2017. augusztus 19., szombat

Gyalogbodza vendéglő.


 Nagy gyöngyházlepke


W-betűs farkincásboglárka

 Kis fehérsávoslepke


Az augusztusi nap felkelő sugarai, bágyadtan táncolnak a hegyek ormain, lent a völgyekben még félhomály üli meg az ösvényeket. Mintha mindenki aludna, csend van és nyugalom, a fűszálakon apró harmatcseppek őrzik a hűvös éjszaka emlékét. Némán, mozdulatlanul várják, hogy a nap első sugarai végigsimítsák őket, és akkor, mint az apró gyémántok, akiket földre ejtettek csilingelni kezdenek, és fényükkel beragyogják az egész tisztást. Nehézkesen szedem lábaimat a vállamig érő, katonás sorrendben álló csalánsereg büszke tagjai között. Védekezek ellenük, ahogy tudok, lábaimat és karjaimat hosszú ruha fedi, kezeim pedig zsebembe rejtve, pihenve várják, hogy átverekedjem magam a szúrós ellenállókon. Sikerül az átkelés, csak egy-két bogáncs potyautas szegődik mellém, akiktől ügyesen meg is válok mihelyst a tisztás túloldalára értek. A nap eső sugarai itt már ébresztőt fújtak a lakóknak, és a gyalogbodza vendéglő is tárt virágokkal üdvözli az első korán ébredő látogatóit. Közelebb megyek, hogy alaposan szemügyre vegyem a bogernyőkbe tömörült virágokat. Csinosak mind egytől-egyig, és emellett finom nektárral várják, a beporzásukat végző rovarokat. A korán ébredő nap meleg sugarai már gyengéden simogatják őket, a rovarok pedig szépen sorban tiszteletüket teszik. Van azonban, aki nem ment messzire, aranyos rózsabogár a virágok alatt álldogáló leveleken meghúzódva töltötte az éjszakát. Csinos zöld ruháját az éjszakai harmat cseppjei díszítik, a nap sugarai pedig úgy csillognak rajta, mint a csiszolt drágakövön. Nem mozdul, még az igazak álmát alussza, és nem törődik vele, hogy a reggel már megérkezett, ő rá se hederít, ráér még kitörölni az álmot a szeméből. Ahogy telik az idő egyre nagyobb a zsongás, rózsabogarak álldogálnak minden virágon, és úgy bújnak bele a szirmokba, mint a frissen vetett puha dunnába. Némelyiknek alig van ki üde zöld ruhája, a szirmok gyengéden fonják őket körbe. A lepkék is sorra érkeznek. Könnyed táncot lejtenek a tisztás szélén, majd ők is betérnek a bodzavendéglőbe. Különleges szépségű W betűs farkincásboglárkák, jókorára nőtt, narancssárga színekben pompázó nagy gyöngyházlepkék, fekete fehér mintás kis fehérsávoslepkék, és nagy ökörszemlepkék. Ahogy végignézek az egyre naposabb tisztáson, belőlük van a legtöbb, a nagy ökörszemlepkékből, de ők inkább a seprence fehér virágainak a társaságát keresik, csak egy-egy választja a bodzavirágot. Mindenkinek megvan a maga kedvenc helye, az ahol a számára a legfinomabb nektárt kínálják fel, és ezek szerint az ökörszemlepkéknek a seprence a törzshelyük. Nagyon szépen mutatnak a fehér szirmokkal büszkélkedő virágokon ezek a barna színben játszó pillék. De melyik lepke nem mutat jól, nekem mind nagyon tetszik, és mindig meglátom az összhangot lepke és virág között, talán azért, mert nagyon kedvelem őket. Már vagy egy jó órája figyelem a kis vendéglő életét, és annak szárnyas látogatóit, és ahogy a nap egyre magasabbra kúszik a kristály tiszta kék égen, úgy jelenik meg egyre több nagy gyöngyházlepke. A szél is felébredt éjszakai álmából, gyengéd kezeivel simogatja a tisztás növényeit, kik engedelmesen követik minden mozdulatát, hol jobbra, hol balra dőlve. Lágyan ringatóznak, mint a tenger vize, a nyugodtabb napokon. Csendes a táj, kedves társaim, akik hűségesen kísértek, bármerre is szedtem lábaimat a természet ösvényein, már nesztelenül motoznak a fák karjai között, nem dalolnak, de most is itt vannak, csak sokkal rejtettebben, mint ez idáig. Órákig el tudnák még időzni, és egy pillanatra sem kerítene hatalmába az unalom, mert nincsen pillanat, hogy ne történne valami kedves és különleges esemény. De indulnom kell, kezeimet ismét a zsebembe rejtem, és újra felveszem a harcot a csalánsereggel, akik most elpilledve az egyre melegebb levegőtől sokkal szelídebben viselkednek.         
            

 Kis fehérsávoslepke

Nagy ökörszemlepke 

Aranyos rózsabogár

 Aranyos rózsabogár