Búcsúzik a november.

Búcsúzik a november és vele együtt az ősz is. Holnap december és belépünk a tél kapuján, mely remélem igazi havas és hideg időjárást tartogat a számunkra, hiszen a tél és a közelgő ünnepek akkor igazán varázslatosak, ha a hófödte tájban gyönyörködhetünk.

Az idei ősz, sok kedves emlékkel ajándékozott meg, megmutatta minden szépségét, a színes erdőket, melyekben hol szikrázó napsütésben, hol pedig ködös időben járhattam az ösvényeit. Most pedig a hónap utolsó hetében ízelítőt kaphattunk az igazi havas télből, mely sajnos sokáig nem tartott, de megadatott nekünk és pár napig gyönyörködni lehetett benne. Tegnap kora este még a havas erdei ösvényeken szedhettem a lábam, mely ma reggelre mind az utolsó pihéig elolvadt. Azonban az tél még csak most kezdődik és bízom benne, hogy megajándékoz minket a hóeséssel, mely nélkül nem igazi ez a gyönyörű évszak.

Ha összegezni szeretném az elmúlt három hónapot, az elköszönő ősz hónapjait, akkor sok szép élményről és emlékről tudnék beszámolni Nektek, hiszen annyi minden történt  a természet hatalmas színpadán. Az idei szeptemberben egyik legkedvesebb emléke az őszike, azaz az őszi kikerics felfedezése volt, melyet már évek óta kutatod, de egy napütéses szeptemberi délutánig nem volt hozzá szerencsém. Az Őszike mellett, még két másik vágyam is teljesült, az egyik a fehér pettyes mesegombával, azaz a légyölő galócával való első találkozás, másik pedig a dámbika barcogásának a megfigyelése volt. Talán ez a három élmény a képzeletbeli dobogóm helyezettjei, de a többi kedves emlék sem marad el tőlük, hiszen ugyanolyan szívesen gondolok vissza mindre, egytől egyig. Az októberi csapadékos napok után előbújó aprócska gombákra, a vadgesztenye csodás barna terméseire, melyeket oly lelkesen gyűjtögettem őszi dekorációnak, a diófám érésére, melynek terméseit, olykor egyszerre öt mókus rejtegette, előre gondolva a közelgő télre, a róka testvérekre, melyek esténként a kertembe látogattak, finom falatok reményében, a csuszka párra, kik az odúm újdonsült lakói és az ezernyi színben pompázó erdőre, mely azóta már csupaszon állva, várja az ösvényére tévedő látogatóit. November végére a táj már magára igazította avarpaplanját, mely megvédi őt és apró lakóit a hosszú, hideg télen, mely szépen lassan megérkezni látszik.