, ezekben a kora reggeli órákban lehet harmatos csodákat látni. A tisztáson nagyon sok növény éli az életét. Legtöbb a seprence, akinek a nagy része már száradozva álldogál. Rajtuk kívül rengeteg vadmurok, mezei varfű, parlagi madármályva, bogáncs, gyalogbodza, fehér mécsvirág, macskafarkú veronika lelt itt otthonra. Köztük meghúzódva élnek az apró bojtorjánok, a bársonyos kakukkszegfűk, az orvosi szappanfüvek, réti szegfűk, a terebélyes harangvirágok és még sorolhatnám mennyi, meg mennyi virág tarkítja szépségével, a zöld fű rengetegét. De ezen a reggelen számomra egy lepke volt az igazi kincs, egy apró harmatruhába bújt káposztaepke. A vadmurokra kapaszkodva pihent. Este naplemente előtt ide húzódott el, hogy az éjszakát itt pihenje át. Szerencsém volt, hogy megpillantottam őt, mert látványa abban a pillanatban rabul ejtett. A csápjain, a szárnyain mindenhol miniatűr harmatcseppek pihentek, a hűvös éjszaka ártatlan nyomai. Mozdulatlanul pihent, várva, hogy az egyre közeledő napsugarak felszárítsák róla a harmatot, testét pedig átmelengessék, hogy újra szárnyra tudjon majd kapni. De nem csak ő viselt csillogó vízcseppeket a testén. Sáskák, mezei kabócák, hétpettyes katicák, harlekin katicák, legyek, pókok, minden tisztáslakó harmatruhát öltött magukra.

Ezekért, a pillanatokért szeretek korán kelni, és az erdők, mezők ösvényit járni, mert ilyen csodákat csak ilyenkor, a kora reggeli órákban lehet látni.        

 Mezei kabóca

 Sáska