Vízi csillaghúr
Közönséges boglárka
Lómenta
Szajkók riasztása
Az elmúlt hét elején végre beköszöntöttek a friss,
kellemesen meleg nappalok, és a hűvös éjszakák. A tőlünk nem messze fekvő
Zabarban, a hőmérő higanyszála hajnalra 3 fokig süllyedt, pár napra rá azonban
visszatért a kánikulai forróság, és a fülledt meleg. Az idei év augusztusa
igazán kitesz magáért, és mit sem törődik azzal, hogy az ősz már csak egy
karnyújtásnyira van.
A múlt hét hétfőn egy aprócska baleset történt velem,
éppen a hegy tetején ücsörögtem, amikor Bogyó örömittasan nekem szaladt, fellökött
én pedig métereket gurultam, mígnem a boróka bokrok bírtak maradásra. Sajnos a
fényképezőgépem objektíve is hűségesen követte utamat, de szerencsére nem
történt baja. Nekem a lábam megzúzódott, és most a szivárvány minden színében
játszi . Ennek a kis sérülésnek a
nyomait még mindig magamon hordozom, de már legalább a fájdalom enyhébb, és a
járás is könnyebben megy.
Korán ébredtem vasárnap reggel, és lábfájás ide vagy oda,
egy könnyed sétára indultam, amolyan óvatos, kicsit sántikálós sétára. Az erdő
a szokottnál elevenebb volt, széncinegék, barátcinegék, csuszkák jeleztek
egymásnak kapcsolat tartó hangjaikon, a fák sűrű lombja alól pedig szajkók
méltatlan rikácsolása szűrődött ki. Vagy valamin tollba kaptak, mely náluk igen
sűrűn előfordul vagy pedig egy számukra veszélyt jelentő ragadozó ólálkodott az
erdei ösvényen, és őt szidták, úgy ahogy csak a csőrükön kifért.
A korai időre ellenére fülledt meleg fogadott, frissességnek
még gyenge lehelete sem érződött. A nap ilyenkor a nyár legvégén, már jól
érezhetően egyre tovább lustálkodik, de ezen a reggelen ébredése után a szürke
fellegek takarásába bújt el, és csak az apró réseken tudott kikandikálni
egy-egy vékonyka sugara. Pár hét eltelte alatt nagyon sokat változott az erdő.
Látszólag még mindig zöldek a levelek, de egyre több sárga folt díszíti a
lomkoronát, és nekik elég egy gyenge simítás ahhoz, hogy megváljanak addigi
otthonuktól, és az utolsó táncukat járva aláhulljanak a talajra. Ahogy egyre
vastagszik a puha avar, úgy lesz egyre világosabb az erdő, és egyre átláthatóbb
a fák megannyi titkot rejtő koronája. Már most is jól érezhetően több a
fény, melyben sorra bontogatják szirmaikat a nyárutó kedves kis virágai. Az
erdő mélyén utamat kíváncsi szemeikkel figyelő, csokornyakkendős, és szépen
fésült hajú pelyhes kenderkefüvet kísérték, lilás rózsaszín ruhácskájuk olyan
csinos, mint akik bálba készülnek. Talán tényleg oda hivatalosak, a színpompás
őszi bálba, ahol minden erdőlakó majd a legszebb, és legszínpompásabb ruháját
ölti majd magára. Gombákat is kerestem volna, de egyet sem találtam, túl nagy a
szárazság, nincsen nedvesség a talajban, ez pedig nem tetszik a kis
kalaposoknak, talán a következő hetek meghozzák majd a várva várt bőséges
csapadékot, mely kedvező feltételeket biztosít a növekedésükhöz. Az erdő
széléhez érve igazi virágpompa fogadott. Augusztus végén, az árnyas
erdőszéleken a fehér virágú erdei csillaghúrok, a nap sárgájában tündöklő
enyves zsályák, és a szolid szépségű borsos és baracklevelű keserűfüvek virágai
élik az életüket. Ha a természet is úgy akarja, kedves jelenlétükben egészen
októberig gyönyörködni tudok. Hosszú percekig álltam és figyeltem őket, majd a
tisztáson folytattam utamat. A sprencék, a lómenták már elszáradva álldogálnak,
egyiken-másikon még van egy-egy kitartó virág, melyeket a lepkék sorra
körbejárnak, hátha jut még nekik is belőlük egy pár cseppnyi nektár. De a lepkék
is egyre kevesebben vannak, üde popmájukat a meleg nyári napok már
megfakították, ékes szárnyaikat pedig az idő vasfoga megtépázta, de még így is
angyali könnyedséggel szelték az egyre fülledtebb levegőt. A tisztás szélén,
ahol a gyalogbodza sudáran álló szárai álldogálnak, egy vaddisznó nem régen
hátrahagyott nyomára bukkantam, aki pont azon az
ösvényen szedte patáit amin én a lábaimat. A gyalogbodzán a virágok már mind
elhervadtak, helyüket apró bogyók vették át. Egyesek még zöldek, de sok
olyan is akadt közöttük melyeket a nap meleg sugarai már megérleltek, ők fényes
mély bordó színűre változtak. Tavaly, egy szép ősz elejei reggelen, amikor
ugyanitt jártam egy éjszaka alatt nyoma veszett a gyalogbodzának, a termésekkel
díszített fejeket mind leharapdálták, sejtésem szerint a szarvasok, mert a magas
növényekhez alacsonyabb vad, mint a vaddisznó vagy az őz nem éri el. Lehet
napok kérdése, és újra megnyit a bodzavendéglő, csak már nem a lepkéknek
kínálja majd a finom falatokat, mint hetekkel ezelőtt, hanem a szarvasoknak.
A sétám végére az égbolt is derengősebbé vált, a komor
felhők egymást követve robogtak tova dél felé, a hőség pedig egyre
elviselhetetlenebb lett, és abban a pillanatban minden porcikámmal az ősz után
vágytam. Jól tudom, nem sokan kedvelik ezt az évszakot, de nekem a tavasz után
ez a második kedvencem. Várom a hűvös reggeleket, a kellemes meleg nappalokat,
a napsugarak sárga fényét, a naplemente vörös színeit, de ugyanúgy várom a
sejtelmesen ködös hajnalokat és az esős napokat is, mert mindegyiküknek megvan a maga
varázsa és a szépsége.
Enyves zsálya
Baracklevelű keserűfű
Borsos keserűfű
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése